Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-10-06 / 20. szám
MOLDOVA GYÖRGY *í(ró k$& ilo k^ A turistacsoport megállt a beláthatatlan messziségben elnyúló tó partján, de mindjárt hátrább is léptek, mert a vízből egy kétméteres krokodil vetette fel magát, fogai a levegőben csattantak össze, alig néhány centire az oszloptól, melyen a „Budapest” és a „Tülkölni tilos” tábla állt. — Igen — mondta az idegenvezető alig néhány éve még itt kezdődött Magyarország fővárosa, mely napjainkra nyomtalanul elmerült; emberi hiúság, kényelmesség és gyávaság okozta vesztét. Lakói között még az 1970-es évek elején divattá vált, hogy gazdagságukat, rangjukat különféle jelekkel, ahogy akkoriban mondták, státusszimbólumokkal fitogtatták. Akinek nyugati márkájú kocsija volt, többre tartotta magát, mint aki Zsigulival vagy Skodával utazott, akinek csak kertes háza volt, előre köszönt annak, aki háza kertjébe úszómedencét is épített. De a harc tovább tartott azok között, akik nyugati kocsival és úszómedencével is rendelkeztek. Divatba jöttek a különféle állatok, először kutyák; hatalmas bernáthegyik és komondorok szíját fogták rettegő tulajdonosaik, őszintén megkönnyebbültek, mikor lejárt a kutyák divatja. Jöttek a majmok, de ők is hamar megszokottá váltak, minden jobb budapesti villa télikertjében ugrándozott egy-egy kis cerkófvagy makimajom. Gazdáik rövid úton megszabadultak tőlük, az Állatkertnek ajándékozták megúnt kedvenceiket, megnyílt az út a rang és a tekintély új jelképei előtt. Nem lehet tudni, hogy ki és honnan hozta be az első krokodilt Budapestre, a vállalkozás nem járhatott különösebb nehézséggel; az alig arasznyi kölyökállatolcat minden célszerűen berendezett bőröndben át lehetett csempészni a határon. Számuk hamarosan elérte, majd meghaladta az ezret, a kis krokodilok elfoglalták a majmok elárvult helyét, ültek a - télikertben, a szökőkút mellé telepített kis medencében, különféle mutatványokkal szórakoztatták gazdájuk vendégeit: úszkáltak, a levegőben kapták el a feléjük dobott eleven békákat, és közben nőttek-növekedtek. Mikor a krokodilok elérték az egy-másfél méteres hosszúságot, és többé nem fértek el a medencéjükben, tulajdonosaik szabadulni igyekeztek tőlük. Mint a majmok esetében, az Allatkert most is átvállalt néhányat, de az egyre szaporodó kínálattal nem tudott mit kezdeni, ezután kmyamenhelyeknek ajánlották fel a páncélos állatokat, két-három krokodil megszüntette a ketrecek túlzsúfoltságát, többre nem volt igény. Más utakat kellett keresni. Egy krokodilt Bicskénél a vasúti sínhez kötöztek, abban bizakodva, hogy a gyorsvonat majd halálra gázolja, de az állat egyet rántott kötelén, és egész Székesfehérvárig összekuszálta a gyengén megépített pályát. Néhány lelkiismeretlen egyén kint a Duna-parton engedte el mit sem sejtő krokodilját, ezekkel a szerencsétlen állatokkal a Duna vize végzett, alig ittak néhány kortyot a fenoloskátrányos folyadékból, feldobták lábaikat, és fehér hasukat az ég felé fordítva, kimúltak. Ezt a hatóságok már Nsemmiképp nem tűrhették el, felkutatták és megbüntették néhány elhagyott krokodil gazdáját, a többiek szinte egyöntetűen ugyanazt a megoldást választották, hogy megszabaduljanak egykori kedvenceiktől: a táplálékul adott békákba altató intjekciót fecskendeztek, aztán kihasználva a krokodilok aléltságát, megkötözték, és a csatornába dobták őket, a kiürült medencébe pedig új státusjelképeket: apró fókákat telepítettek. Mivel a művelet éjszaka, és érthetően a legnagyobb titokban zajlott le, sokáig senki sem szerzett tudomást róla, hogy a csatornába krokodilok kérültek. Az első jel, ami esetleg feltűnhetett volna, az volt, hogy mind több csatornatisztító munkás tűnt el nyomtalanul, de ebben a szakmában nem számított ritkaságnak, hogy az emberek minden indoklás nélkül otthagyják az állásukat, és később sem jelentkeznek a munkakönyvükért. Az első krokodilok a körúti nagy csatornatörésnél jöttek ki a felszínre — a csatornában töltött idő alatt a Dunához viszonyítva, tiszta és kellemes vízben háromnégy méter hosszúra is megnőttek. Az emberek látták őket, de azt hitték, hogy valami szokatlan cirkuszi reklámmal van dolguk, megdöbbenve és csodálkozva hagyták, hogy a napfénytől megriadt krokodilok elmeneküljenek, és bevegyék magukat egy-egy közeli épület pincéjébe. Csak egy öregasszony vette a fáradságot, hogy elmenjen a legközelebbi rendőrőrsre, és bejelentést tegyen, de végighallgatva beszámolóját, az ügyeletes megnyugtatta, hogy ilyen állat nincs. A további csatornatöréseknél újabb és újabb krokodilok jöttek fel az utcára, főleg irodaházakban és közintézményeknél csoportosultak. Bár mindennap megettek három-négy embert, jelenlétüket mégiscsak sokára fedezték fel, mert áldozataikat az igazgatók, az úgynevezett elvi osztályok és mozgalmi szervek beosztottjai közül választották ki, az ő hiányuk senkinek sem tűnt fel, a botrány akkor tört ki, mikor elfogyasztották az egyik irodaház egyetlen takarítónőjét. Az illetékesek talán efölött is szemet hunytak volna, de amikor a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy Budapesten krokodilok garázdálkodnak, a magyar hatóságok is kénytelenek voltak komolyan venni a helyzetet. Először a szúnyogok mintájára permetezéssel akarták kiirtani a krokodilokat, de a hatóanyag így nem érhette el a krokodilok föld alatti búvóhelyeit. Aztán Bábolna jelentkezett, vállalta, hogy a patkányok után a krokodiloktól is mentesíti majd a fővárost, munkájáért viszonylag szerény díjazást kért: minden budapes* ház földszintjét, és ez első emeletét, ahol tojóházakat szándékozott berendezni. A helyzet azonban már súlyosabb volt annál, hogy egy állami gazdaság megbirkózhatott volna vele, Budapesten akkor már több százezer krokodil élt. A főváros végső kétségbeesésében vidéki városoktól kért segítséget, azok viszont örültek, hogy végre megbosszulhatják sok évtizedes mellőzöttségüket, és közölték, hogy erre a segítségre csak a következő, esetleg az azt követő ötéves tervben kerülhet sor. A gordiuszi csomót — mint már annyiszor — most is közgazdászok oldották meg. Kiszámolták, hogy a krokodilok kiirtása nemcsak lehetetlen, hanem annál sokkal rosszabb: költséges volna, sokkal egyszerűbb vízzel elárasztani Budapestet Kispesttől egész Békásmegyerig, ez az intézkedés számos egyéb problémát is megoldana, a lakáskérdéstől egész a gazdaságtalan üzemek szanálásáig. A kialakuló hatalmas tóban pedig nevelni kellene a krokodilokat, a bőrükből készített cipők, táskák és egyéb dísztárgyak magas áron értékesíthetőek a világpiacon. így is történt, a főváros eltűnt — fejezte be ismertetését az idegenvezető, és félrehúzódott az útból, mert egy tehervonat a krokodilok napi táplálékát hozta. Az író szatíráját az Új Tükör című hetilap nyomán közöljük. 6 <
