Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-03-29 / 7. szám
A közgazdász — Mire emlékszik a régi világból? — Semmire. — Személyes emlék a régi korból? — Semmi. Férfi, aki egy új világban született, 1945. március 22-én, s egy új világban indult el. A harmincéves — a külső semmi, a külső semmit el nem beszél — piros nadrágot, piros kardigánt visel, azt hiszem, piros inget is, s a sok pirosság fölött fekete arc, fekete haj, fekete szakáll sötétlik. Ha utcán találkozom szembe vele, hajlok a felületes véleményre... De a külső jelentéktelenség. A külső megtévesztően hazug. Szörényi László irodalomtörténész, filológus, az Irodalomtudományi Intézet XIX. századi osztályának a munkatársa magyar anyanyelvén kívül megtanult latinul, németül, angolul, megismerte a perzsa és a görög nyelveket, hogy anyanyelvével együtt hat nyelv szárnyain induljon el... kódexek, levéltárak, ősnyomtatványok, kutatóintézetek, kutatópontok felé. Nem ezt választotta. Véletlen terelte a filológia felé? — A budapesti Eötvös gimnáziumban eleinte még a vízgazdálkodás, a geomorfológia érdekelt. A földrajz vonzott. A nagy hatású tanárok erősen befolyásolják az emberi sorsot. A gimnáziumban Kubinyi László, a magyartanára és Bánhegyi György, a latintanára a klasszika—filológia, a nyelvészet felé terelte érdeklődését. A gimnáziumban a testvérnép, a vogulok nyelvét is tanulni kezdte. Kubinyi beszélt neki a finnugrisztikáról, ő szólt a székelycsángókról, e sajátosan gazdag nyelvű magyar néptöredékről. A nyelv kezdte érdekelni. A nyelv, mint az emberi érintkezés hatalmas eszköze. A nyelv, mint az idegen műveltségekkel való megismerkedés eszköze. — Latinul a gimnáziumban tanultam, németül Kubinyi tanár úrtól, angolul a József Attila szabadegyetemen, görögül Tegyey Imrétől, a Radnóti gimnázium tanárától, az egyetemen perzsául. Harmatta János és Moravcsik Gyula is a tanáraim voltak. Az egyetemen magyar—latin szakosként kezdte. Egy év után a magyart, mint szakot, abbahagyta, helyette a perzsát választotta, s harmadik szakként a görögöt. Szakdolgozatának tárgya Zamahsari perzsa szerző XI. századi arab—perzsa szótára volt. A világ első arab—perzsa szótára. — Ezt kódexek őrizték meg. E kéziratos könyvekből a világban szerteszórva ötven példányt ismerünk. Az a legrégibb, amelyet Marsigli olasz hadmérnök, császári tiszt Budavár visszavételénél, 1686-ban a budai könyvtár szétszórt kincsei közt talált. A kódex a bolognai Egyetemi Könyvtárba került, onnan kaptam meg a mikrofilmjét, ez volt a tanulmányozás alapja. Az Irodalomtudományi Intézet gyakornoki állásokat hirdetett; több mint tíz jelentkező közül hármat vettek föl, Szörényi e három közt volt. — A bibliográfiánál kezdtem, múlt századi erdélyi szász folyóiratok magyar szerzőit katalogizáltam, folytattam a XVIII. századi csoportnál. Itt két munkát fejeztem be: Faludi Ferenc pozsonyi cenzori működésének az iratai megmaradtak az Országos Levéltárban. A Faludi döntése alapján elkobzott könyveket tanulmányoztam. A másik dolgozat a Magyarországi jezsuiták szerepe a honfoglaláskori epika létrehozásában című munka volt, ez meg is jelent. Doktori disszertációmat is erről írom: A jezsuiták és a magyar honfoglaláskori epika fordulata. Harmincéves, de már e rövid idő a történelemben sokra vitte, és saját kora számos külföldi kutatásra ösztönözte. Olaszországban többször is járt; Rómában a Központi Jezsuita Levéltárban búvárkodott. Három éve Prágában és Neuhausban Rákóczi Ferenc csehországi tanulóéveinek az emlékeit kutatta; megtalálta a jövendő fejedelem nevét a História domus-ban, s édesanyja, Zrínyi Ilona egyik levelét. — Most már a XIX. századi osztályon dolgozom, a hősi epika érdekel a legfőképpen, legnagyobbrészt Arany János személyével foglalkozom és kandidátusi munkaként három kötetben szeretném közzétenni Arany műveltsége című munkámat. Ezen dolgozom. Megkértem: mondja el egy hetét. A mostani hetet választotta. Hétfőn az intézetben van, általában estig. Kedden Szegedre megy. ahol az egyetemen reformkori magyar irodalmat, irodalomelméletet tanít. Még aznap este visszajön Pestre. Szerdán, pénteken délután intézeti értekezleten vesz részt. A csütörtök nyugodtabb nap: általában a Széchényi Könyvtárban tölti. Pénteken az Arany-köteteken dolgozik, szombaton bent van az intézetben. Felesége laboráns a Chinoin gyárban, két kislányuk van, a filológus kora reggeli, nem tudományos jellegű, de nagyon is szükséges elfoglaltságai közé tartozik a szénhordás a pincéből és a családi bevásárlás a konyhára. A kis család nagy gondja a lakás. Egyelőre bútorozott szobában laknak. — A harmincévesek korosztályához tartozik, a húszévesek nemzedékét tanítja Szegeden; hogyan látja tulajdon nemzedékét és az újat? — Néhány éve itt, az Eötvös kollégiumban összehoztam nemzedékemet klubdélutánokra: a vendégek történészek, filmesek, fiatal írók, orvosok, vegyészek, pszichológusok, építészek voltak. A harmincévesek érdeklődése még általános. Általánosan széles. A mai harmincévesek még erősen kötődnek a régi világhoz, a szüleik életviszonyai, régi tanáraik döntően befolyásolták őket. A mai húszévesek, a saját tanítványaim, merőben mások. Sokkal többet tudnak a természettudományokról, de érdeklődésük már nem annyira általános, szakosodnak inkább. Ruffy Péter pád-híd környékén csupán néhány öreg épület, templom őrzi még a hajdani házak hangulatát. Így dacol az idővel a Tímár utcai iskola is. A fekete iskolatáblán — krétafelirat: 1945—1975. Köszöntjük felszabadulásunk gyermekeit. Pezsgőspalack pukkan, s a születésnapi tortákon harminc gyertya lángja táncol. A rendkívüli találkozón viszontláthatják húszéves önmagukat is. A szembesítés után kezdődik a számadás. A mióság A legnagyobb meglepetés Jónás Ildikó. Tíz évvel ezelőtt több társával hallgatagon húzódott meg. Nem vallott hangosan terveiről. Most csendesen mondja — a génbankban dolgozik. Mindenki csodálkozik: a a név olyan, mintha tudományos-fantasztikus regényben olvasnánk. — A génbank — magyarázza türelmesen — a magvak tartós tárolása és géntartalékainak megőrzése. Helyileg az Agrobotanikai Intézetben van, Tápiószelén. Húszévesen a gödöllői Agrártudományi Egyetem mérnöki karán tanult, ma kutató és nemsokára kézhez kapja második diplomáját. Zsédő Marika csendesebb, mint tíz évvel ezelőtt: — Ugyanott dolgozom, nem váltam meg a munkahelyemtől. Maradtam a „sablonos" munkánál. Ügy látszik, nem volt elég kitartásom és erőm. De az életem nem sablonos — erősíti szinte szabadkozva — szép családi életet élünk és van egy aranyos kisgyerekünk. Mi lett Sumovszki Ágival? A sikeres felvételi után befejezte-e a főiskolát? — Üzemszervező lettem és a régi vállalatomnál később a központba kerültem. Számítógépen dolgoztam, míg meg nem született a kislányom. Két és fél éve szülési szabadságon vagyok. Rögtön az elején beiratkoztam egy hároméves számítógépes tanfolyamra. Mire letelik a szülési szabadság, befejezem. A hajdan orvosnak készülő Dénes Maróit már a harmadik diploma előtt áll. Almait valóra váltotta, ma az Országos Onkológiai Intézetben rákkutató. Orvos, férjével együtt nevelik két gyermeküket. Tóth Márta fiús frizuráját kontyba növesztették az évek. Lyukkártyaműszerész lett, ahogy tervezte. Az Irodagéptechnikai Vállalatnál elektromos számológépeket javít, beosztása: csoportvezető. Nemrég tért haza hollandiai tanulmányútjáról. A férje is műszerész — hét éve házasodtak össze, ma együtt járnak továbbképző tanfolyamra. Nemcsak a hajdani kisiskolásoknak volt izgalmas ez a szembesítés, hanem sorsuk krónikásának, Kólonits Ilonának is. Hiszen a lányok a szeme előtt nőttek fel — együtt a felszabadult országgal. S nemcsak értői, hanem továbbalkotói is lettek történelmünknek. Hegedűs Máris A fiatalember, aki velünk szemben ül, 1945 októberében született; azon az őszön, amikor már az egész világon elhallgattak a fegyverek. A béke első nemzedéke — így jellemezhetnénk azt a korosztályt, amelyhez tartozik; sorsán pontosan mérhető az a harminc év, amely a felszabadulás óta eltelt, hisz ő maga is harmincesztendős, a múlt időket, a másfajta rendet csak hallomásból vagy olvasmányaiból ismeri. Azok a fiatalok, akik 1945- ben születtek — pontosan a számok szimbolikus jelentése miatt — az évfordulók során az érdeklődés középpontjába kerültek, életüknek különböző állomásai a társadalom előrehaladásának állomásaiként is szemlélhetők, ezért a velünk szemben ülő Moll János közgazdász — most nem csupán önmaga nevében beszél. Persze a jelképes sorsértelmezés nem jelenthet általánosítást; a fiatal közgazdász sorsa nagyon is eredeti, gondolatai se általánosíthatók, hiszen feltétlenül egyéniek, ám az a fajta érzelmi és értelmi szabadság, amely az egyéniséget jellemezni szokta, társai felé mutat: nemzedéke nyílt, szókimondó, úgy is mondhatnánk „békétlen” nemzedék; türelmetlen és előbbre jutni vágyó, s pontosan ez az, ami a harminc évet végső soron mégiscsak — egészében tükrözi. Sorsának első furcsasága, hogy nem Magyarországon, hanem Algériában látta meg a napvilágot. Apám a harmincas években — jobb élet reményében — kivándorolt. Eljutott Párizsba, Marseille-ba, aztán Észak-Afrikába; Algírban telepedett meg; ott találkozott édesanyámmal; aki ugyancsak magyar volt, egy Erdélyből kivándorolt családból származott. Apám kitanulta a szabómesterséget, a negyvenes évek elején Algírban már egy kis üzlete volt. Pontosan nem tudom, hogyan történt; de az a magyar kompánia, amely ott élt, a háború idején bekapcsolódott a fasizmus elleni küzdelembe, apám az idegenlégióban harcolt a de gaulleista franciák oldalán a németek ellen. Kapcsolatba került a magyar kommunistákkal és 1946- ban, amikor erre lehetőség nyílt, hazatért, úgy gondolván, itt van rá szükség, és ő maga is itt találhatja meg a helyét. Az idő tájt különböző felelős beosztásokban dolgozott és rengeteget tanult; leérettségizett, elvégezte a közgazdasági egyetemet, s mivel németül, franciául tökéletesen beszélt, hasznát vették Magyarország külkereskedelmi kapcsolatainak kiépítésében. Különböző külkereskedelmi vállalatoknál dolgozott, végül is a Monimpextől ment nyugdíjba. Persze közben sok minden történt, és az, ami történt, bizonyos mértékig befolyásolta az én sorsomat is. — Miképpen? — Többek között úgy, hogy a nyolc általános osztályt kilenc iskolában végeztem el. A szüleim ideoda költöztek, s velük én is. Volt olyan időszak is, amikor hosszabb időt töltöttek Bej rútban, apám ott dolgozott a magyar külkereskedelmi kirendeltségen. Tizenhat esztendős karomban egy évig Bejrutban éltem én is, az alatt nem jártam iskolába. — Miért? — Drága volt az iskola, ez volt az egyik ok. A másik pedig az, hogy amerikai iskolába nem akartak beíratni, az arab iskolában pedig akkor nem volt hely. Amikor egy év után hazajöttem Budapestre, különbözeti vizsgát tettem a gimnáziumban, így folytattam a tanulmányaimat Nyilván az, hogy édesapám a külkereskedelemnél dolgozott, befolyásolta az én elhatározásomat is: az érettségi után a közgazdasági egyetemre jelentkeztem. Persze nem kell azt hinni, hogy az idő tájt túlságosan komoly és meggondolt fiú voltam, sokkal inkább könnyelmű, jobban mondva könnyed vidámságra hajló. Rengeteg barátom volt mindig, szerettem focizni, játszani, és főképpen beszélgetni; egyszóval a tanuláson keveset járt az eszem ... Így történt aztán, hogy az egyetem külkereskedelmi szakán többször is megbuktam, sőt elvesztettem egy évet; ezután mentem át a belkereskedelmi szakra, s azzal egy időben, úgy látszik, az eszem is megjött: sikerült simán elvégeznem az egyetemet, sőt a szakmám, a hivatásom iránt nagyfokú érdeklődés támadt bennem. Persze az egyetem elvégzése sem jelenti azt, hogy az ember egy csapásra révbe ér. öt évvel ezelőtt szereztem meg a diplomámat, azóta négy helyen dolgoztam. Huszonhét éves koromra aztán mégiscsak megtaláltam azt a helyet, ahol jól érzem magam. Ez a cég az AMFORA Üveg-, Porcelán-, Műanyag-Nagykereskedelmi Vállalat — Mekkora vállalat ez? — Másfél milliárdos évi forgalom, 1200 ember, egyszóval nagy cég. Három év óta dolgozom itt, a közgazdasági osztály vezetője vagyok. — Hogyan lett huszonhét éves korára osztályvezető? — Ennél a cégnél nincs úgynevezett hivatali szamárlétra. Megbecsülik a dinamizmust, tehát a fiatalságot is. Három évvel ezelőtt alakult meg a vállalat közgazdasági osztálya, amikor odakerültem. Rám esett a választás, kineveztek osztályvezetőnek. — A beosztottjai között vannak olyanok, akik idősebbek önnél? — Nincsenek. Az egész osztály nagyon fiatal. És el kell azt is mondanom, hogy nem szabad általánosságban kijelenteni, a fiatalok nehezen jutnak előre. Persze vannak olyan helyek, ahol az előléptetésnél inkább a hivatali éveket veszik figyelembe, mint az igyekezetét és a rátermettséget, de meggyőződésem, tapasztalatom, hogy Magyarországon az a fiatal, aki becsülettel dolgozik, megtalálja a helyét bármilyen szakmában. — Es életének másik fele, a magánélet miképpen alakult? — Az a másik fél is kapcsolatos a hivatásommal. 1973 augusztusában nősültem meg, a feleségem szintén közgazdász, akkor kezdte el az egyetemen a tanulmányait, amikor én ugyanott végeztem. Mindössze fél évig dolgozott az Utasellátó Vállalatnál közgazdászként, aztán kisfiúnk született és otthon maradt vele gyermekgondozási segéllyel. A gyerek most kilenchónapos. — Hol laknak? — A szüleimnél. Egy nagy, három szoba összkomfortos lakásuk van; az egyik nővérem is ott lakik a férjével és a 11 éves gyerekével. Hogy úgy mondjam, kicsit szűkén vagyunk. — Mennyi a jövedelmük? — Én 4500 forintot keresek havonként, a feleségemnek — ameddig dolgozott — 2600 forint volt a fizetése. Most gyermekgondozási segélyt kap. Jelenleg százezer forint körül van a megtakarított pénzünk. — Mire gyűjtenek? — Hogy mire, az még függőben van. Vagy lakást, vagy kocsit veszünk, nem tudom... — Hol szokták tölteni a nyarat? — Amíg nem voltam nős, a szabadságomat mindig a Balaton mellett töltöttem, nászúton Jugoszláviában voltunk. Most, hogy megszületett a gyerek, az egy kicsit helyhez köt bennünket. Mindenesetre a közeli években el akarunk utazni Franciaországba és a Szovjetunióba. Én ugyan láttam már valamit a világból, de a feleségem még keveset utazott. Ügy gondolom, a két tervezett utazás után majd itthon töltjük a szabadságunkat Egy ember életébe úgysem fér bele minden. Ami engem elsősorban érdekel, az az ország, ahol élek és azon belül a munkám. — Hogyan képzeli el a jövőjét? — Szeretnék szociológiát tanulni, mint közgazdászt is rendkívüli módon érdéltel a szociológia. Azonkívül most kezdtem el írni a doktori értekezésemet. A távolabbi jövő — gondolom — ezekre a dolgokra épül majd. Egyébként én kialakulatlan embernek tartom magam, túlságosan is sok minden érdekel, a zene, az irodalom, a színház, a képzőművészet, a szociológia, nagyon szeretek emberekkel találkozni, beszélni, úgy érzem, rengeteg tennivaló és érdekesség áll előttem ... Kristóf Attila 7
