Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-07 / 7. szám
BOLDIZSÁR IVAN: HAZAI NAPLÓ Mióta beleszerettem Nyírbátorba, azt kívánom, bárcsak lenne olyan közel Budapesthez, mint Tihany. Csak beleülnék a kocsiba és másfél óra alatt már ott lehetnék a dombon, lenézhetnék a lávakőből épült sötétlila halászházakra, aztán bemehetnék a templomba, egyenesen le a kriptába, ahol az Árpádkori méltóságnak, zordságnak és halhatatlanságnak jelképeként körülvesz, fogva tart, a múltba emel és egyúttal a révület magasságaiba a román kori oszlopok törhetetlen ereje és I. András király sírján a márvány kard kecsessége és művészi arányai. Aztán felmeranék, ahogyan gyakran fel is megyek, a templomba és újra meg újra darabonként, szobronként, arconként, karonként, törzsenként végignézném Stulhof Sebestyén mesternek utolérhetetlen faszobrait, szószékét, virágdíszeit és madarait. Tihany az Árpád-kort és vele a román stílust, a török utáni feltápászkodást és vele a barokkot jelenti, új szerelmem Nyírbátor pedig azt a két hazai korszakot, amely közbeesett, Hunyadi János korát és vele a késő gótikát, majd a reneszánszot, amelyet eltapostak a török háborúk. Csakhogy Nyírbátor még ebben a kicsiny hazában is meszsze van, egy nap alatt nem lehet megjárni, mint Tihanyt, vagy a Balatoni felföldet, éjszakázásra, két napra pedig évente egyszer van ideje az embernek. Ezzel az évi eggyel 1979-ben még adós vagyok magamnak, ezért térek vissza naplómban újra meg újra a tavalyi nyírségi utazásra. Elsőnek a minorita templomba készültem, de szerencsémre belebotlottam Szalontai Barnabás barátomba, a múzeumigazgatóba, így láthattam előbb — amint egy hónapja már megírtam — a múzeumot és vele Nyírbátor történelmi hátterét és így segített Szalontai Barna és a templom fiatal káplánja együttes erővel, hogy a templom látványát az ő tudásuk tegye teljesebbé és emlékezetesebbé. Ez a templom is, mint Nyírbátorban minden nevezetesség, azok emlékét és dicsőségét hirdeti, akik a város nevét viselik és országbíróságig, erdélyi vajdaságig, lengyel királyságig vitték: a Báthoriakét. Itt a helyszínen, ahol minden kő róluk beszél, látom újra a múltból felejthetetlen és már sokszor megírt Balanyi György történelemtanárom felemelt ujját, amint figyelmeztet, hogy a Báthoriak családja két ágra szakadt. Most Szalontai Barna hangján hallom: a XIV. században a Báthoriak kiét ágra szákadtak, az egyik ága az ecsedi várról, a másik a Szilágy megyei Somlyóról vette előnevét. Nyírbátorban az ecsediek voltaik az urak. de az a Báthori Gábor. akit Móricz Zsigmond „Erdélye” tett örök életűvé, a Somlyói ágból származott. Igaz, hogy az 1600-as évek második évtizedében Báthori Gábor, az erdélyi fejedelem volt az úr Nyírbátorban is és ide temettette el utódja, Bethlen Gábor fejedelem. Még be sem léptünk a templomba és már egy más történelmi kor légnyomását érzem, Báthori István erdélyi vajdától, a kenyérmezői győztestől Báthori Gáborig, a kalandor, nagyravágyó, meggyilkolt fejedelemig, közben Mátyás király korának tündöklését is — ez a korszak Magyarország virágzásának és romlásának ideje. De letiporhatatlanságának, újraéledésének jelképe is, gondolom, amint a templom szentélyébe lépünk. Ha az ember kívülről látja, azt hihetne, jellegzetes gótikus templom a XV—XVI. század fordulójának idejéből. Amikor a csúcsíves építkezés Franciaországban és Angliában „lángoló”, szinte túlzó korszakába érkezett, nálunk méltóságosan megérett; a nyírbátori minorita templom egységes, átgondolt alkotás. Egyhajós, hosszú szentélyű, teremtemplom. Az embert először természetesen a föld színétől a tetőig magasba szökkenő hat ablak ragadja meg, de a szem már közben is keresi a gótikus templomok díszét, a tornyot. Természetesen a kapu felett keresem, hiszen a párizsi Notre Daniétól az angliai Shaftesbury-ig, vagy a hat évszázadon át épült kölni dómig, a torony mindig a bejárat fölé épült. A nyírbátori minorita templomnak azonban a túlsó végén, a szentély fölött van egy kis rövid, alig a tető fölé magasodó tomyocskája. Szalontai Beírna magyarázata nélkül ezt építészeti hibának tartanám. így kiderül, hogy ez a középkor végének funkcionális építészete. A templom mellett ugyanis kolostor is épült, ez a mai múzeum hajléka. A kolostorban sok szerzetes élt és ezek naponta többször is közös imára gyűltek össze a templomban. Természetesen a szentélyben. Nézzem csak meg, hogy a hat karcsú ablak kétszer háromra osztódik és a torony felé eső három fala kissé beugrik. Ez a keSkenyedés jelzi a szokatlanul nagy szentélyt. A szentély is azért volt tágasabb, mint a nem szerzetesi templomoké, hogy a kolostorbeliek mind beleférhessenek. Imádkozás és zsoltáréneklés közben gyakran megkondították a harangokat. Ha a tornyot a kapu főié építik, a hanamgkötél nem esett volna a barátok kezébe. így nem is kellett imádság közben elmozdulni, meg lehetett húzni a harangot idő- és imaveszteség nélkül. És nézegessük még egy kicsit ezeket az ablakokat. Persze, hogy szebbek a párizsi Sainte Chapelle hosszú, 'keskeny, gótikus ablakai, a Báthoriak idősebb nővérei, de ez a minorita templom egyúttal várerősség is volt. Az ablakokat kevésbé cifrázták, de még jobban a magasba szökni látszanak, mert karcsú támpüléreiket függőlegesen három részre osztották és legfelül, a tető alatt hegyesszögbe zárták. A párizsi „Szent kápolnánál” az az ember érzése, hogy mindjárt a magasba száll. Itt Nyírbátorban arra gondoltam, hogy magyar földön a középkor végén még a csúcsíves kecsesség is védelmezte a várost. A templomba belépve, az első érzés a csodálkozásé, talán a csalódásé is: hiszen ez egy barokk templom. Csak első pillantásra az, mert mind az öt gyönyörűséges, dús, egész kis világot mutató oltára barokk és a teremtemplomok tágas könnyedségét egy barokk korabeli újjáépítés elnehezítette. De hiszen éppen ez a letiporhata Hanság, ez a feltámadás, amely a magyar évszázadok teljességének hangulatával tölti el az embert ebben az épületben. A templomot nem a török pusztította el, hanem a török hadak nyomában támadó Petrasko erdélyi vajda csapatai 1584- ben. Feldúlták és felgyújtották a templomot és a kolostort. Időközben a földesúr és a város református hitre tért, a lakosság nem törődött a romokkal. A törökdúlás után az újra erőre kapó országban az 1700-as évek elején a Báthoriak földesúri utódai, a Károlyiak helyreállították a templomot. A leégett tető és boltozat helyébe újat építették a kor stílusában, a 'barokkban. De micsoda hozzáértéssel és ízléssel, mennyivel méltóbban, mint a XIX. század végének műalkotásai. Az ő hagyományukat Kelemen Didák minorita szerzetesnek és építőtársainak módszerét követi a mi mai Műemléki Felügyelőségünk, nemcsak Nyírbátorban, hanem az egész országban. Ily módon fonódik össze a múlt emlékezete, a jelen kegyelete és lendülete is ebben a templomban. Ügy lett barokk templom, hogy megmaradt gótikusnak és a mai utódok úgy őrzik mind a két stílus hagyományait, hogy még teljesebben napfényre hozzák a régi építőmesterek keze nyomát. Arra gondolok, amit megint csak Szalontai Barna „Nyírbátor új kincsének” nevezett, a barokk előcsarnok mögött rejtőző, de teljes gótikus pompájában diadalmas főkapu feltárására gondolok. Azért cikázom így e naplóban a régmúlt, a múlt és a jelen között, mert magát a templomot is úgy néztem meg, hogy előbb 'kívül, aztán belül, aztán újra 'kilépve, a külső falakat a 'belső méretekkel összevetve, az oltárokban elmerülve, majd az újra megtalált főkapu meredeken szamárhát ívű eleganciáját csodálva. És még mindig csak az élmény elejéig jutottam. Szeretném még úgy leírni a kőkaput és az oltárokat, főképpen a Krucsay mester Európa-hírü remekét, hogy az méltóképpen kifejezze Nyírbátor iránti szerelmi lángolásomat. A nyírbátori minorita templom 20
