Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-04-10 / 8. szám
A Rákóczi-jubileum alkalmából az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa emlékünnepséget rendezett az Erkel Színházban MTI — Tóth István felvétele KÖPECZI BÉLA II. RÁKÓCZI FERENC Rákóczi megpróbálta biztosítani a szabadságharc gazdasági alapjait, s éhhez igyekezett felhasználni az ország erőforrásait és a megyék hozzájárulását anélkül, hogy adót vetett volna ki. Kiépítette a modern gazdasági intézményi rendszert, s megszervezte a hadak ellátását. Figyelmét kezdettől fogva a katonai kérdések kötötték le, és ezeken belül is a reguláris hadsereg megteremtése, amelyben azonban az ország helyzete miatt csak kevés eredményt ért eL A szabadságharcot abban a reményben indította el, hogy külföldi segítségre tehet szert, s ezért minden belpolitikai ténykedése szoros kapcsolatban állt külpolitikai elképzelésével. 1704-ben fő reménysége, hogy sikerül egyesülnie a Nyugatról Bécs ellen támadó bajor-francia hadakkal vagy legalábbis segítséget kaphat tőlük. A kurucok ezért nyomulnak előre a mai Szlovákia területén és a Dunántúlon. A bajor választófejedelem azonban nem lelkesedik ezért a tervért, bár Rákóczi azt is felajánlja neki, hogy ő legyen a magyar király. Közben a fejedelem igyekszik más irányokban is tájékozódni, mert látja, hogy csak a francia szövetség reménye nem elegendő. Követséget küld XII. Károly svéd királyhoz, a brandenburgi választófejedelemhez, kapcsolatot keres a törökökkel — de nem sok eredménnyel. A császáriakkal való tárgyalásokat sem hárítja el, mert reméli, hogy így nemzetközileg garantált megegyezéshez juthat. A fejedelem mérlegeli, hogy megegyezzék-e Beccsel, de nem hisz abban, hogy komoly eredményekre tudja szorítani, különösen Erdély függetlenségének kérdésében, amely az 1600-as évek végén megszűnt még félig is önálló fejedelemség lenni. A független Erdély a magyar kortársak szemléletében az egyedüli biztosítékot jelenthette volna a császári abszolutista törekvésekkel szemben Magyarországon, és Rákóczi a XVI. században kialakult Habsburg-ellenes álláspontot teszi magáévá, s ebben a kérdésben nem enged, hiába küldik hozzá feleségét, majd nővérét, hogy egyéni kedvezményekkel megnyerjék. Felesége látogatásakor találkozik Wratislaw cseh kancellárral is, a császári békedelegáció vezetőjével, aki viszszautasitja a fejedelem követelését és figyelmezteti sorsára, ha a császári békefeltételeket nem fogadja el. „Ó fejedelem... — mondja — ön megbízik Franciaország ígéreteiben, pedig ez az ország azoknak a fejedelmeknek az ispotálya, akiket szerencsétlenné tett szavának és ígéreteinek megszegésével, ön is ezeknek a számát szaporítja majd, és ott iS hal meg egyszer.” A fejedelem felelete így hangzik: „Ebben nem Franciaország viselkedését vizsgálom, hanem az én kötelességemet.” Ezek után a tárgyalások megszakításáért a „kevély kegyetlenséggel maga uralkodását öregbíteni szándékozó Ausztriai Házat” teszi felelőssé, és a harc folytatására szólít. A fejedelem legfőbb reményét 1707-ben már nem Franciaországba vetette, hanem Péter cár Oroszországába. Miután megpróbált kapcsolatot teremteni több alkalommal a svéd királlyal1, többek között francia közvetítéssel, és mindig visszautasításra talált, I. Péter kezdeményezését nem utasította el, sőt örömmel fogadta. A cár szerette vdlna ugyanis, ha Rákóczi ráveszi a francia diplomáciát, közvetítsen a svéd király és ő közötte, de gondolt arra is, hogy a fejedelem vállalja el a II. Ágost elűzésével vitássá vált lengyel trónt, amelyre Svédország pártfogoltja Leszczynski Szaniszló tartott igényt. A fejedelem a közvetítés ügyét szívesen vállalta, de a lengyel korona kérdésében habozott, mert félt a svéd király haragjától, a franciák ellenzésétől, s mert Magyarországot és Erdélyt sem akarta sorsára hagyni. Ugyanekkor szerette volna a cárt érdekeltté tenni a magyarországi és erdélyi dolgokban, segítségét megszerezni, az új magyar királynak és önmagának, mint erdélyi fejedelemnek. Ezért I. Péter ajánlatát a lengyel kérdésben sem akarta egyszerűen visszautasítani. Lengyelországba megy, ahol I. Péter cárral kívánt találkozni, abban a reményben, hogy egyrészt a francia udvar által is helyeselt Svédország és Oroszország közötti közvetítésben részt vegyen, másrészt, hogy a cártól segítséget kérjen a magyarok számára akár diplomáciai kezdeményezés formájában, akár úgy, hogy orosz csapatok jönnek be az országba. A hadakat egyik generálisára, Károlyi Sándorra bízta a következő szavakkal: „így azért legdrágább kincsemet, édes hazámat, Munkácsomat és otthon levő másik mindenemet Kegyelmedre hagyom, s lelkire, hitire kötöm, bízom — teljességében elhitetvén magammal a Kegyelmed resolutiójának állandóságát, az melyet minap újabban is adott Munkácson, hogy nemzete boldogulása nélkül nem békélik, s egymást nem hagyjuk.” Akkor érkezett azonban Lengyelországba, amikor már köztudomású volt, hogy Törökország a Benderbe menekült XII. Károly svéd király ösztönzésére megindítja a háborút Oroszország ellen. A francia diplomácia pedig csak a Svédország és Oroszország közti közvetítést ajánlotta fel a cárnak, de a török háború megakadályozását nem. Ilyen körülmények között nyilvánvaló volt, hogy I. Péter nem tud támogatást nyújtani a magyaroknak. Míg Lengyelországban folytak a tárgyalások a cárral, Károlyi Sándor külön előnyök biztosítása után és Rákóczi tudtán kívül megkötötte Szatmáron a békét Pálfy János császári tábornokkal. Ez a szerződés biztosította a magyar nemesség kiváltságait, visszaadta a felkelők javait és tisztségeit, de elismerte a Habsburg-ház uralmát Magyarország és Erdély felett. Ez a kompromiszszuim 1848-ig meghatározta a két ország politikai, gazdasági és társadalmi viszonyait. Rákóczi tiltakozott a szerződés ellen, a függetlenségi harc céljai iránti hűség, a hazafiság és az erkölcs alapján. „Tudom — írta Károlyinak —, hogy legnagyobb argumentum az, hogy úgyis elhagyattatom, még talán a külső reménység is megcsal, mely ha mind így történnék is: mégis jobban szeretem tiszta, tökéletes lelkiismerettel Istenbe vetni reményemet egyedül, mintsem hitetlenségemmel azt megmocskolván, attul is mind eltávoznom, mind érdemtelenné tenni magamat. Ez oly végső resolutióm, amelytől csak a halál választ el, s nincs oly nyomorúság s rabság, amely elmémben habozást okozna”. Rákóczi nem elsősorban személyével, hanem azzal az üggyel, amelyet képviselt, keltette fel a világ figyelmét. Ha ma visszatekintünk a XVIII. század eleji szabadságharcra, nem tagadhatjuk meg tőle azt az érdemet, hogy bukásával is egy másik fejlődési alternatívára figyelmeztet. A Habsburgok fönntartották a magyar uralkodó osztály kiváltságait, tehát társadalmi téren nem újítottak, ami pedig a nemzetiségi kérdést illeti, a XIX. század elejétől arra törekedtek, hogy egymás ellen kijátszszák a régi Magyarország területén élt népeket. Ez a politika relatív gazdasági fejlődés ellenére — a Habsburg birodalom széteséséhez, de a kisnépek egységét megbontott nacionalista gyűlölethez is elvezetett. Rákóczi nem akarta gyökeresen megváltoztatni a feudális társadalmi rendszert, az ország függetlenségének kivívását állította politikája középpontjába. A függetlenség a társadalmi haladás egyik fontos feltételének bizonyult, s nemcsak Magyarországon. A fejedelem ezt az egységet a feudális társadalom korszerűsítésének keretében felismerte. A függetlenség nem szüntette volna meg az uralkodó osztály és a jobbágyok közötti ellentmondásokat, de világosabbá tette volna a társadalmi és nemzeti harcokat, s az azok közötti kapcsolatokat. Rákóczi kísérlete megelőzte a kort, amely napirendre tűzte a polgári nemzet kiteljesedését, s bukása nem kis mértékben függ össze ezzel a körülménnyel, bár ennek fő okozója a nemzetközi elszigeteltség volt. Ki tehát Rákóczi, s mit jelent ma számunkra? Olyan államférfi és gondolkodó, aki a kor haladó eszméit vallva új államot akart létrehozni a Duna-medencében, amely az itt lakó népek, a különböző társadalmi és szellemi erők összefogására épít, és szembeszáll szerves belső fejlődése érdekében a Habsburg hatalommal. E cél érdekében sokoldalú aktivitást fejt ki, s kész személy szerint is minden áldozatra. Haladó szellemisége, tántoríthatatlan elvhűsége, erkölcsi nagysága — példakép minden magyar és minden ember számára. (Részletek abból a tanulmányból, amely a Magyar Nemzet 1976. január 4—9. számaiban jelent meg.) LÉPÉSEK HELSINKI ÓTA Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hazánk lakosainak túlnyomó többsége ma világosan érzékeli a nemzetközi életben működő főeröket, ismeri az összefüggéseket, és tájékozódni is képes a bonyolult, ellentmondásos helyzetekben. Ez a felismerés tette országunkat a békés egymás mellett élés, az enyhülés feltétlen hívévé és harcosává. A magyar külpolitika figyelmének középpontjában természetesen Európa áll. Ügy véljük: a következő hónapok és évek egyik legfontosabb nemzetközi feladata az lesz, hogy a helsinki biztonsági értekezleten képviselt országok kormányai átültessék az életbe mindazt, amit a finn fővárosban elfogadtak. Mert a béke és a biztonság megszilárdítása elsősorban attól függ, hogy a részt vevő országok miképpen hajtják végre a záróokmányban foglaltakat. A Magyar Népköztársaság maradéktalanul teljesíteni fogja vállalt kötelezettségeit. Kormányunk máris intézkedéseket tett a záróokmány rendelkezéseinek végrehajtására. Ezt tette a többi szocialista ország kormánya is. A biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres befejezését világszerte megelégedéssel üdvözölték. Ám a kedvező visszhangba hamis szólamok is keveredtek. Egyes nyugati megnyilatkozások szerint a biztonsági értekezlet csak a szocialista országok számára volt hasznos, és „most a szocialista országokon a sor, hogy jelentős politikai engedményekkel fizessenek a nyugati országok állítólagos előzékenységéért". Köztudott azonban, hogy a záróokmány tárgyalások, kölcsönös kompromisszumok — és nem egyoldalú engedmények — alapján jött létre, és minden európai nép érdekeit tükrözi. Az enyhülés és az együttműködés minden európai országnak az érdeke, sőt előnyei nem is szűkíthetők le a mi kontinensünkre. A záróokmányban foglaltak végrehajtásáról is — enyhén szólva — különös véleményeket lehet hallani Nyugaton. Egyesek szerint a szocialista országok a záróokmány harmadik fejezetének, azaz a kulturális és oktatási kapcsolatokra, az információk cseréjére és az úgynevezett emberi kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseknek a hiánytalan végrehajtásával „bizonyíthatják", hogy őszintén akarják-e az enyhülést. Vajon kell-e hangsúlyoznunk, hogy a szocialista országok egész eddigi politikája cáfolhatatlanul a békés egymás mellett élés, az enyhülés mellett szállt síkra? A szocialista országok — köztük hazánk — természetesen a záróokmány harmadik fejezetében foglaltakat is végrehajtják. Nem árt azonban emlékeztetnünk arra, hogy a biztonsági értekezlet záróokmánya nemcsak egy fejezetből áll. A mi felfogásunk szerint a biztonsági értekezlet záróokmánya egységes egész, senki sem válogathatja ki a neki tetsző pontokat, és nem veheti semmibe azokat, amelyek valamiért nem nyerték meg tetszését. Hazánkban 200 000 példányban adták ki a helsinki záródokumentumot, amely ma már általános „hiánycikk”. Számos nyugati országban viszont tapasztalataim szerint a közvéleményt nem tájékoztatták kellőképpen arról, hogy miben is egyeztek meg az állam- és kormányfők a múlt év nyarán a finn fővárosban. A magyar közvéleménnyel viszont folyamatosan ismertetik mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány hoz a helsinki okmány megvalósítása érdekében. Ezzel a kérdéssel foglalkozott nemrég az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának elnöksége. Az elnökség megállapította: a helsinki tanácskozás záródokumentumának aláírása óta bebizonyosodott, hogy Európa jó úton indult el, mert csak így teremthető meg a béke, a biztonság, a különböző társadalmi rendszerű országok és népeik közötti egyenjogú, sokoldalú és kölcsönösen előnyös együttműködés. Helsinki óta — elsősorban a szocialista országok részéről — tett pozitív intézkedések erősítik a népek reményét a békében élő Európa megteremtésében. Az enyhülés folytatásához azonban szükséges, hogy az európai biztonság és együttműködés ügyét támogató társadalmi erők és mozgalmak az eddiginél is hatékonyabban járuljanak hozzá a helsinki záróokmány ajánlásainak gyakorlati megvalósításához. Arra törekszünk, hogy a magyar bizottság tevékenysége is ezeket a célokat szolgálja. Folytatjuk a közvélemény tájékoztatását az európai béke. biztonság és együttműködés időszerű kérdéseiről, elősegítjük, hogy társadalmunk valamennyi rétege részt vehessen ilyen irányú tevékenységben. A tavaszi béke és barátsági hónap keretében május 9—15 között az Országos Béketanáccsal és más szervezetekkel közösen „Európai Biztonsági és Leszerelési Hetet” rendezünk, amelynek rendezvényein — fórumokon, tudományos tanácskozásokon, klubestéken és kerekasztal-beszélgetéseken — cselekvésre mozgósítjuk a magyar társadalmat. Az elnökség a magyar nemzeti bizottság teljes támogatásáról biztosította az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottságát, amelynek munkájában a jövőben is részt vesz. Pethő Tibor A budavári ásatások híres, gótikus szoborleleteit mutatja be kiállításán a Történelmi Múzeum. A sapkás férfi portré a kiállítás egyik legszebb darabja MTI — Fényes Tamás felvétele 3
