Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-20 / 10. szám
1 BOLDIZSÁR IVAN: _____ r HAZAI NAPLÓ H0L vagy istván király?...” Nem tudom, hogy a mai iskolákban éneklik-e még a szép, 17. vagy 18. századi eredetű, egyházias hangvételű, de általánosan nemzeti érvényű himnuszt: „Hol vagy István király / Téged magyar kíván / Gyászos öltözetben / Te előtted sírván.” Abban biztos vagyok, hogy az ötvenes években még felidézni is aligha lehetett ezt a történelmi szöveget és dallamot, de ma, ha nem is énekeljük, a' magyar történettudomány egy olyan művel felelt a kérdésre, amelyre minden korok magyarja büszke lehet és büszke is lesz. Györffy György „István király és műve” című könyve az első nagyszabású monográfia Szent István életéről, és ennél sokkal többről: a honfoglalás utáni Magyarországról, a magyar állam születéséről, az István király alatti életről, urakról és népről, állattartásról, közművelődésről, táplálkozásról, harcokról és békéről, még művészetről és irodalomról is, nem is szólva a kincstárról és a pénzverésről, mindezekkel együtt pedig, és legfőképpen. Európába való beilleszkedésünkről. Györffy György a magyar középkor neves., ma bizonyára legkitűnőbb, legtudósabb, legszorgalmasabb, állhatatos kutatója. Több évtizeden át kereste, és meg is találta a már ismert és ismeretlen forrásokat, és azokat a mai történetíró szemével újraolvasta. A lexikon alakú, hatalmas kötet hetedfélszáz oldal. Az ember azt vélné, nem könnyű olvasmány. Nem a történetírás a kenyerem, hanem az irodalom, ezért hadd említem meg először Györffy György stílusát, vagyis azt a módot, ahogyan óriási tényanyagát, adatbirodalmát, tudásának óceánját úgy adja át az olvasónak, hogy az egyre növekvő izgalommal és szinte észrevétlenül bővülő tudással és mindenkor nagy élvezettel olvashassa. Januárban jelent meg, körülbelül abban az időben, amikor Szent István koronája, amelyről a könyv legizgalmasabb és legalaposabb fejezete szól, visszakerül Magyarországra. Akkor letettem a könyvet az éjjeliszekrényemre, hogy a korona részt elolvassam. És azóta is ott van, a „Hét Évszázad Magyar Versei” három kötete és Zolnay „Kincses Magyarországa” mellett. Ha hajnalban felébredek, hol verset olvasok, hol egy-egy fél fejezetet vagy egészet a Györffyből. (És ha már a dátumnál tartok, hadd teszem hozzá, hogy harmincháromezer példányban jelent meg. aránylag olcsón, százkilenc forintért, de már hónapok óta egyetlen példányt sem lehet belőle fölhajtani.) A könyv nagy hatásának magyarázata és olvashatóságának titka: a stílus és a mondanivaló egysége, és ezen felül a kialakult legendás, de megfoghatatlan Szent István-kép kiigazítása és pontos rögzítése. Györffy módszerére — az óriási tudományapparátus mellett is — lehetséges „olvasó-közelségére” jellemző, hogy első fejezetének azt a címet adja: „Lehet-e hű képet adni Szent Istvánról?”. A bevezetés közvetlensége és őszintesége megragadja az olvasót és végig hatalmában tartja. Györffy azzal kezdi, hogy történelemformáló egyéniségről és életműről „igaz képet adni még akkor sem könnyű, ha kortársról van szó... A köztudatban elterjedt portré a propaganda és ellenpropaganda hatása alatt módosul.” István királyról tehát úgy beszél, mint minden magyar tudatában mindenkor jelenlevő személyről, és ebben igaza van. Ezért joggal hasonlítja össze a kortársak megítélésével: „Ami az életművet illeti, az érdekelt em-. bercsoportok aszerint ítélik meg, hogy elősegítette, avagy gátolta törekvéseiket.” Azután annak a sajátos okait elemzi, miért találjuk magunkat István király egyéniségének és művének megítélésében mindmáig ellentétes vonásokkal szemközt. Az első válaszban ismét stílusának egy jellegzetesen érzékletes példájára bukkanunk. Rámutat arra, hogy az első és legfontosabb ok az egykorú hiteles feljegyzések csekély száma. Igaz, hogy István királlyal megindul Magyarországon a latin nyelvű írásbeliség, de ez még egy évszázadig — írja — „inkább csak tolipróbának tekinthető”. A második ok a válságos történeti kor és a rajta úrrá levő egyéniség — István király — megértésének nehéz voltában rejlik. A harmadik ok az, hogy „az A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat ÍZ színes képeslapból álló sorozatot jelentetett meg a magyar koronázási jelvényekről MTI — Hámor Szabolcs felv. utókor Szent István egyéniségét a késői korok gondolkodásmódja és egyéni vagy csoportérdekek kívánalma — milyen mai hangzású kifejezés ez! — szerint rajzolta meg.” A negyedik ok az, hogy a legendaírás Szent Istvánra aggatott olyan vonásokat, amelyek apját illették. Azután Györffy fölteszi a kérdést: vajon a szűkös forrásanyag újbóli átvizsgálása eredményezheti-e a vitatott kérdések eldöntését? A választ az egész mű adja meg, olyan meggyőző erővel, a tárgyi bizonyítékok és a belőlük vont következtetések olyan páncélzatában, hogy ezen a képen aligha változtathat a későbbi történetírás is. Györffy György minden eddigi kutatónál alaposabban vizsgálta meg egy nagy történeti személy, a korabeli magyar társadalom és az ezredforduló körüli Európa egymásra hatásának értékrendszerét. A vizsgálódásokhoz olyan szerkezetet «épített fel, amely a művet áttekinthetővé teszi, a részletek kellő helyet foglalnak el az egészben, és az egész a százezer apró részlet ellenére is egységet mutat. Azt az egységet, amelyet István király történelmi művének nevezhetünk. Ha történetíró lennék, bizonyára nagy tanulmányban igyekeznék ismertetni „István király és műve” jelentőségét és mondanivalóját. így elragadtatásomon, sőt olykor megrendülésemen túl akkor vagyok hűséges a mű írójához és szelleméhez, ha megelégszem szerkezetének ismertetésével. Györffy „Előzmények” fejezetcímmel felvázolja az akkori Európa és az Európába érkező magyar nép viszonyát, öszszefoglalja azt, amit ma a honfoglalásról tudunk, röviden felidézi a kalandozás korát és ezt „életforma-változással” köti össze, majd István elődeit mutatja be. A következő három fejezet István király ifjúkorát, férfikorát és öregkorát tárgyalja, de mindegyik fejezetnek van még egy címe is. Az ifjúkorihoz ez: „Géza uralkodása”, a férfikoré: „Államszervezés”, az öregkoré: „Beilleszkedés Európába”. A zárófejezet címe» „A magyar társadalom átalakulása István műve nyomán”. Már e fejezetcímek is mutatják Györffy munkájának annyi mindent felölelő, átfogó jelentőségét. Különösen izgalmas, és az átlagos történeti tudással rendelkező olvasó számára újszerű Géza külpolitikájáról és belső rendjéről szóló részlet, majd István egyéniségének szépírói erővel ábrázolt tizenöt oldala. POLITIKA - IRODALOM - ZENE Lakatos Éva Állami-díjáról Kora ránézésre nem meghatározható, mert lényében oly sok az ellentmondás. A látszólagos ellentmondás: szeme tüzes, de szarkalábak húzódnak meg a sarkában. Arca mintha örökkön mosolyogna, pedig nem húzódik el a szája, csak belső derű hatja át. Ha beszél, a meglett ember bölcsességének tulajdonított nyugalom olykor a fiatalokra jellemző heves izgalommá erősödik és gyorsul. Nem fiatalos, hanem megőrizte a fiatalságát, gondolatainak frisseségét, érzéseinek erejét, tettrekészségét. Íme az ellentmondás feloldása. Orgánuma akár a mezzoszopránoké. A hangja egy ideig a „munkaeszköze” volt. Az emigráció idején rádióbemondóként is dolgozott. Amikor végre hazatérhetett, politikus lett. Irodalmi érdeklődésű és műveltségű politikus. E kettős vonzalomnak nemes hagyományai vannak történelmünkben. Szép számmal volt politikus költőnk, írónk: néptribun és honatya is. Abban az életszakaszban, amikor más nő azon töri a fejét, mit kezd majd nyugdíjas éveiben, ő sziszifuszi munkát vállalt. Mammutintézményt, egy országos rendezőirodát vezetett. Várost és falut kellett ellátni ünnepi és szórakoztató műsorokkal. Kiszűrve belőlük a giccset, és az előadóművészeket meggyőzve, hogy a vidéknek — bármilyen műfajban — ugyanazt a színvonalat kell nyújtani, mint a fővárosnak, minden hatásvadászat és kulisszahasogatás nélkül. Elítélte azt a felfogást is, hogy a nemes zenét csak egy kis fővárosi réteg értheti meg. Vélekedése összecsengett a fiatal zeneművészek és operaénekesek elégedetlenségével, akik kevesellték — és joggal — a pódiumot. Művészeink a budapesti Zeneakadémián ritkábban hangversenyezhettek, mint külföldön. Lakatos Éva az Országos Rendezőiroda székházában egy koncerttermet hozott létre, ahol sorra bemutatkozhattak a tehetséges fiatalok. Aztán felfedezte, hogy az országban rengeteg a pódium, a lehetséges pódium. Sok a művelődési ház, a kultúrterem, vannak vidéki színházak és operatársulatok is. Meggyőző ereje sok partnert szerzett a pódiumteremtéshez. •Megszállott embereket, akik évtizedek óta küzdöttek egyedül egy (kis városban a zene megkedveltetéséért és megyei vezetők, akik tudták, hogy nemcsak a gyümölcsöt, hanem a kultúrát is telepíteni kell. No meg olykor munkált a presztízs is. Vagy mondjuk, inkább a megyék közötti nemes verseny? Nagyobb városokban szimfonikus zenekarok alakultak. Emitt egy régi kastély belső udvarát ajánlották fel szabadtéri koncertekre, amott egy újjáalakított munkásotthon nagy termét a téli idényre. S néhány művelődési ház építésekor már az akusztikus szakembert is meghallgatják. Sorra hívták vendégszereplésre először a városokba, később a falukba is azokat, akik eddig csak Budapesten vagy külföldön léptek fel. Koncerteket rendeztek kis és nagy diákoknak, fiatal és idősebb munkásoknak — a legkülönbözőbb társadalmi rétegeknek. Ki kellett dolgozni á zene megkedveltetésének a taktikáját, és aszerint összeállítani a műsorokat. Hangversenyrendezőkre volt szükség. A zenei élet kinőtt az Országos Rendezőirodából. Az Országos Filharmónia szervezetileg kivált ebből az óriás intézményből. Lakatos Éva lett az igazgatója, s ekkor talált önmagára. Mi volt a programja? Az eddiginél sokkal nagyobb közönséget szeretett volna, olyat, amely nem egy-egy alkalommal találkozik a muzsikával, mert többször nem tud. Olyat, amely nem véletlenül téved be egy hangversenyre, nem azért megy, mert becsalogatták, vagy mert mutatni akarja magát, hanem belső igénye a zene, és módja is van rá, hogy ezt kielégítse. Nos, a nagyobb közönség és a több pódium egymástól elválaszthatatlan program. Ehhez csatlakozott még egy cél: az új magyar zeneművek bemutatása. A hatvanas években 800 komoly zenei koncertet rendeztek egy évben, tavaly 2600-at, telt házzal! (A statisztika nyelvén 95 százalékos volt a látogatottság.) A 2600 hangverseny kevésnek bizonyult. Az Országos Filharmóniának 58 szólistája van, és az Állami Hangversenyzenekar is az övé. Hiába vannak már vidéken is szimfonikus zenekarok és szólisták, nem tudják megsokszorozni önmagukat, hogy mindenütt ott lehessenek, ahová hívják őket. Ám ne feledkezzünk meg a vendégművészekről. Az idén az egyik 8 előadásos bérletben hallhattuk a Bécsi Filharmonikusokat és a BBC zenekarát is. A bérlet 560 forintba került. Azért ilyen olcsó, mert az állam szubvencionálja. És ha a koncertlátogató még fiatal, akkor kétszeres az állami támogatás. Az Ifjúsági Alapból kedvezményes koncertbérleteket és jegyeket juttatnak az általános, közép- és a szakmunkás iskoláknak meg az egyetemeknek egyaránt. Lakatos Éva elhárítja magától, ha a sikereket neki tulajdonítják. Nemcsak szerénységből, hanem büszkeségből is. Hat ellenérve van. Először: nagyon jók a munkatársai. Nagy zenei műveltségű és képzettségű műsorszerkesztő és hangversenyrendező szakemberek. Szerinte egy vezető legfontosabb tulajdonsága az emberi értékek megbecsülése. Fűzzük e kijelentéshez: az értékes emberek odagyűlnek, ahol tisztelik őket és érvényesíthetik képességeiket. Másodszor: a Magyar Rádió zenei műsorai felszántották a talajt. Ez tagadhatatlan. Rengetegen hallgatják, kezdetben mint háttérzenét, később már nem képesek mást csinálni, csak figyelnek. A tökéletes gépzene pedig vágyat ébreszt a talárt nem olyan tökéletes, de az emberi kapcsolatokkal átitatott élő zene iránt, a hangversenytermek sajátos légköre iránt. S ne feledjük, a Rádió zeneadásait az is javította, hogy egyre jobb magyar hangversenyeket közvetíthet. Harmadszor: nagyon jó a zeneoktatásunk. Negyedszer: hanglemezgyártásunk elérte a világszínvonalat. Ez nem csupán a műszaki fejlődésnek köszönhető, hanem a kitűnő művészek, zenekarok közreműködésének is. Akiket külföldön ismernek és megismernek. Az új magyar zeneműveket, amelyeket nálunk mutattak be, először e hanglemezek viszik el messze tájakra. ötödször: ifjú tehetségek robbantak be a zenei életbe, és zárkóznak fel a derékhadhoz. Többségük zongorista, operaénekes. Lakatos Éva jóslata: Most nevelődnek a vonósok. Azt is tudja, hogy kinek hány éve van még hátra, amíg végez a Zeneművészeti Főiskolán. Hatodszor: a kultúrpolitika kedvez a zenei élet fejlődésének is. Lakatos Éva utolsó kijelentése egyben magyarázat arra, miként lesz egy irodalomkedvelő politikusból a zenei élet egyik irányítója. Magyarázatul nem kell rokonítani a politikát az irodalommal és a zenével. Bár elmondható, hogy mindegyik akkor jó, ha humánum hatja át. S Lakatos Éva egyik legjellemzőbb vonása az emberszeretet. Nem kell a mostani beosztása előzményeit ott keresni, hogy politikusként is hangversenyre járt. Hiszen ő mondta, hogy a zenei élet kibontakozása a kultúrpolitika nélkül nem valósulhatott volna meg. Valóban! Csakhogy a kultúrpolitika nem Lakatos Éván kívül, hanem az ő részvételével hat, alkot, gyarapít. Ezért kapott Állami Díjat. Kovács Judit Lakatos Éva, az Országos Filharmónia igazgatója Aczél György miniszterelnök-helyettestől átveszi az Állami Díjat MTI — Tóth István felv. 11
