Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-01-18 / 2. szám
'—>,> Ha egy üzlet egyszer megindul... — Kezdődik a pesti mondás, amelynek nincs folytatása, csupán három pont; de mindenki érti, miről van szó, legyen az az „üzlet” éppen jó, vagy rossz dolog. A felszabadulás esztendejét követő 1946-os esztendőben mindkettőre volt példa. Dolgoztak az üzemek, az év elején ismét híd kötötte össze a Duna fölött a város és az ország két felét (év végére már kettő is), a haladó erők Baloldali Blokkba egyesülve védték meg a fiatal demokrácia első vívmányait, elsősorban is a dolgozó parasztok kezére juttatott földet. De a kevés áru, anyag és gép megszülte az inflációt is, amelyben sikerült világrekordot elérnünk: június 14-én forgalomba került a billiós bankjegy... De ezt a próbát is kiálltuk, s augusztus elsején megjelent az új, a jó pénz: a forint. Gondos tervezés, áruösszpontosítás volt a fedezet mögötte, s egy csapásra elsöpörte a dollártól, aranytól a „tojásvalutáig” az infláció minden torzszülöttét. Csak a humoristák gyászolták: a spekuláción többé nem lehetett elverni a port. Vigaszukra szolgált, hogy viszont immár ők is jó pénzben kapták a honoráriumot. S témaként megmaradtak még a vetkőztetők, akik a sötét esti utcákon nemcsak a csinos fiatalokról húzták le a kabátot... Az emberek szidták a közbiztonságot, s elfeledték, hogy egy esztendővel előbb még éppen fordítva: legfeljebb sötétben merték kitenni hazulról a lábukat. S ahhoz képest ez mégiscsak nagy különbség ... QCclxjáj JlajaL . 1946 TOJASVALÜTA ÉS EQYEBEK 1. Vidéken, az egész országban, még nemrégiben a tojás volt a valuta. A piacokon tojásért árultak mindent. Még a tojást is. Ha Mari néni tíz tojást akart venni, akkor magához vett otthon tíz tojást, elment a piacra, odaadta a tojásait Erzsi néninek és kapott értük tíz tojást, ezzel megtörtént az üzlet. A tojást nem is ették meg, tartották és csereeszköznek használták. Föl is lehetett váltani egy nagytojást két kicsire. Vagy egy friss tojást három záptojásra. A tojásokat most már, a forint után, bevonták a forgalomból. Hogy kárba ne vesszenek, mégis csak meg kellene enni a tojásokat. Zsuzsi néni sorra feltöri őket. Egyik is büdös, másik is. mert már hónapok óta forogtak kézről kézre. Zsuzsi néni morog: — Aztán még azt mondják, hogy a pénznek nincs szaga! 2 . Nótáskedvű ember vagyok, szoktam dalolgatni. Csak úgy, össze-visza, az ember nem gondolja meg, hogy mit dalol. Tegnap észreveszem, hogy éppen azt a nótát dalolom, amelyiknek ez az utolsó sora: „Akad még egy rossz forintom, Azt is a Sárinak adom.” Csitt! — ütök hamar a számra. Ebből még baj lehet. Ha ez a nóta szerepel az iskolai daloskönyvekben — és miért ne szerepelne? — az új könyvekbe így kell majd átírni: „Akad még egy rossz dollárom, Azt is a Sárinak adom." 3 . Kovács barátom csomagot kapott Amerikából. Sok mindenféle volt benne, színes papír- és fémdobozok, szép képekkel, és hosszú feliratokkal. Kovács éppen éhes volt, jókor kapta a csomagot, de nem tudta, hogy mi micsoda, mit kell megfőzni, mit megsütni, mit kell vízben fölereszteni, mivel kell mosdani, mi az, amit esetleg hajra kell kenni. Attelefonált hozzám: — Kérlek, te tudsz angolul. Jöjj át hozzám, mert tolmács nélkül nem tudok megvacsorázni. — Már egy órája sétálok fel-alá, de sehogy sem akar észrevenni. Ügy látszik, semmi érzéke az igazi férfiasság iránt! (Sz é p. /ftnS : EQY KIS TÜZET Hí <k feqehtf <k csórtéttah 1 Forint: De most aztán ki innét! rßodÄ Qiéhi: Na tessék. Éppen engem állít meg, mikor úgy sietek. — Egy kis tüzet. . . Nesze, odatartom a cigarettám neki. Hát elkezd rágyújtani a cigarettámon, Ppö, ppö, pp; elveszi, visszanyomja, PP, pp, megint; nem akar tüzet fogni. — Várjon, kérem. — Jó mélyet szippantok, jobban tüzeljen a cigarettám. Tartom neki megint. Ppö, ppö, PPP•.. Fogja is a tüzet, nem is az a cigaretta. Laza. S pipadohányból sodorta. Ügyetlen fráter. Én a pipadohányból a legprimitívebb módon vágottból is, elég keményre tudom a cigarettám gyúrni. Mi lesz már, te jó isten? Eltelt legalább fél perc, mióta letartóztatott ez ez alak. Még mindig pp, pp. Remeg az ujjam a türelmetlenségtől. Elkésem a főszerkesztő urat, ma lapzárta, a novellát viszem, honoráriumot is veszek föl, van olyan fontos, mint az irodalom. Ennek az ismeretlennek VILLAMOSON HALLOTTAM Egy nő a másikhoz: — Felvett egy új lányt és amilyen smokk, megmondta neki, . hogy. reggel a teát tálcán hozza be. A lány reggel fogta a teát, kiöntötte egy nagy tálca aljára, bevitte és megkérdezte: teccik kanál is hozzá, naccsága, vagy úgy tecoik felnyalni... Y Ül mellettem egy fiatalember és rágógumi van benne. Csücsörít, rág, fel és alá nyámnyog a szája. Szemben vele egy nénike figyeli és öt megálló múlva odaszól: — Nagyon kedves, hogy így elbeszélget velem, de egy szót sem értettem, mert sajnos süket vagyok ... Y Egy bácsi meg dicsekszik a barátjának: az én feleségem, mintaháziasszony. A napokban vettem egy új ernyőt, átnyújtottam neki. „Kedves vagy” — mondja —, „de nehogy azt hidd, hogy a régi ernyőt most már el fogjuk dobni! A régi jó lesz majd otthoni használatra ..." Y Itt leszálltam. van türelme, ennek osztán van. Egyszer csóválta csak meg á fejét, visszahajolt a cigarettám füzéhez, tovább csalogatja át a maga büdös cigarettájára, Jaj, miért nem a másik járdán mentem. Pöppöl, állhatatosan, nem törődik azzal, hogy nekem dolgom van, mit bánja ő. Mit bánja, ha valami sorsdöntő megbeszélést .mulasztok el miatta, vagy ha törvénybe vagyok idézve, s megbüntetnek, mert elmaradtam, vagy ha szerelmem vár rám valahol, vár már egy órája, éppen most elégeli meg és elmegy, elmegy örökre, és én örökre boldogtalan leszek, hacsak meg nem ölöm magam kétségbeesésemben. Mit bánja ez a közönyös pofa, csak az égő cigarettám érdekli, a kezem már nem érdekli, se nem érdekli a fejem, se a szívem, az égő szívem nem érdekli, a szívem, amely olyan lángot lövellhet, hogy kivilágítja neki az életet, meg a halált, megmenti lelkét, eszméletét, örök békéjét és boldogságát. Dehogyis kiváncsi rám ez az ember, ez az ostoba, ízléstelen, rosszindulatú valaki, aki minden becstelenségre kapható, elég erre a pocsék sárgakékzöld nyakkendőjére nézni. De unlak, de utállak, de gyűlöllek, te bitang gazember. Alig tudok már az idegeimen uralkodni. Az a szerencséd, hogy tőrt nem hordok, beléddöfném, esküszöm, meg is érdemelnéd. Igen. Csak azt felejtettem el, hogy magam is megállítottam egy cigarettáé urat, most öt perce, hogy rágyújthassak. Nemén lettemhütlen hozzád... Resbuplica: Most hívsz vissza Miska, amikor azzal a tengerésztiszttel elkártyáztál mindent? TASZAJTÓ NAQY QERQELY ESETE A VETKÖZTETÖKKEL — Mit kuncogsz má megen, te Gergely? — Hadd el, te Péter, levetkőztettek Pesten. — Eement az a kevés eszed is, aki vót? Mi van ezen röhögnivaló? ... — Majd meghallod. Az úgy vót, te, hogy főmentem egy gazdag pesti rokonyomhó, vittem neki tkkis ennivalót, hogy éhen ne haljon szegény. Éppeg tizenegy óra vót, mikor eegyüttem tüle. Odakünn ujjan setét vót, hogy vágni lehetett vóna. Na, gondúttam, piszkos egy ruha ez, aki rajtam van, mer ebbe üsmértem meg a Pirost, de azír nem szívesen válók meg tüle. Azír csak a fal mellett mentem óvatosan, oszt peslogtam igen csak előre. Hát ahogy menek abba a büdös setéibe, eccerre csak nem nekem gyün egy ember, mingyá láttam, hogy vetkőztető, a fal mellett lopakodott a bitang, oszt a szemibe vót húzva a kalapja. Na, gondúttam, kár az időér. gyerünk, mert elmén a vonat s dobom le a szűrömet. Nízi az ember szigorúján, akkor fogja s ledobja ü is a kabáttyát. meg a kiskabáttyót is. Gondúttam, egye fene, ha ujjan szigorú, a kiskabát még mehet, úgyis ebbe szeretett beié a Piros, a fene ette vóna meg, na de most má csak elenged, ejsze most má csak a nadrág gyühet. Hát nem rámutat a nadrággyára a piszkos? Na gondúttam, ez biztos süketréma, dehát annak is kő élni valaimibü s húzom le a nadrágot, de elébb szétnéztem, nincs-e frájla a közelben? Pekkem volt, nem vót frájla. észrevette a bitang, hogy pironkodok, mer ü is lehúzta az üvét, hogy bátoriccson. Osztán a cipőjét húzta le. Gondúttam, jó lesz néked a csizma is. Nem is szőtt rá egy szót sem, jó csizma vótt, hiába. Níztem rá, hogy most mi gyün. Hát ahogy nízek rá, eccere csak kezdi lehúzni az alattomos nadrággyát is. Na, gondúttam, ebbü má nem eszel, piszkos, női hölgyek is olvassák a Ludas Matyit, s mondom neki, hogy a gatyámnak irgalmazzon, tisztőtt úr, az Isten is megjutalmazza a jóságáért. Hát erre eekezd kajabálni, képzeld, te Péter, hogy tartsam bolonddá az öregapámat, ű azt hitte, hogy én vagyok a vetkőztető iparos, a fene a bitang teremtésemet s ű is azt hitte, hogy sikétnéma vagyok. Én is magyaráztam neki egyet mást a családtagjain!, s oszt kezdtünk vóna öltözködni. — Hát ezt szerencsével megúsztad, Gergely. — Ezt meg, de azt mán nem, hogy abba a minuttumba odagyütt egy másik pesti úriember, oszt aszondta, milyen kedvesség figyelmesség tőlünk, hogy előre levetkeztünk, azír hálábú ad egy fél perc üdőt, hogy eltűnjünk onnan. Hogy kerül a csizma az asztalra? A VÁRVA-VÁRT HID — Jézus Máriám! Maguk csak tülekednek, tolakodnak és nem veszik észre, hogy a hid 200 méterrel arrébb van! 9
