Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-07-29 / 15. szám
Tallózás hazai lapokban az amerikai szabadságharc magyar hőse Kováts Mihály, vagy ahogy nevét külföldön használta, „Michael Kováts de Fabriczy” Karcagon született 1724 augusztusában. A második sziléziai háborúban (1744—45) már ott látható az alig húszesztendős kométás (zászlós) Kováts Mihály a magyar huszárok között, Mária Terézia seregében. A harmadik sziléziai („hétéves”) háborúban, a Mária Terézia ellen hadba indult Nagy Frigyes — alig egy év elteltével — a porosz sereg másodhadnagyává nevezte ki a bátor katonát. 1759-ben az ezred új parancsnoka. Kleist ezredes Kováts hadnagynak adta át az escadron (lovasszázad) parancsnokságát. Későbbi feladatai a megszállt területek féken tartása és megsarcolása volt, a lakosság zaklatásával. Vérbeli katonák ritkán érzik hivatásuknak az efféle „rendőri” feladatokat, s ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Kováts lemondott katonai rangjáról, és 1761. június 28-án törölték a porosz hadsereg állományából. Kováts Mihály nehezen „tört bele” az egyhangú életbe, állandóan változtatta lakóhelyét. Súlyos családi, pénzügyi gondok és politikai ellenszenv egyaránt érlelhette Kováts elhatározását a távozásra, amikor az amerikai függetlenségi háború hírére erőt vett rajta a harci vágya, s mennie kellett. Velencén és Genován keresztül Franciaországba távozott. Ismerjük Buda katonai parancsnokának jelentését: „Kováts őrnagy 1776 augusztusában hagyta el Budát és információm szerint Bordeaux-ba ment, mely kikötő Franciaországban, innen Amerikába távozott, és az Egyesült Gyarmatok hadseregéhez csatlakozott.” Az év nyarán érhette el úticélját. Nevével odaát először 1777 decemberében találkozunk, amikor Pulaski lengyel szabadsághős társaságában Pennsylvaniában tartózkodott. A függetlenségi háború egyik fordulópontjának tekinthetjük az 1777 őszén Saratogánál lezajlott ütközetet, amelyben Burgoyne angol tábornok súlyos vereséget szenvedett. Megváltozott az amerikaiak nemzetközi helyzete is. Franklin Benjamin 1778. február 6-án szerződést köthetett Franciaországgal, és lehetővé vált — most már az önkénteseken kívül — a jól felszerelt francia hadsereg beavatkozása is. Az amerikaiaknak ekkor még nem volt európai értelemben vett huszárságuk. Négy lovasezredük legföljebb lovon szállított gyalogság volt, nem pedig stratégiai szerepet betöltő valódi huszárság. Ennek megszervezésében vállalt szerepet Pulaski és Kováts, akiknek az egyénisége szinte kiegészítette egymást. Az egyik vérbeli vezető, a másik nagy tapasztalain katonai szervező volt. Hamarosan megszületett Washington döntése (1778. január 14.): „Ami az oly sokat emlegetett Mr. Kováts jellemét és képességeit illeti, nincs kifogásom az ellen, hogy néhány hónapra mint kiképző tiszt (Master of Exercise) alkalmaztassék.” Feladata, szerepe nem volt könnyű. Washington vezérkarában féltékenység övezte, maga a fővezér idegenkedett az európai értelemben vett huszárságtól, s Kováts európai szemlélete is nehezen alkalmazkodott az amerikai szabadságharc sajátos viszonyaihoz. A súlyosra fordult katonai helyzetben elrendelték, hogy Pulaski csatlakozzék Wayne tábornok seregéhez, s amikor Haddon’s Fieldnél megütköztek az angolokkal, vesztettek. Pulaski megelégelte a gáncsoskodást, a szervezésben huzavonát, s lemondott lovassági főparancsnoki tisztéről, amit a kongresszus március 20-án elfogadott. Már korábban azt javasolta Washingtonnak: „Helyettesem gyanánt egy tapasztalt tisztet ajánlanék, Kovacznak hívják .. Néhány nappal a lemondás után mégiscsak jóváhagyták a Pulaski-légdó korábban előterjesztett tervét. Folytathatták működésüket, és április 18-án Kováts a légió ezredes parancsnoka lett. Washington szeptemberben Princetonba rendelte a légiót, majd októberben Osborne Islandnál és Egg Harbornál a brit csapatokkal mérhették össze erejüket. Ez utóbbi alkalommal súlyos vereséget szenvedtek, mert egy áruló révén éjszakai nyugvóhelyükön ütöttek rajtuk a britek. A tél közeledtével Trentonból Sussex Court House-ba, majd Col’s Fortba helyezték át az alakulatokat, ahol lényegében indián egységekkel csatáztak. A brit hadvezétőség, látva északi kudarcait, a déli területeken akart sikereket elérni. 1778 utolsó napjaiban elfoglalták Savannaht, és mélyen benyomultak Georgiába és Dél-Carolinába. Washington Lincoln Benjamin tábornokot küldte ellenük. Közben Kováts 1779. február 2-án Yorktownba vonult a légióval, és ott kapta a parancsot Lincoln tábornok támogatására. Március 18-án a gyalogság, 28-án pedig a lovasság hagyta el a várost. Észak-Oarolinán vonultak keresztül, Salemben nagy feltűnést keltettek fegyelmezettségükkel, és azzal, hogy fizettek a lefoglalt élelmiszerért . . . De az ellenségnél is nagyobb csapást mért rájuk a himlő járvány, és súlyos veszteségekkel érkeztek meg a Moultrie tábornok védelme alatt álló Chariestoniba. A várost Prevost brit hadvezér csapatai ostromolták, lakossága megadásra készülődött, amikor Kováts ezredes megérkezett. Még azon a napon — 1779. május 11-én — ellentámadást indított, s a csata első napján hősi halált halt. Kováts nem érte meg a győzelmet, de emlékét őrzik az Egyesült Államokban, és különösen az amerikai magyarság büszke rá. Idéhaza, januárban, az USA elnökét képviselő Cyrus Vance külügyminiszter, a ma-Bár Anglia könyvtárai közül a Londoni British Library a legnagyobb, az oxfordi Bodley könyvtár, vagy ahogy az angolok mondják, a Bodleian talán <még több érdekességet és ímeglepetést tartogat a régi magyar művelődéstörténet, s különösen a XVII. századi magyar—angol kapcsolatok kutatóinak. Sir Thomas Bodley 1597-ben tette meg alapítványát, s a XVII. század eleje óta az oxfordi egyetem könyvgyűjteménye folyamatosan növekszik. Mint figyelemre méltó tényt könyvelhetjük el, hogy 1604 végén a • könyvtár már megszerezte Szenczi Molnár Albertnak ugyanabban az évben Nümbergben kiadott latin—magyar, magyar—latin szótárát, s a könyvtár első nyomtatott (1620-as!) katalógusa már számos hungarikát sorol fel. \ Az utóbbi időben Kathona Géza és mások kutatáj sainak köszönhetően, jelentősen megnőtt azoknak a magyar peregrinusoknak a listája, akik a XVII. században rövidébb vagy hosszabb időre ellátogattak az az örökzöld Szigetre. A könyvtár vendégkönyvében az első bejegyzés magyar kéztől 1624-ből származik, Kecskeméti Máté írta be \a nevét. A későbbi magyar látogatók között megtaláljuk a hosszú ideig Angliában tartózkodó Maksai | Ősze Pétert, Erdöbényei Deák Jánost (Comenius első magyar szerkesztőjét) és Losonczi Farkas János ikésőbbi református püspököt is. 1624 és 1657 között összesen tizenöt magyar kanyarította alá a nevét a vendégkönyv külföldieknek fenntartott részében, de tudunk olyanokról, mint Corvinus Mihály, vagy Martonfalvi György, akik szintén jártak Oxfordban, de kollégiumokban vendégeskedtek, is az egyetemi könyvtár megtekintése nélkül távoztak. A bibliotéka időnként érdekes magyar könyvekkel gyarapodott. R. J. W. Evans magyarul is kitűnően beszélő oxfordi történész nemrég közzétett, a Bodleyhungarikával foglalkozó esszéjében külön tárgyal egy könyvküldeményt az 1650-es évekből. Egy Gyöngyösi : László nevű, Utrechtben tanuló magyar ifjú küldött : (feltehetően jegy magyar iutazóval) inéhány könyvet Oxfordba, amelyek szerzői a magyar puritanizmus \ olyan vezéralakjai voltak, mint Medgyesi Pál és Tolnai j Dali János, valamint maga az ajándékozó, aki egy ( angolból fordított ikegyességi művét küldte el a Bod[ leynak. Nem Oxfordban jelent meg, de Bethlen Mihály 1694-es oxfordi látogatásakor került a Bodley birtokába Bethlen János erdélyi történelemmel foglalkozó munkája, a Rerum Transylvanicum libri quator. A fiatal Bethlen látogatása idején már nem volt Oxfordban Otrokócsi Fóris Ferenc, a hajdani gályarab és későbbi konvertita, aki Origines Hungaricae (Franeker, 1693) című kétkötetes nyelvtörténeti munkájához az ösztönzést éppen egy oxfordi tanártól, John Milltöl kapta, hogy aztán ‘pálfordulása után egy másik oxfordi tanár, Benjamin Woodroffe válaszoljon neki (ugyancsak latinul) már Magyarországon kiadott, áttérését magyarázó vitairatára. 1660 után hirtelen megnőtt az Angliában élő magyarok száma: Száki a harmadik magyar (Jászberényi Pál és Szilágyi-SylvantLs mellett); akiről tudjuk, hogy a Restauráció idején angol földön tanítással kereste kenyerét. Lehetséges, hogy részint tanításból tartotta fenn magát Mezőlaki János is, akinek több levele maradt fenn a Bodley kéziratgyűjteményében, Ez az érdekes sorsú, de kevéssé ismert magyar peregrinus (akit némi joggal emigránsnak is ,nevezhetnénk) már 1667—68- ban megfordult Oxfordban és Cambridge-ben, majd 1671-ben Hollandiából — ahol több latin nyelvű disputációja megjelent nyomtatásban — visszament Angliába. Mezőlaki leveleiben, amelyeket William Sancrofthoz, a Szent Pál székesegyház dékánjához, majd canterburyi érsekhez írt, magát „vallása miatt hazájából száműzöttnek” nevezi, s hol latin nyelvű üdvözlő verset küld Sancroftnak, hol anyagi Segítséget kér tőle. Ha már Sancroft levelezésénél tartunk, meg kell mondanom, hogy különös érdeklődéssel olvasom egy Zádori István nevű fiatal somorjai lelkész két levelét a canterburyi érsekhez. A levelek kissé dagályos latinsággal vannak írva, Zádori drámai színekkel ecseteli a magyarság, s ezen belül a magyar protestánsok szenvedéseit, majd beszámol saját helyzetéről. Az oxfordi Bodley könyvtár áttanulmányozása máris érdekes, új anyagokkal gyarapította az évszázados magyar—angol kapcsolatok részletesebb megírásra váró történetét. Gömöri György Megjelent a Magyar Nemzet 1978. július 9-i számában. (Rövidítve) Kováts Mihály. Finta Sándor domborművé New Yorkban gyár korona ünnepélyes átadásán idézte fel alakját: „Fiatal köztársaságunk, amely függetlenségi harcát vívta, hálával fogadta Kováts Mihály ezredest, aki segített George Washington tábornok lovassági alakulatainak megszervezésében és kiképzésében. Kováts ezredes életét áldozta az amerikai függetlenségért...” Egyik angol nyelvű életrajzának szerzője így ír róla: „Az első magyar, aki életét adta az amerikai szabadság védelmében.” Antall József Megjelent az Üj Tükör 28. számában. (Rövidítve) Szondi Lipót 85 éves Európa „nagy öregjei” közt Szondi Lipót neve az egész világon jól ismert fogalom: a sors kutatásának mélylélektani iskolája a „szondizmus". Nálunk csak az utóbbi években figyeltek fel ismét rá. pedig a sorsanalízis alapelveit itthon fektette le még 1944 előtt. Nyitrán született 1893-ban, nagyon szegény családból, fiatalon fölkerült Budapestre, idős bátyjainak támogatásával elvégezte az orvosi egyetemet. Előbb alkattannal és a belső elválasztású mirigyekkel foglalkozott, fontos könyvet írt az értelmi fogyatékosság formáiról és eredetéről, aztán mindinkább az örökléstan és a lélektan kapcsolata kötötte le a figyelmét. Első könyvét a családfák sorstani elemzéséről 1937-ben tette közzé angolul, ettől kezdve a köré sereglő tanítványokat szisztematikusan befogta a sorselemzés kutatásába. Magának a sorselemzésnek az ismertetése nem fér bele ebbe a vázlatba. Erről csak annyit, hogy Szondi szerint az ember sorsát ösztönös választásai határozzák meg, választásait pedig az öröklési elemek, a gének. „Irányítható fatalizmusnak” nevezte tanítását, mert az öröklési elemek küzdenek egymással, és az embernek módjában áll kormányozni a génikusan meghatározott ösztönalkatot, küzdeni a rossz családi hajlamok ellen, jó irányba terelni a káros tendenciákat. öt vaskos kötetben dolgozta fel a sorselemzés teljes rendszertanát. — Időközben világhírűvé lett, Zürichben új tanítványok serege tfette körül, rendszeresen tartottak kongresszusokat és kollokviumokat, díszdoktorrá avatták Párizsban, és Leuvenben az egyetemen oktatták a sorsanalízist — vagyis teljesült az a vágya, amilt már Budapesten így fogalmazott meg: „Nem tanár akarok lenni az egyetemen, hanem tantárgy.” De azért tanár is lett, éspedig a Szondi-Institutban, amely Zürichben létesült 1969-ben, s ahol egyetemi szinten, ötéves tanrenddel képezik speciális mélylélektanra a már végzett orvosokat és pszichológusokat. 1976-ban egy tisztelője megírta rövid életrajzát, csatolta hozzá a „szondista” irodalom bibliográfiáját: a dolgozatoknak és könyveknek ez a felsorolása teljes 50 oldalt tesz ki. Hányféle témával foglalkoznak a sorsanalitikus írások, felsorolni sem,.lehet. Érdemes azonban megemlíteni, hogy az ez évi nyári nemzetközi sorsanalitikus kongresszusnak — amelyet a spanyolországi Pamplonában tartanak — tárgya az agresszió lesz, az emberiség egyetemét veszélyeztető, s úgyszólván napról napra fokozódó erőszak. A 85 éves Szondinak voltaképp egész életén át ez volt a legfőbb kutatási területe: az emberben rejlő agresszív erők gyökerének feltárása és szocializálásának módja. Nemcsak a „nagy öreg” iránti tiszteletből, hanem a téma aktualitása miatt is számos résztvevője lesz a több napon át tartó kongresszusnak, s a világ minden tájának pszichológusai és szociológusai — talán politikusai is — feszült érdeklődéssel várják, vajon a sorsanalízis tud-e ebben az ijesztő témában valami biztatót mondani. Benedek István Megjelent a Magyar Nemzet 1978. július 5. számában. (Rövidítve) 8
