Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-22 / 21. szám
'áti/mtiiMitUliiiM J HAZAI NAPIÓ Egy darab Magyarország Hamburgban Ezeket a sorokat Hamburgban írom, mégsem változtatom meg a címet: Hazai Napló ez, mert 1977. szeptember 25-én délelőtt féltizenegytől este hatig egy darab Magyarország költözött Hamburgba, a város szívébe, a Herrengraben 4. alá. a Katolikus Akadémia új, modern, szellemesen megépített székházába. Bemutatták Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmjét, amelynek német címe: Ein ganz gewöhnliches Leben, vagyis Egy egészen egyszerű élet. Végleges magyar címe még nincs, mert Budapesten csak januárban fogják bemutatni, és ezt azért említem meg, mert hozzátartozik a filmfejlődés történetéhez. Tv-filmnek készült, a ZDF, a második német televízió megbízásából, közös produkcióban a magyar filmgyárral. A német televízió néhány hónapja, egy este bemutatta a filmet, és a szó szoros értelmében a levelek ezrei érkeztek a televízió központjába. Olvastam néhányat, a viszszatérő jelző: csodálatos. Más szót én sem tudok mondani. E két fiatal filmművész a magyar jelen és a múlt találkozásának és már elmúló együttérzésének egy olyan pillanatára lelt kamerával a kezükben, mint két emberöltővel ezelőtt két akkor fiatal zeneművész, Bartók és Kodály fonográffal a kezükben az erdélyi vagy őrségi népballadák és dalok lejegyzésekor. Gyöngyössy Imre már nem is olyan nagyon fiatalon, negyvenen túl, Kabay harmincon innen, számos sikeres film rendezőiként és íróiként gyakran utaztak a nagyvilágban, és újra meg újra láttak Európa repülőterein öreg magyar parasztasszonyokat, akik külföldre szakadt fiaik látogatására indultak. A fejkötő, a sok szoknya, a bekecs, a tájékozatlanságban is biztos lépés, az anyai szív lágysága és a szemükből sugárzó elhatározás bírta rá őket, keressenek egy ilyen öreg parasztasszonyt, és csináljanak filmet róla. Szerencséjük volt. Eljutottak a nógrádi hegyek legeldugottabb, szépséges falujába, Rimócra, és ott megtalálták Kántor Istvánná született Kiss Veronikát és filmre tudták venni életének néhány hetét. Ugyanakkor a német televízió különleges európai dokumentumfilmet keresett, és így a magyar óhaj és a német érdeklődés — megint csak szerencsésen — találkozott. Ezt a filmet mutatta be a hamburgi Katolikus Akadémia e szeptemberi vasárnapon nagy meghívott közönség előtt, referátummal és vitával egybekötve. Nekem is szerencsém volt, hogy más előadások miatt ugyanakkor Hamburgban voltam, és a vitán részt vehettem. Hamburgi barátaim a vetítés előtti napokban megkérdezték, miről szól a film. Szólni nem szól semmiről. Vagy ha szól, magáról az életről, a művészet sűrítettségével és a dokumentum telhetetlen szókimondásával. Ügy kezdődik, hogy a 74 éves Kiss Veronika a családi biblia bejegyzéseit olvassa, és kimásolja egy levélbe Londonban élő egyetlen megmaradt fiának. Már az első képekben a megindultság és a méltóság érzéseit plántálják a nézők szívébe. Ez az öreg asszonyt arc olyan szép, olyan erős, olyan fölséges, hogy nem lehet a hatása alól szabadulni, életének sorsa pedig, amikor először láttam Budapesten, úgy éreztem, a mai magyar sors. Amikor most másodszor láttam Hamburgban, úgy éreztem, a mai európai sors. Halkan, de félreérthetetlen hangon, kedves nógrádi félhangzókkal mondja el, hogy édesapja a Doberdón esett el az első világháborúban. Bátyja tagja volt 1919-ben a rimóci forradalmi tanácsnak, később elvitték a fehér különítményesek, megkínozták, megölték, temető árkába vetették. Egy fia csecsemőkorában halt meg. A kis István kilencéves korában a Dunába fulladt. Férje 1944-ben a második világháború utolsó heteiben esett el. Idősebb fia 45 tavaszán megszökött a csapattestétől. Elfogták, felkoncolták. Megmaradt egyetlen fia húsz évvel ezelőtt elment Londonba. Azt írja neki, hogy két elhatározása született. Az egyik az, hogy saját munkája eredményéből meglátogatja fiát, mert tudja, hogy nem jól megy sora. A másik az, hogy halála előtt megkapálja, új életre kelti húsz éve elhanyagolt szőllejét. A film az első elhatározás megvalósításának története. Kiss Veronika libát hizlal, csirkét nevel, krumplit kapál és elad, kendert termeszt, arat, csípőig vízben állva áztatja, kemény munkával, ősi szerszámmal megtilolja, öregasszony társaival mezítláb megtapossa, majd négyen-öten együtt a fonóban medfonják, törülközővé szövik, mert ennek most jó az ára Pesten. Ahogy a fonóban az öt öregasszony elmondja életét, veszteségeit; ahogy csöndes elbeszélő hangjuk a tragédiák emlékére egyszerre sirató énekbe csap át, mintha megint csak a bartóki zenét hallanák, ahogy ez a bámulatos öreg parasztasszony felmászik a szilvafára, leszedi, lerázza az utolsó szemet is, és közben beszélget vele, mint egy másik élőlénnyel; ahogy fia telefonhívására a postára szalad, boldog, nevet és mire hazaér elfogja egy egész élet keservének, egész egyszerű életének minden félelme és hangtalanul zokog — nem, ezt szóban nem lehet kifejezni, ehhez éppen az új művészet, a film ereje kell és a filmművészeten belül is a legújabb irányzaté, amely nem kitalál, hanem a valóságot tömörítve tükrözi. Még csak a film elején tartok. Kifogytam a papírból, de nem a kedvből, hogy tovább meséljem. Két hét türelmet kérek. Az ember tragédiája önarckép (1858) A király és a hóhér című Petőti-vers illusztrációja 150 éve született Zichy Mihály KIRÁLYOK FESTŐJE? Nem volt még egy magyar művész, akinek élete és tevékenysége olyan sok támadást váltott volna ki a kortársak körében, mint Zichy Mihályé. Mi élt róla a köztudatban? „A cár festője, Munkácsy kortársa és riválisa. Elpazarolta tehetségét, s festők királya helyett a királyok festője lett, aki egész életében külföldön alkotott.. * * * 1827. október 4-én született a Somogy megyei Zalán, őstehetség volt. Alig hat-nyolc éves, és már jól rajzol. A grófi rokonság büszke is rá! 1843-ban meghal édesapja, és anyja kívánságára Bécsben folytatja jogi tanulmányait. Itt Waldmüller, az ismert osztrák művész foglalkozik vele. 1847 nyarán történt, hogy Waldmüller beajánlotta a cár becsének, Mihály nagyhercegnek, hogy lányát rajzolni tanítsa. Ekkor kezdődik a csodálatos kalandokkal teli életút. Oroszország, Pétervár, szerelem a cár becsének lányával, majd hirtelen kegyvesztettség és nyomor. Egy külvárosi kunyhóban — pénz nélkül, betegen —, fekszik s a szomszédban lakó parasztlány ápolja. Zichy meggyógyul, együtt él ápolónőjével, akinek fogalma sincs róla, hogy szerelme — nemesember, tehetséges festő, aki nemrég még a cári udvar kegyeltje volt. A gróf, a fényes karrier előtt álló festő pedig örül, amikor álláshoz jut: fényképeket restaurálhat egy fényképészműhelyben. Eltelik hat-nyolc év. Ismét ő a cári udvar festője. Napközben udvari lakomákat és vadászatokat örökít meg, ruhákat és legyezőket tervez, hercegi portrékat fest, este pedig a haladó értelmiségiek összejövetelein vesz részt. A ,.Kaukázusi jelenetekében rokonszenvesnék ábrázolja a hegyilakók függetlenségi harcát... Csak a cári jóindulat menti meg a szibériai száműzetéstől. • * * 1874-ben kéri elbocsátását. A következő öt év — Párizsé. Már az első évben megválasztják a Párizsi Magyar Egylet elnökévé. Adományokat gyűjt, kiállításokat szervez. Küzd a közömbösséggel, a hivatalos szervekkel, amelyek az Osztrák^Magyar Egyletet támogatják. Az 1878. évi párizsi világkiállítás magyar zsűrijének Zichy Mihály az elnöke. Erre a kiállításra készíti el a Démon fegyverei című festményt. A képen megfesti a közelmúlt politikai eseményeit, háborúit: a képen, háttérben német fejedelmektől körülvéve, Vilmos császár látható. Lába előtt a legyőzött III. Napóleon. A német császár figyeli a kép szélére festett, a párizsi kommünt jelképező frigiai sapkás nőt... A képet természetesen nem állították ki a világkiállításon. Idehaza sincs nagyobb sikere. Még 1875-ben elvállalja Petőfi verseinek illusztrálását. A király és a hóhér című vers rajzára a következő levelet kapta Antal bátyjától: „Utolsó Petőfi-képedet most kaptam meg. Hiszem, a petrolőrök örülni fognak neki, de az ördögbe! Ki érez most úgy, mint Petőfi érzett a forradalom alatt? Ha Petőfi most élne, tűzbe vetné a versét, amelyet Te olyan gyönyörű képpel akarsz feleleveníteni. Ezt a könyvet és ezt a rajzot lehet-e a király vagy a királyné asztalára letenni? Gondold meg.” Hát igen, nagyot változott a világ. De Zichy nem gondol meg semmit, bár elvállalja, hogy megfesti Erzsébet királyné látogatását Deák Ferenc ravatalánál. Tudomásul veszi Trefort kultuszminiszter utasításait: a képen a királynét dicsfénnyel kell öveznie. Egy évig dolgozik a képen. A festmény gyönyörű, mégis botrányt kelt, mert Zichy az előtérben, a ravatalra odafestette a Kossuth által küldött cipruságat is. A képet zárolták, amíg a festő el nem távolította a cipruságat. Csoda-e, hogy egyetlen hivatalos szerv egyetlen képét sem vásárolta meg az akkori Magyarországon? 1880-ban tér haza. Itthon mellőzés és családi gondok gyötrik. Gyermekei a magyar polgári jog és az egyházjog szerint törvénytelenek. Szinte cselédként kezelik őket a Ziűhy családban. Hazatérte után derül ki az is, hogy a közös birtokot Antal bátyja nevére írták. 1881-ben ismét elutazik, szinte elmenekül. Megvalósítja a régen tervezett utazását a Kaukázusba. Itt érlelődik meg benne a gondolat, hogy nem tér vissza többé Magyarországra. Hazaszeretete műveiben ölt testet: illusztrációkat készít Madách: Az ember tragédiájához; Arany balladáihoz; Petőfi verseihez. * * * Születésének 150. évfordulóján, ünnepi emlékkiállításon a Magyar Nemzeti Galéria saját és a leningrádi Ermitázs gyűjteményéből mintegy 150 rajzot, akvarellt és litográfiát mutatott be, a Corvina Kiadó pedig Zichy-mappát jelentetett meg. (pokorny) Az évforduló alkalmából a budai Nemzeti Galériában rendezett kiállítás részlete Geszti Anna felt\ 11 T
