Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-07-03 / 14. szám
A MAGYARSÁGTUDAT FENNTARTÁSÁRÓL Interjú Sinor Dénes professzorral 1976. április 2. és 5. között a magyarságtudomány különböző ágazataival foglalkozó észak-amerikai egyetemi előadók egy csoportja Sinor Dénes professzor meghívására összejövetelt tartott az USA nagy egyetemi városában, Bloomingtonban. A Magyar Hírek munkatársa a Budapesten tartózkodó Sinor professzorral interjút készített erről a nagy jelentőségű megbeszélésről. Milyen széles volt a résztvevők köre? — Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy úttörő vállalkozásunkban sok volt a kísérletezés bizonytalansága, de öröme is. Ez volt az első ilyen jellegű összejövetel az amerikai földrészen. Ezért nem is törekedhettünk arra, hogy teljeskörű legyen a részvétel, vagyis mindenki ott legyen, aki bárhol, bármilyen mértékben magyarságtudománnyal foglalkozik: eleve leszűkítettük az egyetemi keretekben oktatási céllaL dolgozókra. Ezen belül is azok voltak jelen, akiket már személyesen ismertek a szervezést vállalók. Ez valószínűleg a magyarságtudománnyal foglalkozóknak csak egy töredéke, de az indulásnál nem vállalkozhattunk ennél szélesebb összejövetelre. Megbeszélésünkön — remélem nem felejtek ki senkit — a következők vettek részt: Basa Molnár Enikő, Ghár Edéné, Dreisziger Nándor (Kanadából), Éltető Lajos, Értavy Baráth József, Harangi László, Domonkos László, Molnár Ágoston, Nagy Károly, Máday Béla, Ludányi Ándrás és Ludányi Andrásné, Széplaki József, Kovács László, Bayerle Gusztáv és jómagam, aki a házigazda szerepét vállaltam. Mi volt a megbeszélés fő témája? — Talán így tudnám tömören öszszefoglalni: hogyan lehetne az egyetemi tananyagok oktatása során a magyarság történelméből, kultúrájából többet adni, színvonalasabban ismertetni, hogyan lehetne nagyobb lendületet kölcsönözni a magyar nyelv egyetemi oktatásának, jelentősen szélesítve a résztvevők körét az USA-ban született nemzedékek tagjaiból. Már a témakör is mutatja, hogy ezeknek a kérdéseknek megvitatása nem volt és nem is lehetett elszigetelt mindattól, ami néhány éve újult erővel folyik világszerte a magyarságtudat fenntartása, a magyar nyelv megtanulása érdekében. Ennek a mozgásnak egyik kifejezője az anyanyelvi mozgalom, amely például az eddigi anyanyelvi konferenciákon oly sok értékes kezdeményezésről és eredményről adhatott számot Ennek a megújulási hullámnak, a magyarságtudományok iránti megnőtt érdeklődésnek egyik szerény lépcsőfoka a most lezajlott bloomingtoni összejövetel is. Amit eddig elmondtam, meghatározta megbeszélésünk légkörét: a magyarságtudattól áthatott, ötletektől pezsgő, jókedvű emberek gyűltek össze néhány napra vitatkozni, eszmét cserélni, újat kezdeni, alkotni. Nem vagyok különösebben udvarias ember, nem szeretem a merev formákat, ezért nem kötelességszerű, ha azt mondom, jó volt együtt lenni. Azt hiszem, a többiek is úgy gondolkodtak, hogy összejövetelünk megérte az utazás fáradalmait, mert abban állapodtunk meg, hogy folytatása következik. Milyen teendőkben, milyen feladatok elvégzésében állapodtak meg? — Mielőtt az elhatározott feladatokra rátérnék, szeretném megfogalmazni az alapelvet, amelyben teljes volt az egyetértés. A szülőföld segítsége nélkül, az itthoniakkal való szoros együttműködés nélkül nem lehet hozzájutni azokhoz a tanulmányokhoz, oktatási segédanyagokhoz, jegyzetekhez, filmekhez, amelyek feltétlenül szükségesek a magyarságtudományok tanításához. Ugyanakkor az is világos, hogy „segíts magadon, az Űristen is megsegít” alapon nekünk magunknak kell vállalni mindazt, amit helyettünk senki más nem végezhet el. A teendők, amelyekben megállapodtunk, körülbelül a következők voltak: — Úgynevezett „survey”-t, egy felmérést készítünk, megállapítani azt, milyen egyetemeken, kik, milyen tudományágazatokban foglalkoznak közvetlenül magyarságtudományok oktatásával, magyamyelv-oktatással, és közvetve kik, milyen témákban használhatják fel oktató munkájukban a magyarságról szóló ismertetéseket. Azután egyetemi segédanyagokat szerkesztünk, amit a tanárok és diákok kezébe adhatunk a magyarság történelméről, földrajzáról, kultúrájának különböző területeiről. Alig van használható jegyzet, ezért a The Hungarian Quarterly eddig megjelent évfolyamainak különböző témákat ismertető tanulmányaiból állítunk össze egy válogatást. (Talán nem hat szerénytelennek, ha megemlítem, hogy már három kiadást megért könyvem, a Magyarország története egy amerikai kiadónál negyedszer is kiadásra kerül.) — A résztvevők egy része azt javasolta, hogy jövőre folytassuk a beszélgetést: azt hiszem azonban, hogy a felmérés adatainak feldolgozása hoszszabb időt igényel, ezért alkalmasabbnak látszik az 1978-as találkozás. A résztvevők többsége az esedékes harmadik anyanyelvi konferencián Budapesten úgyis találkozik jövőre. Hogyan vonná meg az összejövetel mérlegét? — Egy megbeszélés eredményességét nem a résztvevők rokonszenves volta, nem is a jó légkör dönti el, hanem a teljesített feladatok. Várjuk meg a fejleményeket. Azt azonban máris elmondhatom, hogy elindult valami, ami nagyon jelentős lehet. A kezdeményezés, a kísérlet, az első lépés nagyon fontos, megadja a kezdősebességet, biztosítja a későbbi lendületet. És még egyet szeretnék hangsúlyozni: jelentkezett az a középnemzedék, az a fiatalság, amelyet nem nyűgöznek a régi előítéletek, amelynek nem fájnak valódi vagy képzelt régi sebek, ök tárgyilagosan, jelentős ismeretekkel, megalapozott tudással képesek eligazodni az új viszonyok közt és fokozatosan előrehaladni a helyes úton. Az összejövetel meggyőzött arról, hogy a magyarságtudat fenntartásának szép ügye jó kezekben van. Sz. M. Fiaskó Imre a központi vezérlőteremben Panoráma — alulnézetből Magyarok Észak-A III. „A nagy merő” — Bölöni Farkas Sándor Bessenyei György 1770-ben megírja a Der Amerikaner című német nyelvű regényét, amelynek két főhőse Podocz és Kazimir; a két napimádó, a két „jó vadember”, az erőszakosan térítő mohamedánok közé kerül. Az alig 17 éves Kazinczy Ferenc fordítja le 1776-ban Bessenyei regényét. „Az amerikai Podocz és Kazimir keresztyén vallásra való megtérése” címen. Az a Kazinczy, aki „Űj tövisek és virágok” című könyvében Bölöni Farkas Sándorhoz intéz biztató és méltató sorokat. „Ragyogó futással kezded a futást Olympiádnak síkjain, s a tömött Sokaság paeant kiált a nagy merőnek. Hova futsz? megállj! itt az Euripides Hermája, s a Götheé; s itt közöttök A hármas istennék szent szobra kél. Hullj térdre, lelkes ifjú, s mondd az igét: „A szépet a nagy mellé!’’ Már röpülsz? El, el a határig, vagy ne, nagy merő! El, el a határig! Vár a hős iker! A „nagy merő” életéről érdemes bővebben szólanunk. Születésének pontos dátumát nem ismerjük. Ö maga írja Kazinczy Ferencnek, hogy 1795-ben a Háromszék megyei Bölön községben keresztelték meg. Vagyontalan unitárius székely nemesi családból származik. A kolozsvári evangélikus kollégiumban kezdi tanulmányait, de irodalmi próbálkozásai ellenére mindössze egy ötödosztályú díjnoki álláshoz jut. Ambíciói azonban változatlanok. Mindenképpen igyekszik kitömi szűk környezetéből. A 19. század első harmada a reformok lázában ég. Bölöni Farkas Sándor eljut a kor nagy vezéralakjaihoz, Széchenyi Istvánhoz, Wesselényi Miklóshoz. A reformmozgalom nehezen kibontakozó körülményeiből Bölöni Farkas Sándor más országok felé tekintget, onnan remél ösztönzést. Nem sikerül azonban bekerülnie a bécsi testőrséghez. Humboldttal Ázsiába készül, de a cári Oroszországba nem kap beutazási engedélyt. 1830-ban végül Béldy Ferenc erdélyi mágnás titkára lesz, s Franciaországon és Anglián át Észak-Amerikába szándékoznak utazni. Bölöni Farkas Sándor. Jobbra: könyvének a fedőlapja X, UTAZÁS ÉSZAK AMEKIKÁBMV mu.ar.av «»ír ,1 TOMII ll.il * |I>1 A háromárbocos „Columbia” fedélzetén 1831. június 27-én indulnak el Angliából és utazásuk 39. napján pillantják meg Amerikát. Nyitott szemmel jár-kel Észak- Amerikában: mindenekelőtt a gazdálkodási módot figyeli meg. „A környék Beavernél kezdve az Ohio mentében hegyes és sziklás, néhol lapályok terülnek el a partok mellett, másutt erdőkkel borított, egybe szorult hegyek és sziklák között halad az Ohio. Economy felé közeledve nyíltabb lett a hely, de csak a partok mellett szabadabb az erdőtől, ez útnak egy csavarodásával a sűrű erdőkből egyszerre oly különös vidékre bukkantunk ki, mely egészen példátlan Amerikában. A felszántott földek, elkertelt legelők, gyümölcsfák, a szántók közt Németország vidékeit juttatták eszünkbe... Haladtunkban bámulásunk mindinkább nevekedett. A roppant földeken 50—60 eke szántott, tovább válogatott szépségű szarvasmarhák legeltek az elkertelt réteken, másutt a legszebb merinói juhnyáj, megint csikók, tehéncsordák, mind különböző kerteletekben, s oly nagy csoportokban, mint a magyarországi nagy uradalmakban. A társaság elébbi lakhelyein majdnem csak gazdaság s állattenyésztésre fordította igyekezetét, de itt szélesebben terjedt ki. Egy posztó- és karton-, erőmív-készítő, kendertörő gyárt, ser- és pálinkafőzőt s nagy lisztelő malmokat épített. Minden munka gőz által megy véghez, részént Angliából hozatott, részént itt készült erőművekkel. Míg a gyárok épületi készülték, a társaság kiválasztott tagjai Európa és Amerika nevezetesebb gyáraiba széjjel voltak küldözve tanulni, azok mellé megindításakor nagy költségen nevezetes hozzáértőket hozattak, kiktől a társaság tagjai mindent megtanultak, s most szinte minden munka csak a tagok által folyt.” S a táj, a gazdasági szerkezet különbözőségén túl a társadalmi berendezkedést is megfigyeli. „Minden más, az arculatok, az öltözet, a szokások és a nyelv, a vallás és törvények, a termékek és a nagy természet ... De még meglepőbb, hogy azon sok külszín és forma, amelyeket lételünkhöz hiszünk kapcsolva Európában, itt sehol sem mutatja magát Hiába keresi az idegen a Szülőházának mai képe nagyrangú embereket, a hatalmas elöljárókat, a fénylő tisztviselőket, azok mind közönséges polgárok!... Hogy a papság nem formál státust nincs állandó katonaság! Nincs privilégium, nemesség! Nincsenek titulusok, ordók, céhek! Nincs titkos politika! Mely fontos tárgyak ezek egyenként az idegennek!” Az Amerikában látottakat állandóan összeveti az itthoni magyarországi állapotokkal: „Az amerikai polgári és társadalmi életben sok oly pontot találtam tökéletre kifejtve és sok oly tudnivalót, mik nálunk, legalább magyarul, ismeretlenek” Szinte teljes terjedelemben idézi a Függetlenségi Nyilatkozatot, lelkesedik az amerikai oktatási rendszerért, a könyvtárakért.” A törvény előtti egyenlőségről ezt írja: „...hol a törvények mindennek egyforma jusst adnak, a természet eredeti szent törvényeinek a jussát adják; hol az igazgatás a társasági élet elvein alapul s semmi mysteriumra nincs szüksége; hol minden ember szabadon dolgozhat és szólhat, s Istenét elméje, meggyőződése, s lelkiismerete sugallati szerint szabadon tisztelheti; és hol a születés s a gazdagságnak semmi juss nem adatik a törvények előtt a szegények felett, oda, igenis sietve siet az ember.” Fogadja őket az amerikai elnök, s ez is jó alkalom Bölöni Farkas Sándornak, hogy az osztrák császári udvar arisztokratizmusát szembeállítsa az amerikai demokráciával. Ám felfigyel a rabszolgaság embertelenségére is. A polgár és az ember tiltakozását fogalmazza meg a rabszolgaság ellen írt soraiban: „Nincs talán elszomorítóbb tapasztalás s az erkölcsi filozófiát megszégyenítőbb pont, mint az, hogy az ember mindig hajlandó erejével s eszével visszaélni a nem oly erős s nem oly eszes emberen szellemi vagy testi hatalmat gyakorolni. Talán mind az egyes ember s mind a nemzetek akkor állanak a művelődés legfelsőbb kulmánációján, ha e hajlandóságot... kiirthatták.” Könyve, az Utazás Észak-Amerikában 1834-ben jelent meg Kolozsvárott. S egy év múlva napvilágot lát a második kiadás is. Kortársai örömmel üdvözlik, s felismerik jelentőségét, szerepét a magyarországi reformküzdelmekben. Széchenyi István levelet ír Bölöninek: „Hála a Mindenhatónak, hogy ezen könyv napvilágra jött, haszna honosinkra nézve felszámíthatatlan. Azon jó, mellyel teledes teli van, oly világosan, annyi érdekkel és oly kímélve közöltetik az olvasóval, hogy az áldott mag, mely belőle hull, még rosszabb földbe is kikelne, mint a mienk!... Eddigelé ennél hasznosabb és szebb ajándékkal tudtomra és belső meggyőződésemnél fogva senki még nem tiszteié a magyar hont és közönséget.” A bécsi udvar felfigyel a rebellis könyvre; s a második kiadás megmaradt példányait elkobozza. Bölöni rákerül a „veszedelmes emberek” listájára, hivatalnoki pályája kettétörik. Az Akadémia azonban kétszáz arannyal jutalmazza a könyvet. A pénzt Bölöni nem tartja meg magának: alapítványt tesz. Eszményei valóraváltásának nagy kísérletét az 1848— 49-es forradalmat és szabadságharcot már nem láthatta meg: 1842-ben halt meg. A. A.
