Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-04-24 / 9. szám
A KÖZGAZDASÁGI SZEMLÉLETRŐL Amikor a szövetségi politikáról, még pontosabban a nemzeti egység politikájáról beszélünk, akkor arra is gondolunk, hogy ennek szerves része a különböző nézetek állandó megvitatása, a közgondolkodás szüntelen formálása. A jó szándékú viták a nézetek tisztázásához, az egységes szemlélet kialakításához vezetnek. Napjainkban országszerte megvitatjuk a népgazdaság kérdéseit, ami természetes, hiszen nemrégen került nyilvánosságra a IV. ötéves terv teljesítéséről készült statisztikai jelentés, az országgyűlés elfogadta az V. ötéves tervet; már negyedik hónapja ezen munkálkodunk. A Statisztikai Hivatal jelentése megállapította, hogy a IV. ötéves tervidőszakban a termelés a tervezettnél gyorsabban emelkedett, a növekedés majdnem teljes egészében a munka termelékenységének emelkedéséből származott. A termelés szerkezete korszerűsödött. Javult a termékek minősége és választéka. Bővültek nemzetközi gazdasági kapcsolataink, fokozódott részvételünk a szocialista nemzetközi gazdasági integrációban. Az eredményekkel tehát elégedettek lehetünk, de tudjuk — a parlamenti vita világossá tette —, hogy az előttünk álló öt esztendőben sokkal magasabb követelményeknek kell eleget tennünk és bonyolultabb feladatokat kell megoldanunk. A megoldáson vitáznak a közgazdászok és a műszaki szakemberek, a kutatók és a tudósak, a termelésirányítók és az üzemi pszichológusok, az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatás és a közlekedés dolgozói. Természetesen e vitákban az írók és az újságírók, sőt bizonyos kérdésekben még a művészek is részt vesznek. Például vita kerekedett az Élet és Irodalom hetilapban közölt „Kesudió” című cikk kapcsán is. (A kesudió Indiában termesztett és a földimogyoróhoz hasonló csemege.) Az író kifogásolta, hogy amikor exportunk fejlesztésével egyidejűleg kénytelenek vagyunk bizonyos import csökkentéseket végrehajtani, miért hoz be a külkereskedelem Indiából kesudiót, amikor azt a hazai vásárlóközönség nem is kedveli különösképpen. Valójában nemcsak a kesudióról, hanem sokkal lényegesebb problémákról szólt a cikk, olyan hiányosságokat kifogásolt, amelyeket előrelátással, jobb szervezéssel vagy lelkiismeretesebb munkával el lehetett volna kerülni. Bár a közgazdászok hozzászólásaiból kiderült, hogy a külgazdaság — jelen esetben a kivitel és behozatal bizonyos tételeinek az egyensúlya — lényegesen összetettebb ügy, semhogy egy hetilap hasábjain meg lehetne oldani, a vita kétségtelenül hasznos volt. Fejlesztette, növelte ta közvélemény tájékozottságát és elősegítette a reális szemlélet terjedését, tehát erősítette a népi-nemzeti egységet. Éppen a Hazafias Népfront kongresszusát megelőző egyéb természetű viták során állapították meg, hogy az előttünk álló időszakban — szükségszerűen — még teljesebbé válik valamennyi dolgozó osztály és réteg érdekközössége. Az a tény, hogy az értelmiség nem osztály, hanem réteg, mit sem von le társadalmi értékéből. Életünkben az értelmiségnek nemcsak jelentős, hanem egyre növekvő a szerepe. A fejlett szocialista társadalom építésének időszakában mind nagyobb teret kap a tudomány, a politikai vagy gazdasági döntések előtt a helyzetelemzés. Mindehhez szükséges a társadalomtudománnyal foglalkozó értelmiség. A gyorsabb tudományos-műszaki előrehaladás sem képzelhető el a termelés irányító posztjain álló műszaki értelmiség nélkül. A népfrontmozgalom számára rendkívül fontos, hogy vezető testületéiben és mozgalmi akcióiban jelen legyenek az értelmiségiek. Szinte valamennyi értelmiségi hivatás képviselői hasznos társadalmi tevékenységet folytatnak a mozgalomban. A lehetőségeket feltárni s a feladatoknak az értelmiségieket minél nagyobb számban megnyerni — közügy, s egyszersmind minden népfrontbizottság sajátos érdeke. A népfrontbizottságok közreműködhetnek a helyes gazdaságpolitikai szemlélet kialakításában, mozgósíthatnak a gazdasági célkitűzések teljesítésére. S ha mindazok, akik a nemzeti egység keretében együtt munkálkodnak, a tervcélokért egy frontban dolgoznak, a gazdaságpolitikai munka keretében vitákat szerveznek ipargazdasági, mezőgazdasági, területfejlesztési, bel- és külkereskedelmi témákról, s figyelemmel kísérik az életszínvonal, a szociális ellátás, a környezetvédelem kérdéseit, akkor a jó szándékú és az előrehaladást célzó viták szilárd biztosítékai lesznek az ötödik ötéves terv megvalósításának. Pethő Tibor Aczél György miniszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja ACZÉL GYÖRGY: EGY ELMARADT VITA HELYETT (Részletek a XI. fejezetből) 1972-ben Alain Peyrefitte úr, az UDR akkori főtitkára vállalta, hogy nyilvános vitát folytat Aczél Györggyel, s ezt a televízió egyenes adásban közvetítette volna. A vitát azonban Alain Peyrefitte úr lemondta. Jacques de Bonis, a France Nouvelle című francia lap munkatársa a vita elmaradása után interjút készített Aczél Györgygyel, s az interjú anyagából készült könyv egyidejűleg jelent meg franciául és magyarul. Lapunk előző számában a XI. fejezet első részéből közöltünk részleteket, most a XI. fejezet második részéből adunk szemelvényeket. KÉRDÉS: Kié a szabadság és mire való? A magyar társadalom — ön is elismerte — nem egységes. Különféle áramlatok hatják át, amelyek ilyen vagy olyan filozófiákból fakadnak. Mégis úgy tűnik, valamilyen egységes képet vázol fel. „Leradírozzák" a különböző ideológiai áramlatokat? Ha nem ezt teszik, hogyan nyilvánulhatnak meg az „áramlatok”? VÁLASZ: A szocializmus nem hangyaboly. Ellenkezőleg: kibontakozik az egyéniségek végtelen gazdagsága. Ez kifejezésre jut az ízlés, az időkihasználás, szórakozás különböző módjaiban is. A tőkés rendszerben az alkalmazkodó, a konformista állampolgár az eszmény. Ne értsen félre: nem azt mondom, hogy nálunk több a sziporkázó egyéniség, vagy minden ezer lakos közt több a kiemelkedő koponya. Ha egy dolgozó a burzsoá világban gazdag és 'színes egyéniség, akkor a rendszer ellenére képezte magát azzá. A szocialista országokban maga a rendszer alakít ki egyéniségeket. Létszükséglete ez: milliószámra van szüksége önállóan gondolkodó, kezdeményező egyéniségekre. A nyugati világban az emberi személyiség kivirágzásának. kifejlődésének feltételei csak kevés ember osztályrésze, a nagy tömegek viszont az uniformizálás állandó össztüzének vannak kitéve. A mi társadalmunkban parancsolóan jut érvényre az az igény, hogy mindenkiből legyen valaki. ön utalt arra, hogy én túlzottan hangsúlyoztam a szocialista társadalmat egységesítő tényezőket. Azt azonban nem mondtam, hogy ez a társadalom szürke, uniformizált, színtelen. Azt mondtam, hogy nincsenek kizsákmányolok és kizsákmányoltak, ellentétes érdekű osztályok, és azt is, hogy törekszünk a fizikai és a szellemi munka, a város és a falu közötti, ma még lényeges különbségek megszüntetésére stb. Ezeknek az ellentéteknek a megszüntetésével éppen az egyéniség szabad kibontakozásának feltételeit igyekszünk megteremteni. Ami már most ideológiai életünk egyneműségét illeti: Magyarországon a marxizmus-leninizmus a vezető világnézet, de nincs monopolhelyzetben. Vannak vallásos emberek, és itt-ott fel-felbukkan a nacionalista és kozmopolita szemlélet is: többféle ideológia él nálunk, mert vannak még különböző, ha nem is ellentétes érdekű társadalmi csoportok. Ezek már nincsenek ugyan antagonisztikus helyzetben, de látásmódjukban tovább él a korábbi társadalmi rétegeződés számos ideológiai hagyománya. Ez persze távolról sem jelenti, hogy — mondjuk — minden munkás marxista-leninista, a „nem munkások” pedig egytől egyig valamiféle polgári-kispolgári ideológiát vallanának. Nem lehet az egyes osztályok, az egyes társadalmi rétegek között merev ideológiai határvonalat vonni. Az összefüggés társadalmi helyzet és életfelfogás között ennél sokkal bonyolultabb. Nagy tévedés lenne feltételezni, hogy vita csak eltérő ideológiájú emberek között lehetséges. Sőt, tapasztalataim azt bizonyítják, hogy olyan emberek között, akik a világról alkotott tudományos felfogásunkat osztják, nagyon is lehetséges a vita. s igen gyümölcsöző lehet. Magyarországon. ismétlem, különböző ideológiák vannak jelen, és ezeket nem akarjuk adminisztratív intézkedésekkel „kiradírozni”. Ahogy várható volt, a nyugati országok sajtója ezt a sokszínűséget a maga szája íze szerint magyarázza. Ha nem volnának viták, azt írnák, hogy szürke és egyhangú világban élünk. Mivel azonban a közélet gazdag és változatos, azt mondják, hogy ez a gyengeség jele. — Többször érintettük már azt a módot, ahogyan önök a szólásszabadságot értelmezik. Ugyanúgy biztosítják-e ezt a szabadságjogot, mint a fejlett tőkésországok? — Hát úgy semmiképpen sem. Lehet, hogy még sok tennivalónk van a szólásszabadság terén, de csak saját mércénkkel mérve, a saját perspektívánkhoz viszonyítva — a nyugati kapitalista országok nekünk ebben a vonatkozásban sem nyújthatnak példát. Fordítsuk meg a kérdést: miért nem tisztelik a tőkésországokban az ENSZ Alapokmányát, amely megtiltja a háborúra uszító, a fasiszta, a fajgyűlölő propagandát? Mi Magyarországon nem engedjük meg, hogy ilyenfajta propaganda szabad fórumot kapjon. A kizsákmányolás dicsőítését sem tűrjük. Viszont minden becsületes véleménynek teret adunk. A szólásszabadságot természetesen nem lehet elvontan felfogni. Az 1789-es forradalom idején a francia hazafiak ettől és az öszszes többi joguktól megfosztották az arisztokratákat. 1793-ban keményen visszaszorították az arisztokrácia ellenforradalmi mesterkedéseit és mindenkiét, aki ezeket támogatta. Szerintem igazuk volt. Szerintünk a joghoz hozzátartozik a jog gyakorlásának valóságos lehetősége. A manipuláció mélységesen idegen tőlünk. Lépésről lépésre gazdagítjuk a demokratikus jogok biztosításának garanciarendszerét, s ezen belül a valódi szólásszabadságét is. — Egy kérdés, amely talán furcsán hangzik: elképzelhetetlen. hogy Magyarországon egy szép napon olyasmi is legyen, mint a Hyde-park, ahol bárki bármit elmondhat a kíváncsiaknak? — Ha ön Hyde-parkon becsületes, felelős, egyben teljesen szabad, nyílt véleménynyilvánítást ért, akkor azt felelem: nemhogy elképzelhetetlen volna, hanem közel állunk ahhoz, hogy az egész ország „Hyde-park” legyen. De ha történetesen ugyanaz a véleménye, mint nekünk — szerintünk tudniillik a Hyde-park ostobák vására, ás csak arra jó, hogy nevetségessé tegyen és elfojtani segítsen jó szándékú haladó eszméket is —, akkor talán megérti, hogy ebből a Hyde-parkból nem kérünk! — Az a filozófiai és ideológiai sokrétűség, amit előzőleg említett, a hit és vallásszabadság kérdését is érinti. Egyesek szerint aligha van ilyen Magyarországon. ha mégis van: hogyan biztosítják ezt a jogot? — Negyedszázaddal ezelőtt, amikor nekiláttunk az oktatás államosításának, a nyugati lapok nagy ribilliót csaptak. Pedig csak azt valósítottuk meg Magyarországon is, ami Franciaországban már a század elején megtörtént. A vallásszabadságot mindenesetre biztosítjuk. Bárki járhat templomba, gyerekeit, ha kívánja, hitoktatásra járathatja — igaz. nem az iskolai oktatás keretében. Az egyházat az állam támogatja, a papok állami segélyt kapnak. Az egyházaknak újságjaik, kiadóik vannak. Ellenségeink azonban mindig ugyanazt a nótát fújják: ha nézeteltérésünk, összeütközésünk támad az egyházzal, magasztalják a „harcos egyházat”, amely küzd a „barbárok” ellen. Ha megegyezés honol az egyház és az állam között, mert a papok felismerve a társadalmi változások realitását, sokan azok értékét is, nem akarnak elszakadni a hivőktől, és ezért becsületesen együttműködnek az állammal, akkor ellenségeink szerint az egyházi emberek „eladták magukat a vörös hatalomnak”. Mintha egyáltalán lehetne így aposztrofálni egy papot, mert egyetért velünk a béke és a társadalmi igazság kérdéseiben, s mert ezen a téren megérti és támogatja tevékenységünket. Ha aztán ilyen gondolkozásé emberek elmennek egy háromnegyed részben üres magyarországi templomba, a rendszer terrorizmusát emlegetik; ha viszont háromnegyed részben tele templomra bukkannak, azt állítják, íme felbomlóban a rendszer. A magyar állam megegyezést írt alá a Vatikánnal. Ezt a megegyezést mindkét fél megelégedésére betartják. A társadalmi gyakorlatban nincs semmiféle megkülönböztetés hívők és nem hívők között. A pártonkívüliek, akár hívők, akár nem, minden tisztséget betölthetnek, alkalmasságuk szerint. Egyetlen kritérium: jó minőségű munka, és hűség a néphez, társadalmunkhoz. 130 éves a Berlini Magyar Kolónia 1846. június 15-én egy berlini kiskocsmában összejött 29 magyar ember, hogy megalapítsa a Berlini Magyar Kolóniát. Néhányuknak a neve ránk maradt: Berlek Ignác szekszárdi szitásmester, Gönci István miskolci lakatos, Schuh János veszprémpalotai szabómester. Az egyesület alapszabályát 1847. január 4-én állították össze. Újházi Ferenc, a nyugat-berlini magyarok mai egyesületének kulturális vezetője, a Kolónia fennállásának 130. évfordulóján rendezett ünnepségen megállapította: az alapszabály kiállta az idők próbáját, s tételei — korunk nyelvére átültetve — ma is érvényben vannak. 1849-ben megcsappant a taglétszám: mindössze 34-en maradtak a Kolóniában. A többiek hazamentek Magyarországra, hogy Kossuthtal, Petőfivel harcoljanak' a szabadságért. Az 1866-os porosz—osztrák háború idején Berlinben magyar légió alakult a legendás hírű Klapka György tábornok, Vetter Antal altábornagy és gróf Bethlen Gergely vezetésével, de a königgrätzi csata után a magyar légió is feloszlott. Több tagjának az egyesület szerzett munkát. Sajnos, az egyesület feljegyzései, jegyzőkönyvei az első vagy a második világháború idején eltűntek, így megbízható források nélkül a Kolónia pontos történetét nem tudtuk összeállítani. Annyi azonban bizonyos, hogy 1919— 1920-ban Berlinbe is sokan emigráltak, és tevékenykedtek az egyesületben. A második világháború után 1946. június 5-én szerveződött újjá a Berlini Magyar Kolónia. Első elnöke Lőrincz Géza építész lett. Az egyesületnek akkor ezer tagja volt. A vezetőség azonnal igyekezett kapcsolatba kerülni az újjászületett óhazával. A tagság bizalmából később Németh Géza lett az elnök. Öt Kleineizel Antal követte. A Kolónia ekkor vette fel a kapcsolatot a Magyarok Világszövetségével, s hamarosan útnak eredt az első csoport, hogy meglátogassa Magyarországot. A Kolónia azóta is jó kapcsolatot tart fenn a Magyarok Világszövetségével. Az 1976. március 13-án tartott jubileumi ünnepségen Raab Ottó elnök köszöntötte dr. Szabó Zoltánt, a Magya-Raab Ottó elnök átadja a Magyar Kolónia ajándékát Dr. Szabó Zoltánnak, az MVSZ főtitkárának (bal oldalon) rok Világszövetségének főtitkárát, akinek átadtak egy nyugat-berlini antikváriumban talált képet, amely Kossuth Lajost ábrázolja, amint a kápolnai csatában elesett magyar hősök sírjánál térdepel. A Magyarok Világszövetségének főtitkára megköszönte az ajándékot, s egyúttal átadta a Világszövetség ajándékát, egy jubileumi zászlót. Ezen kívül a Kolónia tíz tagja arany, hat tagja pedig ezüst díszjelvényt kapott. Pinczési Pál A Magyar Kolónia vezetősége a jubileumi ünnepségen (középen áll Raab Ottó elnök)
