Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-08-26 / 17. szám
1896: a Millennium, az ezredéves ünnepségek fényében ragyog a magyar főváros: vajon ki gondol rá, hogy mindössze 18 esztendő, s kitör az első világégés, amelyben elhamvad annyi minden, amit ekkor ünnepeltek ... Vörös Károly terjedelmes összefoglalójának negyedik fejezete ennek a 18 esztendőnek a történetéről szól, s éppen azzal a gondolattal kezdődik, hogy csak az utókor látja a múltat összemosva, e háború előtti éveket „boldog békeidők”-nek. A nyitottszemű kortárs azonban tudta, érezte, hogy a kilencvenes évek elejének gyors fellendülése után, az addig is meglevő, de lappangó ellentétek már nem leplezhetőek tovább. Igaz, nem egyedül Budapest problémája: az ipari forradalom lezajlása, az imperializmus kialakulása a világ minden nagyvárosában hasonló belső fejlődési ellentmondásokat fedett fel. Csak a megjelenési forma volt nagyon is helyi — budapesti. Néhány, csak vezérszavakban, a kiütköző gondokból: a gyáripar számára egyre magasabbak a városi adóterhek és telekárak; az ipari munkásság viszont egyre elégedetlenebb kiszolgáltatott és jogfosztatt helyzetével. A város növekedésével nem tud lépést tartani a közművek és a lakásviszonyok fejlesztése, javítása. A megnövekedett városi funkciók egyre több értelmiségi alkalmazottat követelnek, de ehhez sem az anyagi, sem az intellektuális feltételeket nem tudják biztosítani — és így tovább. Másfél évtized az e kérdésekre való válaszkeresésben telik el, míg végül az ország problémáira 1918 végén — Budapest adja meg a válás 2d. Ez idő alatt Budapest egyértelműen gyárvárossá lett. A századforduló ipari válsága ugyan stagnálásra késztetett, de 1906-tól oldódott a válság, 1907-ben új ipari törvényt hoztak, amely több lehetőségéi adott a kormánynak az iparfejlesztés támogatásához. A fejlődést csak az újabb gazdasági válság állította meg 1914 nyarán: s egy revolverdörrenés Szarajevóban. Budapest lakossága 1890-ben 492 ezer fő; 1910-ben 880 ezer; az elővárosok lakossága ugyanezen idő alatt 61 ezerről 217 ezer főre növekszik. S bár a növekedés üteme csökken, Becs után a Monarchia legnagyobb városa, Európában pedig a nyolcadik helyre kerül. Az ipari fejlődés mellett a főváros változatlanul kereskedelmi központ is, de egyeduralma a termény- és állatkereskedelemben hanyatlik, mert a közlekedési vonalak kiépültével a termelő helyeken vidéki centrumok alakulnak ki. (A kőbányai sertésvész tanulságai közé tartozik a telepek decentralizálása is, a veszteségek csökkentésére). A város közben ismét szűknek bizonyul A vasúti létesítmények már a belső forgalom és fejlődés akadályai. De a szükséges felüljárók stb. megépítése már a kilencszázas évek elején 60 millió koronába kerülne —, s a probléma megoldatlan marad. Viszont az Erzsébet-híd megépülte (1897—1903) elkerülhetetlenné teszi a belső városmag átalakítását. Űgyszólván eltűnik a régi Pest; megszűnik a Hal, a Rózsa, a Sebestyén tér, lebontják a régi városházát, s még egy sereg épületet. 1897-ben látnak a hírhedt Üjépület bontásához. A hatalmas területből kb. 12 ezer négyszögölet építenek be, a többi helyén álakul ki a mai Szabadság tér és négy saroktere. Itt épül fel a többi között Alpár Ignác tervei szerint Európa legnagyobb tőzsdeépülete. (Ma a Magyar Televízió központja.) Az Erzsébet-híd magával hozta a Tabán első rendezését Budán, a Ferenc József-híd pedig Lágymányos és Kelenföld mai arcának kialakulását. A városkép kibontakozására a monumentalitás volt a jellemző; hangsúlyozni akarták ezzel is, az állam, a törvényhatóság tekintélyét, a vállalatok hitelképességét. Ekkor épül fel a Parlament, a Várpalota új szárnya, a Halászbástya, a Hősök terének együttese az ezredéves emlékművel, Szépművészeti Múzeummal, Műcsarnokkal, továbbá számos középület és magánpalota. Az eklekücizmust felváltják a megújított gót, barokk és román stílusok. A kor nagy építészei: Hauszmann Alajos, Alpár Ignác, Steindl Imre, Lechner Ödön, Lajta Béla és mások, ök adják meg Budapestnek azt az arcot, amelyet ma ismerünk. A világvárossá növekvő Budapesten azonban a kiteljesedő polgári társadalom belső ellentmondásai kezdenek érvényesülni: a meggazdagodás növeli a céltalan, hivalkodó és ellenérzést keltő fényűzést; a középpolgárság megmerevedik, egyre zártabb és konzervatívabb réteggé válik; a növekvő számú proletárság politikailag szerveződik és kimegy az utcára jogaiért; a proletariátuson belül többséggé válik a nagyipari munkásság, amely szervezettebb és szervezhetőbb; egyúttal demográfiai szerkezetében is megfiatalodik a munkásság, s ez szükségszerűen növeli aktivitását. Azután következik az első világháború, s az 1914-ben lelkesedő nagyváros fokozatosan megismeri a nyomort, az éhséget, a rokkantságot és halált, míg eljut az elégedetlenségtől a forradalomig. Az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási cécója már csak fényes máz a töredezett testen; két esztendő se kell hozzá, s lepattogzik. Annyi mindennel együtt, Budapest történetének egy korszaka is lezárul. A következő időszak az ellenforradalom-, amelyről már csak a következő kötet fog szólni, s amely a sokféle bajért bűnbakul Budapestet, a „bűnös várost” tűzi pellengérre. Pedig ebben a városban volt a legfejlettebb társadalmi forma a feudalizmusból kilépni alig tudó, s akaró országban, minta a jövő számára Ahogyan Ady Endre írta: „Budapest... az az egyetlen építmény ebben az országban, amelyikből lehet valami, s amire lehet emeleteket rakni.” B. P. 4. A világváros útján Az első pesti nagyvárosi áruház, a Párizsi Áruház, mielőtt az 1903. évi tűzvész elpusztította » Épül az Erzsébet-híd ... és alakul a hídfeljáró környéke védnökségé alatt 1WÜKUC1I IP ARCSARROKB JU1 Jtfk NEMZETKÖZI Momiiuimuis = léíhojíztol wtililwl = Budapesten, MOS. májú. 7-tM 2M» «n-J--------..|nÍM ia kaáMHMf lia.iif.i-iai. «- -n-1.. ... . IBMOMf OSm- O UNOM. KWHttOOB 0 JtHtltSU 1905-ben már kiállítást rendez a „Magyar Automobil Klub” — léghajózási osztállyal így kezdődött: „Éljen a háború!”... A Kis Újság címoldala: túlzsúfolt lakásban” „Razzia egy... Es négy év múlva így végződött: val! Éljen a béke!” „Beket! Jogot! Kenyeret!”, „Le a hábor Novotta Ferenc reprodukci 13
