Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-08-13 / 16. szám
A Budavári Palota a Gellérthegyről MTI — Járay Rudolf és Kozák Albert felvételei Csepeli gyárkémények Egy államalapító intelmei Augusztus húszadika — Szent István napja és az új kenyér ünnepe előtt — egy 972—974 évvel ezelőtt keletkezett latin nyelvű kézirat 1973-as magyar fordítását lapozgattam. Az államalapító István király intelmeit, amelyeket 1013—1015 körül „szerelmetes fiához”, a „puha párnák lakójához”, „gazdagságban született kis cselédem”-hez; fiához, Imre herceghez intézett. Nincs magyar nyelven született frissebb tolmácsolása ezeknek a tanulságoknak, parancsoknak, tanácsoknak és javaslatoknak, mint az, amelyet Kurcz Ágnes négy évvel ezelőtt ültetett át magyarra. Az alig hét nyomtatott oldalon, magyarul is megjelent intelmeket azzal az igénnyel és buzgósággal olvastam végig, mintha azok nem csupán István király szerelmetes fiához, hanem minden korok emberéhez keletkezésük után 972—974 évvel, valamennyiünkhöz, a mai magyarokhoz is szólnának. Ezek az intelmek, ha behelyettesítjük a különböző korokat, államformákat és magyar társadalmakat, olyanok, hogy minden korok fiai — vezetők és vezetettek — meríthetnek belőle, pallérozva és jobbítva erkölcsüket, az igazba vetett hitüket, közéleti és állampolgári tevékenységüket. Olyannyira, hogy az államalapító őst intelmei valósággal huszadik századi tanácsoknak is hatnak. Mire int Ö, régi történelmünk legnagyobbja? Az intelmek legfőképpen az egyházról, a hitről szólnak. De a mai olvasó megérzi és kihallja belőlük a kései századoknak szóló üzenetet is. Például azt, hogy minden újat, legfőképpen pedig egy új létezésformát, az új társadalmat erősen őrizni és védeni kell. Ami pedig a hitet illeti, a hitet nem csupán hirdetni, hanem jó cselekedetekkel kell teljessé tenni, tehát a hit kevés, ha nem párosul hozzá a példaadás. Fiához intézett intelmeiben az államalapító ebből indul ki: „tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”. Uralkodni — magyarán vezetni — csak úgy lehet, ha senkit sem nevezünk szolgánknak. A vezetés parancsaként István azt tanácsolja fiának, hogy uralkodjék „harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan és szelíden". Mert, ha Imre herceg majdan uralkodóként békeszerető lesz, „minden vitéz szeretni fog”; ha gőgösen kevélykedik, másokra száll a királysága. S kimondja a tanácsok tanácsát, az intelmek intelmét, a legfőbbet, amelyet fia (aki ifjan halt meg, s uralkodóvá nem válhatott soha) figyelmébe ajánl: „Türelmesek legyetek mindenki iránt.” A türelmességet és az irgalmat ajánlja mindenekelőtt és mindenekfölött. Ha ítéletet érdemlő ügy, vagy főbenjáró bűn vádlottja kerül az uralkodó elé, „türelmetlenül ne viselkedjék”, s ha ítélkezni kell, „türelemmel, irgalommal ítélkezz”. A kegyesség, az irgalmasság díszítse föl azt, aki vezet. Ha a királyt „kegyetlenség szennyezi”, zsarnokká válik. Külön szól az államalapító király azokról, akik az uralkodónak tanácsokat adnak. Hallgatni soha sem szabad „a bolondok szelességé”-re. A királyi tanácsot ostoba, pöffcszkedő és középszerű emberekből összeállítani mit sem ér; a vezető bölcs emberekkel vegye körül magát. Milyen régen írta ezt István! Azóta kilenc évszázad és jó néhány évtized hullt bele a múltak éjszakáiba. S ma, hogy költői szavainkat idézzem, annyi balszerencse és oly sok viszály után is van mit tanulnunk tőle, van mit meríteni belőle, van min okulni, ha a közel ezer éves sorokat olvassuk. A magyar történelemben, az írásokban ő intett először — „A vendégek befogadásáról és gyámolításáról” szóló fejezetében — más nyelvű népek tiszteletére, oltalmára és szeretetére, s már több mint kilencszáz évvel ezelőtt fölhívta a. figyelmet a különösségek, a nemzeti sajátosság tiszteletére: „Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik” — írja. Ezen a tájon, erre int, nehéz lesz megtartani a királyságot, ha Imre herceg nem tartja meg a legfőbb szokást, amelyet István király szó szerint nem mond ki ugyan, csak a görög—latin példával sugall. A vezető, pontosabban az uralkodó legyen szelíd, inti fiát István király, legyen mértékletes olyan értelemben, hogy mértéken túl ne büntessen senkit, s legyen türelmes nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. És figyeljen mindig, örök időkre erre az intésre: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” Nem szükségtelen áldozatot. Csak végső esetben áldozatot. S az utolsó sorok, a befejezés, az intelmek legfőbbike? Ilyen erények gyakorlása nélkül „itt nem tud senki uralkodni”. Ha képzeletben fölidézve bejárom történelmi múltunk mélységeit, vermeit és szakadékait, arra kell gondoljak, hogy de sokan, s de sokszor nem tartották meg itt István király régi intelmeit. Türelem, kegyesség, bölcsesség, irgalom, más népek tisztelete, harag, gőg nélkül vezetni, békésen, szinte alázatosan, szelíden, nem keresni a szükségtelen áldozatot, s arra gondolni, hogy mindenki egyenlő, mert „minden ember azonos állapotban születik”. Mai szocialista hazánk állapotára, sorsára gondolva, ismételgetem magamban ezeket a szavakat, az államalapító intelmeit. A magyar nép kitartó munkáján túl vajon nem az alázatos és türelmes vezetés segítségével jutottunk el hazai és nemzetközi sikereinkhez? Szocialista társaink megbecsüléséhez, s a nem szocialista világ érezhető tiszteletéhez, amelyről csak a közelmúlt néhány nemzetközi eseménye is tanúskodhatik? Nem az okos türelem tett lehetővé minden párbeszédet, s nem ez a higgadt gyakorlat vezetett el minket az anyanyelvi konferenciáig? Végül az államalapító király intelmei után legnagyobb forradalmárunkat, Petőfit, hadd idézzem: „Én szerszámnak ajánlom magam a ti kezetekbe, semmi másnak” — mondta Petőfi a népnek. Az államalapító napján, az új kenyér ünnepén elmondhatjuk azt, hogy a mai vezetésnek ez a szerszám-fölfogása teremtett ezen a földön húsz év alatt jó és érdemes dolgokat. Huffy Péter
