Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-07-29 / 15. szám
I BOLDIZSÁR MN: HAZAI NAPLÓ A kagyló és a nyelv tengere Amikor hatodikos gimnazista voltam — ma másodikosnak mondanák —, megnyertem egy önképzőköri pályázatot. Apám elolvasta dolgozatomat, szűkszavúan megdicsért, majd azt mondta: „Választékosabban is használhatnád a jelzőket.” Azután újra belenézett és így szólt: „Váltogathatnád a főneveket is”, majd összehajtotta a papírokat, átnyújtotta és így fejezte be: ......és az igéket. Majd szerzek neked egy Párát.” Egy hét múlva tudtam meg, mi az a Pára. Apám hazahozta Pára Ferenc: „A magyar rokonértelmű szók és 'szólások” című kézikönyvet. Egy hétig tartott, míg talált egyet, mert már akkor is csak antikváriumban volt ikapható. Azóta itt van az asztalomon. Ahhoz képest, hogy hetvenegy éves, 1907-ben adták ki, igen jó állapotban van a kötet. Nem tudom elmondani, hányszor ütöttem fel írás közben, hányszor kértem segítségét, hányszor igazított el, és végül újabban hányszor ejtett kétségbe. Mint a falat kenyérre, olyan szükség volt már új rokonértelmű szótárra. Az idei <könyvhétre megjelent és harmadnapra elfogyott. Azóta itt van, most már több, mint egy hónapja az íróasztalomon, a Magyar Szinomima Szótár családias egyetértés ben a Porával. Vajon néhány év múlva ezt is bizalmaskodva, szerzői vezetéknevén fogják emlegetni? Megérdemelné, de nem hiszem, mert két szerzője van, O. Nagy Gábor és Ruzsiczky Éva. A hatszáz oldalas mű születésének története izgalmas, helyenként tragikus is. Tulajdonképpen már Pora művének megjelenése óta kísérleteznek új szinonima szótárral, mint Ruzsiczky Éva előszavában olvasom, Gárdonyi tGéza már 1908-ban „Magyar szókülönböztető szótár” címmel tervezett, de ez töredék maradt. Ettől kezdve, negyven évig nem foglalkozott vele komolyan senki, mígnem a Magyar nyelv értelmező szótárának, a nagy Bárczi—Országának a megjelenése után, sőt közben, O. Nagy Gábor, a magyar nyelvnek ez a tudós szerelmese tervezetet nyújtott be száz-százhúsz íves nagy szinonima szótár kidolgozására. A megbízást megkapta, a munkának egymaga nekifogott, és 1973 májusáig eljutott a lefut címszóig. Akkor autóbaleset áldozata lett, és a szótár gazdátlanul maradt. Az akadémia ezután bízta meg Ruzsiczky Évát a szótár munkálatainak folytatásával, teljes megszerkesztésével. így készült el tiszteletre méltó gyors idő alatt, ha nem is az O. Nagy Gábor tervezte nagy szinonima szótár, de annak a fele, ötvenkét íven, harmincezer rokonértelmű szóval, tizenkét és félezernyi címszó köré csoportosítva. Itt van az asztalomon, de még nem használtam igazán, csak böngészgettem benne. Egyszer ütöttem fel, amikor a bizarr szó rokonait kerestem és ezt találtam: Bizarr (a szokásostól elütő) — furcsa, (kül. szabálytalan volta miatt) szeszélyes; (ha nevetségesen torz) groteszk; (körülményes, mesterkélt megnyilatkozásról) — nyakatekert, (már-már nevetségesen) — bolondos. Ez nem rossz, különösen a nyakatekertnek örültem, mert ez illett bele a mondatba, amelyet fogalmaztam. De böngésszünk most együtt. Nézzük meg az első címszót. Ez egy egyszerű á-betú, amelynek a szinonimája csodálkozás vagy meglepetés kifejezésére: ó, ellenkezéssel vegyes bosszúság kifejezésére: ugyan. Az ugyan címszó telitalálat, de nem igazán rokonértelmű szó. Nézzük meg a következőt: abbahagy. Itt már a magyarázatokat nem írom oda. csak a szinonimákat: félbehagy, félbeszakít, megszakít, elhagy, félbe-szerbe hagy. szüneteltet, felhagy valamivel, befejez, megszüntet. Nagyot ugrunk most, a legutolsó címszóig. Ez egyszerű: zsűri, rokon vele a bírálóbizottság és a sportversenyen a versenybíróság. Édesapámra gondolva, most keresek egy jelzőt. Például ezt: szomorú. Jó sok rokonértelmű szót talált Ruzsiczky Éva. Szomorkás, bánatos, bús, búbánatos; (állítmányként) szomorkodik, levert, komor, búskomor, mélabús, panaszos, nyomott, savanyú, elszontyolodott, gyászos, félelmes, elszomorító, lesújtó, sivár, reménytelen, rossz (pl. ennek rossz vége lesz). Szép és bő anyag, noha a Pára több szót ad, igaz, hogy magyarázat nélkül és közte egy sereg elvont szót és tájszót. A jelző után a főnév következett az apai intelemben. Ugyanazon az oldalon maradunk, ahol a szomorú-ra leltem és egy ritkább, de nem érdektelen főnévre bukkantam: szoknyavadász. Itt már kiírom az egész címszót, mert érdekes: Szoknya vadász: (bizalmasan): nöbolond, asszonybolond (tréfásan): nőcsábász, kakas (pl. nagy kakas az öreg); (gúnyosan): szoknyapecér. szoknyabolond, kujon; (ismeretlen nőket leszólító, tolakodó) aszfaltbetyár (szajhák után futkosó, (durván) kurvahajcsár, kurvapecér; (nagy sikereket elérő) donzsuán vagy donhuán; tagabb értelemben gavallér. Elnézést kérek az érzékenyebb fülű olvasóktól, ezért a két rokonértelmű szóért, amelyben egy meglehetősen durva, de durvaságát egyre inkább elvesztő jelző fordul elő. Ezt a szót az én fiatalkoromban és nyilván az olvasók többségében is leírni, kinyomtatni nem lehetett, férfitársaságban is ritkán használták, hölgyek közt soha, de manapság már senki sem gondol arra, ami a szó eredeti értelme volt. De nézzük meg. mit mond erről a Magyar Szinonima Szótár. Benne van-e egyáltalán a szó? Gyors lapozás. Itt van a 228. oldalon. Két rokonértelmű szót sorol fel a szerző: prostituált és (jelzőként, mint szidalom): gyalázatos. Ezt már bizony keveslem! Haj. haj, nehéz lecke a szótárszerkesztés. Azzal mentegetem Ruzsiczky Évát, amivel ő is mentegeti önmagát szépen megírt bevezetésében és amire e napló címében is utalok: Kosztolányi Dezső egy ihletett mondatára: „A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből.” O. Nagy Gábor és Ruzsiczky Éva bőven meregetett, kiváltképpen a főnevek világában. És ha igaz is. hogy éppen Kosztolányi negyven rokonértelmű szót sorol fel, amellyel a magyar nyelv a részeget kifejezi, az új szótár is csak négyet, mégis nagy, fontos és hasznos munka, biztos, hogy ezt is felütöm a Párával együtt, mindennap, írás közben. És, hogy édesapám hagyományaihoz hűséges maradjak, a könyvhéten vettem még három példányt, két fiamnak és lányomnak. A két fiúnál elkéstem, már megvették, ezért a két fölöslegessé vált kötetet idősebb unokáimnak adtam, hiszen amikor én kaptam az első rokonértelmű szótárt, csak három évvel voltam idősebb mint Éva unokám. Az unoka szó sincs benne a szótárban, de nincs is szinonimája, az idős természetesen benne van, sót az a formája is, amelyet az előbb használtam: az idősebb. Hogy mi a rokonértelmű szava, annak megtalálását az olvasóra bízom. Remélem, hamar megjelenik az újabb kiadás, és jut belőle a külföldi magyaroknak is. 125 SZÜLETETT CSONTVÁRY KOSZTTIVADAR „Azok közé az ihletett alkotók közé tartozik, akik se nem tegnapról, se nem holnapról valók, s akiken az idők nyoma sohasem fog meglátszani.” A jeles művészeti író, Francois Gachot így méltatta Csontváryt a negyvenes évékben megjelent tanulmányában. S valóban, a művész festői világa, amelyet kizárólag önmagának teremtett, egyetlen és összéhasonlíthatatlan a maga nemében, annyira egyedülálló, hogy sem elődje, sem követője nem akadt. Amint emlékirataiban is megjósolta: „Az én dolgaim mint különálló csillagok szerepelnek majd az égen, annak idején.” Évtizedekig inkább csak életének, alkotói módszerének furcsaságairól beszéltek, a műtörténet lassan, fokozatosan jutott el a művész értékeléséhez. Igaz. különös élete volt. 1853-ban, egy kis felvidéki városban született. Huszonhét éves koráig kereskedelmi alkalmazott, hivatalnok, jogász és gyógyszerész. Amidőn egy nap valamilyen belső ösztönzésre ceruzát fog, első modellje egy ökrösszekér. Rámába megy, tanulmányozza Raffaelót. Párizsban Munkácsyt keresi. De nem találkoznak. Csalódottan visszatér, másfél évtizedig megint csak vidéki gyógyszerész. Mindent elkövet, hogy anyagilag függetlenítse magát, és életét a festészetnek szentelhesse. S amikor ez bekövetkezik, és iglói patikáját bérbeadja, már negyven esztendős. Münchenben Hollósy Simonnál tanul fél évig, Párizsban a Julien Akadémián. A valóság azonban az, hogy egyedül csak önmagától tanult. Bejárja Nyugat-Európát. Itáliát, Görögországot, Egyiptomot, Palesztinát. Főként a nagyszabású látványosságok érdeklik. A viharos Hortobágy, Selmecbánya látképe, a jajcai vízesés, a taorminai görög színház romjai, a jeruzsálemi panaszfal. Mindenütt a helyszínen fest, hatalmas vásznait kifeszítve, a tűző napon, „azzal a forró rajongással, amelynek megfelelőjét csak a misztikusok áhítatában találjuk”. Emlékirataiban meséli, hogy Damaszkuszban egy ismeretlen görög olaszul azt mondja neki, hogy Baalbek. 1906 csak Baalbekben találja meg a régóta keresett motívumot ... Baalbek-i képe legszebb alkotása, ma legjelentősebbnek tartott műve. Műértői így jellemzik: „Maradéktalanul sikerült megvalósítani művészi törekvéseit: a világító színeket, a dekorativitást, az eszmei gazdagságot, a monumentalitást, a részletgazdagságot és az érzés távlatát. A lemenő nap különös vörös megvilágításban fürdeti a hófedte hegylánc előtt húzódó dombokat és aranysárga fénnyel árasztja el az ókori templom romjait. A kép egyik jelentős motívuma a cédrus, Csontváry szimbolikus fája, amely más képein főmotívummá is válik.” Alkotó energiája a tizes években lassan kiég. Tragédiája, hogy művészetét kortársai nem értették meg, egy hasadó lélek látomásainak tekintették. Hiába folyamodott a székesfővárosihoz műveinek megőrzéséért, ez a kívánsága nem hogy életében nem teljesült, de még 1919-ben bekövetkezett halála után is gúnyolták. Képeitől életében nem akart megválni, mindössze egyetlen egyet adott el belőlük. Inkább a szó szoros értelmében éhenhalt. Hagyatékát elárverezték. Gerlóczy Gedeonnak, a nemrég elhunyt műgyűjtőnek, az akkor fiatal építésznek köszönhető, hogy a hatalmas vásznakat megmentette a pusztulástól, megvásárolta Csontváry rokonaitól, akik szekérponyvára akarták felhasználni. (És ezzel megvetette az 1973-ban, Pécsett megnyílt Csontváry Múzeum alapját.) Csontváry a világon ma egyike a legismertebb magyar művészeknek. Az elmúlt másfél évtizedben Németh Lajos nagy Csontváry-monográfiája és -albuma több mint tíz kiadásban, három nyelven, közel százezer példányban jelent meg, s nemzetközi nagydíjat is nyert. Születésének 125. évfordulóján Pécsett tudományos emlékülést rendeztek, s bejelentették: a pécsi Csontváry Múzeum megkapja azokat a képeket is, amelyek most még magántulajdonban vagy más múzeumokban vannak. Így együtt lesz az életmű és beteljesedik Csontváry Kosztka Tivadar álma-vágya, amit annak idején kérelmezett, hogy „ez a munka a magyar közéletbe beillesztessék, állandó buzdító és serkentő példaként kiállíttassék”. H. M. Marokkói tanító HM* £ K fi lA lu. RUDNAI GÁBOR Csontváry : Marokkói tanító Az arcomra száradó idő barázdákat éget homlokomra. Megmártom forróságtól zsibbadt ujjam, megmártom fénytől fáradó szemem a tudás hűvös nyugalmában. Szomjúságtól cserepes az ajkam, múmiává aszálódott testem, de nem pihenhetek, ereimben a vér dübörögve rohan, halálig hajszoló parancs, eleven lobogás. Minden lépésért meg kell küzdeni, minden lépéssel rövidebb az út, minden lépéssel rövidebb az élet. Az emberek kövekkel megdobáltak, kutyák szaggatták elnyűtt rongyomat, de én ütésre emelt bottal olvastam a rótt jeleket fel a könyvből, s lehanyatlott az emberek keze, elhallgatott a kutyák kórusa, csak a sebek nem gyógyultak be. Ha egyszer összeroskadok a váll-görnyesztő nagy teher alatt, belőlem semmi sem marad, csupán a porral porladó anyag, a bot s a tépett olvasó.
