Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-08-12 / 16. szám
Magyar filmek külföldön A ihatvanas évék végét, a hetvenes évek elejét — némi túlzással — a magyar filmgyártás aranykorának szokta nevezni a hazai és a nemzetközi szaksajtó. Ekkorra érett be ugyanis annak a nemzedéknek a művészete, amelyet többek között Jancsó Miklós, Szabó István, Kardos Ferenc, Mészáros Márta, Kosa Ferenc neve fémjelez. Ez az a generáció, amely majdnem gyermekfejjel élte át a II. világháborút, amelyik a személyi kultusz időszakában vált fogékonnyá. Műveikre a nemzedéki és a nemzeti önvizsgálat jellemző. Filmgyártásunknak ebben a korszakában olyan művek születtek, mint (mindenféle értéksorrend nélkül), a Húsz óra, a Szegénylegények, a Fényes szelek, az Így jöttem, az Apa, Hideg napok, Labirintus, Falak című filmek, vagy a Szerelem Déry novellájából. Ezek a filmek sokatmondóak voltak európai szomszédaink számára is. Különösen az értő néző fordult érdeklődéssel a magyar film felé, hiszen talán ^ olasz neorealizmus kivételével az egészséges társadalomkritika eltűnt, vagy fel sem tűnt máshol a mozivásznon. A megnövekedett nemzetközi érdeklődést a külföldön eladott magyar filmek száma is jelezte, és pontosan mutatja napjainkban is. Magyarországon évente 18—20 nagyjátékfilm, és majd félszáz ismeretterjesztő és egyéb témájú kisfilm készül. A Magyar Televízió stúdióiban pedig csaknem 120 tévéfilmet forgatnak évente. Az elmúlt évben 69 különböző nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek magyar filmek, meglehetősen szép sikerrel: 32 díjat nyertek el. Ez már önmagában is mutatja filmművészetünk színvonalát, hiszen ugyanakkor mennyiségi növekedésről nem beszélhetünk, (összehasonlításul csak anynydt, hogy például Franciaországban 400 egész estét betöltő játékfilm készül, nem beszélve a tévétársaságok produkcióiról.) A szocialista országokkal kormányközi kulturális megállapodás garantálja, hogy filmművészetük legjava termését a magyar közönség is megismerhesse. A tőkés filmpiacokon azonban az eladás és a vásárlás sokkalta körülményesebb. (Megjegyzendő: mindmáig nagyon sok világhírű alkotás azért nem került el a magyar mozikba, mert a producerek és a filmforgalmazók elfogadhatatlan követeléseket, és aránytalanul magas árakat szabnak egy-egy kópiáért.) A magyar filmek terjesztése Nyugat- Erópában és a tengerentúlon az utóbbi években kissé visszaesett, annak ellenére, hogy az emelkedő jogdíjákból származó bevételét emelni tudta a Hungarofilm Vállalat, amely a filmek exportjával és importjával foglalkozik. Az elmúlt esztendőben 58 magyar alkotást (játékfilmet és tévéprodukciót) vásároltak meg a filmkereskedők. A visszaesés oka a Hungarofilm szakemberei szerint kettős. Egyrészt filmművészetünkben napjainkban egy „útkereső”, dokumentarista irányzat vonul végig, amely alkotások társadalmunk építésének kérdéseit vizsgálják, és amelyék filmművészetünk egy új korszakának kezdetét is jelenthetik. Ezekben a nyugati filmkereskedők és mozitulajdonosok nem látnak üzletet, holott a nyugati filmklubok szakértő közönsége ma is elismeréssel fogadja a kísérletező magyar filmművészeket. A nemrégiben lezajlott VIII. Veszprémi Tévétalálkozóra — ahol a Magyar Televízió drámai és szórakoztató osztályának műsorait vetítették —, 15 ország küldte el képviselőit. Majdnem egyöntetű megállapításuk az volt, hogy az MTV produkciói semmivel sem „rosszabbak”, az európai tévétársaságok termékeinél, de hiányzik belőlük a hatvanas évek alkotóinak kritikus látásmódja. Az eladás nehézségeinek másik oka pedig az, hogy a tőkés világ gazdasági válsága a mozit sem kímélte. A magyar filmek számára addig nagyon jó piacnak számító Franciaországban és Olaszországban, valamint a Német Szövetségi Köztársaságban számos filmszínház tönkrement. Ezt nemcsak a hagyományos értelemben vett moziválság okozta — amelyet a televíziózás elterjedésével indokolnak —, hanem az úgynevezett szuper-produkciók magas költségei megemelte forgalmazási jogdíj. Véleményük szerint ugyanis a mozifilm, mint tömegfogyasztási cikk, csak úgy állja a versenyt a televízióval, ha többet, jobbat, „nagyobbat” kínál. A hazai filmkereskedők továbbra is keresik a magyar filmek széleskörűbb terjesztésének útját-módját. Ennek egyik újabb lehetősége az együttműködés a Magyarok Világszövetségével, amely a külhoni magyar egyesületek kérésére bármikor kiküld filmeket. Egyben szorgalmazói a magyar kulturális hetek megrendezésének is, amelyek során bemutatják a legújabb magyar filmeket is. Mint legutóbb éppen Hollandiában, ahol egy héten át telt házak előtt vetítették az elmúlt évek legsikeresebb magyar filmjeit. Herkulesfürdői emlék. Rendezte: Sándor Pál ''" « ' í ■ rrí\ \m i 1 1 . ^ jr ’ | 41 I Hunyady Sándor Vöröslámpás ház című regényéből Egy erkölcsös éjszaka címmel forgatott nagy sikerű filmet Makk Károly Foto Hungarofilm ■1 jga&fr \ iij S't 'gjU tBK . ' «PB« ir\Cf\ július 15-én végre átlépte Hollywood küszöbét. Hát ez lenne az a hely, ahová tizenöt év óta vágyott?! A Metro Goldwyn Mayer stúdióiban akkoriban készült A nagy Caruso című film, ennek egyik szerepére hívták, próbafelvételre! Bár az amerikai filmiparnál természetes, magától értetődő technikai követelmény — kezdőknek és sztároknak egyaránt — a próbafelvétel, Jávornak mégis furcsa volt. Itthon nem volt szokás, és 6 talán méltánytalanságnak is érezte. Róla készítenek próbafelvételt, akinek a filmcsinálás a vérében, az idegeiben van? Aztán odaállt a felvevőgép elé, jelmezben és maszkban. így örökítették meg a fényképek is. Két szomorú szem ... Akkor még nem sejtette, hogy hollywoodi kirándulásának ennél kegyetlenebb pillanatai is lesznek. Nem tudott jól angolul, s ez termérdek nehézséget okozott neki, de partnereinek is. A filmben ráadásul énekes szerepet kapott, a Lammermoori Lucia egyik jelenetében, a szextettben például egyszerűen tátognia kellett más, előre felvett énekhangjára — olaszul. Megalázó munka volt. Ennél persze csak az volt roszszabb, amikor egyáltalán nem hívták, vagy ha elvették tőle a szerepét. Joseph Mankiewicz, a többszörös Oscardíjas rendező is próbálkozott vele. Cicero című filmjében a török követ epizódszerepét osztotta reá; négy nyelven kellett vendégeit üdvözölnie. Az angol nyelvű üdvözlés felvételére ráment egy fél délelőtt. Mankiewicz ezután ebédszünetet rendelt el, és magához kérette Jávort. Mindössze egyetlen mondat hangzott el: „Sajnálom, vissza kell vennem a szerepet.” Jávor azonnal felhívta a feleségét. — Gyere értem! „Mi történt?" — kérdezte idegesen a felesége, ő azonban kurtán válaszolt: — Nem akarok beszélni. Amikor Jávorné megérkezett, azt látta, hogy halálsápadtan, a felvételekhez készített maszkban várakozik reá. Ott volt a menedzsere is, aki megpróbált néhány vigasztaló szót mondani: „Nézzétek, Lukács Palitól már legalább háromszor vették vissza a szerepet.” Lukács Pál volt itthon, Jávor vígszínházi szerződtetése előtt a Vígszínház népszerű amorózója. Jávort félig-meddig az ő helyére hozták, amikor Lukács 1930-ban kiment Amerikába. Kertész Mihály, a nagy hírű magyar származású filmrendező és producer egyik alkalommal magyarok — Szőke Szakáll, Lukács Pál, Mály Gerö és mások — társaságában meghívta Jávort a stúdiójába egy löncsre. Jávor azonban nem ment el. Amikor legközelebb találkoztak, Kertész értetlenül fordult felé: „Hello, Mr. Jávor, hogy van? Miért nem jött ki hozzám a stúdióba?” Jávor lakonikusan válaszolt: „Lön-Szemtől szemben Jávor Pállal (1902—1959) csőt a feleségemtől is kaphatok, szerepet, sajnos, ő sem tud adni! A film így hát nem váltotta be előzetes, túlságosan nagy reményeit. Ezzel szemben a televízió, mely akkoriban lett az amerikai élet szerves része, új munkalehetőségekkel kecsegtette. Jávornak ezúttal nem kellett csalódnia. Az egyik nagy amerikai sörgyár huszonhat részes reklámműsorában, ha csak pillanatokra is, felvillant a képernyőn. így telt el az első nyolc esztendő. Közben minden évben voltak úgynevezett turnék, amikor néhány kint élő magyar színész vagy amatőr társaságában beutazta az Államok magyar lakta városait. Olykor egész estét betöltő darabokkal, de többnyire vegyes műsorokkal (magyar nóta, operett, jelenet) szórakoztatta a közönséget. Ez volt számára a színház illúziója. A turnékat felesége készítette elő, és rendszerint ő volt a gépkocsivezető is. Jávor fényképeit és hanglemezeit sokszorosíttatta, s az előadások szüneteiben árusította őket. Anyagi gondjaik így hát nem voltak. Különben is, Jávor két turné között dolgozott. A Waldorf Astoria hotelben például számológépet kezelt; a 72. utcában egy bérházban éjszakai portás volt, munkaideje éjjel tizenkettőkor kezdődött, és reggel nyolcig tartott. Amikor megüresedett egy pincérállás, szó volt róla, hogy elvállalja. Amikor pedig minden kötél szakadt, és semmiféle elfoglaltsága nem volt, idejét önművelésre fordította. Gyakran látták őt a 83. utcában, a Metropolitan Múzeumban, ahol különösen a gazdag egyiptomi anyag kötötte le figyelmét. Magyar barátaival, Márai Sándorral, Zilahy Lajossal és másokkal sokszor sétált a Hudson-folyó partján. New Yorknak ezt a részét, amely kissé a mi Budánkra hasonlít — vagy csupán az 6 képzeletükben volt hasonlatos —, nagyon szerették. Egyik alkalommal Jávor Hudsonparti sétáról szomorúan tért haza, sokáig merengett maga elé. „Mi történt?” — kérdezte a felesége. Tudod, mit mondott Lajos? Az író és a színész sánta kutya lesz, ha elveszti az anyanyelvét. Ez a motívum egyébként gyakran visszatért beszélgetéseik közben. Ami igaz, az igaz — mondotta egy másik alkalommal —, nagy prostitúció, amit csinálok. Máskor pedig: Nincs az a prostituált, aki mélyebbre süllyedt volna nálam. Az önkínzó, önmarcangoló évek váratlanul egy igen szép ajándékhoz juttatták, 1955-ben a New York-i Plaza Színházban eljátszhatta Molnár Ferenc Liliomát, természetesen magyar nyelven. Az előkészületek közben a régi emlékek is felelevenedtek benne, hiszen a Liliom rendezője a hetvenhárom esztendős Bárdos Artúr volt, akivel 1922-ben, pályakezdőséne'k első évében együtt dolgozott a pesti Renaissance Színháznál. Annak ellenére, hogy a Liliomra készültek, mindössze két előadást tudtak tartani. Ez nem kedvetlenítette el Jávort. Végre volt igazi rendezője, aki hatalmas tudását és gazdag tapasztalatait vitte a munkába, s ezzel örömtelivé derítette a készülődés heteit-hónapjait. 1956 késő nyarán Izraelbe utazott. Tel Avivban egy alkalmi társulat élén ugyancsak a Liliomot játszotta. Ekkor váratlanul felkeresték az ottani magyar kirendeltség munkatársai: „Művész úr, miért járja maga a világot, miért nem jön haza?” Ez volt az a szó, amelyet tíz éve hiába várt. Hogy valaki kimondja, ösztönözze vele! Haza! Ügy szíven ütötte, hogy többé nem bírt magával. Bécsből, úton Amerika felé — milyen közel is volt akkor már Budapesthez! — telefonon felhívta New Yorkban a feleségét: Muki, megyünk haza! Jávorné az első pillanatban nem értette. Mi az, hogy haza? Többé nem volt maradása Amerikában; persze a szép terv nem valósulhatott meg azonnal. Amikor utazási szándékuk kitudódott, az emigráns sajtó nekik rontott. De Jávor már döntött. 1957 őszén a Báthory nevű lengyel gőzös fedélzetén indultak Európa felé. ' 1957. november 25-én este gördült be a varsói expressz a Nyugati pályaudvarra, ahol régi barátok — Uray Tivadar, Boross Elemér, Bárdy György —, új munkahelyének, a Jókai és a Petőfi Színháznak képviselői — Sivó Emil és Surányi László — és mások fogadták. Ez volt a második, a végső hazatérés. A tizenegy esztendős kiesést, amely Jávor esetében ráadásul a negyven és ötven közötti éveket, az érett színészkort jelentette, nem lehetett meg nem történtté tenni. Mindent újból és elölről kellett volna kezdeni. Ebben azonban megakadályozta súlyos betegsége. Még Amerikában kezdődött. Először az ivásról szokott le; önként jelentkezett elvonókúrára, és sikeresen el is hagyta ezt a régi és sok bajt okozó szenvedélyét: bort többé nem ivott. A gyomrát viszont egyre gyakrabban fájlalta. Sokáig azt hitték — az orvosok is megerősítették ebben —, hogy egyszerű gyomoridegességről van szó. Mikor azonban itthon megjelent a vasúti kocsi ablakában, ismerősei és barátai összerezzentek. Arca beesett, szürkés volt: rajta a fizikai és a szellemi fáradtság és kimerültség jelei. Erről természetesen abban a pillanatban senki nem akart tudomást venni, s csak az utazás izgalmainak és fáradtságának tudták be, hogy Jávor már nem egészen a régi. Részlet Bános Tibor: Jávor Pál — szemtől szemben című könyvéből (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1978.). Nemzeti Színház-beli öltözőjében Jávor Pál Bajor Gizivel 1938-ban, amikor Zilahy Lajos Hazajáró lélek című színművében léptek fel Bojár Sándor felvétele
