Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-12-31 / 26. szám
A VÁROSLIGETI MÜJÉGEN — A korcsolyázás az egészségre ártalmas és az ildomossággal ellenkezik — így vélekedtek Magyarországon 1869- ben, a Pesti Korcsolyázó Egylet megalakulásakor. Az első „korcsolyacsarnok” ez idő tájt egy idényenként felépített fabódé volt. Az egylet tizennyolc tagot számlált. Ma egy-egy forgalmasabb vasárnapon 10—15 ezren fordulnak meg a Műjégen. A mesterséges jégpálya tervei — külföldi tapasztalatok alapján — az első világháború előtt elkészültek, de csak 1926-ban korcsolyázhattak először a pestiek az „alulról mesterségesen hűtött” műjégen. Novembertől márciusig itt kering Budapest apraja-nagyja. Szombaton és vasárnap hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt. Bérletet az első két téli hónapban már ötezren váltottak. Délelőttől este nyolcig szól a zene: „menő számok”: Demis Russos, Zálatnai Sarolta és a hagyományos Strauss-keringök, a Herkulesfürdöi emlék, s záróra előtt a Rákóczi induló... A napfényes vasárnapon mintha egész Budapest itt nyüzsögne háromévestől hetvenévesig: szülők korcsolyával vagy gyalog, kamaszok csoportba verődve és szerelmespárok kézenfogva, bátran száguldók és félve bukdácsolók. S ami a legfontosabb, a kőrengetegbe zárt gyerekek itt mozognak, levegöznek. így gyorsabban múlik a tél, hamarabb jön el a nyári vakáció. Kép és szöveg: Geszti Anna 1. A csónakázótó jegén 2. A „hoki-kör” a profiké... 3. Csúcsforgalom Mesemühely i i * :4 ; Budán, a hajdani királyi várban székelő Magyar Nemzeti Galéria D épületét hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton gyerekek árasztják el. Most — tél lévén — kiscsizmákban, hógolyónyomokkal a kabátjukon, kicsattanó orcával. Valamennyien a GYIK, azaz a Gyermek Ifjúsági Képzőművészeti Műhely tagjai. Életkoruk szerint két csoportot alkotnak: az egyikbe a 6—10, a másikba 10—14 évesek tartoznak. Abban azonban megegyeznek, hogy máris gazdag életanyagot és képzeletvilágot birtokolnak, s ezt a maguk módján rendkívül kifejezően képesek a képzőművészet nyelvén elmesélni, ha... Éppen erre a „ha”-ra volt kíváncsi Szabados Árpád grafikusművész, a GYIK vezetője. A HIPOTÉZIS Szabados Árpád 1968-ban főiskolai előkészítő tanfolyamot vezetett felnőtteknek (16—30 éveseknek) az újpesti Derkovits Ifjúsági Klubban. Munkája eredménye meghökkentő volt: hallgatóinak nyolcvan százaléka bekerült a főiskolákra. A siker elgondolkoztatta : vajon helyesen tette-e, hogy művészpályára indította őket? Csakugyan művészi tehetség munkált szinte valamennyi hallgatójában? S megfogalmazta feltevését, amely a későbbiekben meggyőződésévé vált: bizonyos alkotóképesség minden emberben kifejleszthető. Csakhogy ezt a képességet az iskola a megfelelő módszer hiánya miatt nem mindig bontakoztatja ki. Tehát azt kell keresni, milyen módszerekkel lehet a képességeket fejleszteni. Szabados Árpád csupán a képességek kibontakoztatására törekszik, nem pedig arra, hogy művészi ambíciót ébresszen a GYIK műhely gyermektagjaiban. A NAGYOK A műhely: a gyerekeknek valóság és mese. Körben polcok, a fal mellett felhalmozva töméntelen „mű”: bohócok, gyurmaszobrok, zebra, csikó, kutya papírmaséból.. Amott hatalmas nylonzsákokban anyag, emitt műanyag ládák, bennük olló, ragasztó, kések, festékék. A nagycsoport, a tíz—tizennégy évesek foglalkozásán nagy a zaj. Az ebadták hurkapálcikákkal vívnak. Árpi bácsi csendet parancsoló kedvességgel megszólal: — Gyerekek, itt vannak ezek a paravánok, asztallapok, fakerevetek, csináljatok belőle olyan zárt helyet, ami nem szoba, és amiben szívesen elbújnátok néhány órára beszélgetni, olvasni. Próbáljátok olyan színűre festeni, és olyan formákkal berendezni, ami kedvetekre van. A gyerekek üdvrivalgásba törnek ki, ideoda rohangálnak, alig lehet őket lecsitítani. Aztán csoportokba szerveződve lázasan munkához látnak. Körülöttük minden megtalálható, ami a kuckók díszítéséhez, berendezéséhez kell. A csomagolópapírt, fehér kartonpapírt, szerszámokat szinte egymás kezéből tépik ki. Hamarosan kezdenek alakulni a kuckók. Színes fantáziával telefestett, kellemes sátrak, ahová nemcsak a gyerekek, hanem talán a felnőttek közül is néhányan szívesen elbújnának. NINCS VÁLOGATÁS Azt hihetnénk, a műhely tagjai „válogatott” gyerekek. Nos, nem volt és nincs semmiféle szempont vagy elv arra, kik járhatnak a Galériabeli műterembe. Szülők, gyerekek, pedagógusok közt terjed a híre, így jelentkeznek az új tagok. Fizetniük nem kell sem a foglalkozásért, sem az ott elhasznált anyagért. A műhelybe járók között sok az átlagos adottságú gyerek. A GYIK műhelynek nem a tehetség felfedezése és ápolása a feladata. Célja: átlagos adottságú és nem kizárólag képzőművészeti beállítottságú gyerekek számára olyan feladatokat kidolgozni, amelyek alkalmasak arra, hogy felismerjék: a képzőművészet nem távoli és nem megközelíthetetlen valami, épp ellenkezően, saját problémáikra, érzelmeikre ismerhetnek, ha élnek vele, s nem csupán passzívan szemlélik. A KICSIK A kiscsoportosokat szülők hozzák a műhelybe. Leveszik róluk a kabátot, ellátják őket tanáccsal: „vigyázz a ruhádra”, s a gyerek beszalad az ajtón, a szülők pedig az ajtóból leselkednek, integetnek utánuk. Elkezdődik a foglalkozás. Szabados Árpád elmondja, mit fognak csinálni: először agyagba, aztán papírra nyomtatnak. Mindenki kap egy kis anyagot. Ellapogatják, majd különböző formákat nyomnak bele késsel és ujjal. Sorra csattannak fel a kiáltások: — Árpi bácsi, tessék megnézni az enyémet is! A negatív formákba gipszet öntenek (megtanulják a gipszöntést is), majd félreteszik, amíg megköt. Helyette gipszlapot kapnak. Most ebbe véshetnek különböző mélyedéseket. A mélyedésekbe puha anyagot nyomnak. Időközben megkötött a gipsz. Letördelik róla az agyagot, süvölt a hangjuk, kezükben gipszvirág, gipszfej, gipszmadár — attól függően, ki milyen mintát vésett az agyagba. Szabados tanár úr ezután áttereli az egész társaságot a Galéria Nemzetközi Éremkiállítására. Már az első üvegtárlónál megtorpan a kis közönség, mutogatnak: — ö is úgy karcolta ezt a gipszbe, mint mi! — kiabálnak torkukszakadtából. Odébb vastagabb mélyedést látnak egy éremben. — Biztos az ujjával nyomkodta bele — állapítják meg. Alig lehet kiterelni őket a teremből. Visszatérve a műhelybe, papírnyomatot készítenek. Papírból kivágnak egy formát, azt ráragasztják egy másik papírra. A kivágást Szabados Árpád befesti nyomdafestékkel és nyoma tot készít belőle. Üdvrivalgás! Van, aki kétszer is sorba áll. Megérkeznek a szülők. Vége a foglalkozásnak. Tódulnak ki a gyerekek, kezükben a nyomattal, amit mindenki hazavihet. A szülők úgy nézik a csemetéik produkciói, mint egy-egy „műalkotást”. A gyerekek pedig pergő nyelvvel magyarázzák, hogyan csinálták. Dutka Judit mai formában. Lent: Szabados Árpád Geszti Anna felvételei Készül a krumplinyomat. Jobbra: Barlangrajz tanár úr magyaráz
