Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-09-09 / 18. szám
MTI — Fehér József, Fehérváry Ferenc és Lapkiadó — Németh Katalin felvételei Kempingezők a visegrádi Duna-parton. Szemben: Nagymaros nyaralói viszonylag nyugodt. A Dunában csak tapogatni lehet, és meg kell küzdeni az állandó sodrással. Ha valami jó módszert találnánk. csodálatos tárgyakkal gazdagodhatnának múzeumaink. Ahogy végigfutottam az eddig leírt sorokat, látom, hogy eddig jóformán csak az évezredek titkait, kincseit, kései üzenetét hozó Dunáról volt szó, pedig más értékekkel is szolgál az öreg folyó. Halakkal például, a tudósok szerint 107 fajtával, közöttük sok olyannal, amely csak itt él, például a dunai galócával. Ennek az egyre ritkább, igen ízletes halnak semmi köze a gombához — egyméteresre is megnő, és a halászok szerint íze vetekszik a pisztrángéval. És mind kevesebb lápi póc, márna, vésett ajkú paduc, kecsege kerül a dunai halászok hálójába, horgászok szákjába. Elmenekültek az ipari szennyvizek, a kátrány, a fenol, az olaj elől. A pontyok még tartják magukat, és a legigénytelenebbek is: a keszegek meg a kárászok. Sok okos intézkedés született már a Duna tisztaságának megőrzésére, az utóbbi években van is valami eredmény, a gyárak egymás után építik a szennyvíztisztító berendezéseket. Dehát a Duna nemzetközi folyó — hiába hoznak itthon drákói jogszabályokat, ha a felső folyás irányából szennyezett víz érkezik. Ebben is okos, közös összefogásra van szükség, amelynek körvonalai már bontakoznak. — Azt már hiába várjuk — mondja megfontoltan mártogatva a ladik evezőjét a vízbe egy öreg halász —, hogy egyszer olyan tiszta lesz a víz, mint még az én gyerekkoromban is volt. A levegő sem tisztább, mégis élünk, alkalmazkodunk hozzá. Majd alkalmazkodnak a halak is. Én boldogan teszem le az evezőt, ha csak annyit hihetek: a Duna nem lesz piszkosabb. Az is igaz persze, nemrég láttam a televízióban, hogy az angolok úgy rendbehozták, na hogy hívják azt a folyót... a Temzét, hogy még pisztráng is van benne. Sokba került, de mégérte. Hátha helyrepöfozzuk majd mi is a Dunát. Baján beszélgetünk, az egyik lassú folyású mellékágon. Itt nagy divat a ladik, meg a csónak. Olyanoknak is van, akik nem halászemberek. Hétvégeken tele a víz evező, beszélgető, nevetgélő emberekkel — és nem csak fiatalokkal, ök még nem felejtették el, hogy a Duna kimossa az emberből a fáradtságot, idegességet, bosszúságot. Talán Győr környékén, a fővárosban a Római-parton és a Ráckevei Duna-ágban, na és persze a Duna-kanyarban van ilyen igazi víziélet. Pedig egyre több helyen kellene, hisz a folyópart majd minden kilométere alig ismert szépségeket kínál. A most meglevő néhány kemping mellett bizony jó pár elférne még, hogy ne csak a Balatont és a Velencei-tavat ismerjék a pihenni vágyó hazaiak és külföldiek. — Tudom, mi minden kellene ehhez — hűt le az idegenforgalomban dolgozó barátom — jó ivóvíz, csatornázás, villany, üzletek. Ma már nem elég a kempingezőknek csak a környezet — a természetben is a kényelmet keresik. Szép lassan majd csak jut erre is pénz, és akkor, hidd el, nemcsak a Római-parti kempingbe jönnek a turisták, hanem máshová is a Duna mentén. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a közelmúltban közzétett tanulmányában lapozgatok. Az első oldalon térkép a folyó vízgyűjtő területéről, amely kontinensünk nyolc százaléka. Ezen a területen 240 millió ember él, így közvetve, vagy közvetlenül érdekelt a Duna sorsában. Hogyne lennénk érdekeltek mi, magyarok, akiket a nagy kék országút összeköt a világgal, és gyakorlatilag kimeríthetetlen lehetőséget kínál az energiatermelésre éppúgy, mint vízellátásra, pihenésre, sportolásra, öntözésre ... 'S?' * ? _ < -í. ' .. .? ■, i , •íV’. jam Wl A csepeli Szabadkikötő konténer állomásán A Duna hasznosítható vízkészlete — így hangzik a hivatalos elnevezés — az ország összes vízkészletének háromnegyede. Mégis a víznyerési lehetőségeknek mindössze öt százalékát használjuk ki. Vannak országok, ahol már a tengervíz sótalanításán gondolkodnak, mert egyre katasztrofálisabb a vízhiány — másutt több száz kilométerről vezetik a vizet a szomjas nagyvárosokba. Kell-e magyarázni, hogy mit jelent nekünk a Duna? Hol épültek legnagyobb gyáraink? Hol fejlődhettek ki ősidőktől a virágzó kereskedő városok? Hogy épülhetett volna föl Budaipest, Esztergom, Győr, ha nem uszályok hordhatják a kövek, építőanyagok millió tonnáit? Nem feledkezünk meg néha minderről érdemtelenül? Bizony, megfeledkezünk! Felépül az ország egyik legnagyobb cementgyára — kikötő nélkül. Sok vállalat inkább évről évre kifizeti a büntetést, mintsem hogy szennyvíztisztító berendezést építsen. Inkább szállítanak a kereskedelmi vállalatok országúton és vasúton, mint jóval olcsóbban a vízen... Soroljam? Ugye érthető, ha így sokan aggódnak a Dunáért. Azért persze ne feledkezzünk meg arról a hatalmas munkáról, amely a folyamot valóban Európa országútjává teszi. Már folynak a Dunakiliti duzzasztómű munkálatai, elkészültek a csehszlovák—magyar együttműködéssel épülő Gabcikovo (Bős)—Nagymarosi Vízlépcső tervei, közúti híd ível majd Nagymaros és Visegrád között, és 1300 tonnás folyamtengerjárók közlekedhetnek arrafelé is, ahol a közepes folyami hajók is bukdácsolnak a zátonyok miatt. A bősi és a nagymarosi vízierőmű összesen 860 megawatt villamos energiát termel évente, ennek fele a hazai, fele a csehszlovák hálózatba kerül. Tíz év múlva — mikorra mindez elkészül — kialakítják a víztárolók környékén az üdülőterületeket is, hogy a Duna mint hosszú története folyamán mindig, ne csak hasznos legyen, hanem szép és gyönyörködtető is. így teljesednek ki a Duna értékei, mert a vén folyó nemcsak a múlt kincseit tárja elénk, hanem a jelenét és a jövőjét is. 9
