Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-01-31 / 3. szám
A szombathelyi kertész szövetkezet évente 18 millió forintos virágexportot bonyolít le MTI — Koppány György felv. Kőszegi látkép a Szabó-hegyről MTI — Járay Rudolf felv. A freskókkal gazdagon díszített veleméri műemléktemplom MTI — Járay Rudolf felv. Számok Vas megye helyzetét és szerepét a szocialista Magyarország társadalmi és gazdasági szerkezetében csakis bizonyos számok ismeretében lehet ábrázolni. Ezek az óhatatlanul szükséges számok Vas megyéről szólva izgalmas ábrákat eredményeznek, mert a megyében bőségesen találhatók olyan feszegető szélsőségek, amelyeket talán egy hasonlattal lehetne leginkább meghatározni: Vas megye területén állnak még az ősi szerek s a megyeszékhely ad otthont Magyarország egyik legkorszerűbb szállójának. Már az őrségi táj bemutatásánál említettük, hogy ezen a vidéken az erdők és a mezőgazdasági ingatlanok harmonikus rendszere azt az érzést kelti a látogatóban, hogy egy ősi érintetlenségben élő tájra érkezett. Ezt a csalóka érzést az az éghajlati jellegzetesség okozza, hogy a megye Alpok-alja és Vasi dombság elnevezésű területe az őrséggel egyetemben Magyarország legkiegyensúlyozottabb éghajlatú területe, ahol még erősen érződik az Atlanti-óceán hatása, a nyár mérsékelten meleg, a tél havas, hosszú, de nem zord. Az évi 6—800 milliméteres csapadék és az 1800—1900 órás napsütés az éghajlati viszonyok olyan kedvező együttállása, amelyből szinte közvetlenül levezethető, hogy Vas megye Magyarország gazdagabb tájai közé tartozik. Az ország legszebb tájegységeit magába foglaló, vízben is gazdag megyéje azonban „pályahátránnyal” indult a felszabadulás után, amikor elkezdődött az új, a szocialista Magyarország felépítése. Ipara alig volt — ezt ugyan a tizenkilenc magyar megye közül egy-fkettő kivételével valamenyiről el lehet mondani. Ráadásul Vas megye talajviszonyai kedvezőtlenek, ásványi kincsekben szegény, csupán a répcelaki széndioxid, valamint a felsőcsatári zsírkő a jelentős ipari nyersanyag, ez utóbbi azonban nem olyan jelentőségű, hogy nagyobb ipart lehetne rá telepíteni. A kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területeken elsősorban az állattenyésztés fejlődött, a felszabadulás előtti nagybirtokrendszer mindössze annyiban pártfogolta az ipart, amennyit a mezőgazdasági termékek feldolgozása megkívánt. A sárvári nagybirtokán meghúzódó, száműzött bajor király még a cukorgyár gondolata ellen is tiltakozott; borongósan fellengzős gondolatai egy óriási vadaskert körvonalait vonták meg; jószerivel az egész akkori Magyarországot egyetlen vadászterületnek szerette volna látni, ahol ember soha, csak nemes vad kerül a magányosan kóborló száműzött szeme elé. Ilyen emberek is éltek akkoriban Magyarországon s ha a száműzött bajor királynak nem is volt sok beleszólása, volt elég a többi nagybirtokosnak, a csökönyös tekintetes vármegyének, amelynek maradisága Vasban és Szombathelyen messze felülmúlta az országos átlagot. A vasi ember szorgalmára, tehetségére és alkalmazkodó képességére jellemző, hogy azokban a kisebb ipari üzemekben, amelyek már a század elején megszülettek a vasi földön, olyan termékeket állítotak elő, amelyek világtekintélyt szereztek. Így a csaknem manufaktúra-eszközökkel előállított kőszegi posztót Európa vásárain keresték, a szentgotthárdi kaszát pedig a világ legjobb aratószerszámának tartották. Vajon emlékezik-e még valaki arra, hogy ugyancsak Szentgotthárd jeles kis óragyára révén jogot formált a „magyar Schaffhausen” elnevezésre? Ezeken kívül szükségesnek látszik elmondani, hogy a kedvezőtlen természeti adottságokkal sújtott s a feudális nagybirtokrendszer szorításából éppen kiszabadult vasi parasztságot a felszabadulás után még fejletlen s háborús károktól visszavetett ipar nem tudta lekötni, a lakosság nagyobb arányban költözött át az ország fejlettebb ipari vidékeire. A megye lakossága 1949 és 1973 között huszonnégyezer fővel csökkent, csak a hetvenes évek elején mérséklődött az elvándorlás és növekedett a természetes szaporulat. Az ötvenes évek második felében Vas megyét is iparilag elmaradott területté nyilvánították s ettől kezdve új fejezet kezdődött a megye ipari fejlesztésében, de nyugodtan mondhatjuk, hogy egész Vas megye gazdasági életében. Az ötvenes évek elején átlagosan évi 50 milliót fordítottak ipari beruházásokra, az évtized végén már átlagosan évi 120 milliót, a második ötéves tervidőszakban pedig kereken egy milliárdot A beruházásoknak megvolt az eredményük. 1949-ben még alig húszezer, 1973-ban már közel 45 ezer fő volt az iparban foglalkoztatottak száma. A szocialista építés eredményeképpen azonban nemcsak az iparban dolgozó emberek létszáma emelkedett, de az ipar belvilágában a műszaki színvonal is, ily módon a termelékenység gyorsabban növekedett, mint a munkáslétszám. Egy szemléltető adat: 1973-ban Vas megyében kétszer annyi sajtot gyártottak, mint 1950-ben egész Magyarországon. A könynyűipar, az élelmiszeripar és a vegyipar felfuttatása átalakította Vas megye belső világát, a külsőt viszont a városok és várossá váló községek. Távlatok Vas megyéről s a megye városairól, kisebb létszámú településeiről szólva, mindenekelőtt azokat a távlatokat kell szemügyre vennünk, amelyek már felrajzolhatók a megye térképére, lefényképezhetők, és kézzelfogható valóságukban a holnapi továbbfejlesztés képeit hordozzák. A „vasi végeik”, a kisebb létszámú települések tája, még a megyeszékhely Szombathely sem tartozik az országosan kiemelt, nagyvárosias jellegű települések közé, azt mondhatnék: közel hetvenezres lélekszárna és dinamikus szerkezeti fejlődése ellenére sem távolodik el a megye léptékétől, fejlődése bensőséges. Ügy tetszik, igazodik a megye másik két városa, a tizenháromezer lakosú Sárvár és a tízezres lélekszámú Kőszeg fejlődési üteméhez, valamint azokhoz a kisebb központokhoz, amelyek most vannak kialakulóban a városi rang elnyerésére készülődő nagyközségekben. A megyét járó utazónak az arányosság tűnik a szemébe mindenekelőtt, az a harmonikus terjeszkedés, amely semmiképpen sem szándékozik leigázni a tájat. Pedig roppant egyszerű lenne például úgy fejleszteni Sárvárt, ezt a rendkívül eleven és mozgékony kisvárost, hogy a besűrített épülettömegek maguk alá gyűrjék a nemes szépségű Nádasdy-kastélyt. Ám erről szó sincs, a vasiak elkerülik az effajta tévedéseket, szemük előtt az arányok mértéíktartó növelése, a méretek tiszteletben tartása lebeg. Nézzük mindenekelőtt Szombathelyt. Biztosra vehetjük, hogy a város gazdái a megye gazdáival összehangolt elképzeléseiket úgy valósítják meg, hogy a római alapokon álló és épülő város az egészséges és megfontolt urbanizáció szellemében fejlődjék, nem mondva le arról, hogy az ezredforduló táján akár százezer ember otthonává váljék. Szombathely egyenletesen növekvő középváros, falai közt is végbement a dolgozó emberek foglalkozási rétegződése; az ipar felfutása friss erőkkel telítette meg a várost, s ezt a megye többi városáról és nagyközségéről is elmondhatjuk. A Szombathely nyugati peremén kialakított városképet tekinthetjük követendő példaképnek. Ez a modell: a széles karéjban elhelyezett, nem túl magas és nem túl terjedelmes, éppen ezért nagyon emberi méretű Derkovits-lakótelep, amelynek gyújtópontjában a római építészet stílusjegyeit a modem kor igénye szerint megvalósító Claudius Szálló áll. A korszerű városfejlesztés hatalmas eredményeket ért el a felszabadulás óta Magyarországon. A hajdani városszélen, szemétlerakó telepek és elmocsarasodott agyaggödrök, a régi téglagyár törmelékhegyei helyén alakult ki az a lenyűgöző szépségű karéj, amely szinte bűvészügyességgel lepte be a természetet a város szívébe. A harminc éve már zárt, szélső területein a „hagyományos”, gyakran falusias kisvárosi periféria változott itt át egy lendületes középvárossá, ahol a város lakosságának csak egy lépést kell tennie, hogy a csónakázótó, a hatalmas strandfürdő, a sétányok bravúros tereprendezésének színhelyét elérje. De ne legyünk egyoldalúak, ne csupán Szombathely egyre inkább megvalósuló távlataiért lelkesedjünk, vegyük szemügyre Kőszeget is, amely Sopron és Szombathely közé ékelve, hosszabb távú pihenésre csábító városka, s valóságos turisztikai gócponttá nőtt. Beszéljünk Bükfürdőről, erről a kis vasi falucskában kialakult gyógyfürdőhelyről, amelynek napjainkban az országhatáron túl szinte nagyobb híre van, mint a határokon belül. Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy Bük a nyugati határhoz legközelebb fekvő klimatikus gyógyhely, s tegyük hozzá azt is, hogy a Rába mentén még számos kutató fúrás kecsegtet hasonló gyógyértékű forrás felfakadásával, s akkor pedig a távoli jövőtől máris a közeljövő megvalósuló feladatai közé kerül egy olyan fürdőhelyvonulat megteremtése, amely mintegy kaput nyit a magyarországi gyógyvizek gazdag és változatos rendszeréhez. Távlatokról beszélni Vas megyében lelkesítő feladat, mert Vas megye vezetői és egyszerű polgárai közt a legkisebb javaslat is visszhangot kelt. Hosszú, országjáró utazásunk vége felé egységes és megnyugtató képpel zárhatjuk a vasi krónikát, a nyugati határmegye azzal a szép eltökéltséggel őrzi és ápolja gyönyörű, tágabb otthonát, amellyel az ősi szerek lakói a honfoglalás óta. Varga Sándor őrségi fazekasmester munka közben A szombathelyi Claudius szálló MTI — Fehér József felv. MTI — Balassa Ferenc felv. A szombathelyi kultúrpalota éjjel MTI — Ilovszky Béla felv.
