Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-03-29 / 7. szám

NAGY EMBEREK — KIS TÖRTÉNETEK: BEREGI OSZKÁR Hírnév Azon nagyon kevesek közé tartozott, akik a hangosfilm megjelenése után is sikert arattak. Férfias megjelenése rendkívüli orgánummal párosult, s bár filmjeivel vált vi­lághírűvé, elsősorban mégis színpadi színésznek vallotta magát. Háromnyelvű színész volt: egyforma biztonsággal élt a színpadon és a filmen, akár németül, akár angolul kellett megszólalnia. Beregi Oszkár, a tízes, húszas és harmincas évek híres szerelmesszínésze, a feledhetetlen Ádám és Rómeó, gyakran hangsúlyozta baráti társaságban, hogy illő vót szeretne. Az illő vön Beregi azt értette, hogy olyan férfi legyen, aki maga is „valaki”, mert semmi sem bosz­­szantaná jobban, mintha úgy emlegetnék az illetőt, mint „a Beregi vejét”. Ez bizony nagy kívánságnak számított, hiszen Beregi kimagaslóan népszerű művész volt, ám az óhaj végül mégiscsak teljesült, mert Beregi leányát Pataky Kálmán, a kiváló tenorista vette feleségül. Csakhogy hiába bizonygatták Bereginek, hogy Pataky már beérkezett énekes, valóban „valaki”, a derék após kételkedett, sőt azzal gyanúsította meg barátait, hogy ezt csupán az ő megnyugtatására állítják. Egy alkalommal Pataky Kálmán Berlinben vendégsze­repeit. Mint a legkiválóbb Mozart interpretátorok egyike, Don Juan Ottavióját énekelte. Beregi ebben az időben Berlinben élt, s mint Max Reinhardt társulatának vezető színésze a berliniek ked-A SZÜLŐFÖLDÜNK ÉS FELADVÁNYPÁLYÁZATA Mint előző számainkban közöltük, a Magyar Rádió Szü­lőföldünk Szerkesztősége anyanyelvi rejtvény- és felad­ványpályázatot hirdetett, amelynek első dija kéthetes ma­gyarországi látogatás három nyertes számára. Ezen kívül a megfejtők sok más értékes ajándéktárgyakat nyerhet­nek. A hat hétig tartó verseny első négyheti kérdését már közöltük. Most a március második felében feladott 5. és 6. heti kérdést ismertetjük. A megfejtéseket külön-külön vagy együtt legkésőbb április 30-ig kell eljuttatni a Szü­lőföldünk szerkesztőségébe, 1800 Budapest. Az eredmény­­hirdetés június 8-án lesz. AZ 5. HÉT KÉRDÉSE: Nyelvünkben számtalan olyan kifejezést, szólást talá­lunk, amelyben testrésznevek szerepelnek. Hogy csak a „fejet” említsük: aki elkapatta magát, arra azt mondjuk, hogy fejébe szállt a dicsőség, a zűrzavarra azt, hogy: min­den a feje tetején áll, akinek gondja van: annak fő a feje és így tovább... Kérjük hallgatóinkat, írjanak hasonlókat, persze nem csak olyanokat, amelyek a fejjel kapcsolatosak. Ezenkívül aki tudja, írja meg azt is, hogy kit nevezünk tenyeres­talpasnak, kire mondjuk, hogy nyakigláb, és kire, hogy szemfüles. A 6. HÉT KÉRDÉSE: Beszédünkben, írásunkban gyakran használunk a ter­mészetből vett neveket, hasonlatokat. Szeretteinket, ked­vesünket, csillagomnak, galambomnak, virágomnak becéz­zük. A béketűrő embernek galambepéje van. Vagy birka­türelme. A feladat az, hogy írjanak minél több hasonló szólást, kifejezést, amely a növény-, illetve az állatvilág­ból merítette példáját. vence volt: csak néhány napja mutatták be a Doktor Mabuse végrendelete című filmjét, nagy sikerrel. Pataky Kálmán — ahogy mondani szokták — elsöprő sikert aratott, minden áriát meg kellett ismételnie, újra és újra kitapsolták a függöny elé. Beregi a leányával, Leával ült az egyik páholyban. Lea időnként édesapja arcára pillantott, vajon hogyan fogadja férje teljesítményét, ám arról az arcról nem tudott sem­mit sem leolvasni. Beregi arról is híres volt, milyen kitű­nően tudja fegyelmezni érzéseit. A mellettük levő páholyban két hölgy ült, meg egy úr. Az egyik hölgynek nyilván föltűnt az érdekes arcú Beregi, bizonyára ismerősnek is találta, csak hirtelenjében nem tudta, hova tegye. A hölgy angolul beszélt, feltehetően úgy gondolta, a szomszédok nem értik meg, tehát nem zavar­tatta magát, és elég hangosan kérdezte meg, ki az az ér­dekes arcú férfi. A társaságban levő úr ugyanígy gondol­kodhatott, mert ő sem halkította le a hangját: hangosan és készségesen válaszolt. — Az? — intett fejével Beregi felé. — A Pataky Kál­mán apósa! Beregi könnyedén elmosolyodott, majd a lányához for­dult. — Minden rendben, Lea... Most már elhiszem, hogy a vöm világhírű énekes! Bródy Imre LEPJE MEG MAGYARORSZÁGI ISMERŐSEI!! . Megbízásait teljesíti, ajándék- és virágknideményeit On helyett megvásárolja és a kívánt címre szállítja a BOY SZOLGÁLAT Fizetési mód: Money order-en, vagy nemzetközi postautalványon. Cím: H—1476 Budapest 100 Postafiók 53. Telefon: 340-346 Házi használatra csomagolva is kapható a világhírű magyar gyógyiszap! Nem kell már sok ezer mérföldet utazni, ha valaki a világhírű magyar gyógyfürdő iszapjával akarja ke­zeltetni izomfájdalmait: a MEDIMPEX Magyar Gyógyszer-külkereskedelmi Vállalat eljuttatja Önhöz is a fájdalomenyhítő gyógyiszapot megszárítva és könnyen kezelhető, textíliával bevont kompresszek­­be sajtolva. A MAGTAR ISZAP KOMPRESSZ a sok évszázados magyar gyógyászati tapasztalatot a korszerű mód­szerekkel egyesíti. Rendkívüli előnye, hogy otthon, a beteg lakásán is könnyen készíthető vele iszappako­lás. Az iszap kompresszt forró vízbe kell mártani — ez máris elegendő ahhoz, hogy reaktiválja a szerves, szervetlen és ösztrogén anyagokat, amelyek a ma­gyar gyógyiszapban találhatók. Ezután az iszap kompresszt a fájó testrészekre helyezzük. Az iszap­pakolás fokozza a helyi vérkeringést, s ezáltal eny­híti az ízületi és izomfájdalmakat. A szenvedés meg­szűnik, a beteg jó közérzete helyreáll. A MAGTAR ISZAP KOMPRESSZ a kezelésre szo­ruló testrészeknek megfelelően hatféle formában kapható: — láb és boka, — kéz és csukló, — térd és könyök, — derék és végtagok, — hát és nyak, — csak nyak kezelésére. MEG AKAR SZABADULNI DERÉKFÁJÁSÁTÓL, IZÜLETI ES IZOMFAJDALMATOL? HASZNÁLJA A MAGTAR ISZAP KOMPRESSZT! Küldje be a coupont az alábbi címek valamelyikére: USA-ban: KELSO IMPORT INC. 15 West 18th Street New Tork, N. T. 16010 Benelux Államok, Franciaország és Anglia területén: S. A. MAKLAREX 105, Rue Royale 1030 Bruxelles Svédországban; ARNON MACHINERT CO. AB. Sódra Källtorpsvägen 26. 702 17 Örebro Norvégiában: Fa. SCANKUHL Osterhausgatan 13. Oslo 1.-------------------------- coupon -------------------------­Kérem, küldjenek számomra ismertetőt a magyar gyógyiszapról! Név: .......................................................................... Város és tartomány:..................................................... Cím: ........................................................................... A „Zsebkönyvtár” sorozat legújabb kötetei Jókai Anna: A labda 10,— Déry Tibor: Kedves bópeer ... 6,— Tamási Áron: Szirom és Boly 6,50 Devecseri Gábor: A meztelen istennő és a vak jövendőmondó 7,— Szabó Magda: Freskó 10,— Berkesi András: Húszévesek 11,— ŰJ MESTERHÁZI KÖTETEK! Viszontlátás A szociográfus, riportszerű beszámolót — a mű tárgya: Pest megye jelene — az írói elkötelezettség jellemzi, amely a tényekből kiindulva a tennivalóknál köt ki, s az ered­ményeknél nagyobb szenvedéllyel vizsgálja a feladatokat. Fűzve, 119 old., 4,50 Ft Hármasugrás Három kisregény húzódik meg a cím alatt: „Isten méret­re” „Katonai babérjaim” és „Egy élenjáró termelőszövet­kezet kimagasló eredményei”. Olyannyira egy tőről fa­kadt, egyhangulatú, -lélegzetű mind a három, hogy így együtt szinte egyetlen nagy regény fejezeteinek hatnak. Vászonkötésben, 478 old., 28 Ft A LEGÚJABB MOLDOVA-KÖTET! Az őrség panasza A szerző közel fél évig lakott az őrség központjában, öri­­szentpéteren, eközben járt Ispánkon, Szalafőn, Nagyráko­son, Dávidházán, Senyeházán is. Ez a könyv nem tudo­mányos igénnyel készült, nem lehet a tájék átfogó és ösz­­szefoglaló rajzának tekinteni, kizárólag személyes tapasz­talatok és vizsgálódások terméke — bizonyos értelemben az író és a környék lakóinak közös vállalkozása. Vászonkötésben, 340 old., 50 fekete-fehér fényképpel il­lusztrálva, 35 Ft ISMÉT MEGJELENT! Dr. Szendéi Ádám: Orvos a családban A népszerű orvosíró a legfontosabb egészségügyi kérdé­sekre ad választ e könyvben; témáját az orvostudomány mai állásának szellemében tárgyalja, mindenki számára érthető módon. Célja, hogy egészségügyi kérdésekben tá­jékoztassa az embereket, a beteg és az orvos közti együtt­működést elősegítse. Vászonkötésben, számos ábrával, 311 old., 50 Ft A felsorolt köteteket megrendelheti a magyar könyvek terjesztésével foglalkozó külföldi cégeknél, vagy közvet­lenül az alábbi címen: 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom