Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-07-17 / 15. szám
^^^A^Fradi újabb, huszonkettedik bajnoksága Több ruháskosarat megtöltene az ország, sőt a világ különböző városaiból, településeiről az Üllői útra, a Ferencváros címére érkezett rengeteg levél, távirat, a személyes gratulációkról nem is beszélve. Nyolc hosszú év után újra bajnok lett a Ferencváros. Ez volt a zöld-fehérek huszonkettedik bajnoksága. Az 1968-ban bajnokságot nyert gárdából csak Bálint, Megyesi, Juhász és Branikovits maradt meg. Ám ahogyan az akkor még húszon inneni Bálint és Megyesi még csak alkalmanként szerepelt a csapatban, állandó helyet sem tudott kivívni magának, most Juhász és Branikovits már csak időnként jutott szóhoz. A rövid nyolc év alatt teljesen átalakult a csapat, sőt a szakosztály élete. A döntő változás Dalnoki Jenő edzői megbízatásával kezdődött. A korábbi állandóan ismétlődő edzőcserék után 1973 őszén a csapat egykori balhátvédje kezébe adták a marsallbotot. A szakosztály elnöki teendőivel pedig Dékány Ferencet, Dalnoki játékostársát bízták meg. — Rendkívüli felelősséget érezve, merész tervekkel, de a legjobb szándékkal láttam munkához — emlékezett vissza most Dalnoki. — De nem számítottam rá, hogy ilyen nehéz dolgom lesz. A volt játékostársaktól, a közvetlen utódoktól való megválás gondjaival küzdöttem álmatlan éjszakáimon. A vezetőségtől azonban további bizalmat kaptam. Az elnökség elhitte, hogy az akkor már kissé fáradt, fásult, a kényelmesebb játékhoz szokott játékosokkal rövid távon még arathatunk egy-egy sikert, de tartósan nem maradhatunk a csúcson, nem állhatunk helyt egyesületünk hagyományainak és hírnevének megfelelően a nemzetközi porondon ... Dalnoki és az egyesület dicséretére válik, hogy a megkezdett átszervezést, csapatformálást következetesen igyekeztek végrehajtani. Szerencséjükre, vagy talán inkább kiváló nevelőmunkájuk eredményeként saját soraikból tudtak megújulni: a fiatalok csapataiból léptek elő olyan tehetségek, mint Nyilasi, Rab, Ebedli, Kelemen és Magyar, akik jelenleg már nem pusztán a Ferencvárosnak, hanem a válogatottnak is az erősségei. Az sem véletlen, hogy a Ferencváros különböző bajnokságokban szereplő tíz csapata közül hat végzett az idén az első helyen és a további négy sem volt rosszabb harmadiknál. Az új csapat és Dalnoki első nagy sikerét a Kupagyőztesek Európa Kupájában megszerzett értékes második helyezés jelentette 1975 tavaszán. Ehhez hasonló bravúrra magyar klubcsapat hosszú éveken át nem volt képes. Ezt követően azonban még 1975 őszén sem a bajnokság megnyerése, csupán dobogós helyezés megszerzése volt a Fradisták kimondott célkitűzése. Ám a csapat már a második fordulóban az élre állt, az őszi idényt hárompontos előnnyel zárta, biztosan vezetett a vetélytársak előtt. A győri kisiklást (2:4) a Vasastól elszenvedett vereség (2:3) követte, majd a volt bajnok Újpesti Dózsa mért megsemmisítő vereséget a bajnokjelöltre (8:3). Egy pillanatra elhalványultak a bajnoki remények. Hiába — időközben a csapat 6—7 játékosa a válogatottban is szerepelt. A magyar labdarúgás terheinek döntő része a Fradi fiataljainak vállát nyomta, de még így is tudtak újítani. — A tavaszi idényben a több mint ötven bajnoki, nemzetközi és kupamérkőzés óriási igénybevételt jelentett — mondta ezzel kapcsolatban Dalnoki. — Törvényszerű volt a kisebb megingás. Az akaraterő, a lelkesedés azonban segített, és most már állítom, hogy a nehezen kivívott bajnoki címet, nehéz lesz elvenni tőlünk. Fiatal, a húsz évhez közelebb álló játékosaink tudása, küzdeniakarása és fegyelmezettsége erre biztosítékot jelent. Dalnoki — az egykori kemény hátvéd — a fiatalok mai edzője, ha kell — büntet, ha alkalom adódik rá — dicsér. Véleménye szerint a siker gyorsan a fiatalok fejébe száll, s a fegyelmezést az első kilengéseknél kell elkezdeni. A Margitszigeti Nagyszállóban rendezett százszemélyes vacsorán újabb győzelmeikre koccintottak. A nyári szünetben az edző újabb terveket kovácsol. Magnószalagjait is megújítja. Köztudott ugyanis, hogy a mérkőzések előtt a hangulathoz, az alkalomhoz megfelelő zenével igyekszik lelkesíteni játékosait. Az Üllői úton új csapat született. A Fradi nyolc év után újabb bajnokságot nyert, ez volt a zöld-fehérek huszonkettedik győzelme. S a bajnoki címet egy ideig szeretnék megőrizni... Vad Dezső Nyolc év után újra, immár huszonkettedik alkalommal bajnokságot nyert a Ferencváros labdarúgó csapata. Képünkön a fradisták jelenlegi kerete (felső sor balról) jobbhátvéd Martos, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta, Vépit sérülései hátráltatták, Juhász a csupaszív fedezet az idény végén visszavonult, Bálint, a csapat és a válogatott védelmének oszlopa, Rab, a kapitány társa, a védelemben, Megyesi, a válogatottban is szerepelt balhátvéd, Viczkó, a tartaléksorból ritkán lépett elő, (középső sor, balról) Vad, a tavasszal súlyos betegség után elhunyt Honvéd labdarúgó tehetséges fia, Mucha, fáradhatatlan középpályás, Hajdú, az elsőszámú kapus, Dalnoki Jenő, a csapat edzője, Kollár, a tartalék kapus, Ebedli, már a válogatottban is helyet követelt magának, Engelbrecht, a tartalékok egyike (első sor, balról) Pusztai, a gyors szélső, Kelemen, tehetséges belsőcsatár, Nyilasi, a csapat és a válogatott karmestere, Szabó, gólveszélyes középcsatár, Magyar, a fürge balszélső. Branikovits, nem bírta a versenyt a fiatalokkal, Staller még tartalék ... Geleta Pál felvétele Montrealban és Csillebércen... A XXI. Nyári Olimpiát megelőző napokban Csillebércen rendezték meg az úttörők XII. Olimpiai versenyeit. A tizenkilenc megye és a főváros legjobb ifjú sportolói ezúttal tíz sportágban mérték össze tudásukat. A jövő bajnokai, a tehetséges tizenévesek versengtek. Néhányukkal talán már 1980-ban, Moszkvában, vagy azután, az igazi olimpiai játékokon találkozhatunk. Házi használatra csomagolva is kapható a világhírű magyar gyógyiszap! Nem kell már sok ezer mérföldet utazni, ha valaki a világhírű magyar gyógyfürdő iszapjával akarja kezeltetni izomfájdalmait: a MEDIMPEX Magyar Gyógyszer-külkereskedelmi Vállalat eljuttatja Önhöz is a fájdalomenyhítő gyógyiszapot megszárítva és könnyen kezelhető, textíliával bevont kompresszékbe sajtolva. A MAGYAR GYÓGYISZAP KOMPRESSZ a sok évszázados magyar gyógyászati tapasztalatot a korszerű módszerekkel egyesíti. Rendkívüli előnye, hogy otthon, a beteg lakásán is könnyen készíthető vele iszappakolás. Az iszap kompresszt forró vízbe kell mártani — ez máris elegendő ahhoz, hogy reaktiválja a szerves, szervetlen és ösztrogén anyagokat, amelyek a magyar gyógyiszapban találhatók. Ezután az iszap kompresszt a fájó testrészekre helyezzük. Az iszappakolás fokozza a helyi vérkeringést, s ezáltal enyhíti az izületi és izomfájdalmakat. A szenvedés megszűnik, a beteg jó közérzete helyreáll. A MAGYAR GYÓGYISZAP KOMPRESSZ a kezelésre szoruló testrészeknek megfelelően hatféle formában kapható: — láb és boka, — kéz és csukló, — térd és könyök, — derék és végtagok, — hát és nyak, — csak nyak kezelésére. MEG AKAR SZABADULNI DERÉKFÁJÁSÁTÓL, Izületi es izomfajdalmától? HASZNÁLJA A MAGYAR ISZAP KOMPRESSZT! Küldje be a coupont az alábbi címek valamelyikére: Benelux Államok, Franciaország területén: S. A. MAKLAREX 195, Rue Royale 1030 Bruxelles Svédországban: ARIMEX Sodra Källtorpsvägen 26. S—702 Örebro Norvégiában: SCANKUHL Wesselsgate 4. Oslo 1. coupon Kérem, küldjenek számomra ismertetőt a magyar gyógyiszapról! Név: ................................................................................................. Város és tartomány:..................................................... Cím: .......................................................................... Nyomtatott betűvel kérjük kitölteni! OLIMPIÁI EMLÉKBÉLYEGEK A XXI. Nyári Olimpiai Játékokról bélyegsorozat és bélyegblokk jelent meg, Dudás László grafikusművész terve alapján. A blokk bal oldali részén az olimpiai láng útja Athéntől Montrealig látható, középen az olimpiai stadion. A bélyegeken — a címletek sorrendjében — látható az olimpiai játékokat közvetítő INTELSAT IV. távközlési műhold, továbbá különböző sportágak — öttusa lovaglás, pillangóúszás, kenuzás, párbajtőrvívás, gerelyhajítás és lengés — egy-egy képviselője. lóssiBasia IPI BBd^aa 40« MAGYAR POSTA IbobbI SS""“ 1*1 60« MAGYAR POSTA aeaaasag miBBcCbaal m BBcChaa XT*“* |*| IFt MAGYAR POSTA rTM“ i*i 2fi MAGYAR POSTA m > fs sí áfaSs SBpCbSQ ebei aaa iipp iEUi SBcCbSa ST“* 1*1 3 Ft MAGYAR POSTA S"“* 1*1 4 Ft MAGYAR POSTA :LS2B ,313 rTM“|*i 5 ft MAGYAR POSTA A lelátóról jelentjük... Montrealban megrendezték a tizennyolc éven aluli fiatalok szokásos olimpiád táborozásait. A magyar ifjúság képviseletében, tizenöt diák vett részt a találkozón. Gerevich Pál, a hétszeres olimpiai bajnok kardvívó Gerevich Aladár tehetséges fia megsérült az elutazás előtti napokban. A magyar kardcsapat 28 éves erősségét Körmöczí Csaba, a Vasas bajnokegyüttesének vívója helyettesíti Montrealban. * A Ferencváros és a Csepel a főváros két régi, népszerű sportegyesülete együttműködési szerződést írt alá. A két egyesület a jövőben nagyobb összefogást, több területen tapasztalatcserét tervez. Így például a csepeli tapasztalatok felhasználásával készítik el az Üllői úti pálya esti világítóberendezését, Csepelen viszont a Fradinál jól működő sportorvosi szolgálat eredményeit használják fel. A Bp. Vasutas Szőnyi úti uszodája változatlanul a fővárosi úszóélet egyik központja. Képzett oktatók vezetésével a nyári szünet első hónapjában, júniusban, félezer iskolás illetve óvodáskorú gyereket tanítottak meg úszni. Juhász István, a Ferencváros labdarúgója bejelentette visszavonulását. A 30 éves középpályás labdarúgó több mint háromszáz bajnoki mérkőzésen szerepelt. Mexikóban az olimpiai bajnokságot nyert válogatottban is játszott. Továbbra is az Üllői úton marad: a Fradi sportkombinát igazgatója lesz. ♦ A hetenként hat alkalommal megjelenő népszerű sportújság, a Népsport, a hagyományoknak megfelelően osztályozza a bajnoki mérkőzéseken nyújtott teljesítményeket. Ezek összesítésével a bajnoki idény válogatottja a következő: Veréb (Diósgyőr), — Török (Vasas), Bálint (Ferencváros), Szűcs (Bp. Honvéd), Tóth (Tatabánya) — Nyilasi (Ferencváros), Karsai (Videoton), Mucha (Ferencváros) — Kovács (Vasas), Törőcsik (Üjpesti Dózsa), Szalmásy (Videoton). Az év legjobb labdarúgója címet Szűcs Lajos, a Honvéd volt sokszoros válogatott védőjátékosa érdemelte ki. „Magyar kardvívó iskola” — címmel értékes szakkönyvet adott ki a Svéd Vívó Szövetség. Szerzője, Nagy László ismert, magyar származású vívómester. Lóránt Gyula, az ötvenes évek kiváló csapatának 37- szeres válogatott középhátvédje jelenleg Görögországban edző. Működésének sikereként csapata, a PAOK Szaloniiki nyerte az idei bajnokságot. A LÓSPORT VILÁGÁBÓL Imperial fia Tirán nyerte az 54. Magyar Derbyt. A győztest az alig fél éve idomító Házi László készítette elő versenyére és Vas József lovagolta. A XIII. tatai nemzetközi lovasnapon a dunántúli lovasklubok szerepeltek legjobban. A Tatai Városi Tanács adományozta a főverseny tiszteletdíját. Már 66 lovasklub és loixisiskola működik az országban. A lovaglás egyre népszerűbb lesz a fiatalság körében. A Vadaskerti Lovas Klub nagyszabású lovasversenyeket és lovasbemutatót tartott. A hagyományossá vált vetélkedőt sok magyar és külföldi vendég nézte végig. Sz. L. 15