Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-01-03 / 1. szám
A megyehatár A békésszentandrási duzzasztómű A szarvasi „Tessedik Sámuel” Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum MTI — Bereth Ferenc felvétele Az orosházi üveggyár vezérlőterme MTI — Mikó Sándor felvétele A szarvasi Húsüzem MTI — Vigovszkl Ferenc felvétele Kőrősvidéki tanya Ifj. Futász Dezső felvételei 'Báróit Oéra-lhíty Péter-Kristóf Attila MSHJl MM& BÉKÉS Az új város A Viharsarok közepén vagyunk. Itt fútták, itt kaptak lábra a kemény szelek, amelyeknek jöttét az jelzi, hogy vörösbe borul az alkonyi ég. Nyomor odvából Jtört fel a vihar; cselédlakásokból, ahol négy család főzött egy tűzhelyen, s nyitott kéményen át távozott a füst, hátrahagyva a korom kesernyés szagát; hirtelen felsüvöltött a „köpködőkön”, a poros mezővárosok, szétterülő községek piacain, ahol a zsellérek naphosszat álldogáltak, várván, hogy a nagygazdák szeme megakad inas karjukon, s akkor talán néhány napra megint lesz munka és kenyér. Innen, erről a tájról indultak el a huszadik századi magyar földmunkásmozgalmak, így kapta ez a nyugodt, szelíd vidék a Viharsarok nevet. Békés — így hangzik a másik elnevezés, mintha a vihar és a béke ugyanazt jelentené. S valóban. És nem jelentheti-e ugyanazt? Hiszen a legalapvetőbb békességért, az emberi élet lehetőségéért csapott fel mindig itt, ezen a tájon a forradalmi hevület. Mondtuk, nyugodt, szelíd vidék ez. Köröskörül zsíros, fekete földek terülnek el, aztán lapos mezővárosok, rejtőző falvak, szép fehér tanyák. És mit mondhatunk az itt élő emberekről? A legjobb fajta nép hűségben, munkában, erőben, életkedvben, büszkeségben. őrzi a múltat, a hagyományt, amely nem több és nem kevesebb, mint a szolgaságra képtelen ember hatalmas alkotókedve, s a változás igénye, az ember kitartása, lebírhatatlansága, sóvárgása az új iránt, a kitárulkozás képessége, s mindez elegyedik a büszkeséggel, amelyről nem oktalanul beszélünk, hiszen csak így érthető meg ez az emberfajta; a múlt és a jelen. Ez a föld tele van tudásszomjjal, az idegen iránti derűs barátsággal, nyíltsággal; ez a föld jóra rosszal nem felel, de minden időkben keményen felelt az elsivárító, aljas, megkülönböztető, embertelen tettekre és eszmékre. A békési nép büszkeségében a haladás és felemelkedni vágyás is benne foglaltatik; itt folyvást előretekint a múlt. Három település nevét említjük most: Békés, Vésztő, Murony. Ezek a települések a földmunkásparaszti művelődés központjai voltak; olvasó- és színjátszókörök működtek itt; ehhez a tájhoz fűződnek a falukutatás, a népi írómozgalom kezdetei. Mai társadalmunk vezető rétegében számos olyan ember található, aki Békés megyének erről a darabjáról származott el, aki itt kezdte meg közéleti tevékenységét, itt szerezte meg műveltségének, politikai elkötelezettségének alapjait. A nyomor, a szegénység nemes* indulatokat lobbantott lángra itt, hanem — különös módon — csiszolta a szellemet, s a jelen alapjait is megvetette. Békés e környék legjelentősebb és legsajátosabb települése — a fejlődő nagyváros, Békéscsaba szomszédságában — a történelmi idők során már többször városi rangra emelkedett, s mindanynyiszor forradalmi változások idején; az 1848—49-es szabadságharc alatt, majd 1919-ben. Szinte jelképszerűek a történések: a szabadság megszülte a várost, mert a szabadság mindig jól tudja, mit cselekszik; az elnyomás legelső cselekedete pedig az volt, hogy elvette ezt a rangot. Így történt ez 1849-ben és 1919- ben is. Alig néhány hétig volt akkor Békés város, aztán az ellenforradalmi csapatok bevonulásával község lett megint, mintha a ranggal folytatott játék maradéktalanul kifejezné a társadalmi érzelmeket is. Békés nagyközséget 1973. április 15-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa várossá nyilvánította. Ez a döntés már végleges. A város címere kék mezőben vörös csillag, vörös zászló, arany búzakalász, fékete fogaskerék — a forradalom és a munka jelképei. Itt tudják az emberek, hogy ez a kettő valójában egy lehet. Persze az, hogy egy települést városnak vagy községnek nevezünk, nem pusztán jó szándék és elhatározás kérdése. Békés várossá fejlesztését sokesztendős munka előzte meg. A város, amely jelenleg 22 ezer lelket számlál, hatalmas területen fekszik. A külső részek tanyavilággá oldódtak, jelentős távolságok nehezítették a közművesítést, az utak, járdák karbantartását, gondot okoztak a közlekedésben, „széthúzták” az üzlethálózatot, egyszóval késleltették a városias kép kialakulását. Az elmúlt esztendők példáit kiragadva, a fejlődés tendenciáját éreztetni lehet: ezernél több új lakás épült fel Békésen; új élelmiszer-, műszaki, ruházati üzletek nyíltak; sok millió forintot fordítottak járda- és útépítésre, a közvilágítás korszerűsítésére, a csatorna- és vízvezetékhálózat bővítésére, az iskolák modernizálására, az óvodák, bölcsődék férőhelyeinek növelésére; felújították a városi művelődési központot, a fürdőt; komoly összegeket áldoztak a műemlék jellegű épületek, templomok tatarozására. Mindehhez természetesen hozzá tartozik az ipar fejlődése, különös tekintettel a nők és fiatalok foglalkoztatására. A belső kerületek urbánus jellege, a Körös-parti új lakótelepek fák fölé nyúló, a természetes környezethez szépen illeszkedő üveg, beton és krómozottacél épületeinek látványa egy modern, mégis otthonos hangulatú város létezését, terjeszkedését bizonyítja; szinte érezni lehet, ahogy a jövő átlopakodik a múlt küszöbén és lassan, véglegesen eltakarja azt. Város a jövőben A másik település, amelyről szólni akarunk, Békéstől északra fekszik; a neve Szeghalom. Régi iratok megőrizték az ősi nevet is, így: Zeguholmu. Nyugtalan folyó közelségében, árvizek idején szigetként állt a halom, hajdan volt ősök temetkezési helye. A Sárrét középpontjában vagyunk. Szeghalom határában torkollik a Sebes-Körösbe a Berettyó. Lápos-mocsaras vidék volt ez, hajdan csak pákászok és halászok járták a szitytyókat és a nádasokat. A község történelmi múltja nem sok különlegességet tartalmaz: a falut felperzselte a tatár és a török, házait időközönként romba döntötték az árvizek, de az ember újra és újra megtelepedett, gyökeret vert itt, makacs jelenlétével példázva szívósságát, újrakezdő kedvét. Az isten tudja, miért ragaszkodott a nép ehhez a tájhoz. A föld nedves, nehezen termő volt itt mindenkoron, s ebből a rossz földből is kevés jutott. Ügy mondják: nincstelen volt az egész község, határa uradalmakhoz tartozott, így hát oda tartoztak a Szeghalmon élő zsellérek is. A sorsok lelassultak az idők során, nemzedékek múltak el nyomtalanul, a világ nem tekintett rájuk, ők sem tekintettek a világra. Az emberek őseik mozdulatait ismételték, őrizték a szokásokat, szántottak-vetettek, ahogy kellett, és arattak is, ha nem jött közbe az ár. Egyforma volt az életszemléletük, hasonlóak voltak a vágyaik, hasonlóak és csekélyek. — S e bűvös körből lehetetlenség volt kitömi. De pontosan a zsellérsors velejárójaként a szoros összetartozás érzése növekedett fel az emberekben, valamifajta közös dac: itt mindig a jövőért pereltek; Szeghalom és környéke ugyanúgy, mint Békés, jelentős szerepet játszott a huszadik századi magyar földmunkás mozgalomban. Napjainkban, jött el az az idő, amikor minden elfojtódás, kitömi akarás, közösségi érzés hirtelen hatóerővé vált; csak a múlt tespedtségével magyarázható az a lendület, amellyel a község népe a jelent formálni igyekszik. A község tanácselnökének szavait idézzük: „Szeghalom mezőgazdasági jellegű település volt mindig, a felszabadulás előtt ipar itt nem létezett. Két nagy termelőszövetkezetünk jelenleg 17 ezer hold földön gazdálkodik. Abban az időszakban, amikor országosan is a falusi lakosság elvándorlása volt a jellemző, 1960—69 között, községünk lakossága 5,4 százalékkal csökkent. 1970- től napjainkig viszont több mint 6 százalékkal nőtt. Javult a természetes szaporulat, megszűnt az elvándorlás, sőt a környező falvakból, tanyákról is sok ember beköltözött Szeghalomra. Mindez az ipar létrejöttének köszönhető. A Csepel Autógyár részlege leköltözött községünkbe, s itt kapott helyet a Ruhaipari Vállalat paplanüzeme is. Az egyik üzem a férfiak, a másik a nők foglalkoztatását oldja meg. Jól tudtuk, megfelelő ipar nélkül településfejlesztési elképzeléseink véghezvihetetlenek, ezért szorgalmaztuk a két gyáregység leköltözését, s további fejlesztését. Szeghalom jelenleg több mint tízezer lelket számlál, a község fejlődése azonban sokkal több embert érint: az egészségügyi, kereskedelmi és kulturális létesítmények, az ipari üzemek vonzása, haszna, a környező települések — Vésztő, Füzesgyarmat, Körösladány, Dévaványa, Kertészsziget, Körösújfalu, Okány népére is kihat. Ez negyvenötezer embert jelent. A megye vezetői mindezt figyelembe véve jelölték ki Szeghalom községet, Sárrét középpontjában, hogy az anyagi erők koncentrálásával minél rövidebb idő alatt középfokú központtá, majd később várossá válhasson.” Nézzük, mit jelent ez az előbb említett erőkoncentrálás? Több mint kétszáz új lakást, egy kétezer vagonos gabonatárolót, szennyvíztisztítótelepet, csatornahálózatot, tanyasi kollégiumot, szakközépiskolai műhelytermeket, autószerviz üzemet, ruhatisztító szalont, száz férőhelyes óvodát. Aki néhány esztendővel ezelőtt fordult meg a községben, azt poros utcák, földszintes, falusias jellegű házak, röviden: nagyonis vidékies látvány fogadta. A mai látogató, amikor Szeghalom középpontjába ér, korszerű áruházakat pillant meg, s egy valóban városi szintű, egyre tovább terjeszkedő lakótelep tűnik szemébe. Szobrok, parkok, játszóterek, szép középületek jelzik, hogy íme, készül a jövőbeli város. A községi rendelőintézet valahány szakorvosának a munkahely tőszomszédságában gyönyörű négyszobás lakása van. Éppen ezért Szeghalmon szívesen telepedtek meg a szakorvosok, és ez azt jelenti, hogy a község és a környék lakóinak nem kell 70—80 kilométert utazniuk, két-három munkanapot elvesztegetniük egy-egy szakorvosi vizsgálat, kezelés miatt. Majdnem biztosra vehető, hogy az elkövetkező évtizedekben Békést követve Szeghalom is város lesz. A városi rangnak Magyarországon alapvető, jól körülírható feltételei vannak, a népességszám, az intézményhálózat, az egészségügyi és szociális létesítmények, az ipar, az oktatás és művelődési ellátás, a kereskedelem, az úthálózat, a lakáshelyzet vonatkozásában. Ez a település, amely a múltban évszázadokon át semmit sem változott, most olyan lendülettel fejlődik, s lakói olyan igyekezettel í ! I
