Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-08 / 7. szám
BOLDIZSÁR IVÁN: HAZAI NAPLÓ Üssük fel újra a magyar múlt breviáriumát, újabban minden hajnali olvasmányomat. Legutóbb néhány érdekes címet soroltam fel, olvassuk el együtt, mit ír Zolnay László. „Ri'billió Augsburg városában 1708-ban” elmondja, hogy abban az évben forradalommal felérő ribilliót támasztottak a délnémet városban a várva várt magyar szarvasmarhák. A város népe éppen a templomból jött ki, amikor Than úr, a legmódosabb mészáros áthajtotta magyar marháit. Az egyik augsburgi polgár ugyanis úgy örült a várható vesepecsenyének, hogy botjával jót húzott a legközelebbi marha farára. Rosszul választott, mert ez éppen bika volt. Szétszakította lábbékilyóját, letaposta támadóját, megbokrosodott a többi szarvasmarha is, és olyan tömegszerencsétlenség támadt, amire a harmincéves háború óta példa nem volt. Ez a történet egy nagyobb fejezet alcíme, amelynek fő címe így hangzik: „A legnagyobb magyar marhák tündöklése és bukása” és arra vall, hogy Zolnay szívesen élcelődik a történelemmel és mi még szívesebben olvassuk. Nemcsak a magyar szarvasmarha, hanem a magyar hal is nevezetes volt az elmúlt évszázadokban. Erről szól a „Török és zsidó írók a magyar halakról” című fejezet. Buda török dalnoka „a bülbül szavú Vüdsudi Mehmed az élet vizének nevezi” a Dunát. Evlia Cselebi a török világutazó pedig felsorolja Buda jeles ételeit: fehér cipókenyér, lengyel tyúkpörkölt, pörkölt ponty, rántott süllő, kárászleves. Kortársa pedig Kohen Efrádjin, a török Buda zsidó rabbija, különösen a halakért lelkesedik: „Nem lehet azt elmondani, milyen olcsó áron keltek el a különféle nagy halak is. Nem hiszitek el, ha elmondom, milyen olcsó az ennivalók ára Budában.” Hát Párizshoz vagy New Yorkhoz képest ma is olcsó, de a budai háziasszonyok jól rámpirítanának, ha most is ezzel dicsekednék. De a török előtt még jobban éltek Budán, legalább is a nagyurak. Zolnay László felbúvárkodta Estei Hippolitnak és Jagelló Zsigmondnak néhány étrendjét. Hippolit úr 1520. február 19-én a következő menüt tálaltatta ebédre: ökör és borjúpacal, tizenkétféle borjúláb, 4 hal, 20 magyar kenyér, sok káposzta, 1 szarvas, 1 kecske, 1 bárány. Jó étvágyuk lehetett, mert még böjti napon is 100 kishalat, egy nagy friss vizahalat, hét másféle halat, 1 csukát, 48 tojást és 20 kenyeret fogyasztottak. Jagelló Zsigmond lukulluszi vacsoráit már fel se merem sorolni, mert nem akarok gyomorsav-honvágyat előidézni külországban élő olvasóimnak. „Egy atletizáló királylány” történetét is ígértem legutóbb. V. István lánya Mária, akit Anjou Károly nápolyi király vett feleségül. Róla fedezte fel Zolnay a régi női sport egyetlen írásos emlékét. Talált egy oklevelet arról, hogy 1273-ban István — akkor ifjabb király — Jolántát, solymász-ispánjának kislányát, három vég drága bársonnyal és egy vég finom vászonnal adományozta meg. Jolánta ugyanis Máriát, a király lányát legyőzte ugrásban és futásban. Hogy ezért Jolántát profivá minősítették-e, nem szól se a krónika, se Zolnay könyve . Még egy címmel tartozom legutóbbról. „Amikor a dada alapít dinasztiát”. No nem királyi dinasztiát, de majdnem olyan fontosat, mert a középkori magyar királyi udvarok kedvelt és tisztelt személyiségei voltak a dajkák. Ezt a bizonyos dinasztiát Szász Menne asszony alapította. Ö volt a dajkája Kun László királynak és húgainak. A királyi család nem volt hálátlan. Előbb IV. Béla és V. István, végül Kun László Abaúj megyében birtokkal adományozta meg a dajkát, nyilván a királynék sürgetésére, akiknek olyan buzgón segített a szoptatásban és a gyermeknevelésben. Szász Menne fiai, vagyis a király tejtestvérei közül az egyik sárospataki plébános lett, a másik pedig, Szász György 1295-ben a királynéi szekeroészek ispánja, budavári polgár és háztulajdonos. Zolnay a könyvben önmagát egy helyen „újdondászódondász”-nak nevezi. Telitalálat ez az új kifejezés, hiszen Zolnay László a történettudós, a régész itt egyúttal újságírónak is felcsapott: de ezek az újságok, ezek a napihírek, ezek a krónikák több száz évesek. Mégis úgy érezzük, hozzátartoznak életünkhöz. X. MAGYAR JÁTÉKFILMSZEMLE — PÉCS Dezsi Imre és felesége, mindketten gyári munkások, és Himmer Márta a Filmregény egyik szereplője — civilben „saját” életüket játsszák a Filmregényben egyetemi hallgató Gábor Viktor felvételei A DOKUMENTARIZMUS FELÉ? A kérdés felvetése korántsem ötletszerű, hiszen a 30 éves magyar állami filmgyártás jubileumán, a pécsi filmszemlén vetített alkotások javarésze dokumentarista módszerekkel készült. De az utóbbi években a filmes utánpótlást jelentő Balázs Béla Stúdióban is szinte csak ilyen filmek készültek. (Ide sorolhatók: a Veri az ördög a feleségét, a Filmregény, a Cséplő Gyuri, a Csatatér, a Két elhatározás, a Jutalomutazás és a Családi tűzfészek, valamint sok rövidfilm.) A dokumentumok iránt világszerte megnőtt az érdeklődés, s az ilyen módszerekkel készülő film lényegesen olcsóbb is a hagyományos, a stúdiókban forgatott játékfilmeknél — ugyanakkor a valóságnak „egy az egyben’’ való felmutatása hitelesebbé, érzékletesebbé teszi a filmet, jelentősebbé a mondanivalót. Ez a gondolat és célkitűzés szűrhető le a Pécsett bemutatott Filmregény és a Cséplő Gyuri című alkotásokból. Szándékosan csak ezt a két filmet említettük, mert műfaji azonosságuk ellenére, eltérő módszerekkel készültek. Cséplő Gyuri (azaz György) egy Zala megyei cigánytelepen, putriban él. A vályogviskót otthagyja, és Budapestre indul munkát keresni. Ezt az utat kíséri végig Schiffer Pál dokumentumfilmje. Hogyan jut el Cséplő Gyuri a régi életforma feladásáig, kik segítik útján, kik gátolják? A kérdésekre nem a forgatókönyvíró vagy a rendező ad választ, hanem maga Cséplő Gyuri és környezete, amerre megfordul. A Filmregény rendezője, Dárday István, nem elégszik meg azzal, hogy nyomon követi az eseményeket. Dokumentum-játékfilmje egy munkáscsaládból származó három lánytestvér életét mutatja be. Beilleszkedési kísérleteiket a társadalomba: a munkahelyre, az egyetemi élet légkörébe egy értelmiségi családba. Dárday célja, hogy felmutassa az ismert társadalmi jelenségeket, de úgy, hogy a civil „szereplők’’ — akiket a film céljaival azonos élethelyzetből válogattak — a saját életüket „játsszák” saját szavaikkal. Olyan konfliktushelyzeteket hoz létre a rendező, amelyekben magánéletük során már megfordultak szereplői, és ezért — sok esetben — a „civil” szereplők élettapasztalatai alapján oldódik meg a helyzet. Mindez eredeti környezetben, úgynevezett külső helyszíneken kerül filmszalagra... Ez a módszer hallatlanul izgalmas és újszerű kísérlet, amelyben nagyon sok függ a szereplők kiválasztásától, a közreműködők társadalmi helyzetétől és politikai érdeklődésétől. Ugyanakkor — kialakulatlansága miatt — még veszélyeket is tartogat, mert az előre nem tervezett dialógusok olykor nagyon is kuszák, nem lényegretöröek, s nem engedik érvényesülni a hagyományos filmdramaturgiát, — mindezzel nehezítik a vágást, veszélyeztetve a film tervezett hosszát. De a mondanivaló — a fiatalok beilleszkedése a szocialista társadalomba, az egyén szabadságának lehetőségei, a vágyak és a valóság szembesítése — hitelesen feltárja a társadalom célkitűzéseit és napjaink realitását. Még nem világos, hogy hová, meddig lehet eljutni ezzel az alkotói módszerrel a társadalmi kérdések vizsgálatában. A kísérlet előnyeinek és hátrányainak körvonalai azonban már az idei filmszemlén is kirajzolódtak, felvetették a hagyományos filmforgalmazás és a hazai mozistruktúra kérdéseit is. A stúdiókból érkező hírek szerint a kísérlet folytatódik... Lintner Sándor Hazalátogató honfitársaink kirándulási programjához nyújtunk segítséget: folyamatosan közöljük — a teljesség igénye nélkül — egyegy megye megtekintésre érdemes nevezetességeinek helyét és pontos elmét. BARANYA MEGYE PÉCS: Székesegyház (Szent István tér); Barbakán (a XV. században épült középkori kaputorony) és püspöki kert (Esze Tamás u. — Aradi vértanúk útja); Idrisz Baba türbéje (az 1591-ben épült török kori sírkápolna, Nyár u. 8.); Janus Pannonius Múzeum (Széchenyi tér 12.); a múzeum néprajzi kiállítása (Rákóczi u. 15.); természettudományi kiállítása (Rákóczi u. 64.) és a Zsolnay Kerámia Kiállítás (Káptalan u. 2.); Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.); Jakováli Hasszán Múzeum (török kori dzsámi — Rákóczi u. 2.); Modem Magyar Képtár (Szabadság u. 2.); Reneszánsz Kőtár (Káptalan u. 2.); Román kori kőtár (Dóm tér); Római sírkápolna (Geisler Eta u. 14.); Késő római sírépítmények (Geisler Eta u. 8.); Vasarely Múzeum (Káptalan u. 3.); ABALIGET: Cseppkőbarlang (Széchenyi tér 9.); BAKÖCA: Falumúzeum (Rákóczi u. 77.); BOLDOGASSZONYFA: Falumúzeum (Kossuth u. 28.); CSERKÚT: XIII. századi román stílusú római katolikus templom, gótikus falfestményekkel; DRÁVAIVÁNYI: 1792-ben épült református templom, festett faberendezéssel; HETVEHELY: XIII. századi római katolikus templom, XIV. századi keresztelőmedencével (Rákóczi u.); IBAFA: Pipamúzeum (Községi Tanács); KOMLÖ: Helytörténeti és természettudományi kiállítás (Kossuth tér 1.); KOMLÖMÁNFA: XII. századi római katolikus templom; KÖVÁGOSZÖLÖS: XV. századi gótikus római katolikus templom; KŐVÁGŐTÖTTÖS: XII századi római katolikus templom (Dózsa György u.): MAGYAREGREGY: Vármúzeum. Reneszánsz várrom, környéke természetvédelmi terület; MÁRIAKÉMÉND: XV. századi római katolikus kegytemplom (Rákóczi u.); MECSEKNADASD: Szent István-kápolna, gótikus falképekkel, a XIII. századból (Mecsek u.); MOHÁCS: Mohácsi történelmi emlékhely (Sátorhely); Kanizsai Dorottya Múzeum (Szerb u. 2.); NAGYHARS ANY: Szársomlyói természetvédelmi terület és szoborpark (Pécsi Állami Erdőgazdaság, Pécs, Szalai u. 1.); XIII. századi református templom (Kossuth tér); ORFÜ: Vízimalom, őrléstörténeti kiállítás; PALKONYA: Római katolikus templom (Fő u.); Pincesor — népi műemlék; PATAPOKLOSI: 1794-ben épült, festett homlokzatú református templom; PECSVARAD: XII. századi Mindszent-kápolina, gótikus és barokk átalakításokkal; Vármúzeum, egykori bencés apátság a XI. századi altemplom szentélyében XII. századi faltöredékek; SELLYE: Kiss Géza ormánsági múzeum, parkjában védett fenyőket őrző arborétum; SIKLÓS: Alkotóház, XVIII. századi barokk épület (Vajda János tér); Vármúzeum, XIII.—XIV. századi gótikus vár, benne kőtár és modem kerámiakiállítás (Vajda János tér); SZIGETVAR: Turbéki kegytemplom, 1770-ben török sírkápolna helyére épült, szenteltvíztartója török kori; római katolikus plébániatemplom, 1589-ben épült — Ali pasa dzsámija —, 1788-ban átalakították; Zrínyi Miklós Múzeum — Vártörténeti kiállítás, a várat övező kert tájképi értékű védett terület (Vár u. 1.); Török ház a XVI. századból (Bástya u. 3.); VILLANY: XV. századi (Petőfi u.); ZENGÖVARKONY: Fülep Larómai katolikus templom; VILLÁNYKÖ- jós művészettörténész emlékszobája (Arany VESD: présház, pincesor — népi műemlék János u. 97.). Magyaregregy Komló Boldogasszonya a Ibafa Kővágó. ^V, Kovágótottos • • PatapoMosi Szigetvár Mohács Villánykovesd • Villány Siklós • Nagyharsány • Oránnáiiyi 11
