Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-16 / 12. szám
Pedig Móricz Zsigmond ma is a lovát ugratja, frissen, bátran, nagyvidáman: száz éve született, de hetyke táncos paripáján ma is beszáguldja a magyar síkságot. És szava ma is átzengi a hazát Tiszacsécsétől Szentgathárdig és tovább: „Minden ember csak annyit ér: amennyi értéket produkál az élet számára ... Nincs több parancs tehát: teremteni, dolgozni, adni! Az élet adatott: hogy teremts. Az időnek napjai: hogy gyűjts. S a lélek: hogy adakozz! Teremts, hogy legyen mit felgyűjtened, s gyűjts, hogy legyen mit adnod.” Móricz Zsigmond a lovát ugratja, s lovának patkója szikrát vet a pusztaságon: „A magyar földmíves ledobta magáról az ázsiai farkasbőr kacagányt és nyugat-európai sofőr akar lenni. Hát ha ő ezt akarja, nem tudok vele harcba szállami. Nem akkor vagyok magyar író, a magyarság írója, ha vissza akarom kergetni az elhagyott útra, a cifra szűrbe és a jobbágyságba — hanem akkor, ha megértem, hogy ma mit akar, és segítségére akarok lenni ebben a magára vállalt új életben... Nem múzeumi magyarságot kell megőrizni -ebben -az életben, hanem élő magyarságot, amelyik méltó tagja legyen a világ kultúrájának.” Móricz Zsigmond a lovát ugratja, s mi késői unokái lessük az ajkáról hömpölygő mesét. A mesét, a kifogyhatatlant, az édeset, ami maga az élet. Az elégésig vagy az erőszakos eloltásig izzó, lobogó fáklya-pap, Matolcsi Miklós történetének keservesen átkos sumimázata a reménytelenség igéje: „Elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott.” A golgotái végszavakat visszhangozza a nemzetmentő királygyilkosságra felbuzduló Andrejás halála is: „Elvégeztetett. A mese meghalt, meghalt a mese...” Ám mi tudjuk: a mese él, mert Móricz Zsigmond a lovát ugratja, s gyűlnek köréje társak, bátrak is, ifjak is — a kürt harsogását, a nyihogó paripák szökését bátran vigyázzuk — s vele együtt rúgtatunk előre. A mese nem halt meg, mert Móricz Zsigmond velünk maradt. És az Elvégeztetett csüggeteg víziója, az elárvult nemzet halálának rémképe is tovatűnt már, hiszen még semmi sem végeztetett el. A Móricz Zsigmond a lovát u§(lfcfa, s mi örvendezve seregiünk köréje, ünneplő komolysággal vágtatunk lova nyomába, végig a főutcán, végig a történelmen. Száguldunk a selymes álomrétek felé, hol majd lovaink zöld füvet ihersegtetnek, hol majd tiszta forrásból isznak igazságvizet, hol majd a csikók is napsugárban fürdenek. Ahol Móricz Zsigmond a lovát ugratja APOSTOL ANDRÁS Képek a Felső Tisio vidékről FOTO: KOZAK ALBERT, SOOS LAJOS — MTI
