Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-07-16 / 14. szám

A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN

Külpolitikánk, nemzetközi tevékenységünk szocialista rendszerünk

KADAR JÁNOS VÁLASZAI a FRANKFURTER RUNDSCHAU KÉRDÉSEIRE

lényegéből fakad

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára NSZK-beli hivatalos látogatása előtt interjút adott a Frankfurter Rundschaunak. Az alábbiakban közöljük a Harry Schleicher által készített interjúnak a lap június 30-i számában megjelent szövegét.

A realitásokat senki sem hagyhatja figyelmen kívül

K£RD£S: ön egyszer azt mondta saját magáról, hogy nem szenvedélyes utazó politikai ügyekben. Ha most ön ritka nyugati utazásai egyike során Bonnba jön, milyen jelentőséget tulajdonit ennek a látogatásnak az európai politika tekintetében, és mit ígér ez önnek konkrétan a magyar-nyugatnémet kapcsolatok terén?

VÁLASZ: Valóban mondtam, hogy nem vagyak szenvedélyes utazó, de azt is kijelentettem, mindenhová elmegyek, ahol ezzel valamit használni tudok a jó ügynek. Ilyen, az országok és a népek kapcsolatainak fejlődésével biztató, szükséges lépésnek tekintem a közeli napokban sorra kerülő látogatást is a Német Szövetségi Köztársaságban.

E látogatáshoz kedvező alap, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között a viszony rendezett, és mi úgy látjuk, lehetőség van rá, hogy kétoldalú kapcsolatainkat az állami, a politikai, a gazdasági élet, a tudomány, a kultúra területén, a turizmusban és más területeken továbbfejlesszük.

A Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság együttműködése is jó gyakorlati példája lehet a különböző társadalmi berendezkedésű, különböző szövetségi rendszerekhez és gazdasági tömörülésekhez tartozó országok együttműködésének, békés egymás mellett élésének, ezzel a két ország hozzájárulhat a nemzetközi légkör javulásához, az enyhülés térhódításához.

KÉRDÉS: A magyar politika több ízben minden enyhülési politika elsőrangú, legfontosabb előfeltételeként jelölte meg a két világhatalom — a Szovjetunió és az USA — közötti párbeszédet. Hogyan ítéli meg ön e politika kilátásait az új amerikai elnök, Carter eddigi tevékenységének fényében?

VÁLASZ: Az elmúlt fél évszázadban szenvedő alanyai voltunk a legkülönfélébb meleg- és hidegháborúnak, az utóbbi években pedig tanúi vagyunk az enyhülésnek. Bizonyos, hogy a népek, amelyek átélték a háborúkat, a fegyverkezési verseny megállításának, az enyhülés megszilárdulásának a hívei.

Köztudomású, hogy Carter elnök úr és az új amerikai adminisztráció hivatalba lépését követően megtorpanás mutatkozott az annyira fontos szovjet—amerikai tárgyalások menetében. A Szovjetunió békepolitikája, az ésszerű megegyezésre való törekvése nem változott. A realitásokat és a népek alapvető érdekeit egyetlen felelős politikus, az Amerikai Egyesült Államok elnöke sem hagyhatja figyelmen kívül. Reméljük, hogy a józanság felülkerekedik, s azok a nehézségek, amelyek a Szovjetunió és az USA kapcsolatában keletkeztek, csak átmenetiek.

Bel- és külpolitikánk egységes

KÉRDÉS: Mik a feladatai a közepes és a kisebb államoknak a világhatalmak párbeszéde mellett; miben áll Magyarország szerepe a Kelet—Nyugat viszonyában, amelyről egy nyugati gondolati tézis azt állítja, hogy a nagyon gondos szövetségi hűség a külpolitikában kibővített játékteret biztosít a belpolitikában?

VÁLASZ: Korunk realitása, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államok és még néhány más nagy állam viseli a legnagyobb felelősséget a nemzetközi helyzet alakulásáért. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a közepes és a kis államok nem játszhatnak és nem is játszanak fontos szerepet az enyhülés folyamatának elmélyítésében és megszilárdításában. Továbbmegyek: nélkülük ez egyszerűen elképzelhetetlen. Gondoljunk csak a helsinki értekezletre, amelynek eredményessége harmincöt nagy, közepes és kis állam közös erőfeszítéseinek a gyümölcse.

Ami bennünket, magyarokat illet, mi nem az ország nagysága alapján ítéljük meg az egyes államok külpolitikáját, hanem abból indulunk ki, hogy az mivel és mennyiben járul hozzá a nemzetközi enyhüléshez, a béke és a biztonság megszilárdításához. Ennek megfelelően a Magyar Népköztársaság érzi a saját felelősségét is, és számos, az enyhülés és a bizalom elmélyítését szolgáló, a helsinki ajánlások megvalósítását célzó javaslatot tett az európai kapitalista államok kormányainak.

Ismeretes, hogy végső soron minden államban a belpolitika határozza meg a külpolitikát. Ennek megfelelően nálunk sincs kétféle politika, bel- és külpolitikánk egységes. Belpolitikánk, szocialista építőmurikánk egyértelműen megköveteli a nemzetközi teke és biztonság megszilárdítását, az együttműködés fejlesztését valamennyi állammal és néppel. Aki tehát előítéletek nélkül kíván Magyarországgal megismerkedni, az könnyen meggyőződhet arról, hogy külpolitikánk, nemzetközi tevékenységünk szocialista rendszerünk lényegéből fakad, és teljes összhangban van építómunkánk céljaival, nemzeti érdekeinkkel. Szövetségi elkötelezettségünk alapvető tartalma is az, hogy a szocialista országokkal szorosan együttműködve, kedvező nemzetközi feltételeket teremtsen építömunkánkhoz, a magyar nép felemelkedéséhez, nemzeti érdekeink maradéktalan érvényesítéséhez, s egyúttal szolgálja a népek egyetemes érdekeit.

Bizalom a párt és a nép között

KÉRDÉS: A belgrádi előkészítő konferencia küszöbén a sokat emlegetett emberi jogokkal kapcsolatban ön is úgy érvelt, hogy a helsinki záróokmányt az abban foglalt három kosárra] egy egységként kell kezelni. Azt jelenti-e ez, hogy a harmadik kosár kérdéseit illetően nagyobb közeledés csak úgy képzelhető el, ha egyidejűleg előrelépés történik a politikai biztonság és a gazdasági együttműködés terén?

VÁLASZ: Az eddigi tapasztalatok egyértelműen bizonyították, hogy a záróokmány egységes egészként való kezelése jelenti a korrekt, jószándékú végrehajtás egyedüli útját, s nem az ellenkezője, egyes kérdések önkényes kiragadása vagy túlhangsúlyozása. Ügy véljük, hogy a záróokmány különböző részei szervesen összekapcsolódnak, és minden egyes rendelkezésének végrehajtására egyidejű és egyforma figyelmet kell fordítani.

A legutóbbi évek tapasztalatai bizonyítják, hogy az államok közötti diplomáciai és politikai kapcsolatok normalizálása, a gazdasági kapcsolatok fejlődése maga után vonja a kulturális, a humanitárius kapcsolatok szélesedését anélkül, hogy ezt bárki feltételül szabná. Ilyen példa a Német Szövetségi Köztársasággal fennálló kapcsolatainkban is szép számmal akad.

Köztudomású, hogy magát, a történelmi jelentőségű helsinki értekezletet is a hidegháborús légkör enyhülése, a bizalom jelentkezése, a harmincöt állam közeledési és megegyezési törekvése hozta létre. A tények azonban ma már azt is egyértelműen bizonyítják, hogy a záróokmány ajánlásainak végrehajtását döntő mértékben a politikai bizalom további erősödése, az államok közötti politikai kapcsolatok alakulása befolyásolja. Ugyanakkor a záróokmány állásfoglalásainak válogatás nélküli, korrekt teljesítése elősegíti a bizalom növelését is.

KÉRDÉS: Némely más állammal ellentétben, Magyarország messzemenően mentes maradt a kifejezetten politikai disszidensség jelentőségétől. Hogyan magyarázható ez a meglepő jelenség, tekintettel arra a bonyolult kiindulási helyzetre, amelyben ön a vezetést megkezdte?

VÁLASZ: Sohasem állítottuk, hogy Magyarországon mindenki mindenben egyetért. Természetesnek tartjuk, hogy vannak, akik bizonyos kérdésekben nem, vagy csak részben értenek velünk egyet. Különvéleménye bárkinek lehet, egy feltétellel: törvényeinket tartsa tiszteletben. Közéletünk fórumain meghallgatjuk az emberek véleményét, s azt politikai döntéseinknél messzemenően figyelembe is vesszük.

Valóban igaz az, hogy a mostani kiegyensúlyozott, nyugodt belpolitikai helyzethez hosszú út vezetett. Bonyolult körülmények között — nagy megrázkódtatás, történelmi megpróbáltatás után — kezdtünk hozzá a munkához, a múlt nehézségeinek leküzdéséhez. De tanultunk saját kárunkból, s amit megtanultunk, azt nem is felejtjük.

Abból indultunk ki, s ezt ma is valljuk, hogy az eredményes munka legfontosabb feltétele a párt és a nép közötti kölcsönös bizalom megteremtése és fejlesztése. Az egyes kérdések megoldásában, a szocialista építés ütemének meghatározásában figyelembe vesszük, hogy csak olyan célokat tűzhetünk ki magunk elé, amelyeket a közvélemény nagy többsége megért és meggyőződéssel támogatni tud. Az utóbbi két évtizedben igyekeztünk elkerülni az elkerülhető megrázkódtatásokat, s szüntelenül azon munkálkodunk, hogy a szocializmus gyakorlata jó legyen az egész népnek, s azon belül minden egyes embernek, az ország minden állampolgárának. így és ezért kovácsolódott össze népünk szocialista nemzeti egységbe, fog össze világnézetre való tekintet nélkül mi »den haladó, hazáját szerető, alkotni és a közösségért munkálkodni kész erő.

A több mint húsz évvel ezelőttihez képest a helyzet nálunk valóban gyökeresen megváltozott. Ehhez megfontoltság, türelem és nagyon sok munka kellett. Ez alatt az idő alatt a párt, az ország vezetése is végezte a dolgát, de a fejlődésért az elismerés a magyar munkásosztályt, a szocialista útra lépett magyar parasztságot, a nagy felelősséget tanúsító magyar értelmiséget, népünket illeti. Ma a magyar nép — együtt a kommunizmust és a szocializmust építő országok népeivel — következetesen halad tovább előre a maga választotta úton, a fejlett szocialista társadalom építésének útján.

Szolidárisak vagyunk nyugati testvérpártjainkkal

KÉRDÉS: Az eurokommunizmus megjelenésével úgy tűnik, hogy a szocializmus építésében való saját nemzeti út jogosultságának, illetve a nemzetközileg kötelező törvényszerűségek elsőbbségének kérdése új szakaszba lépett. Legutóbb olaszországi látogatása után hogyan ítélte meg ön az eurokommunizmust és annak jelentőségét a kommunizmus további fejlődésére?

VÁLASZ: Olaszországi látogatásom nem változtatott azon a véleményemen, amely bennem a mostanában divatos „eurokommunizmus” kifejezésre vonatkozóan kialakult.

Az „eurokommunizmus”-nak nevezett jelenséggel kapcsolatban világosan látható, hogy vannak a munkásmozgalommal szemben ellenséges tényezők, amelyek ezt a fogalmat szeretnék arra felhasználni, hogy egyes nyugateurópai kommunista pártok és a Szovjetunió, a szocialista országok kommunista pártjai közé éket verjenek. Mindent meg kell és meg is fogunk tenni, hogy ez a szándék meghiúsuljon.

Ami a dolog lényegét illeti: Nyugat-Európa népiéiben erősödik a változás óhaja, a kommunista pártok pedig keresik az előrehaladásnak, a társadalom fejlődésének legjobb, a szocializmus felé vezető útját. Ez a kommunista pártoknak nemcsak joguk, hanem kötelességük is. Minden pártnak kötelessége, hogy figyelembe vegye népe történelmi útjának tradícióit, az adott ország és társadalmának sajátosságait, s ugyanakkor a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatait. Ez nem „eurokommunizmus”, ez mindig így volt, így van, s így lesz minden kommunista párt életében, dolgozzék bármely földrészen, bármely országban.

Üj a helyzetben — s ez sokakat idegesít is — a nyugateurópai forradalmi mozgalom fellendülése, a baloldal megerősödése. A magyar kommunisták ennek szívből örülnek, és szolidárisak azzal a harccal, amelyet a nyugateurópai kommunista pártok, a dolgozó tömegek érdekeit képviselve, a haladásért, a társadalmi átalakulásért vívnak. S ha már az olaszországi látogatásommal kapcsolatban tette fel a kérdést, hadd mondjam meg, hogy Luigi Longo és Enrico Berlinguer elvtársakkal, az Olasz Kommunista Párt vezetőivel történt találkozón kölcsönösen elégedetten állapíthattuk meg: a Magyar Szocialista Munkáspárt és az Olasz Kommunista Párt kapcsolatai zavartalanok, a két testvérpártot az internacionalizmus eszméje, a kölcsönös szolidaritás kapcsolja össze.

KÉRDÉS: Magyar újságírók elismerték a kommunizmus és a politikai pluralizmus összeegyeztethetőségét, jóllehet nem Magyarország számára. Az ön véleménye szerint ez nemcsak a hatalomra jutás szakaszára, hanem a hatalom változásának szakaszára is vonatkozna, oly módon, hogy a politikai pluralizmus rendszerében a kormányba jutott kommunista pártok elvesztett választás után kötelesek lennének visszaadni a kormányhatalmat? Hogyan lehetne ez Összeegyeztethető a történelmi haladás képviseletére való Igénnyel?

VÁLASZ: Mindenekelőtt a kérdés bevezető mondatához kapcsolódnék, Magyarországon 1945 után többpártrendszer volt. Aki ismeri hazánk történelmét, ezt hizonyára tudja, amint azt is, hogy történelmileg miképpen alakult ki nálunk az egypártrendszer. Tapasztalataink arról győztek meg bennünket, hogy sem a szocializmusnak, sem a polgári demokráciának nem az egypárt-, a kétpánt- vagy a többpártrendszer a kritériuma. Ä felszabadulás előtti Magyarországom. többpártrendszer volt. Ki állíthatja, hogy ettől a Horthy-fasiszta rendszer demokratikus lett volna?

A létrejött szocialista országok közül egyesekben egypártrendszer, másokban többpártrendszer van. Ez bizonyítja. hogy nem elvi, hanem a történelmi fejlődéstől függő gyakorlati, politikai kérdésről van itt szó!

A nyugat-európai országok pluralista politikai rendszerén belül a hatalomváltás módozatainak kérdésében nem mi, hanem az adott ország kommunista és más baloldali pártjai az illetékesek.

Az elméletnek mindig a gyakorlat a próbája. Az önök által feltételezett esetet megelőzi, ezért időszerűbb és izgalmasabb egy másik kérdés. Vajon a kormányhatalmat ma kézben tartó erők kötelességüknek tartják-e azt átadni a baloldali, haladó, demokratikus pártoknak, ha egy közeli választáson a nép többsége szavazatával őket támogatja?

KÉRDÉS: Az európai viszonyoknak az európai biztonsági és együttműködési értekezlet által és a bonni keleti politika közreműködésével történt normalizálása tartósan megváltoztatta kontinensünkön a politikai éghajlatot. E fejlődés keretében lát-e ön lehetőséget arra, hogy megérik a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonása?

VÁLASZ: Egyetértek azzal, hogy kontinensünkön pozL tíy fejlődés ment végbe, jelentősen javult a politikai klíma, különösen a hidegháború éveivel összehasonlítva. Ugyanakkor azt hiszem, hogy még sOk mindent kell tennünk a kölcsönös bizalmat, a politikai és a katonai biztonságot egyaránt szavatoló, valóban stabil kapcsolatok megteremtéséért.

A szovjet csapatok ideiglenes jellegű magyarországi tartózkodása ennek a nemzetközi helyzetnek a függvénye. A szovjet hadsereg Magyarországon állomásozó alakulatai a magyar néphadsereggel együttműködésben, a Varsói Szerződés keretében közösen egyeztetett, közösen elhatározott feladatatokat látnak el a szocialista országok népeinek békéje és biztonsága védelmében.

Az „ideiglenes” jelző használata kifejezi azt a meggyőződésünket, hogy az enyhülési folyamat, a nemzetközi helyzet fejlődése el fog érkezni olyan stádiumba, amikor a politikai és katonai enyhülést szavatoló intézkedések között sor kerülhet a külföldön állomásozó katonai egységek visszavonására, s a két katonai szövetség, a NATO és a Varsói Szerződés egyidejű megszüntetésére.

A nemzetiségi kérdést a szocializmus oldja meg

KÉRDÉS: Történelme során a magyar nép elvesztette egy egységes államban való nemzeti önmegvalósulás lehetőségét. Ennek következménye ma a valamennyi szomszédos országban élő magyar kisebbségek. Hiszi-e ön, hogy a népek elveszthetik egy nemzeti egységállamra való igényüket, és beletörödnek-e a magyarok ebbe az állapotba? Milyen a magyar kisebbség helyzete, és mit tehet Magyarország helyzetük javítása érdekében?

VÁLASZ: A történelem úgy hozta — nemcsak Európában, de a világ sok más táján is —, hogy jelentős számú néptöredékek élnek az adott országok határain túl. Az ebből adódó kérdések megfelelő megoldása nagy figyelmet kíván az érintett országok kormányaitól, és nagy felelősséget ró rájuk.

A XX. században nem lehet a XIX. század módszereivel megoldani a nemzetiségi kérdést. Európában ma a népek együttműködésének fejlesztése a járható út. A kisebbség sorsa elválaszthatatlan a többség sorsától. A nemzetiségi kérdést is véglegesen a szocializmus oldja meg azáltal, hogy az egész társadalom, tehát a nemzetiségek számára is biztosítja a szabad fejlődést.

A jelenlegi Európában a nemzetek és a nemzetiségek problémáinak megoldása nem a „hajdan való dicső múlt” emlegetése, hanem a történelem tanulságainak hasznosítása. A volt uralkodó osztályok nemzetietlen, más népekkel szemben gyűlölködő, revansista politikája mérhetetlen kárt okozott mindenekelőtt magának a magyar népnek, kis híján a nemzet teljes pusztulását okozta. Kormányzatunk nem ezt az utat járja. A törekvés az. hogy mai hazánkban, a szocializmus útján járva, új nemzeti felvirágzást biztosítsunk népünknek, s természetesen a hazánkban élő nemzetiségeknek is. Arra törekszünk, hogy a Magyarországon és a szomszédos országokban élő nemzetiségek mindinkább hidat alkossanak országaink és népeink között.

Közismert, hogy sok magyar él nemcsak a szomszédos országokban, hanem Európa és a tengerentúli földrészek számos országában is. A Magyar Népköztársaság hivatalos politikájához tartozik, hogy miközben természetesnek tekinti a határainkon túl élő magyarság beilleszkedését az adott ország életébe, ugyanakkor a megengedhetőség és a lehetőség határain bedül ápolja a szülőföld, az óhaza iránti szereteted is. Ezt a célt szolgálja a se* állammal kötött szerződés alapján lebonyolított utazások, látogatások elősegítése, a kulturális kapcsolatok fejlesztése, a népi hagyományok ápolása.

A helsinki Okmány aláírói méltán értettek egyet abban is, hogy a nyugalom és a biztonság egyik feltétele a jelenlegi határok sérthetetlensége. A magunk részéről e történelmi jelentőségű tanácskozáson is kifejtettük meggyőződésünket, hogy ez az elv megfelel a részt vevő harmincöt állam érdekeinek, s megtartása biztosítja a békét.

KÉRDÉS: Egy alkalommal ön, visszatekintve az l)5t eseményeire, amelyeket „nemzeti tragédiának” nevezett, beszélt a nép többsége által meg nem értett politikusok „lelki kínjáról”. Ezzel kapcsolatban, végezetül két — inkább személyes — kérdés: hoszszú politikai pályafutása során melyik politikai döntés okozta a legnagyobb „lelki kínt”, és miben látja politikájának legnagyobb eredményét?

VÁLASZ: A kommunista párt a tömegekért harcoL dolgozik, hazánkban a kormányzás felelőssége is reá hárul. Ezért a kommunista vezetők — közöttük én is — tudatában vannak annak, hogy minden fontos döntés hatással van a naptömegek életének alakulására. A nagy döntések ily módon mindenkor lelkiismereti kérdést — hogy az ön által említett kifejezést használjam —, „lelki kínt” jelentenek egy vezető számára. Ezt azonban inkább úgy nevezném, hogy a döntés felelősségének súlya.

Jómagam, mint meggy őzöd éses kommunista, több mint negyvenöt éve végzek politikai — tehát nagy felelősséget kívánó — munkát. A legnehezebb eset az. ha elhatározásainkat nem értik meg vagy nem azonnal értik meg azok, akiknek érdekében történik; ilyesmiben a hosszú idő alatt — sajnos — nemegyszer volt részem.

„Politikám legnagyobb eredményéről” nem tudok nyilatkozni, mert senki sem tudja tárgyilagosan megítélni saját munkáját; nem egyéni politikát folytatódé hanem egy kollektív vezető testület tagjaként dolgozom.

A Magyar Szocialista Munkáspárt, országúi* kormányzata legnagyobb eredményének azt tartom, hogy minden alapvető kérdést a néppel együtt oldottunk meg, úgyhogy azt mondhatom, legjelentősebb eredményünk az a cselekvő magatartás, tettrekészség és egyetértés, amellyel népünk megoldja a szocialista építőmunka mindennapi hazai és nemzetközi feladatait.

3