Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-07-15 / 14. szám
A fejlett szocializmus építésének útján RAGYOGJON BE A SZELLEM FÉNYE A HÁZAK ABLAKAIN Beszélgetőpartnerem Vitányi Iván, a magyar szellemi élet egyik legsokoldalúbb egyénisége. Vagy tíz évvel ezelőtt azt írta életpályájáról: „Semmi sem haladt szabályosan, filozófus, író, vagy esztéta szerettem volna lenni.” Azóta mindez az elképzelés mintha beteljesedett volna. Széltenger című regénye figyelemre méltó sikert aratott. A magyar kulturális életben nagy visszhangot keltő zeneelméleti, művelődésszociológiai esszét, tanulmányai jelennek meg, s néhány éve ő az igazgatója a Népművelési Intézetnek, amely arra hivatott, hogy módszertani segítséget nyújtson az ország közművelődési intézményeinek, rendszeresen vizsgálja és alakítsa az ország iskolán kívüli művelődési viszonyait. — Mit is értsünk az utóbbi években széles körben hivatalosan is használt kifejezésen: közművelődés? — A közművelődés nem újkeletű kifejezés, hanem régi magyar szó, története, múltja van. Két eleme a „köz” meg a „művelődés”. Jelenti tehát, hogy a művelődés joga, a műveltség lehetősége az egész népé, mindenkié, aki földünkön él. A „művelődés” szónak igen lényeges eleme, hogy visszaható jellegű. A kultúra, a kulturálódás ugyanis demokratizmust feltételez. Amikor a közművelődést szorgalmazzuk, feltételezzük, hogy az emberek akarnak is művelődni, és a művelődéspolitikát a művelődni szándékozók aktivitására építjük. Korábban inkább egy másik szót használtunk: a „népművelést” (innen az intézet neve is, melyben dolgozom). Ez a szó szinonim a közművelődéssel. Csakhogy van a kettő között egy nagyon lényeges eltérés: a „népművelés” szó felvilágosító felfogást tükröz. A „népművelés” szóban 'benne foglaltatik az a szemlélet: hogy vannak, akik művelnek — ők bizonyára a kultúra terjesztésének felkent prófétái — s vannak, akiknek az a dolguk, hogy befogadják a terjesztett igét. Ma már úgy véljük, hogy a népművelőknek, a népművelés apparátusának az a feladata, hogy segítse megteremteni a művelődés feltételeit, és járuljon hozzá az eredményes felhasználásához. A művelődés tehát mindenekelőtt szemlelet: a nép és a kultúra közvetlen kapcsolatát jelenti. Szóltam az előbb az önkéntességről. Meg kell azonban jegyeznem azt is, hogy a közművelődés állami támogatása nemcsak olyasfajta tudományos ismeretek terjesztésének támogatását, olyan művészet ösztönzését feltételezi, amit a nép azonnal és könnyen befogad. Törekednünk kell arra, hogy minden érték minél hamarabb eljusson minél több emberhez. Illúzió volna azt állítani — Petőfi szavaival, hogy máris „A szellem fénye Tagyog be minden ház ablakán.” — Ilyen szintet nemcsak a mi népünk, de egyetlen nép sem ért el egyelőre a világon. A közművelődés azonban törekvés arra, hogy a házak ablakaiba beragyogjon a szellem fénye. — Az utóbbi két-három esztendőben előtérbe került az iskolán kívüli művelődés, ha úgy tetszik — a közművelődés ügye. Határozatok születtek a támogatására, sőt az országgyűlés 1976-ban közművelődési törvényt fogadott el. Mivel magyarázható a megnövekedett állami és társadalmi érdeklődés? — A felszabadulás óta demokratikus pártprogramoknak, a népfrontprogramoknak mindig is szerves alkotórésze volt a népművelés és a szabad művelődés intézményes támogatása és szorgalmazása, most azonban megváltozott a fogálom és tartalma. — Maga a közművelődés a hetvenes évek elejének jellegzetes fogalmi terméke, s a hetvenes évek elejének terméke a szemlélet lényeges változása is. Ennek oka, hogy a magyar társadalom fejlődésének korszakváltását éljük. A hetvenes évek elején billentünk át agrár-ipari országból ipari-agrár országgá, ami az ipar kiszélesedését jelenti. Az egykori három millió koldus javarésze konszolidált helyzetbe került, nagyot léptünk előre a városiasodásban. Az anyagi fellendülés Vitathatatlan. Most már a társadalom további fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos a kulturális fejlődés nagyobb léptéke. S nemcsak arra gondolok, hogy több és jobb színházépület, jobb mozihálózat, tévékészülék, könyvtár, művelődési ház kell, hanem mindenekelőtt az egész nép műveltségét, művelődését kell törekvéseink középpontjába helyezni. Az 1971-ben tartott népművelési konferencián került a köztudatba a „közművelődés” fontossága. Ekkor indult meg az a folyamat, ami a művelődés pezsdülését hozta. S e szellemi pezsgés közepette iktatták 1976-ban törvénybe, hogy a „közművelődésben való részvétel állampolgári jog, egyben minden állampolgárnak — képessége, képzettsége és érdeklődése szerint — önmaga és a társadalom iránti kötelezettsége”. — Más országokban aligha született a mi közművelődési törvényünkhöz hasonló állami dokumentum. Miben látja e törvény jelentőségét? — Ez a törvény tükrözi és összefoglalja a tennivalókat, és megszületésekor távlatot adott a művelődés fejlesztéséhez. A leglényegesebb, hogy erősíti az előbb említett közművelődési szemléletet, hiszen egyes cikkelyei például a vezetők kötelességévé teszik a közművelődés támogatását, a termelési-művelődési közösségek létrehozásának ösztönzését, szocialista szellemben való működésük támogatását. Az Országgyűlés által elfogadott, tehát magas szintű jogszabály törvényes keretet ad vattaroemrü, kultúrával foglalkozó, illetőleg azt terjesztő intézmény működéséhez. A közművelődés a közvélemény érdeklődésének áll középpontjában, a sajtóban, a rádióban, a televízióban sajátos közművelődési műsorok irányítják rá a figyelmet. — Mindez a hivatalos szervek és intézmények figyelmének növekedését mutatja. Mi jelzi a nép közművelődési igényének gyarapodását? — Igen lényeges eredménynek tartani például a televíziózás elterjedését. A Központi Statisztikai Hivatal két évvel ezelőtt 8600 család művelődési szokásait vizsgálta meg, s azt tapasztalta, hogy a 10 éves és annál idősebb népességnek 84 százaléka kisebb-nagyobb gyakorisággal nézi a tévét. A tévé elterjedése persze világjelenség, s bizonyos kedvezőtlen hatásait is kimutatják világszerte. A mi televíziónk műsorstruktúrája azonban erősen közművelődési irányultságú, igen lényeges szerepet és helyet kapnak benne igényes művészi alkotások. Például egy-egy értékes színművet vagy filmet 7,5 millióan néznek az ország minden részében, s a műalkotásokban a távoli falvak és tanyák lakói gyönyörködhetnek. De vannak más, igen szembetűnő mutatói is a kulturális érdeklődés növekedésének. Az említett felmérés szerint száz munkás közül negyvenkilencen olvasnak szépirodalmat. A hangverseny-látogatók száma az 1960. évi 425 ezerről 1977-re 1 millió 232 ezerre nőtt. A színházlátogatók száma hét esztendő alatt 1970 óta 5 millió 591 ezerről 6 millió 302 ezerre növekedett, s jelenleg a fővárosi színházak legtöbb előadása telt házak előtt megy, a jegyek javarésze már előzetes árusításuk első napján elkel a pénztáraknál. A jegyeikért hosszú sorok állnak. Ehhez az érdeklődéshez hozzájárul, hogy az állam jelentősen támogatja a színházakat, s a jegyek viszonylag olcsók. A múzeumoknak 1960-ban 3 millió 640 ezer látogatója volt, 1977-ben már 14 millió 295 ezer. Amihez természetesen a növekvő idegenforgalom is hozzájárul. A felnőtt dolgozók különböző iskoláiban tanulók száma 1970 és 1977 között mintegy 30 százalékkal gyarapodott. Növekvő számban látogatják a fiatalok a művelődési házakat, mindenféle klubok alakulnak, valóságos kultusza van újabban a néptáncnak, úgynevezett táncházakat létesítenek maguk a fiatalok, hogy megismerjék a magyar nép és a szomszéd népek táncait, s persze ropják is őket... örvendetes új jelenség, hogy a tanácsok és az üzemek közösségei magük is viszonylag többet áldoznak saját költségvetésükből a kultúra támogatására, mint eddig. Ezek azonban csak egy folyamat kezdetét jelentik, s remélem, hogy e folyamat tovább fejlődik — gazdasági nehézségeink ellenére is. — Más országok is törekednek az állampolgárok művelésének a fejlesztésére. Miben látja ön a magyar közművelődés sajátosan szocialista jellegét? — Más nyelvekben tudomásom szerint nincs a közművelődésre analóg fogalom. De olyan politika sincs nem szocialista országban, amely a közművelődés következetes és tudatos támogatását tűzné ki célul. Sőt, közművelődési szemlélet sincs, amely törekednék a kulturális javak, az egész kultúra igazságos elosztására. Sehol sem hivatalos állami program a művelődési egyenlőtlenségek következetes felszámolása, mint nálunk és más szocialista országokban. Ez csakis a szocialista országok vívmánya, hiszen a dolgozó osztályok kulturális felemelkedése az egész munkásosztály műve, harcának eredménye. N. Sándor László Táncoló fiatalok a Fővárosi Művelődési Házban Oj művelődési központ Vácott MTI — Balaton József felv. MTI — Koppány György felv. Látogatók a Szépművészeti Múzeumban MTI — Molnár Edit felv. A Tátrai vonósnégyes hangversenye a Zeneakadémián, Perényi Miklós gordonkaművésszel MTI — Molnár Edit felv.
