Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-12-31 / 26. szám
SZENT ISTVÁN KORONÁJA HAZATÉR MAGYAR—AMERIKAI KÖZÖS KÖZLEMÉNY Az Amerikai Egyesült. Államok elnöke megállapította, hogy helyénvaló és időszerű visszaadni Magyarország népének Szent István koronáját és a koronázási ékszereket, amelyek a második világháború befejezése óta az Amerikai Egyesült Államok őrizetében vannak. A korona visszaadására 1978. január 6-án és 7-én Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor, a magyar és az amerikai népet képviselő küldöttségek részvételével. A Magyar Népköztársaság kormánya a koronát és a koronázási ékszereket Budapesten, állandó jelleggel, egy megfelelő történelmi helyen fogja kiállítani, úgy, hogy az ország lakossága, külföldön élő magyarok és külföldiek egyaránt láthassák azokat. ★ Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete levelet intézett Púja Frigyes külügyminiszterhez, melyben kifejtette, hogy a magyar külügyminisztérium vezetőivel folytatott megbeszélései alapján ő és kormánya hogyan érti a magyar korona és a koronázási ékszerek visszaadásával kapcsolatos eljárást. Eszerint a korona ünnepélyes keretek között kerül átadásra Budapesten, kifejezésre juttatva az átadás „néptől a népnek” jellegét. Részt vesznek az országgyűlés, az Elnöki Tanács és a kormány képviselői, a magyarországi egyházak vezetői, a társadalmi és tömegszervezetek, a kulturális és tudományos élet képviselői, a magyar és a nemzetközi hírközlő szervek tudósítói. A korona és a koronázási ékszerek Budapesten, megfelelő helyen, állandó jelleggel kiállításra kerülnek, hogy az ország lakossága, külföldön élő magyarok és külföldiek egyaránt láthassák azokat. Púja Frigyes külügyminiszter az alábbi választ adta az amerikai nagykövet levelére: „Szeretnék köszönetét mondani önnek 1977. december 13-i leveléért, amelyben ismételten megerősítette az Egyesült Államok elnökének döntését, hogy Szent István koronáját és a magyar koronázási ékszereket visszaadja a magyar népnek, s amelyben vázolta, hogyan érti ön a korona visszaadásával kapcsolatos eljárást. Örömmel tájékoztatom, hogy az ön 1977. december 13-i levelében vázoltak világosan tükrözik a magam és kormányom értelmezését arról az eljárásról, amelyet kormányaink elhatároztak a korona visszaadásával kapcsolatban.” A magyar Szent Korona a királyi jogarral és országalmával /stván királyunk koronájának hányatott sorsa nemcsak a világtörténelem — és benne természetesen hazánk életének — nagy hullámveréseit tükrözi, hanem szemléltetően mutatja a belső és külső erőviszonyok bonyolult harcát, érdekellentétek összetűzését, de különös módon a valóság és legenda összekeveredését is. Már a korona eredetéről is a legkülönbözőbb magyarázatok születtek. Tudvalevő, hogy a magyar uralkodó — a maga és a nép függetlenségének megerősítése céljából — a pápához fordult hatalmának elismerése érdekében. Ezt az akkori szokásoknak megfelelően korona küldésével fejezték ki. I. István küldötte, Asztrik kalocsai érsek ezt meg is szerezte, az első homályos pont azonban már itt jelentkezik. Több jel vall ugyanis arra, hogy ez a korona eredetileg a lengyeleknek készült, a magyar püspöknek azonban — úgy látszik — jobbak voltak a kapcsolatai a legmagasabb egyházi körökkel. A legenda szerint a pápa „isteni sugallatot kapott”, hogy a már előkészített koronát Asztriknak juttassa. Abroncs alakú diadém volt ez, amelyet 13 zománckép díszített. Kereszt ekkor még nem szerepelt rajta, ezt csak később helyezték el reá. Ez volt egyébként a későbbi, ismert királyi korona felső része. A hozzá forrasztott alsót Dukász Mihály bizánci császár ajándékozta utóbb I. Géza királynak. li Megkezdődött tehát a magyar ko- VI róna viszontagságos útja. Először Székesfehérvárott őrizték, majd Bécsbe került, megjárta Spalatót, Prágát, Esztergomot, Komáromot, újra Bécset, Székesfehérvárt, Pozsonyt. Az 1608-i országgyűlés törvényt hozott, amely szerint a koronát állandóan a pozsonyi várban kell őrizni. A hozzá készített vasládát a nádor, három főpap és három világi főúr pecsétjével ellátva állandó őrség biztosítsa. A rendelkezéseket két koronaőrnek. kell ellenőriznie, ezeket mindjárt meg is választották két főispán személyében. A hadiszerencse azonban továbbra is változott. Sok A magyar korona éves vándorlás után, 1622-ben a korona visszakerült az új koronázó városba, Pozsonyba. Ezúttal sem maradt itt sokáig, de további kalandjairól ezúttal nem beszélünk. Pedig még túl kellett élnie II. József 1784. évi parancsát, amely szerint az ereklyének a bécsi udvari kincstárban lesz helye „a birodalom egyéb koronái” mellett. Túlélte a napóleoni időket, meg az 1848-as szabadságharc utáni titkos helyen történt elásást is. Mindez azonban tulajdonképpen csak külső érdekesség. A lényeg az, hogy a magyar korona a királyi hatalom jelvénye és szimbóluma lett, majd az államhatalomé, sőt az országé. Nagy része volt ebben Werbőczi Istvánnak, a magyar feudális jog összefoglalójának, aki Hármaskönyvében először dolgozta ki a „Magyar Szent Korona Tanát”. Werbőczi szélsőségesen feudális elméletét az 1867-es kiegyezés után némileg megváltoztatott alakban felújították és az ország területén élő nem magyar nyelvű lakosság háttérbe szorításának igazolására igyekeztek felhasználni. Magától értetődik, hogy az ellenforradalmi rendszer tovább haladt ezen az úton. A Horthykorszak misztikus „szentkoronakoncepciója” a magyar kultúrfölény hangoztatásával az István-i birodalom feltámasztásának szükségességét hirdette. Nem akarta tudomásul venni, hogy közben mennyire megváltozott az idő. De azért ebben az időben is megszólaltak tárgyilagosabb hangok. Szekfü Gyula 1938-ban például kifejtette, hogy István király „kialakította a magyar nép testére szabott, egyéniségének megfelelő alkotmányt, amelynek egyes részei tovább fejlődve adták meg a későbbi századok alkotmányos berendezéseit”. Végül &<$enc nitiiV 1 rvgnofd rtfpii Äfcphani pntm rcgio l)úgarojt r . clvogciiuu Aláírni ü jbifljú ■: Cljuil.^cycb.i vo öí uino pmonir*o: jcuto: "Hnno í>nic e mcjni Jtiőio non gciircíuno fctagcfuno hoik* : qué JÍ'inöíni iii leget».' fci lUpbainrcgia fenprii írt gcnuit fem Itcpbjuú regi >o X • »H c'O N ü '© . u e 2-C > H ^ UD ~ äC 5 n ft co NCO ©N © E!S fc rámutatott: István király szerint az ország más nemzetiségű lakosai „különféle hasznos szokásokat, mesterségeket, a fegyverforgatás új módjait tudják az egész ország javára meghonosítani. Az uralkodónak a magyar nép mellett ezeket a nemmagyarokat is meg kell becsülnie.” Tpigyelemre méltó Szekfü Gyuláig nak ezekről a kérdésekről írt, a Magyar Nemzet 1941. március 31-i számában „A szentkorona-eszme” címmel megjelent cikke is. Szembeszáll a Werbőczi munkája nyomán „kikerekített művészi elméletekkel”, amelyeket — mint írja — a történészek nem látnak bebizonyítottnak, tehát nem is fogadhatnak el. „A valóság nemcsak igazabb, de szebb és lelkesítőbb is, mint akár a legszebb elmélet... A historikus nem hisz az államelméletet és politikát alakító, tehát nagyon is világias misztériumokban, s általában nem szereti a homályt, még akkor sem, ha azt nemes indokból terjesztik. Azt sem tudja összeegyeztetni tudományával és annak módszereivel, hogy egy ezeréves nép alkotmányos és politikai gondolkodása ne változzék, hanem megakadjon a kiinduló ponton.” István király koronáját — amint tudjuk — végül is évtizedeken át a budavári palota páncéltermében őrizték. A Horthy-korszak alatt kétszer került ki vasládájából. 1928-ban a régészek nemzetközi kongresszusa alkalmából, majd 1933-ban, amikor egyszerre két új koronaőrt választottak, és nekik meg kellett győződniük, hogy a korona valóban a helyén van. 1944-ben azután nyugatra szállították. Az „IstváruJárály emlékezete” című 1971-ben megjelent album szerint, „ez időtől fogva ismeretlen helyen őrzik”. Valójában a korona az Egyesült Államokban volt. A hivatalos közlés szerint, a korona rövidesen hazatér egyedüli jogos tulajdonosához, a magyar néphez. Kemény István Megjelent a „Magyar Nemzet” című napilapban. (Részletek) 3
