Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-08-26 / 17. szám
A kör négyszögesítése, avagy Magyarországon a nyári színházak, szabadtéri színpadok reneszánszát éljük; hovatovább nincs magára valamit is adó városunk, tágas-udvaros kastélyunk, várromunk, ahol vállalkozó szellemű művészek dobogóra ne lépnének. S közben csendben második évtizedét zárja Budapest immár állandó nyári különlegessége, a Körszínház. Ámbár nem is olyan csendben. „Lehetséges-e kör négyszögesítése? — kérdi a jubileum alkalmából Örkény István. A kételkedők azt állítják, nem. Kazimir megpróbálta; egy szabályos négyszög alaprajzú helyen nyitott Körszínházat...” A négyszög az idők folyamán többször változott: volt sportterem, korcsolyapálya, kiállítási csarnok, mikor ki adott szállást a vállalkozásnak. Húsz év nagy idő... Ez idő szerint egy kimustrált vásári pavilon az otthona, se nem kör, se nem négyzet, inkább téglalap, aminek a két végében, meg valamelyest a közepén ül a közönség. A színészek mindenesetre gyakran átjárnak rajta. De Kazimir Károly e nyári találmányában már régen nem a forma az érdékes (amit mellesleg az is bizonyít, hogy nyári produkcióit ősszel rendre beviszi állandó téli szállására, a Thália Színházba, amelynek ugyanolyan „kukucska-színpada” van, mint bármely más kőszínháznak a világon. A formában a tartalom újdonsága volt az érdekes, a vitákra ingerlő, már két évtizeddel ezelőtt is. Mifelénk ugyanis ősidőktől az a bevett szokás és felfogás járta, hogy egész- és félprózában a nyár a könnyű műfajoké; melegben a szellem és figyelem eltunyul. És akkor Kazimir az ő Körszínházában elkezdett július—augusztusban Szofoklészt, Comeille-t, Shakespeare-t, Calderont és Thomas Mannt játszani! Az első menetet mégis megnyerte. Igaz, eltelt bele tíz esztendő. Az újabb fordulót éppen tíz esztendővel ezelőtt Dante Isteni színjátékának részben kosztümös, részben szmokingos oratórium-előadása jelentette. A néző és a kritika meghökkent, de a produkció érdeklődést keltett, feszültséget teremtett a nézőtéren — és sikert aratott... És akkor Kazimir képzelete elszabadult! A következő tíz esztendőben színpadra alkalmazta a többi között az ind Rámajánát, a japán Csusingura kabuki-drámát, a finn népi époszt, a Kalevalát, feltámasztotta a török piaci játékot a Karagözt, színházat csinált a Gilgámes eposzból, a Petruska-történetekből és Rabelais Gargantuájából. Most, az évfordulóra, Longfellow indián eposzánál, a Hiawatánál tart. Sokan vitatták, vitatják színpadi átdolgozásainak jogosságát, helyességét Valóban, a Körszínház nyári produkciói nem színdarabok a szó megszokott értelmében; inkább látványos, mozgalmas irodalmi revük, tánccal, énekkel és sok más hatáselemmel. A színház vezetője népszín-Körszínház Méghozzá nem csak a Városligetben. A finnek sosem gondolták, hogy Kalevalájuk színpadra is termett — ma már ők is játsszák; a japánokat megindította, hogy egy kis ország a Föld másik felén felidézi a sajátosan japán kabukit; a törökök elcsodálkoztak, hogy lám, miként lehet megújítani elavultnak vélt árnyjátékukat. A Körszínház tehát a hazai népszínházi funkción túlmenően nemzet-Hiawata — Márk Tivadar jelmeztervei, Rajkai György Ezeregy éjszaka — Drahota Andrea, Kozák András és Esztergályos Cecília Gargantua — Kozák András és Drahota Andrea díszletterve MTI, Fényszöv és Wenesz Ella felv. háznak mondja vállalkozását, s bizonyos értelemben kétségtelenül az is: az emberiség közös kulturális kincseinek népszerű formában végzett bemutatása, megismertetése egyfajta népszínházi feladat, szórakoztató és széles körű népművelés. És még valami. Ha ugyanis újra olvassuk a fenti programot, kiderül, hogy a Körszínház jószerivel bejárta az egész világot. közi missziót is vállal. Hirdeti a magyar színházi kultúra sokoldalúságát a világban, miközben éppen ezt a „világot” igyekszik legjobb színpadi hagyományaiban, költészetében, népi kultúrájában felidézni. Méltán köszönthetjük mi is a nemrég elhunyt Ortutay Gyula szavaival a harmadik évtized küszöbén: „Ezen az évfordulón ezt a töretlen alkotó, kísérletező kedvet köszöntjük, ezt az egyszerre klasszikus és ízigvériig modem színházat Nem ismertünk hozzá hasonlót eddig, s ma már bizvást mondhatjuk: a magyar színjátszás értékes, maradandó fejezete a Körszínház.” Bogáti Péter Repülj fecském KEMÉNY ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSÁN 150 éve született Reményi Ede hegedűművész Reményi Ede, karának virtuóz hegedűművésze, akinek nevét a maga karában Amerikától Ázsiáig és Európáig sok országban ismerték és tisztelték, 1828. január 17-én született Miskolcon. Korán kibontakozó tehetségére Beuer József, az Egri Főszékesegyház első hegedűse felfigyelt és felhívta rá Pyrker érsek figyelmét Az ő segítségével a Bécsi Konzervatóriumba került, kitűnő mesterek keze alá. Tanulmányai befejezése után részt vett a szabadságharcban, Görgey tábornok tábori hegedűse lett, s emiatt annak bukása Után 1849 őszén el kellett hagynia Magyarországot. Először Konstantinápolyba, Párizsba, majd Londonba. s innen Amerikába ment. 1852-ben már mint ismert nevű hegedűművész, a magyar zene lelkes propagálóra tért vissza Európát«. Egy ideig Liszt weimari köréhez tartozott, az ő felfedezettje a fiatal Brahms, akivel 1852— 53-ban együtt hangversenyezett. Soha nem feledkezett meg szülővárosáról és tanulmányai színhelyéről, rövid magyarországi tartózkodása alatt számos hangversenyt adott Miskolcon és Egerben, ahol mindig nagy szeretettel fogadták. De a világjáró művész nem telepedett le itthon, ismét vándorútra kelt, Amerikába utazott, ahol 1898. május 15-én egy San Francisco-i előadóterem pódiumán hangverseny közben érte a halál. New Yorkban temették el, az Evergreen temetőben. Életművéről, pályafutásáról számos méltatás jelent meg Magyarországon és külföldön is, Kellers és Upton 1906-os nagy monográfiája is megemlékezik róla. Szűkebb pátriájában, Miskolcon a zeneiskolában állítottak szobrot a tiszteletére, Egerben pedig egykori lakóházán emléktábla őrá nevét. 1928-ban, születésének 100. évfordulóján a miskolci emlékünnepség szónoka ezt mondta róla: „Holttestével együtt eltemették művészetét, kompozícióit elfeledték.” Tévedett a szánok: a felszabadulás után először 1962- ben, Füzesabonyban a Heves megyei fogyasztási szövetkezetek megrendezték a Reményi Ede népi zenekari fesztivált és a megye legjobb szövetkezeti prímásáért folyó vetélkedőt. Azóta is, évről évre rendszeresen felhangzik Reményi legismertebb és legkedvesebb száma, a Repülj fecském. Az idei fesztivál emlékhangversenyt Hevesen rendezték, amelyen az egri, parádi, pétervásári, lőrinci, hevesi és gyöngyösi szövetkezetek hét zenekara vett részt. Az egésznapas emlékhangverseny is jelzi, hogy Reményi Ede emléke tovább él, s a kis vendéglőkben és hangulatos rendezvényeken fellépő népi zenekarok gondoskodnak arról, hogy a kalandos életű magyar muzsikus emléke tovább éljen. Ceruzák, tollak, ecsetek... egy tipográfus fegyvertára, mesterségének címerei láthatók Kemény Zoltán miskolci kiállításának katalógus címlapján. De vajon elegendők-e csupán ezek a kellékek, szerszámok annak bizonyítására, hogy a tervező munkája során megérezze és megértse azt a tartalmat, amelyet a szöveg és az illusztrációk hordoznak, s olyan formává egyesítse e kettő lényegét, amely új alkotással ér fel? Kemény Zoltán — jelenleg a Művészet című szép folyóiratunk tervezőszerkesztője — könyv- és folyóirat tipográfiái, emblémái és egyéb művei megadják erre a választ, ö, akt végigjárta a nyomdászat fontos állomásait, majd a Kossuth, a Medicina, a Gondolat és a Corvina külföldön is ismert könyvei számára készített sajátos tipográfiai terveket, mindig a tartalom és a forma tökéletes, korszerű harmóniáját teremti meg. Nézegetjük kiállított munkáit, s egyre szembetűnőbb az a tipográfiai elv, amit képvisel, nevezetesen, hogy olyan formát kell alkotni, amely azt a tartalmat is közvetíteni képes, amelyre a szöveg nem alkalmas. Rideg Gábor, a Művészet főszerkesztője a kiállítás megnyitóján így jellemezte a tipográfus munkásságát: „Kemény Zoltán az írott szövegben sugallt magasrendű forma művészi megmunkálására törekszik, arra, hogy a folyóirat oldalpár jóiról ösztönző vizuális erő sugározzon, amely nemcsak tájékoztatja, de meg is győzi az olvasót." Kép és szöveg Varga László Székely Tamás Kemény Zoltán Érdeklődők a kiállításon 9«