Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-06 / 9. szám
Legújabb típusú körkötő automata gép. Kezelője: Miklós Zoltánné. Jobbra. Nagyteljesítményű kötő-hurkoló gép Novotta Ferenc felvételei Svájci sikhurkoló gépsorok 6 Pál Rozália, vezérigazgatónő *HODIKOT* Hajdanában Hódmezővásárhelyt a magyar parasztság fővárosaként emlegették. Az óriási határ tartotta el a lakosságot; a kiterjedt tanyavilágban még ismerni véltek táltos embereket. Hódmezővásárhely sajátos módon ma Budapest után Magyarország legnagyobb városa — legalábbis közigazgatási területét tekintve. Malmon és szeszfőzdén kívül más üzem nem működött itt. Mindaddig, amíg Kokron József harisnyaszövő segéd 1889-ben vándordíja során, egy hetipiacos napon, Vásárhelyre nem érkezett. Felfigyelt a kötött ujjast viselő parasztokra, és elhatározta, hogy letelepszik a városban. Esztendő múltán már saját kézikötésű harisnyát árult a piacon, s hamarosan tanoncokat fogadott. Gépeket vásárolt, üzemcsarnok építésébe fogott. A Torontói megyei mesterlegény révbe érkezett, gyárat alapított. A karrierek olyanok, amilyen a kor. A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár (amely a Kokron gyár utódja) vezérigazgatónője, Pál Rozália 1956-ban iparitanulóként került a gyárba. Egy esztendő múlva, mint kötő-hurkoló ipari szakmunkás szabadult. 1961-ig gépen dolgozott, majd beiratkozott a Dolgozók Hurkolóipari Technikumába és a gimnázium levelező tagozatára. 1965-ben érettségizett, 1966-tól technikusként dolgozott. A következő évben beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem nappali tagozatára, ahol 1972-ben végzett. Ugyanebben az évben mérnöktanári diplomát is szerzett. Visszakerült a gyárba fejlesztő mérnöknek. Később fejlesztési főmérnök, 1977 áprilisában pedig vezérigazgató lett. AKokron-féle gyár csak kisöccse lehetne az immár két vásárhelyi, és hét vidéki (Bács-Kiskun, Csongrád és Szabolcs-Szatmár megyében levő) telephelyen működő Divat Kötöttárugyárnak. A mai gyár az országos ranglistán a termelési érték szerint az ötödik, a munkáslétszám szerint a második, a tőkés országokba irányuló kivitel szerint az első helyen áll. Síkkötött, síkhurkolt, körkötött árui és sapkái huszonhárom országban találnak vevőkre. A legnagyobb importáló országok; Franciaország, Német Szövetségi Köztársaság, Kuvait, Norvégia, Svédország, Nagy-Britannia, Líbia, Irak, Irán. A tőkés export értéke: 2 millió 880 ezer dollár, összes termelésüknek mintegy 30 százaléka megy külföldre. A gyárak karrierje is változik a korral. A Divat Kötöttárugyáré például nagyban függött attól, van-e ebben az óriási termőterületű városban elegendő iparra fogható kéz. Nos, volt és lett is. Először a város munkaerőfeleslegét állították a gépek mellé, később a mezőgazdaság gépesítésével felszabaduló asszonyok és lányok leltek itt munkát. A városba érve egy járókelőtől tudakoltuk meg, merre találjuk a gyárat. Azt felelte, ő is oda tart, éppen kezdődik a műszakja. Tárkány Lídiának hívják, tizenegy esztendeje dolgozik a gőzvasalóban. Mint köztudott, nálunk nem számít udvariatlanságnak a kereset felől érdeklődni. Lídia négy-, négy és fél ezer forintot visz haza havonta. — Van Hódiköt pulóverja? — Csakis az van! — felelte. A vezérigazgatónőre vámunk kellett néhány percet. Nők lévén, természetesen mindenekelőtt az öltözködésről kezdtünk beszélgetni a titkárnővel. Modern vonalú sötétzöld kardigán volt rajta. Nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem: házi tennék? Mosolygott. — Igen. A gyár nődolgozói mind a „házból” öltözködnek — mi olcsóbban kapjuk, mintha boltban vennénk. Elképzeltem, mit szól majd ehhez, ha megírom, az a kanadai hölgy, aki... De hadd folytassam ott. ahol abbahagytam. A vezérigazgatói irodában Dóba László, a gyár reklám- és propagandafőnöke elmondta, hogy 1975-ben, a budapesti Duna-Intercontinental szállóban megtartott divatbemutatójukról a Magyar Hírek is beszámolt, s bemutatott egy vásárhelyi hímzéssel díszített estélyi ruhát. A gyár nemsokára levelet kapott Kanadából és Ausztráliából, a Magyar Hírek olvasóitól, hogy szeretnének vásárolni a vásárhelyi hímzésű estélyi ruhából. Az ausztráliai hölgynek küldtek is belőle, a kanadai hölgynek azonban nem, mert nem kapták meg méreteit... Fekete Jánosné divattervező csaknem húsz éve, 1959 óta dolgozik a gyárban. Harmadmagával tervezi a világ sok országába kikerülő modelleket. Tudván, hogy 1978-ban a kötöttárugyár eléri az egymilliárd forintos termelési értéket, azt hiszem, joggal kevesellhetjük a divattervezők számát. Mindenesetre exportgondjuk nincs, ami arra utal, hogy a tervezők lépést tartanak a divatáramlatokkal. Fekete Jánosné az idei modelleket a nemzetközi divatszínekből tervezte, a nyers színtől, a világos drapptól a barnáig. Felhasználja a vásárhelyi hímzés színvilágát, motívumait is. ö a középkorúakra gondol elsősorban, Sándor Eszter inkább avant-garde stílusban tervez, a színei harsogóak, a formái meghökkentőbbek. Miként a világon mindenütt, ők is a tiszta gyapjúfonalból készített termékekben szeretnék megvalósítani terveiket. Sajnos azonban ebből a hazai fonodák egyelőre a szükségesnél kevesebbet állítanak elő. Gond még a korszerűtlen csomagolás: az árut sima polietilén tasakokban szállítják. A következő években ezen is változtatni akarnak, ötmillió forintot szánnak automata csomagológépekre és a konténeres szállításra. A gyár jelenlegi fejlesztési terve 200 millió forint, ennek 35 százalékát a termelés bővítésére fordítják. Növelni szándékoznak a tiszta gyapjúból készült termékeiket. Idén Superwash néven új termékkel állnak elő, amely tiszta báránygyapjúból készül, vékony szálú, könnyű és mosható lesz. A kor, amelyben élünk, a gyár vezetőségének összetételét is mutatja. Kokronék idejében elképzelhetetlen lett volna, hogy nő legyen a vezérigazgató, a négy igazgató egyike, a főosztályvezetők közül pedig minden második. Habár — kikre lehetne bízni leginkább egy kötöttárugyárat, ha nem nőkre? Dutka Judit
