Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-07-02 / 13. szám
„Reicht brüderlich die Hand” Beszélgetés Áts Erikával, a Neue Zeitung felelős szerkesztőjével a magyarországi nemzetiségekről Ich komm’ aus Schwabenland — énekelte a gannai asszonykórus a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének kulturális gálaestéjén, amelyet a magyar televízió közvetített a minap a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Otthonból. Rajtuk kívül szerepelt még az eleki népi együttes, az urkúti aszszonykórus, a pilisvörösvári úttörőegyüttes — német gyerekjátékokkal, és még sokan mások. Ez is bizonyítja, hogy újabban egyre nagyobb az érdeklődés a hazánkban élő nemzetiségek iránt. Mennyi a nemzetiségek lélekszáma? — Az 1970-es népszámlálás alkalmával a lakosság 1,5 százaléka vallotta magát nem magyar anyanyelvűnek, ebből 34 049 délszláv. 35 594 német. 12 624 román. 21 176 szlovák anyanyelvűnek. Persze rajtuk kívül sokan vannak, akik családi és egyéb körülményeik miatt szintén érdeklődnek a nemzetiségi oktatás és kulturális tevékenység iránt és hordozói a nemzetiségi nyelvnek és kultúrának. Mintegy 100 ezer délszláv, 200 ezer német, 25 ezer román és 110 ezer szlovák érdeklődésű lakossal számolhatunk jelenleg. Ats Erikával beszélgetek, a Neue Zeitung felelős szerkesztőjével, aki 1958 óta vesz részt a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége munkájában, s mint publicista, állandóan foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel, ezen belül a magyarországi németség helyzetével, életével. ön elsősorban a német nemzetiség problémáival foglalkozik. Mióta élnek németek hazánk területén összefüggő településeken? — Európában nem volt szokatlan a nagy néptömegek átköltözése egyik országból a másikba. Magyarországon a mohácsi csata után elnéptelenedett területeken telepedtek meg elsősorban a német családok, többnyire földművelők és kisvárosi iparosok, akik a német nyelvterület legkülönbözőbb vidékeiről jöttek, mindenekelőtt a rajnai-frank és a bajor dialektusokat hozták magukkal. Hogyan alakult a német nemzetiség sorsa az elmúlt évszázadokban? A XIX. század nagy forradalmi hulláma — 1848. a hazai németségnek is nemzettudatot ad. Kossuth Lajos például Cibakházán azt a választ kapja a magyar szabadságért harcoló sváb zászlóaljtól: „Svábok vagyunk, de magyar svábok.” A kiegyezés után a névmagyarosítások erőltetése, az erőszakos és elvakult nemzetiségi politika megteremti a későbbi érdekellentétek alapjait. A Tanácsköztársaság idején azonban nemzetiségi népbiztosságot szerveznek, nagyszabású és nagyvonalú nemzetiségi politika körvonalai vannak kialakulóban. Aztán a húszas-harmincas évék ismét bonyolulttá teszik a helyzetet. A második világháború után 100— 120 ezer német anyanyelvű magyar állampolgár — többségükben volksbundista — távozik szülőföldjéről. A potsdami megállapodás értelmében pedig mintegy 170 ezer magyarországi németet telepítenek ki az országból. A kitelepítés, valamint a csehszlovák kormány kezdeményezésére 1946—48-ban végrehajtott lakosságcsere, amelynek keretében 73 273 szlovák hagyta el Magyarországot, sok tekintetben ellentmondásossá tette a nemzetiségiek hazai helyzetét. s nem egy esetben visszavetette nemzetiségi politikánk következetes érvényesülését. 1952-ben azonban már megalakulnak az első német nyelvű kultúrcsoportok Eleken, Csolnokon, 1955-ben megjelenik a Neue Zeitung, s fokozatosan megvalósul a Magyar Népköztársaság nemzetiségi politikája, a hazai németség tekintetében is. Melyek nemzetiségi politikánk alapelvei? — Az 1949->ben elfogadott alkotmány ,,A Magyar Népköztársaság területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét.” Az 1972-es, módosított alkotmány 61. paragrafusa továbbfejleszti a jogokat s leszögezi: ..A Magyar Népköztársaság területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az egyenjogúságot, az anyanyelv használatát, az anyanyelven való oktatást, saját kultúrája megőrzését és ápolását.” Milyen intézmények révén valósul meg ez a politika? — A nemzetiségi politikának a gyakorlatban koordináló szerve a Nemzetiségi Tanácsadó Bizottság, amelyet egyebek között minisztériumok, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint a magyarországi nemzetiségek Demokratikus Szövetségei segítenek. Az alapfeladat az anyanyelvi oktatás megszervezése, a nemzetiségi iskolák fejlesztése. Az 1973 74-es tanévben a nemzetiségek nyelvén oktató óvodák, általános iskolák és gimnáziumok száma 447 volt, tanulóinak száma pedig 28 800. Az iskolában tanultakat azonban csakis a nemzetiségi kultúra következetes ápolásával lehet tartósan rögzíteni; ma már 441 művészeti csoport és nemzetiségi nyelvművelő klub működik. A könyvtárakban mintegy 120 ezer könyv várja a fiatalokat, öregeket. A magyar rádió pécsi stúdiója szerb-horvát és német nyelven, a szolnoki stúdió szlovákul is sugároz műsort. A nemzetiségi szövetségek lapjai a Neue Zeitung, a L’udové noviny. a Narodne novine és a Foaia noastra nagy példányszámban jelennek meg. A nemzetiségi kalendáriumokon kívül önálló kiadványok is napvilágot látnak, például legutóbb a magyarországi délszláv versírók antológiája, a pécs környéki német bányászmesék gyűjteménye, a Mélyek a gyökerek című német irodalmi antológia mai hazai német írók műveiből, a Komárom megyei szlovák és német népdalok gyűjteménye, valamint a magyarországi román toliforgatók írásainak a gyűjteménye. Külföldön mennyire ismerik nemzetiségi politikánkat? — A Német Szövetségi Köztársaságban, Dortmundban két ízben is tartottam már előadást ezekről a kérdésekről, a közelmúltban pedig a Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn elnevezésű egyesület meghívására a Stuttgart melletti Backnangban beszéltem a magyarországi nemzetiségek helyzetéről, s válaszoltam az ott elhangzott kérdésekre. Mi érdekelte elsősorban a jelenlévőket? — Természetesen a nemzetiségek jelenéről kérdezgettek. Arról, hogy milyen kapcsolatban állnak az anyanemzetekkel, hiszen a magyarországi németek származásuk, folklórjuk, nyelvjárásaik, rokonságuk révén az egész német nyelvterülettel kapcsolatban állnak. A kulturális örökség révén (Beethoven, Brecht, Lenau stb.) kapcsolódnak mindazokhoz az országokhoz, ahol a hivatalos nyelv a német. Milyen eredmények várhatók nemzetiségi politikánk tái'lati fejlődésében? — Backnangban is elhangzott ez a kérdés. Különösen a fiatalok körében tapasztalható az az örvendetes tendencia, hogy míg az öregek inkább csak a tájnyelvet beszélik, a fiataloknál mindinkább kialakul az irodalmi kétnyelvűség, mindenekelőtt természetesen a humán pályákat választók körében. És ez nemcsak egy-egy nemzetiség számára követendő példa, mert a kétnyelvűség a XXI. századi műveltség elengedhetetlen feltétele lesz. Ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy eltűnjenek a múltból örökölt ellentétek, létre jöjjön az együttműködés, a népek közeledése. Ezt fejezi ki a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének a jelmondata is: Nyújts baráti jobbot! — Reicht brüderlich die Hand. A. A. A NYELV DÉVA VÁRA VII. Tavalyi hó, le a kalappal! Az élő, eleven történelem mellett az irodalom, a szépirodalom is számos színes, szemléletes kifejezéssel gazdagította a nyelvet. Ezekre csak egyet-kettőt hadd idézzünk. A csapot, papot otthagy, ottfelejt (’mindent felelőtlenül, gyorsan félbehagy’, illetve ’hirtelen, búcsú nélkül távozik’) szólást Petőfinek Csokonairól szóló tréfás verse terjesztette el, amely voltaképpen egy anekdotát örökített meg. Magát az anekdotát Domby Márton, Csokonai egykori iskolatársa s életírója jegyezte föl, így: „falun lévén egyszer egy jó barátjánál, vacsora előtt kevéssel gazdájával együtt lementek a pincébe ketten borért. Azonban mélázások közben addig berhelik a különben is rossz csapokat, hogy azt a hordóból egészen kiberhelték vagy beletörték. Ekkor, nem lévén más csapjok, a gazda Csokonait a szomszédba szalasztja csapért, maga pedig ujjával vagy tenyerével bedugja a csap lyukát. Csokonai elszalad a szomszédba csapért, de ott mulatság lévén, s a mulatóktól megragadtatván, elfelejtkezett a csapról, s a csap lyukát tenyerével kucorogva tartó gazdájáról, míg egyszer nagysokára azt nem kérdik tőle: — Ugyan, hogy esett ilyen későn ez a különös szerencsénk? Ekkor jutott eszébe, miért küldte őtet oda, az ő, csaplyukánál már a gömyedezésben, a kiabálásban és boszszankodásban egészen eltikkadt gazdája.” Ebből a történetből formálta meg versét Petőfi, s az összerímelő csapot-papot alakzattal elősegítette, hogy új országos szólásmondás, „szállóige’’ szülessék verse nyomán. A „le a kalappal” (’minden elismerésre méltó’) szólás szintén irodalmi eredetű: Szontagh Gusztáv üdvözölte e szavakkal Jósika Miklós sikeres első regényét, az Abafit a Toldy Ferenc szerkesztésében megjelent Figyelmeztetőben: „Uraim, le a kalapokkal!” A szólás ma is él, persze inkább csak a közvetlenebb, bizalmasabb stílusban. Vitray Tamás „Ötszemközt” című egyik televíziós riportjában hallhattuk (s olvashattuk is, mivel nyomtatásban is megjelent): „Ha jól emlékszem. F. L. mondta akkoriban azt. hogy ha másfél milliót termelnek, akkor le a kalappal.” A bizalmas stílusban használt leteszi a lantot (’abbahagyja a munkát, felhagy valamilyen tevékenységgel’) szintén irodalmi eredetű. Arany János írta le 1850-ben kelt csüggedt hangú versében: Leteszem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon seníki dalt... S hogy egy világirodalmi példát is idézzünk: a Hol van már a tavalyi hó?! (’Ki törődik ma már azzal, ki gondol már vele?') Villon egyik híres balladájából, a Tűnt idők Lepsénynél még megvolt Mészáros András karikatúrái szép asszonyaiból kelt szárnyra. A vers ajánlása Szabó Lőrinc fordításában így szól: Herceg, ne gondolj napra, évre, hol vannak ők, ne kérdje szó; felel a refrén visszakérdve: de hol van a tavalyi hó?! S hogy a csibésznyelvbe alászállt szállóigékről is essék szó: ki gondolná, hogy amikor valaki helyeslöleg rávágja cimborája szavaira: Helyes a bőgés, oroszlán! — Shakespeare-t idézi, akinek Szentivánéji álom című játékában Gyalu, az asztalos olyan átéléssel utánozza a sivatag királyát, hogy a nézőtérről az ifjú Demetrius tréfásan felkiált: „Well roared, Lion!”. Nálunk Arany János klasszikus fordításában kapott szárnyra. Moldova György egyik regényében a szereplők így búcsúznak el: Találkozunk Filippinél. Tréfásan ma is szoktak így elválni az emberek — megint csak Shakespeare-t idézve, öntudatlanul is, akinek Julius Caesar-jában Brutus és Cassius így egyezik meg a másnapi ütközet színhelyében: meet them at Philippi. Persze nemcsak a világirodalom nagy klasszikus műveiből, sokszor a könnyű múzsa műfajaiból is szárnyra kelnek szállóigék. Ha valamit nem találunk, pedig nemrég még megvolt, azt hajtogatjuk: Lepsénynél még megvolt. Ez a szólás Nóti Károly népszerű bohózatából kelt szárnyra, ahol a Balatonra leruccanó szalmaözvegy lemarad a motorkerékpár pótüléséröl, s mamlasz lovagja a fenti szavakkal mentegetőzik kétségbeesetten a férj előtt. (Lepsény Siófok és Budapest közötti helység a balatoni országúton.) A figyelmeztető vigyázz, mert tetted (kedved) követendi gyász Petőfi klasszikus verséből, A tintásüvegből terjedt el: Vigyázz! Kedved majd követendi gyász! S ha nem ily veszélyes a helyzet, akkor inkább kedélyes intelemként, mint fenyegetésként idézzük — ismét csak a motorozás köréből: Vigyázz, Malvin, jön a kanyar! — amely a Pesti Posta című élclap címlapjáról röppent fel, mintegy három évtizede. S hogy valami egészen újat is említsünk: régebben ha azt akartuk kifejezni, hogy nem szabad egyoldalúan ítélkezni, minden oldaláról meg kell forgatni a dolgot, azzal példázgattunk: az éremnek két oldala van. Komlós János, a népszerű humorista viszont ezt a címet adta egyik műsorának: Az érem harmadik oldala — azaz, mindig lehet még egy mentőgondolatot, megoldási lehetőséget találni. Azóta szinte szárnyra kelt, hogy: az éremnek három oldala van. (Folytatjuk) Szilágyi Ferenc
