Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-28 / 2. szám

REALISTÁN A JÖVŐRŐL

Beszélgetés Vassady Béla amerikai teológiai professzorral

— Először 1922-ben érkeztem ki az Amerikai Egyesült Államokba: tanulni

— mondja Vassady Béla nyugalmazott teológiai professzor a Magyarok Világszövetségének Benczúr utcai székházában. Körbeüljük, mint a családfőt, vagy mint a regőst, aki tájakról, emberekről, csodás dolgokról, saját magunkról mesél.

— Két diplomát szereztem odakint; majd 1925-ben hazajöttem Magyarországra. Teológiai tanár voltam Pápán, Sárospatakon, Debrecenben. Közben az Országos Református Lelkész Egyesület főtitkárává választottak. Folyóiratokat alapítottam és szerkesztettem, például az Igazság és Élet-et, könyveket írtam, tanítottam.

— Aztán 1946. február 27-én ismét nekivágtam a nagy útnak. Amerikai meghívásra és itthoni buzdításra előadó körútra indultam. A háború utáni Magyarországról igaz képet kellett kialakítanunk a tengerentúl is. Több mint százezer mérföldet utaztam húsz hónap alatt. Volt úgy, hogy harminc éjszakából 19-et vonaton töltöttem. Másfél év múlva a feleségem és a gyermekeim is kiérkeztek hozzám. 1947-ben a princetoni egyetem meghívott vendégprofeszszornak. Aztán jött Pasadena és a pennsylvaniai Lancaster, ahol 21 évig tanítottam.

— És ott is folytatta ugyanazt, amit idehaza: dolgozott — veszi át a szót a felesége. — Folyóiratot szerkesztett, könyveket írt, előadásokat tartott.

— De most már angolul — teszi hozzá Vassady Béla. — És leghűségesebb segítőtársam a feleségem, ö is előadásokat tart, és mindenütt igen nagy sikert arat. Pedig nem is egy egyházhoz tartozunk — teszi hozzá mosolyogva.

— ö a prespiteriánus egyház tagja, én pedig a Krisztus Egyesült Egyházé. Természetesen mindkettő protestáns egyház, csak néhány részletkérdésben van eltérés köztük.

— 1973-ban vonult nyugalomba a férjem. Most Ann Arborban Michiganben

lakunk, ott választották meg úgynevezett rezidens teológussá — folytatja a prédikátor-társ asszony. — És az életmódja szinte semmit sem változott. Éppen annyit dolgozik, mint annak előtte.

— Nagy fába vágtam a fejszémet — veszi át a szót a professzor. — Teológiai önéletrajzomon dolgozom. Ezer oldalra tervezem. Már elkészültem a felével, az itthoni, magyarországi résszel, 1946-ig.

— Másfél év alatt megírta — ingatja a fejét szemrehányóan a felesége. Mintha elítélné a megfeszített munkatempót, pedig szemmel láthatóan büszke a férjére.

— Ha végleges formában elkészül a könyv, először néhány példányt megküldök itthoni és otthoni könyvtáraknak, hogy a kutatók hozzáférhessenek az anyaghoz. — (Közben derül az akaratlan itthon-otthon szójátékon.) — Aztán szeretném, ha rövidített formában megjelenne magyarul, illetve angolul. Voltaképpen most is azért vagyok itthon, hogy egyes adatokat ellenőrizzek, kiegészítsek.

— Professzor úr, sok évtizedes munkássága alatt nyilván sokszor találkozott külföldön élő magyarokkal. Hogyan látja a diaszpórában élő magyarok jövőjét?

— A szétszórtságon belül is szétszórtan él odakint a magyarság. A nagyobb zárt közösségek felbomlóban vannak. Persze ugyanez a helyzet a legtöbb etnikai csoporttal az USA-ban. Éppen ezért a távlatokat reálisan kell megítélnünk. önmagunkat csapnánk be, ha nem ismernénk el, hogy a vegyes házasságok révén is a nem zárt településben lassan eltűnnek a nyelvi különbségek. Az első nemzedék tagjai még őrzik a magyar nyelvet, kultúrát, de a második nemzedékben ezek az örökségek már elhalványodnak, elvesztik élményszerű frisseségüket.

— A professzor úr gyermekei sem tudnak magyarul?

Nagy nevetés. És a szemekben büszkeség. Apai és anyai dicsekvés:

— Béla fiunk negyvenéves, történettudós. Tavaly Magyarországon járt és azóta új kutatási területtel foglalkozik: a magyar—amerikai kapcsolatokról akar minél többet megtudni, a Kossuth-emigráció történetében búvárkodik.

— Az unokánk pedig hét hónapot töltött Sárospatakon, s azóta ő is magyarul beszél velünk — mondja a professzor felesége.

— Ezek szerint az Önök családja az a kivétel, amely erősíti a szabályt?

— A reális helyzetmegítélés nem egyenlő a pesszimizmussal — tiltakozik Vassady Béláné.

— A mi családunk nem kivétel, hanem bizonyíték. Annak bizonyítéka, hogy ahol a családon belül ápolják a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, ott ez a szülői hagyomány szervesen beépül

a gyermekek, unokák életébe, műveltségébe.

— Persze ehhez az is szükséges, hogy a családnak meglegyen az élő kapcsolata Magyarországgal — folytatja férje gondolatát az asszony.

— 1976-ban angol ajkú egyházi turistacsoportot hoztam Magyarországra, lelkipásztorokat, presbitereket, diakonisszákat. Olyan nagy élmény volt számukra az út, hogy hazaérkezésük után vetítettképes előadásokat tartottak Magyarországról. Mekkora lelkesedés és öröm és ragaszkodás ébredhet egyegy ilyen magyarországi látogatás után azokban, akik szüleik, nagyszüleik szülőhazájába, szülővárosába, szülőfalujába látogatnak el! A nyelvi és lelki, szellemi beolvadásnak ez az igazi ellenszere.

Apostol András

KULTÚRÁK KERESZTJÉBEN

Rónai Pál: Rio de Janeiro díszpolgára, a Brazil Fordítók Szövetségének megalapítója. Irodalmi munkássága, fordításai az egész világon ismertté tették a nevét.

— Mivel magyarázható a professzor úr korai irodalmi érdeklődése?

— Édesapámnak könyvkereskedése volt Budapesten az Alkotmány utca 10. szám alatt. Ez a tény egymagában is elég ahhoz, hogy megmagyarázza irodalmi érdeklődésemet. A Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Pázmány Péter Tudományegyetem, majd a Sorbonne ezt az érdeklődést kiteljesítették, elmélyítették.

— Hogyan került kapcsolatba a brazil irodalommal?

—• Francia—latin tanár voltam, s emellett megtanultam

olaszul, spanyolul és portugálul. A portugál nyelv vezetett el a brazil irodalomhoz. „Brazília üzen” címmel 1939- ben megjelent egy fordításkötetem, amely a modem brazil költészetet mutatta be a magyar közönségnek. Ezt követte 1940-ben a „Santosi Versek”, majd a „Latin költők” című műfordításkötetem.

— Mikor került Brazíliába?

— 1940-ben, fordításaim megjelenése után, meghívást kaptam Brazíliába, hogy a helyszínen ismerkedjem meg az irodalmukkal. Azóta Brazíliában élek.

— Professzor úr munkássága nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy megismerhetők legyenek portugál nyelven a világirodalom klasszikusai.

— Fordítottam Rilkét, Gottfried Kellert, G. B. Shaw-t. Egy brazil regényt francia nyelvre ültettem át. Szerkesztettem német, olasz, amerikai angol, francia, orosz novellaantológiát. De mindenekelőtt és -fölött magyarból fordítottam portugál nyelvre.

— Ügy tudom, egyik legsikeresebb fordítása a Pál utcai fiúk volt.

— Igen, habár ennek a könyvnek a sikere eleinte nem volt egyértelmű. Az első kiadó, akihez elvittem a művet épp akkor megszűnt ifjúsági kiadó lenni; a másodiknál azt mondták, hogy túlságosan neveletlenek a Pál utcai fiúk, és elképzelhető, hogy rossz hatással lesznek a brazil gyerekekre, tehát nem szívesen jelentetnék meg a könyvet. Amikor végre mégis megjelent Molnár Ferenc könyve, nagy sikere lett, többször is kiadták, sőt: az iskolákban kötelező olvasmány! örvendetes, hogy nemcsak ifjúsági regényként, hanem felnőtt olvasmányként is kiadták, nagy példányszámú úgynevezett Pocket book sorozatban.

— És a Pál utcai fiúkon kívül?

— Fordítottam s szerkesztettem egy magyar novellaantológiát, amely Jókaitól Gelléri Andor Endréig keresztmetszetet ad irodalmunkból. Joäo Guimaräes Rosa kiváló brazil regényírót kértem meg, hogy írjon hozzá előszót,

Dutka Judit

Novotta Róbert felv.

aki erre a felkérésre 25 oldalas tanulmányt készített a magyar irodalomról. Lefordítottam továbbá Török Sándor Különös éjszaka című színdarabját és sok nem irodalmi jellegű szöveget. Most, közvetlenül magyarországi utazásom előtt fejeztem be Madách Imre: Az ember tragédiáját, amelynek portugálra való átköltésében nagy segítségemre volt Geir Campos brazil költő.

— Professzor úrnak jut ideje saját irodalmi alkotásokra is?

— Tíz évig dolgoztam Balzac Emberi színjátékának jegyzetes (kritikai) kiadásán; a ciklus részeihez 12 ezer jegyzetet készítettem. írtam ezenkívül francia nyelvkönyveket — az egyik nyelvkönyv detektívregény —, valamint esszéköteteket, összeállítottam egy francia—portugál szótárt is.

— A magyar irodalom, kultúra fáradhatatlan ismertetője Brazíliában. Akadtak-e társai, akik ön mellé álltak, hogy kövessék a példát?

— Brazil költők és írók között találtam érdeklődő, mindenben segítőkész társakra. Sao Paulában százezer, Rio de Janeiróban két-háromezer magyar él, de az irodalom iránt érdeklődő támogatókra, rendszeresen publikáló irodalmárokra nem akadtam. Egy kivétel volt csupán: Lénárd Sándor, akinek nemrégiben jelentette meg a Magvető Kiadó az Egy nap a láthatatlan házban című könyvét.

— A Nemzetközi Költőtalálkozó alkalmából érkezett Magyarországra. Milyen élményekkel tér vissza Brazíliába?

— A legnagyobb élmény, hogy ismét sétálhattam a pesti utcákon, találkoztam régi barátokkal, megismerkedtem külföldi költőkkel. S az utazásnak talán lesz kézzelfogható eredménye is: a Corvina Kiadóval tárgyaltunk arról, hogy esetleg megjelentetnék Az ember tragédiáját egy portugál kiadóval közösen. Amint visszatérek Brazíliába, első dolgom lesz, hogy társkiadót keressek a Corvina vállalkozásához.

— Professzor úr idén nyugdíjba vonult. Három iskolában tanított francia nyelvet, mint tanszékvezető tanár, kiadónál is dolgozott lektorként. Mindezt abbahagyta. Milyen tervei vannak?

— Szeretnék végre nyugodt körülmények között alaposan megismerkedni a mai magyar irodalommal. Remélem ezután több időm jut arra, hogy ne csak az évek óta járatott folyóiratokból (Kortárs, Üj írás, Jelenkor) tájékozódjam, hanem elolvassak frissen megjelent könyveket is.

Valaki, akitől Rónai Pál után érdeklődtem, akként érzékeltette munkásságát: úgy áramlik át rajta fél Európa és a földrésznyi Brazília kultúrája, ahogyan a villanydróton süvít át az áram síkságok és hegyek fölött.

Rónai Pál a Margitszigeti Nagyszálló előtt

4