Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-11 / 3. szám
FRANCIAORSZÁGI Irta: Apostol András „A MŰVÉSZET MINDIG FORRADALMI CSELEKVÉS” Schöffer Miklós párizsi műtermében A taxi tétován fékez a kiflialakú kis utca közepén. Az alkonyodé homályban az egyik ajtó mellett a falon felfedezzük a táblát, itt dolgozott Cézanne, Signac és Marcoussis. Mintha névjegykártyát nyújtott volna át a ház, a művészek neve mércét szab. Jó helyen járunk, itt lakik Schöffer Miklós. Az előszobából rögtön bejutunk a hatalmas műterembe, vagyis inkább kiállítási csarnokba. Az eddig csak képekről ismert íémkarú, csillogó alkotmányok némán pihennek, gazdájuk parancsára várnak. (1977 nyarán a művész szülővárosa, Kalocsa rendezett kiállítást a 75 éves Schöffer Miklós műveiből.) Aztán kialszik a mennyezetvilágítás, egyetlen gombnyomásra megindul az egyik fénycsoda, s a mozgó forgó vetítőkészülék fénycsíkja átdöfi a sötétséget. A házigazda nevetve figyelmeztet bennünket, lépjünk nyugodtan oda, egészen közel, ne féljünk, nem esünk bele. Nem értjük a bíztatást, de amikor behajolunk a tükörrendszerből álló kis „házikóba", visszahőkölünk. Lefelé, felfelé, kétoldalt, végtelen távlatokban minden csillog, villog, forog, lüktet, zakatol, foltok, csíkok, képek vibrálnak. Kint vagyunk a világegyetemben? A csillagok és bolygók szabályos és mindig változó élete elevenedett meg, s költözött be a Hégésippe Moreau utcába? Házigazdánkat a telefonhoz kérik, s mi szédülve, földibegyökerezett lábbal állunk a beprogramozott fény-, kép- és gépcsoda előtt. És máris újabb készülék kezd működni. Félgömbök, karok mozognak, „értelmes tevékenységet folytatnak”, s mindez egy oldalt felállított fehér vetítővásznon két síkban is megjelenik. Aztán Schöffer Miklós odahív bennünket egy harmóniumszerű billentyűzethez. Nyomkodom a fényorgona billentyűit, s egy vetítővásznon lila, vörös, kék, sárga és szürke foltok, villanások kavarognak. A néző bekapcsolódik a műalkotás folyamatába. A művész kezenyomán persze fantáziadúsabb színek és formák jelennek meg. ö az alkotó. — És kié lesz a műalkotás? — A művészetnek mindig szociális célja van. — Tehát a társadalom, a nagy többség határozza meg a művész tevékenységét, ízlését is? Azt, hogy ön mit alkot? — Úgy gondolja, hogy ha a közvéleménykutatök azt állapítanák meg, hogy az emberiség nagy többsége egy hastáncosnő fellépését kívánja, akkor ez lenne a művészet? Bertolt Brecht szerint a művészetnek az a célja, hogy a kis elitből nagy elit legyen, azaz a többséget úgy kell informálnunk, hogy ismerje meg, mi az igazi művészet. Ismerje meg, és értékelje az Akropoliszt, a piramisokat, vagy éppen a Notre Dame-ot. A művészetnek ez az igazi demokratizálódása. — Van-e a művészetnek jövője? — Művészet nélkül az emberiség nem élhet. Alkotásaikkal, új modellekkel a művészek megváltoztathatják az elavult ízlésrendszereket, s előkészíthetik az új társadalmat. A művészet mindig forradalmi cselekvés. — Hogyan hatott önre a magyar művészet? — Különösen a kalocsai népművészettől kaptam sokat. Ott születtem, ott töltöttem életem egy részét. Népművészeti környezetben éltem. Az ottani pompás szín-atmoszféra, a festő, pingáíló asszonyok alakították ízlésemet, hatottak rám, ha nem is közvetlenül. — Jelenleg milyen kapcsolatban áll a magyar művészeti élettel? — Legutóbbi magyarországi látogatásom alkalmával arról a könnyűszerkezetes lakásépítési módról tárgyaltam, amit én dolgoztam ki. Hiszen a vizuális művészet magában foglalja a városrendezést, az építészetet is, s mindazt, amit a fénnyel, idővel és térrel lehet kezdeni. A környezet kialakítása is művészet. A magyar televízióban Rajnai András rendezővel és csoportjával beszélgettem. Én már 1961 óta dolgozom elektronikus hatásókkal, amikkel ők most kísérleteznek. — Legutóbbi alkotásai? — Most fejeztem be egy időprogramozott konstrukciót Bonnban, egy másikat pedig Metzben. — Hogyan dolgozik? — Tervrajzokat készítek, mint egy építész, s aztán átadom őket a gyárnak, ahol a felügyeletem alatt megcsinálják. Ez merőben új alkotó módszer, mert a rajzasztalnál szabadon szárnyal a képzelet. — Technikai akadályai sincsenek? — Csak gazdasági akadályok. Ma még nem tudok mindent megcsináltatni, amit eltervezek. De ez nem zavar: elkészítem a terveket, egyszer majd csak megvalósulnak. Nekem az eszme és a hatása a fontos. Az, hogy ha elkészítek egy tárgyat, az a város közterén legyen, mindenki láthassa, gyönyörködhessen benne, mindenkinek szolgáljon. Schöffer Miklós „TELE VAN A SZÍVEM Magyarnóta est Nem sokkal ebéd után indulunk el Párizsból, hogy a péntek délutáni zsúfoltságot megelőzve, minél hamarabb kijussunk a Lille felé vezető autópályára. A korán nyugovóra térő novemberi nap már lebukott a látóhatár mögött, amikor hirtelen felhő, villámlás, eső, hó zuhan ránk, s szemünket meresztve keresgéljük a Tourcoing felé mutató táblát. Először járunk itt: meg-megállva kérdezgetjük a járókelőktől, merre találjuk a Gambetta utcát. Hiába böngészszük a várostérképet, mégis belefutunk az útelterelések labirintusába. Jókora késéssel kopogtatunk be Tossakiékhoz, ahol nyájas vendégszeretettel ültetik asztalhoz a párizsi és pesti magyarokat. Brüsszelből is jöttek vendégek — persze ők is pestiek: Gaál Gabriella népdalénekesnő, Sánta Ferenc a zenekarával. Csak a csontokat hagyjuk meg a finom csirkepaprikásból, s már szedelőzködünk is. Tossakiék lánya, Frangoise közben a rádión megpróbálja a Kossuth adót fogni. A légköri viszonyok miatt nem sok sikerrel, így aztán helyette Liszt-rapszódiát kapunk lemezről. És már rohanunk is a magyarnóta est színhelyére. Persze, időnk van bőven, mert a hó és eső miatt a távolabb lakók szintén később érkeznek meg. Ülünk fehér asztal mellett, és hallgatjuk a zenekart. Majd Gaál Gabriella perdül a mikrofonhoz, s pillanatok alatt felforrósodik a hangulat. A közönség ütemesen tapsolja a ritmust, együtt dúdolja a nótákat az énekesnővel. A műsor második részében a tourcoing-i fiúk, lányok lépnek fel. A III. Anyanyelvi Konferencia idején megrendezett Néptáncfesztiválon, és már korábban is sokszor láttuk a tourcoing-i magyar tánccsoportot. Az egyik táncos lány kilép a többiek elé, és bekonferálja a Szatmári csárdást, a Háromugróst, a Verbunkost, és a Somogyi táncot. Franciául. Lányok és fiúk táncolnak. Franciául beszélnek, de magyarul táncolnak. A tánc és a zene szüleik hazáját idézi. Egyik asztaltól a másikhoz ülünk. Annyi mindenkivel szeretnénk beszélgetni, annyi mindenkinek van mondanivalója. Magyarok és franciák. Franciák és magyarok. Első nemzedék, második nemzedék. Szarvas Gizikét a szülei unszolják, beszéljen, hadd halljuk, milyen szépen tud magyarul. Gizikét arról faggatom, vajon a tankönyvekből mit tudhat meg egy francia diák Magyarországról. 0 inkább arról beszél, mi mindent látott odahaza, Magyarországon. Aztán zenei ízléséről kérdezgetem. Szereti a magyar nótákat, de mint minden fiatal, a modern tánczenét is szívesen hallgatja. A magyar énekesek közül Kovács Kati a kedvence. Gaál Gabriella és Sánta Ferenc a zenekarával Körcsárdás Tossaki Jancsi és ifjú felesége, Marika 4
