Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 4. szám
FELHÍVÁS Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója megünneplésére Ünnepet jelez újra az irodalomtörténet naptára: 1979. július 2-án lesz Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója. Móricz Zsigmond emberi, írói példája, életművének nagysága késztet ünneplésre. A XX. század a magyar lírában Adyval kezdődik, az epikában Móricz művészetével. A kort, amelyben élt, prózában ő fogalmazta meg a legteljesebben. Bartók, Ady, Móricz, a századelő nagy nemzedéke a társadalmi és a művészeti forradalmiság egysége jegyében, a demokratikus Magyarország álmával indult. Móricz Zsigmondot ugyanazok a sejtelmék kínozták, ugyanaz a hit éltette, mint Adyt. Ö is tudta, amit Ady hitt és hirdetett: „a magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára”, ő is vallotta: demokratikus átalakulás szükséges, a nemzet sorsát a dolgozó osztályokéhoz kell kötni, a jövendőt a szomszédos népekkel együtt kell kimunkálni. Még ébresztő, bíráló hangja' is az Adyéval volt rokon. Az irodalmat nemcsak erkölcsi és politikai ideálok hirdetőjének tekintette, hanem — miként Ady — a nemzet lelkiismeretének. S az igazságot nemcsak saját népe, de az „egész . . . lelki kétségeiben gyötrődő emberiség” számára kereste. Művészete középpontjába — mint a polgári fejlődésben elmaradt, megrekedt kelet-európai népek annyi nagy írójánál — szükségképpen a paraszti tematika került. Móricz Zsigmond szembefordult a megtévesztő „olajnyomatos” faluképpel, a vergődő és új élet felé tapogatózó falut, az igazi parasztot festette meg. S ez csak a kezdet volt, az indulás. Emberi és művészi teljesedése során a származtató világ küldöttjéből az egész nemzet írója lett. A parasztság mellett az értelmiség, a kispolgárság, a dzsentri világát és a történelmet is műbe emelte; egy nép létezését, múltját, törekvését. Annak az országos látókörű, az egész nemzet sorsát szívén viselő írónak a szemléletével, aki tudta: a magyarságot csak a gyors, demokratikus átalakulás válthatja meg a jövőnek. Móricz nemcsak az első világháború elítéléséig és a polgári demokratikus forradalom vállalásáig jutott el, hanem a proletár-forradalom igenléséig is, s eszméihez hű maradt az ellenforradalom nehéz évtizedeiben is. Összeforrottsága az elnyomottakkal, a dolgozó emberekkel, hűsége Adyhoz megőrizte a döntő kérdésekben való megalkuvástól. Forradalmas elképzelései iaz ellenforradalmi nyomás alatt nemegyszer1 reformokba húzódtak vissza, de haláláig a forradalom szerelmese maradt, mindig következetesen a szegénységgel tartott, s még reformterveivel is azon munkálkodott, hogy „a jövő generáció. . . alkalmas legyen az új honfoglalásra”. Vállalta az „új igék” keresését. Abban a hitben, hogy az igazi író nem pusztán „ügyes dolgokat csinál”, de „elvekért, eszményekért él és hal”. Móricz Zsigmondot kezdettől a maga írójának tudja a haladó magyarság; népi kollégiumok, iskolák, művelődési mozgalmak és írók indultak nevével. A felszabadult nép benne a maga igazának hirdetőjét ismerte fel, alakjaiban az ő érdekeiért küzdő hősöket látta; művészetén keresztül múltjára és lehetőségeire, önmagára ébredt. A szomszédos népek, s a határon túl élő magyarság iránti érdeklődéséből a megbékélés és a közeledés példáját meríthetjük. Számos írásával más nyelvű olvasók is kedvvel ismerkedtek. Az Emlékbizottság azzal a felhívással fordul az ország minden lakosához és a magyar irodalom bárhol élő olvasóihoz, művelőihez és barátaihoz: ünnepeljük meg méltón Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulóját. Tegyük még inkább közkinccsé művészete értékeit itthoni és a nagyvilágban. Öröksége élő örökség: művészetével, élete példájával az emberiség és a nagy irodalom útjait keresőknek mindenütt s minden időben ösztönzéseket adhat. RÉSZLET A MÓRICZ ZSIGMOND EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSÁBÓL Kétszázhatvan évvel ezelőtt született Hatvani István professzor, a debreceni Református Kollégium hírneves tanára. Ellenségei azt terjesztették róla, hogy az „ördöggel cimborái”. Születésének évfordulóján a pozsonyi Üj Szó emlékezik meg a tudósról. * Petőfi és Szendrey Júlia házasságáról, és az özvegyről ír az Üj Szó hasábjain Dénes György. * Kopeczky Csaba, a jugoszláviai 7 Nap tudósítója Budapesten beszélgetett Komlós Jánossal, a Mikroszkóp Színpad igazgatójával. A humorról, a „harapós” politikai kabaréról folytatott interjúban az író-igazgató a mai humor szexepéről beszélt. Károlyi Mihály emlékiratairól közöl recenziót — Bori Imre tollából — a 7 Nap Forrás rovata. Újvidéken már az ötvenes évek elején terveztek magyar kiadást az emlékiratokból, de akkoriban ez a terv nem valósult meg. A Magvető Kiadó (Budapest) kötete így Jugoszláviában is érthető érdeklődés homlokterébe került. * Ünnepi estet tartottak a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban, a román főváros magyar kulturális központjában. Az estén megemlékeztek Veress Sándor születésének 150. évfordulójáról. Veress Sándor egyike volt azoknak, akik 1873-ban megvásárolták a mai Petőfi-ház épületét, és ő volt a bukaresti Magyar Társaság tiszteletbeli elnöke is. * A bécsi egyetem Herder-díjjal tüntette ki Sütő Andrást, romániai magyar drámaírót. A kitüntetést előreláthatólag májusban nyújtják át. A budapesti Füst Milán-kuratórium szintén Sütő Andrásnak ítélte oda az idei Füst Milán-díjat. az író „Engedjétek hozzám jönni a szavakat” című könyvéért. SZABÓ ERNŐ (1933. február 21-éin született Abdán, anyja neve Joó Mária) 1956. novemberében ment külföldre, utolsó ismert címe: Elizabeth (N. J. USA) 1968. novemberében írt utoljára, azóta semmi hír róla. Keresi Abdán élő édesanyja és testvérei. SZABÓ LAJOS (Miskolc-Szirmán született 1930. április 6-án, anyja neve Kolozsváry Zsófia) 1956-ban külföldre ment, az USÁ-ban telepedett le. Utoljára 1973. májusában írt feleségének, aki Miskolcról keresi. MÜLLER JÓZSEF BÉLA (született 1946. június 16-án Sopronban, anyja neve: Molnár Mária) 1964 óta él külföldön. Ausztráliában, Sperace-ban telepedett le. 1972-ben egy barátjával (Mr. BOTTERILL) arra vállalkozott, hogy körüllovagolják Ausztráliát (a Nyugat-Ausztrália c. lap 1972. szeptemberi száma címlapon hozta a fenti hírt és a vállalkozók fényképét). Ez volt az utolsó hír, amit adott magáról. Keresi testvére, Oszkár, Sopronból. ZSARNÓTI PÉTER (született 1946-ban Budapesten, édesanyja leánykori neve Brádi Zsuzsanna) alig tízéves volt, amikor édesapja 1956-ban magával vitte külföldre. Az USÁ-ban (Chicago) telepedtek le, ahol 1969-ben elvégezte a Festészeti Akadémiát. Nevezettet édesanyja keresi Budapestről, aki fia külföldre távozása idején nagybeteg volt, és akiről fia feltehetően azt hiszi, hogy halott. TÖRÖCSIK JÓZSEFET (született 1953. március 24-én, anyja leánykori neve: Töröcsik Magdolna) Ráckevén élő édesanyja keresi. A keresett néhány hetes korában került el édesanyjától, aki fia sorsának alakulásáról semmit sem tud. Azt is csak nemrég tudta meg ismerőseitől, hogy Töröcsik József 1973-ban Ráckevén járt és édesanyja után érdeklődött. KOVÁCS PÉTER-t, KOVÁCS JÓZSEF-et és KOVÁCS EMMÁ-t keresi Brazíliában élő unokabátyjuk Sindeli Győző. A keresettek anyjának neve Farkas Anna, apjuk Kovács Péter. 1926-ban Romániában Nagyvárad közelében éltek. BARANYAI FERENC (született Győrött 1930. június 24-én. édesanyja keresztneve Teréz) 1947-ben került külföldre, három évig Franciaországban élt, majd 1950-ben átköltözött Ausztráliába. Utoljára 1953-ban írt édesanyjának, életjelt csak 1977-ben adott — telefonüzenet útján — magáról újra, azóta ismét nyoma veszett. Állítólag a hatvanas évek elejétől Indonéziában tartózkodik. Keresi Kanadában élő édesanyja. WEITER KÁROLY-t keresi debreceni jóbarátja, Tutus. A keresett Esztergomban született, iskolái egy részét Debrecenben végezte, életkora kb. 65 év. Kérjük kedves olvasóinkat, akik ismerik keresett honfitársainkat, közöljék velük kérésünket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az őket keresőkkel. A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE készséggel továbbítja leveleiket a kerestetőkhöz. Címe: MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE BUDAPEST, H—1905. 26
