Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 1. szám
Ausztriai pillanatképek HÍD ITTHON ÉS OTTHON Utazni jó, mert élményekkel, tapasztalatokkal és érdekes találkozásokkal, beszélgetésekkel gazdagodik az ember. Utazni még jobb, ha barátokat keresünk fel, magyarokat, akik tehetségük legjavát nyújtva dolgoznak a magyar kultúra külföldi műhelyeiben. Ausztriában élő barátaink érdeklődéssel, vendégszeretettel fogadtak bennünket. Meséltek sikereikről, eredményeikről, az egyesületi élet apróbb-nagyobb gondjairól, és terveikről, amelyeket nagynagy lelkesedéssel készítenek elő. A teljesség igénye nélkül villantunk fel néhány beszélgetést, ami talán képet ad több ausztriai magyar egyesület tevékenységéről. * Rossmy Rudolfnak, az ausztriai magyar egyesületek intéző bizottsága elnökének szívügye a magyar nyelv oktatása. Szeretettel beszél az Iskolaegyesületről, amely 1921 óta működik, s ma 720 tagjá van, és nem kevesebb, mint száz—százharminc felnőtt osztrák hallgató vesz részt az esti nyelvtanfolyamokon. — Egy nyilvános magyar iskola működése előtt nincs akadály — meséli tervét. — A bécsi iskolatanács engedélyezte a megnyitást, csak nincs helyiség. Meg pénz is kellene. Meg napközi otthon. Hogy a szülők nyugodtan elengedhessék a gyereket az iskolába. — Az egyesületek évente összesen mintegy 30 rendezvényt bonyolítanak le, segítik egymást tanácsokkal és anyagiakkal, ellátogatnak egymáshoz. Igazán élő, eleven köztük a kapcsolat. Tizennégy évvel ezelőtt alakult meg az intéző bizottság, mely a bécsi, grazi, linzi, welsi, salzburgi, alsó-ausztriai és burgenlandi egyesületek munkáját koordinálja. Rossmy úr azóta elnöke az intéző bizottságnak. Nagyszabású tervei vannak: műsoros esték a bécsi Konzerthausban, szilveszteri bál a Stadthalléban, a gyerekeknek napközis iskolák, ahová busz vinné reggelente őket... Vajda Sándor, a bécsi magvarok nesztora. Szívét-lelkét az ausztriai magyar kulturális munkának szentelte, s ma is értő szóval, bölcs tanácsokkal segíti mindazokat, akik hozzá fordulnak. És ilyen nem kevés akad. Láttuk a Collegium Hüngaricumban rendezett Ady-esten is, amikor a szünetben körülvették, fiatalok és idősebbek egyaránt. Ma ő a Bécsi Kultúr és Sport Egyesület tiszteletbeli elnöke. Korát meghazudtoló fiatalossággal és lelkesedéssel mesél az egyesület múltjáról, és bölcs előrelátással a jövőről. — Eredményeinkre jogosan lehetünk büszkék. Van vagy ezer tagunk Bécsben, jól működő tánccsoportunk. Az intéző bizottság Keszthelyen nyaralótelepet létesített, ahol nyolc bungalóban tavasztól őszig fiatalok, családosok és idősebbek töltik szabadságukat. — Rendezvényeinknek nagy a visszhangjuk. Október 29-én este. mint már oly sokszor az utóbbi időben, a Collegium Hungaricum kapujára ki lehetett volna tenni a „telt ház” táblát. Fellépett a budapesti Muzsikás együttes a Táncház-mulatsággal. A közönség nemcsak tapsolt a népi hangszereken játszó zenészeknek, táncosoknak, énekeseknek, Székelyföld, Szatmár, Borsod, Dunántúl ősi népzenéjének, hanem maguk is kezdték tanulgatni a régi táncok lépéseit, a dalok szövegét. Szinte minden várakozást felülmúlt az a kísérlet, amely a táncház-mozgalmat — a közös szórakozásnak ezt az új formáját — az ausztriai magyarok körében is meg kívánja honosítani. Vajda Sándor világosan látja, s józanul jegyzi meg: — Bécsben az egyesületi élet a századforduló maradványa. Az „iparegyleti hangulat” már nem vonzó a fiatalok számára. De épp az ilyen rendezvények, mint a táncház, vonzzák a fiatalokat, sok új arc tűnik fel, cserkészek, egyesületieken kívüliek, akiket mind szívesen látunk. Zsoldos Eva, a Bécsi Magyar Munkásegyesületnek határozott, agilis kultúrmunkása, a beszélgetés során sorra veszi az eredményeket, problémákat, feladatokat. Nem szépít, őszintén beszél a gondokról és nehézségekről. És nagy szeretettel a gyerekekről, a gyerek tánccsoportról. Természetesen a műkedvelő előadásokról is, amelyeken a gyerekek verseket mondanak, jeleneteket adnak elő, és hangszerszólókat játszanak. — Igyekezünk megszerettetni és megismertetni velük a mai magyar kultúrát, meg persze az előző korok irodalmi kincseit. Azt tervezzük, hogy kéthetenként magyar foglalkozásokat tartunk a hétnyolcéves gyerekeknek, ahol játszva-énekelve, fokozatosan közel hozzuk őket a magyar kultúrához. Igen sok szülő fogadta lelkesedéssel ezt a tervet. * Christian Gurschner nem magyar. De Magyarországnak és a magyaroknak lelkes barátja. Ö az egyik legfiatalabb ausztriai egyesületnek, a salzburginak az elnöke. Manfred Mayrhofer, a titkár sem magyar, de „tiszteletbeli magyarnak” nevezi magát. Kerekes Marika pedig a motorja, lelke (egyébként kultúrfelelőse) ennek az egyesületnek. — Egyesületünk 1977 tavaszán alakult — mesélik —, alig egyesztendős. 52 tevékeny tagunk, és mintegy nyolcvan osztrák pártoló tagunk van. Hát igen, taglétszámunk még nem rúg százakra, de e rövid idő alatt is „produkáltunk” valamit. És egymás szavába vágva sorolják: — 1977 februárjában tartottuk első rendezvényünket, a Piroska-bált a Hotel Európában, kétszáz résztvevővel, nagysikerű operett estet májusban meg szeptemberben. Októberben kétszázhúszan szórakoztak szüreti mulatságunkon. Novemberben, Gárdonyi Géza halálának évfordulóján filmestet rendeztünk, amelyen bemutattuk az Egri csillagokat. Aztán a Mókus vendéglőben (itt van az egyesület klubszobája is) magyar hetet tartottunk borkóstolóval. — És a borkóstolón kívül? ... — Van más, szellemi siker is — veszi át a szót Kerekes Marika. — Az ifjú egyesületnek már van egy 80—100 kötetes kis könyvtára a klubban, hamarosan beszerzőnk tanszereket és tankönyveket, s megindul a magyar nyelvtanfolyam, elsősorban a magyar, illetve a vegyesházasságokból származó gyerekek számára. Nagy az érdeklődés azonban a salzburgi osztrákok körében is! — Feladataink vannak — mondja Gurschner úr —, s ezeket mi komolyan veszszük, mert fontosak. Nekünk is az a célkitűzésünk, hogy összekötő kapocs létesüljön a salzburgi magyarok és Magyarország között, valamint az osztrák és a magyar kultúra között is. Erre kötelez bennünket a csaknem ezeréves közös történelmünk. November 11-én. a napsütéses, csípős idő estére megváltozott, leszállt az utakra a köd, az autók fényszórói csak pár méterre világították meg az úttestet. Ennek ellenére a Welstől néhány kilométerre levő „Wirt am Berg” fogadó előtti parkolóban hét órakor már nem lehetett helyet kapni. A Linz-vidéki magyarok itt tartották műsorral egybekötött szüreti mulatságukat. A magyar zászlókkal, szalagokkal, virágokkal díszített hatalmas terem zsúfolásig megtelt. Echerer Mercedes, a „Pannónia ’77”-nek, ennek a mindössze egyesztendős egyesületnek a vezetője meleg szavakkal üdvözölte a mintegy kétszázötven vendéget, és Wels város helyettes polgármesterét, Otto Stelzingert. S aztán előkerült egy kis papírdarabka, egy csekk, amelyet Echerer asszony nagy taps és lelkesedés közepette adott át dr. Doz. Peter Briickének, a felső-ausztriai rákellenes küzdelem vezetőjének; a nyáron tartott jótékonysági rendezvény teljes bevételét nyújtotta át a neves orvosnak és közéleti személyiségnek. — Ez a kis papírlap szimbóluma a magyar—osztrák barátságnak — mondotta dr. Brücke. — A barátaink által gyűjtött ösz-Palotai Ági népdal-énekesnő, a welsi és steyri Christian Gurschner elnök, Manfred Mayrhofer titkár és Kerekes Marika, a salzburgi esten egyesület vezetői KÖZÖTT Vajda Sándor, a bécsi magyarok nesztora: „Az ilyen rendezvények vonzzák a fiatalokat” Rossmy Rudolf, az intéző bizottság elnöke: „Valóban megvalósíthatatlan álmok?” szeg pedig hozzájárul ahhoz, hogy felszereljük a welsi kórházat a rák gyógyításához szükséges legkorszerűbb géppel. Tust húzott a Rajkó zenekar, s megkezdődött a műsor. Welsi, haidi, ansfeldeni. linzi fiatalok remek ritmusérzékkel adták elő a mikepércsi csárdást, a szatmári párnatáncot, a három „ugróst”, a széki táncokat. De bemutatkozott az „utánpótlás” is, a kis Szoller Piroska, Kovács Asztrid, Tóth Katica, Oláh Marianne meg Fischer Robi: a „Bújj, bújj, zöld ág... ” „Kovácséknál ég a világ” — most is átütő sikert aratott. A műsor után a jókedvű társaság, ha nem is kivilágos virradatig, de éjfél utánig szórakozott. Itt jegyezzük meg. hogy — bár a világsajtó nem tett róla említést, mi azért beszámolunk róla, hogy hatalmas szavazattöbbséggel Diósy Andreát választották meg azt est szépségkirálynőjének, ő lett Wels ..Csárdáskirálynője”. — A tánccsoport huszonhat tagú — meséli Echerer asszony a szünetben. — Tizenhét kisgyerek, a többi tizenéves. Kislánya, az alig 15 éves ifjú Mercedes foglalkozik a fiatalokkal, kidolgozza a koreográfiát, s be is tanítja a gyerekeknek a táncokat, amelyeket egy-egy budapesti kirándulása alkalmából itthon tanult. Az énekeket és a mondókákat is ő tanítja be társainak. Nagyon szorgalmasak a_ gyerekek, mintegy hatvankilométeres körzetből minden szombaton összejönnek Linzben, s délután 1-től 5-ig próbálnak. — Ha fiatalka is kislányom — mondja nem kis büszkeséggel Echerer asszony —, a gyerekek mindenben szót fogadnak neki. Nagy ösztönzést adott nekünk a múlt nyári Anyanyelvi Konferencia, melyen rengeteg ötletet kaptunk. Most azt tervezzük, hogy ősztől, a táncpróbákkal egy időben, szombatonként játékos nyelvi vetélkedőket és nyelvtanfolyamokat tartunk. Mozgósítjuk a szülőket, s egy fiatal nyelvtanárt is igyekszünk bevonni a munkába... * Ott, ahol az Enns- és a Steyr-folyó egymásba ömlik, fekszik az ezeréves, ősi Steyr városa. Negyvenezer lakosa a nevezetes Steyr-gyárban, kerámia-, üveg- és vegyiiparában dolgozik. Ha a belváros utcáit rójuk, mintha az elmúlt évszázadok elevenednének meg. Főtere, Ausztriának egyik legszebb építészeti együttese. Tornyos rokokó városházéi, a gótikus és barokk polgárházak, a steyri vár csodálatos hangulatot árasztanak. Idegenvezetőnk, a fekete szemű, sudár Varjai Kati magyarul és néme-4
