Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-08-26 / 17. szám
Egy nap Nyírkárászon Állunk a tábla sarkában és kóstolgatjuk a búzaszemeket. Némelyik még zöld, ritka köztük az aranyszínű, még kevésbé az egészségesre pirult vöröses. De vágni kell a gabonát, mert július végét mutatja a naptár és a táblák jó kétharmad részén vízben állva földig hajolnak a kalászok. — Istentelen időjárás volt az ideL Mi, itt Szabolcs-Szatmár megye sarkában amúgy is elég rossz körülmények közt gazdálkodunk, hiszen a termelőszövetkezet 4076 hektárjának hatvan százaléka futóhomok. Ami homokot megkapálunk, azt másnap az ukrajnai parasztok próbálják marasztalni. Ez évben félezer hektáron vetettünk búzát, de a rengeteg eső megdöntötte a javarészét — mondja Kiss Miklós, a nyírkarászi Béke Termelőszövetkezet elnöke. A Nyírség „fő profilja” az alma és a dohány. De a kitartó esőzések ezeknek a növényeknek sem használnak. Nemcsak a napfény hiánya, hanem leginkább a kártevők miatt. Mégha naponta permeteznek is, mire a végére érnek, már kezdhetik elölről, mert lemossa az eső a permedét. Legkivált a dohány sínylette meg a kellemetlen időjárást, pusztítja a peronoszpóra. — Megnő az ember nagyságúra is, ha az időjárás is úgy akarja. De ezt már szedni kell, mert foltokban tenyészik rajta a kártevő. Pedig amellett, hogy nagyon kézimunkaigényes, jövedelmező növény a dohány. Két éve emelték a felvásárlási árát. Azóta beszereztünk mesterséges dohányszárítókat, hogy ez a haszon is a téeszé maradjon, ne az ipar vigye el. Száztíz hektáron művelünk dohányt, plusz a háztáji kertekben. Ha csökkenteni tudnánk a kézimunka-ráfordítást, még nyereségesebbé válna — mondja Nagy Miklós, főmezőgazdász. — Miért nem növelik a dohányföldeket valamelyik más növény hátrányára? — Először is munkaigényessége miatt. Tavaly egyesültünk a gyulaházai termelőszövetkezettel, mai létszámunk 786 fő, ebből 340 járadékost tartunk nyilván... A dolgozó létszám több mint fele pedig asszony! Az átlagéletkor ötven év felett mozog. A férfiak a „régi” — számunkra rossz — hagyományt követve Budapestre, Záhonyba, Baktalórántházára járnak dolgozni az ipari üzemekbe. Az évi átlagjövedelem nálunk 38 ezer forint, ehhez jön még a háztájiból kigazdálkodható pénz. Ügy okoskodnak mifelénk, hogy a férfi dolgozzék az iparban, ahol magasabb a jövedelem, a háztájit majd együtt művelik. Nem tagadom, ez meg is látszik, sosem épült ennyi ház Nyírkárászon. Csakhát emiatt nem nagyon tudjuk fejleszteni a szövetkezetei — felelte az elnök a kérdésre. — Pedig sok tekintetben a szövetkezet előbbre tart a községnél, legalábbis látszatra ... — Hát azért inkább, csak kullogunk mindketten. Igaz ugyan, hogy az állattenyésztők meleg vízben fürödhetnek az öltözőben, otthon pedig csak lavórban, mert a község nincs közművesítve. De annyi vizünk nekünk sincs, hogy öntözhessünk, hogy nemesebb zöldségkultúrát honosíthassunk meg. Földterületeink is meglehetősen széttagoltak, homokfogó fasorokkal, erdőkkel tarkítottak. Ez utóbbiból annyi hasznunk származik, hogy magunk állítjuk elő az export almaládákat. Alapvető szerkezetváltoztatásról tehát szó sem lehet. A fejlődés útja az erőnkhöz mért fokozatos gépesítés, a fajták adottság szerinti kiválasztása, a korszerű és légióként is okszerű műtrágyázás. — Ez úgy hangzik, mintha eddig nem sok célszerűség lett volna munkájukban ... — Nézze, meglehetősen nehéz emberek élnek mifelénk. Évekkel ezelőtt még a termelőszövetkezeten belül is ellenségeskedtek azok, akiknek a tagosítás előtt több volt, lenézték a szegényebbeket. Az akkori (igencsak gyakori) közgyűléseken szinte forrt a levegő, gyakran elszabadultak az indulatok. Hosszú évekbe tellett, amíg havi fizetést tudtunk adni, nem pedig a termény értékesítése után egyben fizetni. A rendszeres jövedelem biztonságosabbá tette az életet, vonzóbbá a szövetkezetét. De eközben nem figyeltünk oda arra, hogy kevés a szakember. Nem elég csak a gép, kell a hozzáértő ember aki vezeti, javítja, aki tudja: mit, mikor, hol kell alkalmazni. Ma már 11 mérnökünk van, jelenleg három ösztöndíjasunk tanul a mezőgazdasági főiskolán. Műhelyeinkben 16 szakmunkás gondoskodik a gépek és berendezések szakszerű kezeléséről. Ez eddig rendben is lenne, de a nyugdíj felé közeledők száma egyre nő, s a fiatalok nem tolonganak a felvételi iroda ablaka előtt. Mindent pedig nem végezhet el a gép.. . Elsődlegesen is a szociális körülményeket kell tovább javítanunk, de hát ez messzire vezet, ez elválaszthatatlan a falu fejlődésétől... Amint az elnök irodájából a földek felé halad a gépkocsink, útközben tengelyig süppedt, jól megpakolt terményszállító teherautót igyekszik a betonúira vonszolni egy hatalmas erőgép. Az aratás körülményeit illetően az egész országra jellemző ez a kép, amellyel Nyírkárásztól búcsúzunk. Amikor befejeztük ezt a riportot, akkor gondoltunk arra, hogy az olvasó ugyanazt fogja kérdezni, amit Kiss Miklós téesz-elnök is feltett nekünk: miért Nyírkárászra jöttünk. Nincsenek ők reflektorfényben, sem azért, mert jól gazdálkodnak, sem mert mélyen az adottságaik alatt teljesítnének. Nem volt itt országra szóló botrány, az elnök is háborítatlanul ül a székében. Az egyesülés óta a volt gyulaházai téesz-elnök a helyettese, még mosolyognak is egymásra, amikor kezetszorítanak. Bizonyára külhoni olvasóink is ismerik a „Sötét Szabolcs” kifejezést, amely hosszú évtizedek óta a megye egyik billoga. Azért utaztunk hát Nyírkárászra — amely a térképen is alig található —, hogy bepillantva a község életébe, bemutassuk, hogy az adott körülmények között mit és hogyan tesznek azért, hogy a korántsem önként vállalt „sötétségben” világot gyújtsanak ... Lintner Sándor /í a 1. Kiss Miklós téesz-elnök 2. A frissen permetezett világhírű szabolcsi alma 3. Mindennapos kép: új porták épülnek a gyulaházai utcákon 4. A dohányszedés fáradságos munka 5. Ha esikr szinte állandóan dolgozik a permetező gép 6. Nyírségi tájkép — személyautóval Gábor Viktor felvételei
