Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-08 / 20. szám
ITTHONI TALÁLKOZÁSOK KANADAI MAGYAROKKAL Egy asszony a síkságról Trebuss Mária és Maróti Gyula, az MVSZ elnökségi tagja Novotta Ferenc felv. Nézem a térképet. Nagy zöld folt. Néhány folyó, tó szakítja meg a zöld egyhangúságot. Vajon milyen lehet ez a táj? Hasonlít-e a nagy magyar Alföldre? A síkság déli fertályában egy név: Regina. Csak magyar ejtés szerint tudok ráismerni erre az egyáltalán nem magyar névre. Az a vékony, barna asszony Trebuss Mária, akivel beszélgetünk, már harmadszor ejti ki: „Ridzsájna”, amikor ráismerek a térképbeli Saskatchewan síkságon a térképbeli városra. Trebuss Mária nem először vesz részt az Anyanyelvi Konferencián. Védnökségi tag, és rengeteget tesz a magyar nyelvért. — Mi a legnehezebb a saskatchewani magyar élet megszervezésében? — A nagy távolságok legyőzése. Az a sok ezer magyar, aki ebben a tartományban él, többezer kilométernyi távolságra lakik egymástól. Ha közös munkáról, közös szórakozásról gondolkozunk, mindig figyelembe kell ezt vennünk. Képzeljük el: mintha Nyíregyházán és Kőszegen élők számára kellene valami közös életet kialakítani. — ön Reginában dolgozik. Mire a legbüszkébb? — Rendszeresen tanítom magyarra a gyerekeket, ezenkívül megszerveztünk egy tánccsoportot. „Balaton” a neve. Közülük csak néhányan beszélnek magyarul, de a magyar tánc és zene szeretete összetartja őket. Két éve Magyarországon jártunk a külföldi magyar néptánccsoportok fesztiválján. Nagyon sokat tanultunk! Stílust, ruhákat, koreográfiákat ismertünk meg. És ami a legfontosabb, felfedeztük, hogy tánc közben énekelni is lehet. Azóta sok magyar dalt tanultak meg a lányok, és ezzel a magyar nyelvhez is közelebb kerültek. — ön szerint a magyar nyelv tanítása sikeres lehet? Úgy értem, magas fokú tudás is elérhető? — Azt hiszem, csak a család segítségével. Ha otthon nincs alkalmuk a gyerekeknek magyarul beszélni, akkor holt anyag marad, amit megtanultak, és egy bizonyos pontnál tovább nem fejlődnek. Mindenképpen kell a család, a magyar barátok segítsége. És még valami: az a tapasztalatom, hogy néhány hetes vagy egy-két hónapos hazalátogatás szinte ugrásszerűen fejleszti a gyerekek nyelvtudását. A magyar nyelv tanulásának nálunk nincs jogi akadálya, a tartományi kormány anyagilag is segíti a nyelviskolákat. — A nyelvtanulástól eljuthatunk-e a magyar kultúra megismeréséig? — Már a népdalok, a néptánc előadása is a magyar kultúra része. Ennél többet azonban nemigen érünk el. Ennek egyrészt az az oka, hogy általában nem jutunk el olyan nyelvi fokra, amelyen magyar könyveket tudnának olvasni a gyerekek. Hozzánk — s ez a másik ok — különben is nagyon kevés magyar könyv érkezik. Rendkívül hálásak vagyunk a Magyarok Világszövetségének, mert táncruhákkal, koreográfiákkal, magyar hanglemezekkel és könyvekkel segíti kulturális munkánkat. — Mit tart a legfontosabbnak a magyarságtudat fejlesztésében? — Az együttműködést. Éneikül nem lehet megőrizni magyarságunkat, anélkül szétforgácsolódik a diaszpóra. Együtt kell működnünk egymással, és együtt kell működnünk az óhazával. Az első azért fontos, mert csak így közösen tudjuk megoldani legégetőbb gondunkat: az anyanyelv továbbadását. A második azért jelentős, mert csakis a Magyarországgal való kapcsolat segítségével lehetünk részesei az élő magyar kultúrának. Vacsora után 1976. július 27-én több száz vendég ült a montreali Chateau Champlain szálló különtermében. Közöttük Trudeau miniszterelnök személyes megbízottja, Marcel Prudhomme képviselő úr, Bartha János, a Magyar Népköztársaság kanadai nagykövete, Selye János professzor, valamint a magyar olimpiai csapat vezetői és tagjai. Ez a vacsora korán ért véget: a magyar sportolók a szigorú edzői parancs értelmében tízkor már ágyban voltak. A vacsorát a Kanadai Magyar Olimpiai Társaság rendezte. Elnöke, Véghely Tibor is ott volt Budapesten az Anyanyelvi konferencia vendégei között. A konferencia szüneteiben a vacsora óta eltelt időről beszélgettünk vele. — A Kanadai Magyar Olimpiai Társaság egyetlen esemény alkalmából jött létre. Ügy éreztük, hogy nekünk, akik Kanadában a magyar színeknek szurkolunk, méltóképpen ki kell nyilvánítanunk megbecsülésünket a magyar sport és a sportolók iránt. Társaságunk e célból jött létre, következésképpen világnézetre és felekezetre való tekintet nélkül szerveztük meg társaságunkat. Természetesen többségünk már korábban is tagja volt valamilyen magyar szervezetnek, egyesületnek, de ez nem jelentett akadályt, hogy belépjen a Társaságba. — A Társaság az olimpia után is fennmaradt. — Igen. Ügy éreztük, a magyar sport iránti szeretetünket a magyar haza iránti szeretet vezérli — ez pedig nem egyetlen alkalomra szól. Ezért továbbra is együtt maradt társaságunk, idén januárban pedig fölvette a Kanadai Magyar Társaság nevet. így az olimpia szót elhagyva, tisztán kiviláglott eredeti célunk — a magyarság megtartása. — A Társaság jellege megváltozott? — Nem. Továbbra is olyan testület kívánunk maradni, amely nem a világnézeti meggyőződést vagy a vallási hovatartozást tekinti mércének, hanem a magyarság szeretetét. Alapszabályzatunk módosításával októberi közgyűlésünk talán még inkább hangsúlyozni fogja ezt a szándékot. S ennek jegyében fogjuk új tagjainkat is toborozni. Azt, hogy hivatalos helyeken elismerik társaságunkat és egyre több tagot vehetünk fel, éppen ennek az alapállásunknak az eredménye. — Mi az ön véleménye a 111. Anyanyelvi Konferencia munkájáról? — Az Anyanyelvi Konferencia elsősorban a magyar nyelvtanítás és a magyar kultúra terjesztése érdekében munkálkodik. Ezt a törekvést mi is támogatjuk. Ügy véljük, hogy a magyar iskolák vagy a Balaton menti magyar táborok nagyon hasznos eszközei a nyelvtanításnak. Csak ezen az úton érhetjük el, hogy a mi gyerekeink vagy az idősebb generáció unokái ne veszítsék el teljesen kapcsolatukat a magyarsággal. — önnek is vannak gyermekei? — Három gyermekem van. Törve eddig is beszéltek magyarul, de komolyabb fejlődést azóta tapasztalok, hogy tavaly részt vettek a balatoni táborozáson. Azt szeretném, ha jövőre hosszabb időre is hazajöhetnének. így jobban elsajátíthatják a magyar nyelvet — és megértik a magyarságot. Véghely Tibor (középen) a Kanadai Magyar Olimpiai Társaság két tagjával A diákvezető Furcsa találkozás. Ülünk a Magyar Televízió házi vetítőjében. A filmvásznon a most elkészült dokumentumfilm pereg: Radványi Dezső és Kígyós Sándor alkotása a kanadai magyarság életéről. Egyszer csak ismerős arc bukkan elő a filmvásznon — annak a férfinak az arca, aki néhány sorral előttem ül: Fodor Ferencé. Először az Anyanyelvi Konferencia egyik szekcióülésén találkoztunk. Arról a munkáról beszélt, amit a Concordia Egyetem magyar származású diákjai végeztek az utóbbi néhány évben. Egyszerű szavakkal számolt be az eredményekről és a diákkör gondjairól. Másodszor a könyvkiállítás egyik csendes szegletében válthattunk néhány szót. — Miért volt szükség a magyar diákszövetség megalakítására? — A Concordia Egyetemre több mint száz magyar származású hallgató jár minden évben. Elsősorban saját szakmai területük érdekli őket, de többségükben a ma-Fodor Ferenc Novotta Ferenc felv. gyár kultúra iránt is fogékonyak. Ezért határoztuk el, hogy — sok más nemzetiséghez hasonlóan — mi is alakítunk egy diákkört. Az volt a szándékunk, hogy az egyetemi évek alatt olyan művelődési kört szervezünk, amely erős kapcsolatot tart az élő magyar szellemi élettel. — Mik a mostani terveik? — Szeretnénk folytatni azt, amit jól csináltunk, az első három-négy évben. Szeretnénk meghívni előadásra, vitára Magyarországról érkező szakembereket. Tavaly nagy sikerű magyar témájú kiállítást rendeztünk. Jó volna ezt megismételni. Ezenkívül meg akarjuk hívni a Kanadában vendégszereplő magyar művészeket, zenészeket, mint például az elmúlt években Koncz Zsuzsát vagy a Skorpió együttest. — Az ön beszámolóját elemző jellegű vita követte ... — Igen. Nagyon érdekes gondolatot vetett föl Maróti Gyula. Elmondta, hogy az a klub működik jól, ahol a tagok tevékenyen közreműködnek a programok létrehozásában. A későbbi nézők, hallgatók maguk szervezik a műsorokat, kiállításokat. esetleg öntevékeny zenei vagy színjátszó együtteseket alakítanak. A közös munka, a közös tevékenység sokkal jobban öszszehozta a társaságot, mint bármely magas színvonalú — de passzívan „elfogyasztott” — program. — Hogyan látja a klub jövőjét? — A mi taglétszámunk erősen függ attól, hogy hány magyar származású diák van az egyetemen, és ezek közül mennyinek van ideje komolyabb munkát áldozni a klubra. Az eddigi vezetőség — de nagyrészt a tagjaink is — fiatal, első generációs bevándoroltak közül kerültek ki. A klub akkor marad fenn és végez jó munkát, ha megérkezik az egyetemre a második generáció, s ők is szívvel-lélekkel ápolják magyarságtudatukat. Mindnyájan ezért dolgozunk. S. P. J. 4
