Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-08-26 / 17. szám

A kör négyszögesítése, avagy Magyarországon a nyári színházak, szabadtéri színpa­dok reneszánszát éljük; hovatovább nincs magára valamit is adó városunk, tágas-udvaros kastélyunk, várromunk, ahol vállalkozó szellemű művészek dobogóra ne lépnének. S közben csendben második évtizedét zárja Budapest im­már állandó nyári különlegessége, a Körszínház. Ámbár nem is olyan csendben. „Lehetséges-e kör négyszögesítése? — kérdi a jubileum alkalmából Örkény István. A kételkedők azt állítják, nem. Kazimir megpróbálta; egy szabályos négyszög alaprajzú helyen nyitott Körszínházat...” A négyszög az idők folyamán többször változott: volt sportterem, korcsolyapálya, kiállítási csarnok, mikor ki adott szállást a vállalkozásnak. Húsz év nagy idő... Ez idő szerint egy kimustrált vásári pavilon az otthona, se nem kör, se nem négyzet, inkább téglalap, aminek a két végében, meg valamelyest a közepén ül a közönség. A színészek mindenesetre gyakran átjárnak rajta. De Kazimir Károly e nyári találmányában már régen nem a forma az érdékes (amit mellesleg az is bizonyít, hogy nyári produkcióit ősszel rendre beviszi állandó téli szállására, a Thália Színházba, amelynek ugyanolyan „ku­­kucska-színpada” van, mint bármely más kőszínháznak a világon. A formában a tartalom újdonsága volt az érdekes, a vitákra ingerlő, már két évtizeddel ezelőtt is. Mifelénk ugyanis ősidőktől az a bevett szokás és felfogás járta, hogy egész- és félprózában a nyár a könnyű műfajoké; melegben a szellem és figyelem eltunyul. És akkor Ka­zimir az ő Körszínházában elkezdett július—augusztus­ban Szofoklészt, Comeille-t, Shakespeare-t, Calderont és Thomas Mannt játszani! Az első menetet mégis megnyerte. Igaz, eltelt bele tíz esztendő. Az újabb fordulót éppen tíz esztendővel ezelőtt Dante Isteni színjátékának részben kosztümös, részben szmokin­­gos oratórium-előadása jelentette. A néző és a kritika meghökkent, de a produkció érdeklődést keltett, feszült­séget teremtett a nézőtéren — és sikert aratott... És akkor Kazimir képzelete elszabadult! A következő tíz esztendőben színpadra alkalmazta a többi között az ind Rámajánát, a japán Csusingura ka­­buki-drámát, a finn népi époszt, a Kalevalát, feltámasz­totta a török piaci játékot a Karagözt, színházat csinált a Gilgámes eposzból, a Petruska-történetekből és Rabe­lais Gargantuájából. Most, az évfordulóra, Longfellow in­dián eposzánál, a Hiawatánál tart. Sokan vitatták, vitatják színpadi átdolgozásainak jogos­ságát, helyességét Valóban, a Körszínház nyári produk­ciói nem színdarabok a szó megszokott értelmében; in­kább látványos, mozgalmas irodalmi revük, tánccal, ének­kel és sok más hatáselemmel. A színház vezetője népszín-Körszínház Méghozzá nem csak a Városligetben. A finnek sosem gon­dolták, hogy Kalevalájuk színpadra is termett — ma már ők is játsszák; a japánokat megindította, hogy egy kis ország a Föld másik felén felidézi a sajátosan japán ka­­bukit; a törökök elcsodálkoztak, hogy lám, miként lehet megújítani elavultnak vélt árnyjátékukat. A Körszínház tehát a hazai népszínházi funkción túlmenően nemzet-Hiawata — Márk Tivadar jelmeztervei, Rajkai György Ezeregy éjszaka — Drahota Andrea, Kozák András és Esz­tergályos Cecília Gargantua — Kozák András és Drahota Andrea díszletterve MTI, Fényszöv és Wenesz Ella felv. háznak mondja vállalkozását, s bizonyos értelemben két­ségtelenül az is: az emberiség közös kulturális kincseinek népszerű formában végzett bemutatása, megismertetése egyfajta népszínházi feladat, szórakoztató és széles körű népművelés. És még valami. Ha ugyanis újra olvassuk a fenti programot, kiderül, hogy a Körszínház jószerivel bejárta az egész világot. közi missziót is vállal. Hirdeti a magyar színházi kultúra sokoldalúságát a világban, miközben éppen ezt a „vilá­got” igyekszik legjobb színpadi hagyományaiban, költé­szetében, népi kultúrájában felidézni. Méltán köszönthet­jük mi is a nemrég elhunyt Ortutay Gyula szavaival a harmadik évtized küszöbén: „Ezen az évfordulón ezt a töretlen alkotó, kísérletező kedvet köszöntjük, ezt az egyszerre klasszikus és ízig­­vériig modem színházat Nem ismertünk hozzá hasonlót eddig, s ma már bizvást mondhatjuk: a magyar színját­szás értékes, maradandó fejezete a Körszínház.” Bogáti Péter Repülj fecském KEMÉNY ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSÁN 150 éve született Reményi Ede hegedűművész Reményi Ede, karának virtuóz hegedűművésze, akinek nevét a maga karában Amerikától Ázsiáig és Európáig sok országban ismerték és tisztelték, 1828. január 17-én született Miskolcon. Korán kibontakozó tehetségére Beuer József, az Egri Főszékesegyház első hegedűse felfigyelt és felhívta rá Pyrker érsek figyelmét Az ő segítségével a Bécsi Kon­zervatóriumba került, kitűnő mesterek keze alá. Tanul­mányai befejezése után részt vett a szabadságharcban, Görgey tábornok tábori hegedűse lett, s emiatt annak bukása Után 1849 őszén el kellett hagynia Magyarorszá­got. Először Konstantinápolyba, Párizsba, majd London­ba. s innen Amerikába ment. 1852-ben már mint ismert nevű hegedűművész, a magyar zene lelkes propagálóra tért vissza Európát«. Egy ideig Liszt weimari köréhez tartozott, az ő felfedezettje a fiatal Brahms, akivel 1852— 53-ban együtt hangversenyezett. Soha nem feledkezett meg szülővárosáról és tanulmá­nyai színhelyéről, rövid magyarországi tartózkodása alatt számos hangversenyt adott Miskolcon és Egerben, ahol mindig nagy szeretettel fogadták. De a világjáró művész nem telepedett le itthon, ismét vándorútra kelt, Ameri­kába utazott, ahol 1898. május 15-én egy San Francisco-i előadóterem pódiumán hangverseny közben érte a halál. New Yorkban temették el, az Evergreen temetőben. Életművéről, pályafutásáról számos méltatás jelent meg Magyarországon és külföldön is, Kellers és Upton 1906-os nagy monográfiája is megemlékezik róla. Szűkebb pátriá­jában, Miskolcon a zeneiskolában állítottak szobrot a tisz­teletére, Egerben pedig egykori lakóházán emléktábla őrá nevét. 1928-ban, születésének 100. évfordulóján a miskolci em­lékünnepség szónoka ezt mondta róla: „Holttestével együtt eltemették művészetét, kompozícióit elfeledték.” Tévedett a szánok: a felszabadulás után először 1962- ben, Füzesabonyban a Heves megyei fogyasztási szövet­kezetek megrendezték a Reményi Ede népi zenekari fesz­tivált és a megye legjobb szövetkezeti prímásáért folyó vetélkedőt. Azóta is, évről évre rendszeresen felhangzik Reményi legismertebb és legkedvesebb száma, a Repülj fecském. Az idei fesztivál emlékhangversenyt Hevesen rendezték, amelyen az egri, parádi, pétervásári, lőrinci, hevesi és gyöngyösi szövetkezetek hét zenekara vett részt. Az egésznapas emlékhangverseny is jelzi, hogy Remé­nyi Ede emléke tovább él, s a kis vendéglőkben és han­gulatos rendezvényeken fellépő népi zenekarok gondos­kodnak arról, hogy a kalandos életű magyar muzsikus emléke tovább éljen. Ceruzák, tollak, ecse­tek... egy tipográfus fegy­vertára, mesterségének cí­merei láthatók Kemény Zoltán miskolci kiállításá­nak katalógus címlapján. De vajon elegendők-e csu­pán ezek a kellékek, szer­számok annak bizonyításá­ra, hogy a tervező munkája során megérezze és megért­se azt a tartalmat, amelyet a szöveg és az illusztrációk hordoznak, s olyan formá­vá egyesítse e kettő lénye­gét, amely új alkotással ér fel? Kemény Zoltán — je­lenleg a Művészet című szép folyóiratunk tervező­­szerkesztője — könyv- és folyóirat tipográfiái, emb­lémái és egyéb művei meg­adják erre a választ, ö, akt végigjárta a nyomdászat fontos állomásait, majd a Kossuth, a Medicina, a Gondolat és a Corvina kül­földön is ismert könyvei számára készített sajátos ti­pográfiai terveket, mindig a tartalom és a forma töké­letes, korszerű harmóniáját teremti meg. Nézegetjük kiállított munkáit, s egyre szembetűnőbb az a tipog­ráfiai elv, amit képvisel, nevezetesen, hogy olyan formát kell alkotni, amely azt a tartalmat is közvetí­teni képes, amelyre a szö­veg nem alkalmas. Rideg Gábor, a Művészet főszerkesztője a kiállítás megnyitóján így jellemez­te a tipográfus munkássá­gát: „Kemény Zoltán az írott szövegben sugallt ma­gasrendű forma művészi megmunkálására törekszik, arra, hogy a folyóirat oldal­­pár jóiról ösztönző vizuális erő sugározzon, amely nemcsak tájékoztatja, de meg is győzi az olvasót." Kép és szöveg Varga László Székely Tamás Kemény Zoltán Érdeklődők a kiállításon 9«

Next

/
Oldalképek
Tartalom