Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-09-08 / 18. szám
Az állam és az egyházak Magyarországon I. Korunk egyik sajátos és lényeges kérdése a szocialista állam és az egyházak közötti viszony. A szocialista állam biztosítja a lelkiismereti szabadságot és tiszteletben tartja állampolgárainak vallásos meggyőződését. Létrejöttek az egyházak működéséhez szükséges feltételek, az állam segíti az egyházi műemlékek, mint az egyetemes művelődés jelentős kincseinek gondozását. A magyar társadalom belső összetartó erejének, szilárdságának alapja: a szövetségi politika s ennek egyik legjelentősebb eredménye, az állam és az egyház viszonyának megnyugtató rendezése, a marxista és vallásos állampolgárok együttműködése. A maga nemében egyedülálló jelenetnek lehettek tanúi azok a nyugati újságírók, akik részt vettek a Hazafias Népfrontnak 1976 őszén tartott VI. kongresszusán. Azt láthatták ugyanis, hogy Kádár János és a Magyar Szocialista Munkáspárt más vezetői az elnöki asztalnál együtt ültek az esztergomi bíboros érsekkel, a katolikus és más egyházak püspökeivel s a teremben ott voltak az izraelita felekezet és a szabad egyházak vezetői is. Ez a tény érthető érdeklődést keltett világszerte a vallásos és nem vallásos emberek között, és ráirányította a figyelmet társadalmi fejlődésünkre. Ezt követően nagy érdeklődés kísérte világszerte Kádár János 1977-es látogatását VI. Pál pápánál a Vatikánban. A kölcsönös erőfeszítések tehát eredményesek voltak. Éppen ezért hasznos részletesen megvizsgálnunk e fejlődés összetevőit, előzményeit és hátterét. Jóllehet az 1948-ban. illetve 1950-ben az állam és az egyházak között megkötött megegyezések lehetővé tették, hogy a korábbi „hidegháborút” bizonyos enyhülés váltsa fel az adott helyzet mélyreható elemzésére és a szükséges következtetések levonására azonban csak az 1957-et követő időszakban kerülhetettsor. „Szocialista társadalmunk fejlődése és erősödése, kormányunk következetes politikája lehetővé tette és elősegítette, hogy az egyházak a Magyar Népköztársaságban megtalálják helyüket. Megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy a szocializmus érdekeinek megfelelően hosszú távon biztosított, elvi alapokon nyugvó, rendezett viszony alakuljon ki az állam és a különböző egyházak között. Ma a helyzet konszolidált és kiegyensúlyozott” — állapította meg Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke egyik cikkében, amelyet a Világosság című folyóirat közölt 1976 januárjában. Az állam és az egyházak közötti viszony a szocialista építés objektív érdekeinek megfelelően és az egyházak által is helyeselt módon alakul, egyházpolitikai elveink a társadalmi fejlődés követelményeivel összhangban valósulnak meg. Ennek legfontosabb eleme, hogy a szocialista állam és az egyházak között „szükséges és lehetséges a rendezett viszony fenntartása, több, fontos, egész társadalmunkat érintő kérdésben a marxisták és a hívők közti politikai-társadalmi együttműködés megvalósítása”. A két — ellentétes alapokra épült — világnézet közt az ellentmondások megmaradnak, a két eszmerendszer vitázó partnerként él egymás mellett. Ugyanakkor a fejlett szocialista társadalom építésének, a nagy nemzeti program megvalósításának politikáját a hívők is támogatják, hiszen ebben a munkában ők is részt vesznek, mégpedig úgy, hogy vallásos meggyőződésüket sértetlenül megőrizhetik. A nemzetközi erőviszonyok változása és társadalmunk belső fejlődésének kedvező alakulása révén különböző kérdésekben megállapodások jöttek létre a Magyar Népköztársaság kormánya és a Vatikán között. E tárgyalások eredményeképpen 1964-ben részletes megállapodásban rendeztük a püspökök és más főpapok kinevezésének módozatait, a papok állampolgári esküjének helyes értelmezését, s a Rómában működő Pápai Magyar Egyházi Intézetet a Magyar Katolikus Püspöki Kar hatáskörébe utaltuk, tehát most már eredeti céljának megfelelően működik és a magyar papok magasabb fokú továbbképzését segíti. XXIII. János és VI. Pál pápa békével és a társadalmi kérdésekkel foglalkozó enciklikái, valamint a II. vatikáni zsinat határozatai nyomán a katolikus egyház körében erősödött a realizmus és a készség, hogy rendezzék a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket. Folytatni lehetett tehát a tárgyalásokat. Ennek megfelelően 1974-ben újabb római katolikus főpapokat neveztek ki, miután VI. Pál pápa az esztergomi érseki széket — amelyet addig az 1971-ben külföldre távozott Mindszenty József formálisan töltött be — egyházjogilag is üresnek nyilvánította. Az esztergomi érseki szék ügyének rendezését jelentette, hogy VI. Pál pápa 1976 februárjában dr. Lékai Lászlót esztergomi érsekké nevezte ki, majd a májusi konzisztóriumon bíborossá avatta. Magyarországon valamennyi római katolikus egyházmegye élén megyéspüspök vagy érsek áll. ,■ Az egyházak magatartásában fontos mérföldkő volt Tiazánk felszabadulásának 30. évfordulója. A magyar katolikus püspöki kar ez alkalomból körlevelet bocsátott ki, amelyben egyebek között a következő olvasható: „Az egyház a néppel együtt vállal teljes sorsközösséget a jövőben.” Hasonlóképpen nyilatkoztak a református, az evangélikus egyház, az izraelita felekezet és a többi egyház vezető testületéi is. Egy évvel később, 1976 februárjában esztergomi érsekké történt kinevezése után Lékai László így nyilatkozott: „Mint esztergomi érsek-prímás, a hivatásomnak tekintem, hogy a realitások talaján álljak: a fejlődés folyamatát ne próbáljam visszafordítani, hanem előmozdítani. A valóság pedig az, hogy szocialista társadalomban együtt élünk hívők és nem-hivők. Itt akarunk boldogulni mindnyájan, és ezt az emberhez méltó életet, jólétet magasabbra törekszünk fejleszteni a saját fizikai és szellemi munkánkkal”. A Hazafias Népfront VI. kongresszusán hozzászólásában Lékai bíboros kiemelte: „A magyar egyháznak és államnak is érdeke, hogy a kialakult jó viszony továbbra is kedvezően fejlődjön. Ezért mindkét félnek javára válik, hogy az eddigi megállapodásaikat betartják. A hívek biztosak lehetnek afelől, hogy vallási meggyőződésüket szabadon gyakorolhatják, emiatt nem érheti őket sérelem. Ezért főpásztoraikkal az élükön, tevékenyen bekapcsolódhatnak a nem hívőkkel együtt az országépítés felelősségteljes munkájába. Természetesen ők is tiszteletben tartják marxista honfitársaik világnézetét”. Történelmi mérföldkőnek minősítette a hazai és nemzetközi közvélemény Kádár János 1977-es vatikáni látogatását és VI. Pál pápának a találkozó alkalmából elmondott beszédét. Hosszú út vezetett idáig, amely nem volt mentes az akadályoktól. Nehéz út volt, amelyen minden lépés gondos tervezést igényelt. A meggyőzés eszközeinek türelmes és szívós alkalmazásával kellett előkészíteni a talajt s megkezdeni a torlaszok lebontását. A légkör fokozatos megtisztulásának szellemi, erkölcsi munkája az egyházban a társadalmi kérdésekkel foglalkozó pápai enciklikákhoz, a II. vatikáni zsinat határozataihoz kapcsolódik. Magyarországon pedig a szövetségi-népfront politikai kiteljesedéséhez, a nemzeti egység eszméjének elmélyüléséhez, tartalmi gazdagodáshoz. így haladtunk előre, folyamatosan csökkentve, majd megszüntetve az aggályokat itt is, oft is. PETHÖ TIBOR 3
