Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-12-06 / 25. szám
— Ki között? — Hát a nagyságos úr meg a kocsisa között. Hiszen akárhogy nézzük, volt különbség. Sose vágyott többre? Beérte annyival, hogy jó cseléd? Megelégedett a szolgálattal? Az öregember megütődve néz rám. — Meg én... — Nem irigyeltük a gazdagot — mondja az asszony —, hiszen azt, hogy az egyiknek több jutott, a másiknak kevesebb, az isten rendelte. Mit tehettünk ellene? Jutott nekünk bab, 'krumpli és száraztészta, ünnepnap hús is került az asztalira. — 1941-ben kerültünk ide, Tiszaug környékére — folytatja az öregember —, a grófné kastélya mellett volt szállásunk. — Most mi van a kastélyban? — Kultúrház, meg iskola van ott. A háború után négy hold földet jussoltam. — A grófi birtokból? — Abból. — Nem félt elvenni a földet? — Már nem féltem. Ügy hittem, nem ismétlődik meg az, ami 1919-ben történt. Akkor néhány katonaviselt társammal megpróbáltunk odacsatlakozni a vörösökhöz, aztán jöttek a fehérek, betereltek minket a községházára, és nagyon megvertek. De negyvenötben mégsem féltem. Kellett a föld. Már akkor sem voltam fiatal, mégis nagyon vágyódtam rá. Aztán 1955-ben bementem a termelőszövetkezetbe. Voltam mezei munkás, később csősz, pásztor, juhász. — Az én emberem mindenhez értett — szólal meg az asszony az ablak mellett. — Tudta a dolgát. — Mennyi nyugdíja van? — Ezerkétszáz forint, mert egy ideig dolgoztam a gépállomáson is. Tíz éve, hogy ki jöttük ide a tanyára. Még pásztorkodtam egy ideig aztán egyik nyáron, delelés közben megnyomott a nap. Betegeskedtem sokáig. Azóta itthon teszek-veszék. Baromfit, disznót nevelünk. — Mi az, amire legbüszkébb, amire hosszú életében legjobb szívvel gondol vissza? — Hát arra, hogy mindig bírtam a munkát és tudtam a kötelességemet. És van két unokám: az egyik szülészorvos, a másik pedig mérnök, hát rájuk büszke vagyok. — Elégedett a világgal, a sorssal? — Most az vagyok. Mert ezzel a világgal én egyetértek. Ha úgy maradt volna minden, ahogy volt, mi lenne most az öreggel, vénnél. Koldulni mehetnénk és lesnénk a halált. Mert más sors valamikor az öreg cselédnek nem jutott. — Még akkor sem, ha jó cseléd volt? — Akkor sem ... Ismét az udvaron állunk, a rőt aikanyi fényben. A kutya acsarkodik a láncon, szél jön a Tisza felől. — Egyetlen dolgot szeretnék még — mondja az öregember.'— Ha tél múltával, mikor pezsdül a föld, kihajthatnám legelni a csordát. Még egyszer adná az isten, hogy bírjam erővel. Talán bírnám is, hiszen a kosok csak hajnalon legelnek, meg alkonyaikor, amikor erőtlen, gyönge a nap. Tanulságos bűntények Ez a név, Tiszazug, egykor az egész ország közvéleményét felbolygatta. Elképesztő bűnténysorozat történt ezen a tájon, sok évtizeddel ezelőtt. Érdemes felidézni ezt a régi történetet, hiszen a tiszazugi arzénes gyilkosságok, bármilyen különösen hangzik is, nem csupán kriminológiai tanulságokkal szolgáltak, hanem az akkori paraszti sors iszonytató sivárságára is felhívták a figyelmet. Senki sem tudja pontosan, hány embert öltök meg az eldugott tanyás falvakban, Nagyréven, Cibakházán, Tiszainokán. Ugyanis mielőtt egyáltalán kiderült volna, hogy bűnténysorozatról van szó, számos, főként idős ember halt meg itt gyanús, később már felderíthetetlen körülmények között. A szörnyűség egyszerűen kezdődött: egy parasztasszony rájött, hogy a légypapírból készített oldat kellő töménységben szép csöndesen kioltja 'az életet. „Elaltatta” hét amúgy is öreg, hasznavehetetlen apósát, hogy végre övék legyen a ház és a föld. Kicsiny házról és kicsiny földről volt szó. A halottat szépen eltemették, a kutya sem ugatott utána. És akkor a tanyavilág népe — elsősorban az asszonynép — suttogni kezdett. Híre ment, hogy a légypapíroldat öl, nyomtalanul és észrevétlenül. S azután, aki nem győzte kivárni az örökséget vagy terhesnek érezte a beteg vénembert a háznál, vagy csak egyszerűen gyűlölt valakit „megétette vagy megitatta”. A per tárgyalásán kiderült, hogyha egy asszony panaszkodott nyomom sorsára, valamely rokonára, aki útjában volt a másik szinte értetlenül kérdezte: miért nem éteted meg? Majdhogynem nyíltam követték el ezeket a gyilkosságokat a 'kicsinyke földért, a szegényes vagyonért. Arzén tartalmú oldatot töltöttek a bablevesbe, a teába, s 'amikor a kiszemelt áldozat végül is meghalt, a Tiszazugon végigsurrant a hír: megint elteltek valakit láb alól. Divattá vált a gyilkosság, szinte természetessé. Nyomor, szegénység, tudatlanság hálójában vergődött a tettes és az áldozat; egyetlen törvény érvényesült: a hasznavehetetlen, beteg öregembernek pusztulnia kell; -aki megmérgezte, a lelke mélyén talán úgy hitte, kegyet gyakorol. A Tiszazug elzártságára jellemző volt, hogy a bűntények leleplezésére csak hosszú idő után került sor, a törvény egyszerűen megfeledkezett a tanyavilág népéről, a gyilkosokról és az áldozatokról. Régi történet ez, csak azért ástuk ki az idő fövenye alól, hogy megértessük, mire vitte rá az embert egykor a nyomorúság és a földéhség. Ha ma nézünk körül a Tiszazugban, úgy érezzük, mintha az arzénes gyilkosságok ideje óla évszázadok teltek volna el. Tiszaföldvár — Cibakháza tőszomszédságában — jelentős ipari centrummá fejlődött, üzemei, munka és kereseti lehetőséget nyújtanak a tanyák és falvak népének; a föld, amelyért valaha öltek, immár hosszú idő óta közös tulajdon, s a vályogból épült tanyaházak, amelyek birtoiklásáért egykor gyilkosságra vetemedtek, sok helyütt romladozón, üresen állanak. A másik országos hírű bűntény, amelyről szót akarunk ejteni, néhány esztendővel ezelőtt történt Szolnok megye délkeleti csücskében, Mezőtúrom. „Burai-ügy”, így tartják számon ezt az esetet a kriminalisztikában. Burai Árpád, egy fiatal férfi öt embert ölt meg baltával féltékenységből, megveszekedett indulatában. Kérdezhetné a nyájas olvasó, máért idézünk fel ismét egy vérgőzös történetet? A válasz egyszerű: a Burai-ügy korunk igazságszolgáltatásának tükre, törvénykezésünk szellemét példázza. A bonyolult história roppant egyszerűen indult: a Szolnok megyei rendőrség már a bűntény felfedezésének napján nyomós gyanúokok és elégséges bűnjelek alapján őrizetbe vette Burai Árpádat. A nyomozók .kitűnő munkát végeztek, közvetett és közvetlen bizanyitékök egész sorával támasztották alá: csakis Burai, egyedül ő lehet a gyilkos. Az ügyészség Vádat emelt, a megyei bíróság Burai Árpádot kötél általi halálra ítélte. Fellebbezés során a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az első fokú bíróság ítéletét és új tárgyalást rendelt el. Máért? A Szolnokon hozott ítélet indoklása olyan bizonyítékokat is figyelembe vett, amelyek nem voltak kizárólagos érvényűek, a bíró buzgalmában .túlbiztosította” ítéletét. A Legfelsőbb Bíróság véleménye szerint — különösen olyan esetben, amikor a vádlottat a legsúlyosabb büntetéssel sújtják — az ítéletnek feddhetetlennek, minden ízében támadhatatlannak kell lennie. Hozzájött ehhez még az is, hogy Burai Árpáid mindvégig tagadott. A Budapesten megtartott második tárgyalás óriási érdeklődést váltott ká a közvéleményből. Burai olyan korszakban került bíróság elé, amikor a törvényesség, a demokratizmus megszilárdulása, védelme mint a társadalmi fejlődés alapvető tényezője a legszélesebb körű érdeklődés h omüokterében állt. Az első fokú ítélet magsemmisítése, az a tény, hogy a vádlott, a feltételezett gyilkos a törvénytől védelmet kapott, egyben az ember demokratikus jogainak védelmét is jelentette. Aggályos figyelemmel, mindent mérlegelve hozta meg döntését a bíróság. Az ítélet végül is nem Változott, de indoklása, a 'bizonyítékok felhasználása, és csoportosítása eleget tett minden törvényes követelménynek. A gyilkos akasztófán végezte, öe ügye tanulságul és például szolgált. Azt példázza: Magyarországon nem ítélnék el olyan embert, akinek bűnössége minden kétséget kizárólag be nem bizonyosul!, tehát ártatlant semmiképpen sem sújthat a törvény szigora. Két különböző bűnügyről szólva, két korszakról, kétféle társadalomról szóltunk. Csupán ezért időztünk el a kriminológiánál, ezért 'beszéltük el az arzénes gyilkosok és a baltás gyilkos történetét. Tiszai vízlépcső A Tisza II. vízlépcső egyik tervezője, Dóra Tibor írja a tanulmányában a következőket: „A Tisza-völgy középső térségének öntözésbe vonását a terület semiarid jellege, valamint a mezőgazdasági nagyüzemek olyan mértékű fejlődése indokolja, amely mellett már a víz válik a termésnövekedés döntő tényezőjévé és az öntözés alkalmazása szükségszerűen jelentkezik.” Túl ezen a környék iparának szempontjából is nélkülözhetetlen a megfelelő vízmennyiség biztosítása, a rendkívül egyenetlen vízhozamú Tisza szintjének duzzasztóművel való szabályozása. Ezért épült meg Kisköre közelében a II. vízlépcső a Tiszán. Szolnok megye peremén vagyunk, de amit most elbeszélünk, az elsősorban a Jászságra és a Nagykunságra vonatkozik. Ugyanis két csatorna ágazik el a vízlépcső fölött: összhasszúságuk 220 kilométer lesz a teljes kiépülés után, így 300 ezer hektár föld öntözése válik lehetségessé. Nem csupán Szolnok megyét érinti ez az áldás, hanem a bal parton kiágazó nagykunsági öntözőcsatoma megnöveli a Körös vízhozamát is, fokozza a Békés megyei öntözőrendszerek hatékonyságát. Most pedig nézzük meg közelről a Tisza U. vízlépcsőt, amely a hetvenes évek elejének egyik legjelentősebb magyar beruházása volt, s a hozzátartozó létesítmények építése még ma is folyik. A felvíz és az alvíz között közel 11 méter a szintkülönbség, az itt felhalmozott helyzeti energia erővé válva lendíti a turbinákat. A duzzasztómű aflnplemezének hossza 140 méter, szélessége 41 méter. Maga a duzzasztómű öt, egyenként 24 méter széles nyílással épült. A vízi erőmű a jobb parti öblözetben helyezkedik el. Négy, percenként 107 fordulatot végző generátorral egybeépített turbina termeli az áramot. Az erőmű teljes kapacitása évi 106 millió kilowattóra. 1973-ban kezdődött meg a duzzasztás, a Kisköre fölött húzódó töltések közé szorított árteret fokról fokra víz borítja Cl. Az így keletkező körülbelül 127 négyzetkilométer felületű tó legnagyobb szélessége hat kilométer, vízmélysége 2,5 méter. 300 millió köbméter víz halmozódhat fel itt. Mit jelent ez? Egy új, hatalmas üdülőövezet létrejöttét. Vessünk egy pillantást erre a sohasem volt, s valósággá lett tájra — odaféntről, repülőgépről. A motorok fölberregnek, barátságos, mondhatnánk, családias zümmögéssel. Rövid nekifutás, egy pillanatra meglendül a táj, aztán visszanyeri egyensúlyát, azt a csodálatos egyensúlyt, amit csak felülről nézve vehet észre igazán az ember. A sebesség 200 kilométer, talán 300 méter magasan repülünk. A Tisza vonalát követjük észak felé. Jól kivehető most az ártér töltéssel körülzárt 'területe, odalent víztükör csillog. A főcsatornák jobbról és balról merőlegesen mutatnak a folyó felé. Községek suhannak el alattunk, a Tisza bal pántján egymásután következik Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős, Tiszafüred, a jobb parton Sarud, Poroszló. A víztároló Poroszló és Tiszafüred között lesz a legszélesebb. Közel negyed óráig repülünk a mesterséges — még nem teljesen kialakult — tó területe fölött. Az ártér — északi irányban — több mint harminc kilométernyi hosszúságbam nyúlik el. A töltésekkel körülvett rész — merész hasonlattal élve — egy lábnélküli kutyára emlékeztet, amelynek orránál helyezkedik el a kiskörei duzzasztómű, a farka pedig Tiszabábolnánál kezdődik. Visszafelé már nem követjük a Tisza vonalát, sík földek fölött repülünk, késő őszi, gyórfüvű mezőn jól látni a csordák vonulásának útját, az itatok körül csupaszra taposott térségeket. Fehér foltok villannak elő: a szik virágai. Egy pillanatra arra gondolunk: ezek a semmire sem jó, kopott legelők az éltető víz hatására rövidesen elvesztik kopárságukat. A hatalmas mesterséges tó jövőjének a tervei már elkészültek. Bizonyos, hogy az új üdülövidék nagyon sok embert vonz majd ide, akárcsak a Balaton, vagy a Velencei-tó. Véglegesen kitárul ez az elzárt világ. A Jászság és a Nagykunság népe néhány esztendő elmúltával természetesnek tekinti majd, hogy ilyen ez a táj, s természetesnek vehetjük mi is, hogy a megváltozott tájjal az ember együtt változik. Űj szolnoki lakótelep MTI — Kozák Róbert felvétele Emlékmű a Tiszánál Ifj. Futász Dezső felvétele A jászberényi gyógyfürdő MTI — Berreth Ferenc felvétele Prímőrtelepek Karcagon MTI — Berreth Ferenc felvétele A Tisza II. vízlépcső MTI — Járat Rudolf felvétele
