Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 8. szám
LESZNAI AUMA. A közelmúltban jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában: Lesznai Anna élete. A könyv szerzője: Vezér Erzsébet Vannak művészek, akik emberi jelenségnek ugyanolyan figyelemre méltók, mint művésznek. Ilyen volt Lesznai Anna is. Róluk könnyű írni, mert szüntelenül érezzük a jelenség vonzását, de nehéz is, mert ugyanakkor az az érzésünk, hogy éppen az emberi jelenséget nem sikerül visszaadnunk a maga komplex mivoltában. Lesznai Annát nyolcvanéves korában ismertem meg, amikor csaknem harmincéves távoliét után hazalátogatott. Soha még öregasszonyt nem láttam, akiből ennyi báj, kedvesség és okosság áradt volna. Fiatalokat megszégyenítő érdeklődése és temperamentuma, tiszta, ízes magyarsága, figyelmessége mindenkit első látásra meghódított. És még valami: a boldogság, mely sugárzott belőle azért, hogy itthon lehet újra. A kortársak közül senkiben nem éreztem olyan hitelesen életre kelni a kort, a második reformnemzedék korát, mint benne. Nemcsak emlékeiben elevenedett meg a múlt, hanem egész lényében volt valami a századelő lelkes idealizmusából. Sokáig magamnak is rejtély volt, hogy miért éppen ő azonosul bennem leginkább ezzel az elsüllyedt világgal, hiszen sok más kortársával is beszélgettem a korról, Lukács Györggyel, Hatvány Lajossal, Sinkó Ervinnel és másokkal. Míg végül megismertem nagy nemzedéki regényét, á Kezdetben volt a kertet, és egyszeriben megfejtődött a rejtély. Számára ez a kor jelentette az Édent, a boldog gyermekséget és 2 ifjúságot, szinte egész hátralevő életében ebből táplálkozott, ezt idézte, ennek bűvöletében élt. Nem véletlen, hogy művészi termésének legjavával, iparművészeti remekeivel és költői alkotásaival ekkor ért a csúcsra. A későbbiekben is ennek a túláradó boldogságnak a visszaéneklése volt a témája. Mesemondó készségének is a gyermekkori csodakert volt a forrása. Az itt befogadott természet, az itt megismert környezet maradt mindvégig meséinek reális alapja. Mikor 1965-ben itt járt, akkor megéreztem valamit az egykori vasárnapok hangulatából is. A két régi barát, Lesznai Anna és Lukács György nemegyszer éjjel kettőig-háromig beszélgetett, vitatkozott a Gellért Szállóban régmúlt időkről, jelenről, művészetről, irodalomról, teóriákról, embe-8 rekről. Csak melléjük kellett képzelnem Balázs Bélát, Mannheim Károlyt, Fogarasi Bélát és Hauser Arnoldot, hogy együtt legyen a Vasárnapi Kör, a tízes évek legszínvonalasabb filozofáló társasága. Annak is tanúja voltam, mikor Lukács György átadta akkor megjelent kétkötetes Esztétikáját a következő szavakkal: „De nem muszáj ám elolvasnod, Máli!” (Mindenki Málinak szólította. A Lesznai Anna csak művészneve volt.) A két nyolcvanéves valósággal megfiatalodott egymás társaságában. Nemcsak a kortársakat, a fiatalokat is elbűvölte. És látszott rajta, hogy ezt ambicionálja is. A fiatalokkal tudott beszélni a nyelvükön, érdeklődött problémáik
