Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-28 / 2. szám

35 ORSZÁG - 200 OTVONAL

Első pillanatban talán nem mindenki tudná megmondani, mit is jelent az IBUSZ szó. Éppúgy beolvadt általános szókincsünkbe, mint például a KÖZÉRT. Nos, az IBUSZ az Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Részvénytársaság. 1902 augusztusában alakult, s ez volt az első utazási iroda az európai kontinensen — azóta is részvénytársaságként működik. Már az alapítást követő évben 300 000 résztvevővel nagyszabású Duna-ünnepélyt szervezett. Aztán megrendezte Magyarországon a mindmáig egyetlen bikaviadalt.

Jelenleg a hivatalos meghatározás szerint az IBUSZ tevékenységi köre: „Idegenforgalmi Utazási és Menetjegy Iroda, útlevél- és vízumbeszerzési, pénzváltási, szálloda- és vendéglátóipari, hirdetési reklám- és propagandatevékenység, devizaügyek kötése, közlekedési eszközök üzemben tartása, hasznosítása és bérbeadásának közvetítése, utazási cikkek előállítása, beszerzése, árusítása.”

Külföldön 550 céggel áll kapcsolatban. Hat nemzetközi szervezetnek a tagja és 13 országban működnek képviseletei: legelső és legrégibb leányvállalata, az IBUSZ-Wien

1977-ben ünnepelte negyvenéves fennállását.

Az IBUSZ szervezésében 1977-ben mintegy 200 000 magyar állampolgár látogatott el külföldi országokba. 1978- ban is változatos programokat kínál az IBUSZ: a szomszédos szocialista országokon kívül Európa majd minden országába rövidebb-hosszabb utakra, üdülésekre lehet jelentkezni. Távoli földrészekre is eljuthatunk: Mexikó, Kuba, Kanada, USA, Vietnam, Mongólia, Korea és India városaiba. Négy Világrész 35 országába 200 útvonalon utazhatunk.

Az IBUSZ belföldi túráin az elmúlt években sokezren vettek részt. Az 1978-as programfüzetben számos érdekes túra közül választhatunk. A hagyományos országjáró utakon megismerkedhetünk hazánk nevezetes városaival, történelmi emlékeivel, természeti szépségeivel. Újdonság a színházlátogató kirándulás Pécsre, Kecskemétre, Szolnokra, a szegedi szabadtéri játékokra vagy a debreceni virágkarneválra, a mohácsi busójárásra és a hortobágyi lovasnapokra. A nagyjaink nyomában szervezett utakon a magyar irodalom nevezetes alakjainak szülőhelyét, lakóhelyét keresik fel a résztvevők. Megismerkedhetünk az ország arborétumaival, növényritkaságaival, mint például a bátorligeti ősláp alhavasi flórájával és faunájával.

Az ínyenctúrákon a hagyományos disznótoros ebédtől kezdve a „Főzz magad” programig mindent megkaphatnak a jelentkezők. Ez utóbbi túrán az utasok négy fős csoportokban választásuk alapján megkapják a főzéshez szükséges anyagokat, s nyílt lángon, bográcsban megfőzhetik az ebédet. A túrára elsősorban férfiak, vagy a főzésben kevésbé járatos hölgyutasok szoktak jelentkezni. Aki pedig attól tart, hogy a finom ebédek során felesleges kilókat szed magára, az jelentkezhet a „Szállj ki és gyalogolj” mozgalom túráira, amelyeken 2—3—4—5 órás gyaloglás közben, bebarangolhatja a Börzsöny, Gerecse, Vértes és Bakony legszebb tájait. A Kerékpáros csillagtúra a Balaton körül elnevezésű úton pedig napi 30—40 kilométeres karikázás közben láthatják a Balaton vidékének nevezetességeit. A „Fotós vadászat” túrákon valódi vadászat keretében a magyar erdők-mezők vadjait kaphatják puska helyett lencsevégre a szenvedélyes fotózok.

Ezeken a túrákon nemcsak magyar állampolgárok vesznek részt, hanem nagy számban érkeznek helyfoglalások külföldről is. De jelentkezhetnek a külföldiek az ország és a főváros minden pontján megtalálható IBUSZ-irodákban és szállodai kirendeltségeken egy sor más izgalmas, élményszerző túrára, kirándulásra is.

a — s

VÁMOS LÁSZLÓ SZEMEZEL

Igazán hálásak lehettünk Vámos László fotóművésznek, a hazai tájak, s legfőképp a budai Vár fotósának, hogy egy szokatlanul hideg decemberi estén meghívott minket: legyünk a vendégei, tartsunk vele, részesüljünk mi is mindabból a sok gyönyörűségből, amiket ő „Ausztria, Liechtenstein, Svájc autóból nézve”

című színes diavetítéssel kísért útibeszámolójában bemutatásra és magyarázatra fontosnak tartott.

Soha jobb cicerónét — a Fészek Művészklub kellemesen fűtött termében! Soha jobb amatőr idegenvezetőt határainkon túlra! A nézők, ha jártak is már az általa fotózott pompás tájakon (és hogyne jártak volna már sokan!), s megcsodálták az Alpok hófödte csúcsait, a történelmi emlékekben gazdag műemlék-városok patinás házait, a világhírű fürdőhelyeket, szállodákat vagy csupán egy szűk utcácska báját, Vámos László szemével most sokkalta többet láttak és többet tudtak meg. Vagy, ha netán eddig másfelé vezetett volna turistaútjuk, csöppet se csodálkoznánk azon, ha az előadás nézőinek, hallgatóinak nyári vakációját a Fészek Művészklub és a Magyar Fotóművészek Szövetsége által megrendezett estjén, Vámos László „varázsdobozának” apró, színes filmkockái határoznák meg.

(hernádi)

Ausztria — Innsbruck. A háttérben a Karwendelcsoport

4

ii

^ HAZAI NAPIÓ

Téli varázslat, természetesen a Balatonon

Elment a jódolgod, kérdezték barátaim, amikor szilveszteri meghívásukra azzal feleltem, hogy a Balatonra megyek. Nyári szerelmemet télvíz idején se szoktam cserbenhagyni. (Ha csak lehet.) Az hűségemet bájjal és változatossággal viszonozza. A nagy kerítő, a szép idő is kezünkre játszik az idén. Csikorgóit a hideg, amikor elindultunk, de kék volt az ég, szélesen mosolyogva sütött a nap. Már Budaörsnél úgy fehérlett fel az autópálya jobb oldalán a meredek sziklán a maradék hó, mintha az Alpesekben járnánk, nyolcszáz méter felett, ahol örök a napfény.

Székesfehérvárnál felvettem a napszemüveget, a Shellkútnál ledobtam a télikabátot. Ágnes unokám — közönségesen Tündér Viola — bejelentette a hátsó ülésen, hogy a szép időt ő varázsolta a karácsonyi lapos kutyával. Ehhez semmi kétség sem fért, a lapos kutya, amely kereszteződés az öleb és a fejpáma között, minden csodára képes. A télen is tartó nyári szerelemnél csak a kisgyerekek és a lapos kutyák képesek nagyobb csodatételre.

Vagy mégis a szerelem tárgya is, alanya is — éppen az éjjel olvastam Barthes tündérfilozófiai könyvében, a Discours d’un amoureux-ben, hogy a kettő ugyanaz —, mégis a Balaton a legprosperóibb varázsló? Már Aliga fölött megcsillant a fák mögött a kékesfehér, a kék és fehér jégtükör. Ez az aligai pillanat is a téli Balaton ajándéka. Még nem is a hétmérföldes, egybefüggő jégtábla színére gondolok, hanem egyszerűen a kopasz fákra. Nyáron a dús lombozat eltakarja az autós utas szeme elől az első találkozást a tóval. Pedig erre vár az ember már az előző esti készülődés óta. Arra emlékszik, hogy gyerekkorában már a vonat ablakánál leste, és felkiáltott, amikor meglátta. Vonatból látható ma is, a töltés magasabb az országúinál. Télen a levelüket vesztett fák, árvaságukban, önzetlenebbek: áteresztik ágaik közt a pillantást.

Szabadi előtt, majd Zamárdi után olyan fényes és sima a jégtükör, hogy a napsugár elcsúszik rajta. Nyilván megüti magát a jégen, mert aranysárgán szalad végig rajta, de amikor elesik, tele lesz kék foltokkal. A nyári Balaton vizének zöldjeiért, hullámtarajos habfehérjeiért, a reggelek akvamarinjáért, az alkonyi bíborokért, lilákért és füstbarnákért a téli Balaton jege a kék és a fehér árnyalataival, színeváltozásaival, átmeneteivel, hideg tisztaságával és kacér áttetszőségével kárpótol.

A veszprémi part falvait karnyújtásnyira közelhozza a nap és a jég összjátéka. A templomtornyok úgy ragyognak fel, mintha sorra villanófénnyel világítanák meg őket. Most kezdődik az igazi téli varázslat. Hamar le az autópályáról, vonz a tópart testi közelségének vágya. Ezt a látványt a nyár nem tudja nyújtani: a fehér tornyok, a sötétebb házak, a parti sétányok, a domboldalak ligetei elmosódva, de hiánytalanul tükröződnek a jégen. Téli délibáb? Ezt is csak a mi Balatonunk tudja adni.

Ki magyarázhatja meg, miért tűnik fel a tükörkép nem a túlpart szélén, hanem szinte a tó közepén? Mintha a másik világ, a meséké, a mondáké, az éber álmoké kelne életre a befagyott Balatonon. Ez a tó és ez a táj mindig is azt hozza elő az emberekből, ami a legrejtettebben szép minden tudatban, még azokéban is, akik önmaguk elől is titkolják, még szeretteik elől is rejtegetik.

Földvár és Szántód között nem torony táncol a jégen, hanem hegy s annak tetején a torony, a kettős. A tihanyi félsziget fejjel, toronysisakkal lefelé, a hegy derékban kettészelve, mint a mesebeli óriások s fölötte a valódi: mintha a művészetnek természetmutatta jelképe lenne.

Az Arany János-i sor úgy bukkan fel ilyenkor az emberben, mintha nem agyonidézett mondás volna, hanem most fedeznők fel. Egyszerre látni a valóságot és annak olyan égi mását, amelyet a legnagyobb mester, maga a valóságot is megteremtő természet alkotott: olyan pillanat, amelyben az ember az ihlet angyalszámycsattogását hallja.

Vagy a vadlibákét Most húznak el a fejünk felett. Ágnes unokám, aki a vadludakat barátként ismeri Selma Lagerlöf Niels Holgersson könyvéből, helyreigazít: „Ezek vadkacsák.” Nem vitatkozom vele, de azt kívánom a csattogva szálló, szépen húzó madaraknak, hogy legyenek mégis vadlibák, mert ha vadkacsák, akkor a közeli nagybereki gazdaságból szálltak fel. Ott pedig azért tenyésztik őket, hogy a vadászok puskavégére kerüljenek.

Este még korcsolyáznak a fiatalok a szemesi móló körül, reggelre már zord őr riasztja el őket. jóságosán. „Nem látjátok, hogy olvad?” Érezni érezzük, de látni még nem látjuk. Tizenegy óra felé kis csattanás, nem nagyobb a vadászpuska lövésénél. Rianásnak nem merném nevezni, sérteném e szó Jókai-adta méltóságát. De a jég megreped tőle a móló szélén. Félóra múlva már kék tócsa fodrozó-“ dik a parttól száz méternyire. Honnan került elő percek alatt egy ejtőernyős századra való szárcsa, senki sem tudja megmondani. Megülnek a jég szélén, le-lebuknak, fel-felszállnak. Amelyik halat fog a csőrében, azt megkergetik a többiek.

Szél kerekedik. Alkonyaira kis hópermetet hord a jég szélére. Előttük még fehérebb a jég, mögöttük csalárdul a nyár zöldjét idézi fel a víz. A part mentén darabos, cserepes a jég, mintha a Szilveszter-éj minden kiürített pezsgőspalackját odadobták és összetörték volna.

11