Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-11-06 / 23. szám
Hol van Csomorkány? Hódmezővásárhely nem csak arról nevezetes, hogy az egyik leghosszabb nevű és legnagyobb határú város. Ismert a magyar szellemi életben betöltött sajátos szerepe is: népi kultúráját a Kossuth-díjas Kiss Lajos néprajztudós fedezte fel, s tárta elénk nagyszerű könyveiben. A város népben gyökerező százaid eleji művészeti élete már Ady Endrét is arra késztette, hogy „paraszt-Párizsnak” nevezze. Németh László, aki a felszabadulást követő években Hódmezővásárhelyen talált otthonra, választott szülővárosának vallotta e helyet, ám ugyanakkor itt fogant meg benne egy sajátosan magyar fogalom is, a csomorkányizmus fogalma, melyen a sárba ragasztó vidékiességet értette. * A város egyik legjobb termelőszövetkezete épp a Csomorkányra vezető út mentén található. A Dózsa termelőszövetkezet 1948-ban alakult, jelenleg 3300 hektáron gazdálkodik. A szövetkezet központjában Mári József téeszelnök néhány jellemző adatot közöl velünk: a 3300 hektár 617 tagot tart el, közülük több mint háromszáz a nyugdíjas. A fennmaradó háromszáz aktív dolgozónak pontosan az egyharmada harminc éven aluli. Vajon hogyan élnek a Csomorkányi út mentén a parasztfiatalok? Nagy részük az állattenyésztésben dolgozik, többségük szakmunkás. Az utóbbi években mind többen szereznek ipari képesítést. Szükség is van rá, mert egyre több a mezőgazdasági munkagép, hiszen a nagyüzemi mezőgazdaság alapképlete — mint a világon mindenütt, így a Csomorkányi út mellett is — sok gép, kevés ember! Az elnök gépkocsiba ültet bennünket: menjünk, nézzünk szét a gazdaságban. Most azonban inkább az embert keressük, mégpedig fiatalt, hogy megtudjuk: hogy él, mi az álma, mik a tervei? Nagy Lajos 1935-ben cikket írt a Válaszba Találkozás a hódmezővásárhelyi tanyavilággal címmel. „Szégyenlem magam, hogy erre az ünnepi alkalomra nem öltöztem fel különben” — így kezdte az író beszélgetőtársa, a százötven holdas gazda, bizonyos Kruzslicz Flórián. S hozzátette: „De hát így állunk, ez a ruhám.” Tóth Sándor, aki 1956-ban született Hódmezővásárhelyen, a 840-es tanyán, ugyancsak elcsodálkoznék, ha most — húszesztendős hegesztő szakmunkásként — egymás mellett látná az egykori százötven holdas Kruzslicz Flórián és az ő ruhatárát. Pedig tanyasi fiú ő is. itt élte le, a várostól tízegynéhány kilométernyire az életét. De hát milyen most a tanyai élet? — Ügy érzi, el van zárva a világtól? — Nem én! — feleli. — Ha ráérek, akkor ugróm be a városba, amikor akarok! — Mivel? — Motorral. Percek alatt benn vagyok. De nem sokszor megyek, mért megvan nekünk idekinn mindenünk: televízió, rádió magnetofon, hűtőgép, újságokat is járatunk ... Én jobb szeretek tanyán lakni, mint a városban. A nagyszüleim a városban vannak, kisgyerekként, ha náluk voltam, alig vártam, hogy hazajöhessek: szebb itt! Ami igaz, az igaz: zajlik az élet a tanya körül! Hat tehén, két tucat sertés, két birka, kacsák, libák, tyúkok, galambok, méhek, két mérges házőrző kutya a jókora portán. Az apa ugyancsak téesz-tag. Két esztendeje — ízületi bántalmak miatt — rokkant-nyugdíjazták. Gépszerelő volt. A tanyán jól felszerelt műhelyt rendezett be apa s fia — idejüket és kedvüket legszívesebben itt múlatják. — Mit tetszik csinálni? — Kosarat fonok — feleli a fiú édesanyja. Bedolgozó a Háziipari Szövetkezetben. — Megéri? — Fizetnek érte. Besegít a férjem és mind a két fiam. — A másik fiú hol van? — O szobafestő, bent dolgozik a városban. — Évtizedek óta a várostól távol, ezen a tanyán élnek. Nem vágynak városi életre? — De. Mi már vágyunk rá. Azt is akarjuk: .veszünk a városban egy házat, és beköltözünk. — És maga, Sanyi — kérdem a fiútól. — Szintén beköltözik? — Nem! — feleli határozottan, nyán. — Én maradok a ta-Ide köti a gyerekkora. A tér, ahol volt játékra hely bőven, a tanyai esték hangulata, amikor édesapja az ölébe tette a citeráját, kezébe vette a lúdtollat, és szép magyarnótákat pengetett... A szövetkezet ifjúsági szervezete évente többször is rendez programokat a fiataloknak. Kirándulnak Budapestre, ősszel nagy bált rendeztek, nemegyszer közösen mennek be Vásárhelyre moziba. — Elég ez? — Nekem elég. Ha akarnék, bemehetnék Szegedre, színházba is, háromnegyed óra alatt ott vagyok motorral, pénzem is lenne rá... Tény, hogy a lehetőség mindenre megvan. Még arra is, hogy ha később, netán a városba akarna költözni, megtehesse. Mert — igaz, sok-sok munka árán —, de anyagiakban nem szűkölködnek. És a civilizáció sem kerüli el őket... Dutka Judit NOVOBÁCZKY SÁNDOR Összehozni a fiatalokat Háziasszony: Hát akkor mutatkozzatok be egymásnak! ö az én kislányom, Zsuzsi, elsőéves joghallgató ... Barátnő: ö pedig az én nagy fiam, Edgár, harmadéves közgazdász. Edgár: Szia Zsuzsi... Zsuzsi: Szervusz Edgár... Háziasszony: Gondolom, benneteket nem nagyon érdekel, mit fecseg össze két öreg barátnő. Beszélgessetek addig a Zsuzsi szobájában ... Háziasszony: (izgatottan) Nos?... Barátnő: Nagyon helyes a lányod ... Háziasszony: A te fiad pedig kész férfi. Gondolod, tetszeni fognak egymásnak? Barátnő: Felcsillant a szemük a bemutatkozásnál. Háziasszony: Örülök, hogy végre sikerült összehozni őket. Ügy szeretném, ha a lányom egy rendes fiúval járna. Barátnő: Az én fiamnak is javára válna egy ilyen kapcsolat. Háziasszony: Milyen szerencse, hogy mi összetalálkoztunk a múlt héten. Mondd csak, mióta nem láttuk egymást? Barátnő: Érettségi óta. De évszámot ne emlegessünk ... Háziasszony: (nevet) Ne bizony. És tudod, amikor elmondtad, hogy mekkora fiad van, én mindjárt arra gondoltam, hogy ... Barátnő: ... hogy összehozzuk a gyerekeket. Én is kaptam rajta. Mert azért a fiús mamáknak se könnyű. Nem mindegy ám, hogy merre csatangol az a gyerek ... Háziasszony: Hát még, akinek lánya van! Barátnő: Pszt! Hallod, milyen önfeledten kacarásznak ... Háziasszony: Lehet, hogy ezek egymásra találtak?... Zsuzsi: Tudod, a mamám olyan magányos. Nehéz ám egv elvált asszonynak... Edgár: Az én anyámnak is. Valóságos klausztrofóbiája van. Szenved, hogy be van zárva a maga kis világába. Zsuzsi: Azt hiszem, jót fog tenni nekik, hogy újra összejöttek. Edgár: Régi barátnők, akik elvesztették, s egy szép napon megtalálták egymást. Egy pszichológus szerint az ifjúkori barátságok fellelése fiziológiai regenerálódással jár. Zsuzsi: Persze, az igazat megvallva, jobbat tenne nekik egy új férfi. Edgár: Az tény. De hát ez van. Egy bizalmas barátság néha a reveláció erejével hat. Zsuzsi: No igen. Csak az a kérdés, tartós lesz-e? Edgár: Nagyon sok múlik azon, lesz-e sikerélményük? Zsuzsi: Szerintem nagy csalódást okozna, ha azt látnák, hogy a tervük nem sikerült. Edgár: Ügy érted, hogy a „fiatalok összehozásának” terve? Zsuzsi: Igen, igen. Ez a mamám mániája. Edgár: Meg az enyémé is. Zsuzsi: Micsoda ötlet: összehozni! (nevet) Mi most össze vagyunk hozva. Jó, mi? Edgár: (a térdét csapkodja) összehozták a partit! Szegénykék ... Zsuzsi: (enyhén korholja) Azt hiszem, nem szép, ha kinevetjük őket... Edgár: Nem szép, de hasznos. Ha hallják a nevetésünket, jó jelnek veszik. Zsuzsi: Ha-ha-ha ... Tényleg! Edgár: Bru-ha-ha ... Hadd örüljenek ... Zsuzsi: Hallom a mama lépteit. Lábujjhegyen közeledik az ajtóhoz. Edgár: És konferálja anyámnak, mit csinálnak a fiatalok. Zsuzsi: Mit csináljunk, hogy örömet szerezzünk nekik? Edgár: Csókolózzunk... Zsuzsi: Jó. Gyere, (csókolóznak) Edgár: Hadd legyen egy jó napjuk. Zsuzsi: (két csók között) Úgyis olyan kevés jóban van részük ... Edgár: Ha már egyszer időt, fáradságot áldoztak ránk... (hosszú csók) Háziasszony: (suttogva) Boldogok ... Barátnő: (átszellemülten) Boldogok ... Zsuzsi. Edgár: (a másik* szobában) Boldogok! Jól jövedelmez a kosárfonás. Lent: Ez az a tanya, ami már „nem ragad bele a sárba” Tóth Sándor a műhelyben 10
