Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-10-25 / 22. szám

Szovjet—magyar mezőgazdasági megállapodás. A szerződés aláírói: Dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese és Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese. Középen Alekszej Koszigin szovjet és Lázár György magyar miniszterelnök MTI — felv.

TERVSZERŰSÉG ÉS ELVSZERÜSÉG

Lapunk hasábjain többször foglalkoztunk már a kispolgárisággal, mint társadalmunk minden rétegében felfeltűnő hibás és káros magatartással. Tehát nem a kisárutermelők, kisiparosok, kiskereskedők rétegéről beszélünk, amely réteg egyébként kis terjedelmű, lakosságunknak mindössze három százaléka. Másrészt szerepük, munkájuk fontos és nélkülözhetetlen; zömük tisztességesen, pontosan dolgozik a maga területén, rendesen fizeti adóját, és legtöbbjük híve a szocialista rendszernek. Legtöbbjük nem él kispolgáriságnak nevezhető módon.

A kispolgáriság tehát egészen mást jelent: a közérdekkel nem törődő, azon átgázoló magatartást jelöljük e fogalommal. A kispolgáriság, mint gondolkodásmód és az ennek megfelelő cselekvésrendszer különösen sokat árthat, ha a politikában, a közélet különböző szintjein dolgozó embereknél jelentkezik, akik kisebb-nagyobb horderejű döntések meghozataláért felelősek.

Ha valaki például nem érti a pártkongresszuson kidolgozott és elfogadott országépítö politika lényegét, ha számára a határozat csak szöveg, de nem a mindennapok tevékenységeinek vezérfonala, akkor nem érti magát az ezerszínű életet, a társadalom fejlődését és a társadalmunkra ható nézetek széles variációját.

Aki nem igazodik el a társadalom életének és fejlődésének törvényszerűségei között, az — többek között — nem láthatja a különbséget az anyagi érdekeltség és az anyagiasság, e jellegzetes kispolgári felfogás között sem. Az anyagi érdekeltség voltaképpen annak tudatosítása, hogy a szocializmus elválaszthatatlan az egyének életszínvonalának állandó emelkedésétől, s a jól végzett munkát a társadalom anyagilag is elismeri. A szocializmus korántsem aszkéták társadalma, hanem magas kulturális színvonalon és anyagi jólétben élő egyének együttese. Az anyagiasság viszont már éppen a szocializmustól idegen önzésből fakad, amikor az egyén a saját anyagi érvényesülését a társadalomtól függetlenül, vagy éppen annak kárára akarja megteremteni.

A szocializmus elismeri, sőt elengedhetetlennek tartja a jogos egyéni érdek érvényesülését, s vallja, hogy a megalapozott egyéni érdekeket nem szabad megsérteni, de hirdeti azt is, hogy az egyéni érdek nem kerülhet tartósan szembe a közérdekkel, pontosabban nem sértheti a közérdeket

Nemegyszer hibásan fogják fel a csoportérdek és a közérdek kapcsolatát is. A csoportérdek például — egy nagyvállalat, egy állami gazdaság vagy egy megye érdeke — kétségkívül nem választható el az ország érdekétől. Ha Csepel vagy Diósgyőr, az Egyesült Izzó vagy Kazincbarcika jól termel, az az egész ország gazdasági helyzetét kedvezően alakítja. Ha az említett helyeken

megfelelőek a bér- és jövedelmi viszonyok, ha elégedett a közhangulat, akkor ez tovább javítja az országos jó közérzetet is. Mégis vannak esetek, amikor a társadalom általános érdeke megköveteli a csoportérdekek bizonyos korlátozását. Ilyen helyzet alakult ki például a beruházások és hitelek kormányszintű szabályozásánál, amikor az anyagi eszközök korlátozottsága miatt még ezeknél a nagyüzemeknél is csökkenteni kellett a beruházásokat.

A kispolgáriság megnyilvánulása a politikai szubjektivizmus is, amely könnyen enged a vágyaknak, s valóságnak vél olyasmit, ami irreális, holott a helyes döntés mindig az elegendő és pontos információk valós helyzetelemzése alapján és helyes ítélőképességből születik. A szubjektivizmus szélsőséges esete a voluntarizmus. Az ebben a „betegségben” szenvedők azt képzelik, elég akarni valamit, erőszakosan csinálni, mert a történelem kerekét kedve szerint forgathatja az erős kezű politikus. Ez a magatartás teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi-gazdasági törvényszerűségeket, képtelen a következetes cselekvésre, átgondolatlanul kísérletezik, nem feloldja, hanem megteremti az ellentmondásokat. Az ilyen politika gyakran párosul álradikális megoldásokkal és ennek csak látszólagos ellentéte a politikai megalkuvás. A kettő ugyanis szorosan összefügg. Az álradikalizmus nem hisz a fejlődés folyamatosságában, a módszerek változatosságában, s azt gondolja, hogy bonyolult világunk összetett kérdéseit egy csapással meg lehet oldani. Ha pedig a radikális eszközök csődöt mondanak, rendszerint kishitűségbe esik, s hajlamossá válik arra, hogy az előrevivő tettek helyett belenyugodjon az adott helyzetbe, elvtelenül megalkudjon.

A kispolgári felfogás alapjában véve nem hisz a politikai meggyőzés erejében, csak a bürokratikus parancsokban és a tiltó rendelkezésekben. A szocialista demokratizmusról szíve legbensejében úgy vélekedik, hogy az elvtelen lemondás az eszmék harcáról, beletörődés a fegyelmezetlenségbe, s nem látja, hogy az valójában a rend és a szabadság eszméje.

Az említett kispolgári gondolkodásmód és magatartásforma egyaránt visszavezethető objektív és szubjektív okokra. Az objektív ok az, hogy a szocializmus építésének átmeneti korszakában vagyunk és még nem élünk a teljesen megvalósult fejlett szocializmus korában. E jelenségeket az előrehaladás ütemével együtt lehet csökkenteni, illetve megszüntetni. A szubjektív ok pedig saját hibáinkban, munkánk fogyatékosságában rejlik. A küzdelem is kétsíkú: tervszerűen építenünk kell a fejlett szocialista társadalmat, s nagyobb határozottsággal kell kiküszöbölnünk munkáink gyengéit.

Pethő Tibor

KÁDÁR JÁNOS LÁTOGATÁSA VAS MEGYÉBEN

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kétnapos Vas megyei útja során fölkereste Horvátzsádány és Vép községeket, valamint Szombathelyt.

A h árvátok, magyarok és németek lakta Horvátzsidánybam Kádár János szólt arról, hogy a párt politikájának nagyon fontos része a nemzetiségi politika. Utallva arra, hogy a meglátogatott községekben a legnagyobb számban h orvát ajkú délszláv nemzetiség él, hangoztatta, hogy a két szocialista ország, a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság viszonya baráti, jó. — Azt valljuk — mondta —, hogy a másik országban élő nemzetiség nem választó, hanem öszszekötő kapocs országaink között: éljenek egyenlő állampolgárokként az ottani magyarok és az itteni délszlávok, ahogy ennek szocialista országokban lennie kell.

Kádár János megtekintette a helyi termelőszövetkezet tehenészetét és hűtőtárolóját, majd Vépre látogatott, ahol a mezőgazdasági szakmunkás- és munkástovábbképző intézetet kereste föL

Szombathelyen, a művelődési és sportházban nagygyűlésen .találkozott a város és Vas megye dolgozóival.

Beszédében méltatta Vas megye fejlődését. — önmagáért beszélő tény — mondta — hogy 'a megyében megvalósult a teljes foglalkoztatottság, s az utóbbi tíz évben 66 ezren költöztek új

lakásba. Az olyan eredményeket, amilyeneket Vas megyében is felmutatnak, csak az egész társadalom együttes erőfeszítésével, alkotó együttműködésével lehet elérni.

Nyomatékos hangsúllyad szólt arról, hogy a párt a legutóbbi 15—20 év tapasztalatai alapján folytatja meghirdetett és alkalmazott fő politikai irányvonalát: a munkás-.paraszt szövetség

erősítését, a legszélesebb nemzeti összefogást, a kommunisták és a pártánk! vüliek, a különböző világnézetű emberek, hívők és nem hívők, a szocializmus minden hívének összefogását elősegítő eddigi szövetségi politikáját.

Külpolitikánkról szólva Kádár János hangsúlyozta: következetesen részt veszünk a haladásért folj-tatott világméretű küzdelemben, a békés egymás mellett élés politikájának megvalósításában.

Kádár János a szombathelyi nagygyűlésen

Látogatás a horvátzsidányi Jurisles Tsz-ben

MTI — Vigovszki Ferenc felvitelei

BoMmáe Tvóh -A KINCSES KALENDÁRIUMRÓL Olvasnivaló, néznivaló, tudnivaló

Nem is napló ez, hanem inkább vallomás, a szerkesztő vallomása abban az órában, amikor kezébe veszi az 1976-os Kalendárium első kinyomott példányát. Noha minden sort elolvastam, sokat kétszer is, jóllehet, minden fényképet és rajzot szemügyre vettem, mégis izgalmas percek ezek. Újszülöttet tartok a kezemben, egy nagy, sokgyermekes család tizenhatodik sarját.

Fellapozom itt is, ott is, nem találok-e sajtóhibát, eltördelést és tévesztést, de eddig még, amíg ezt a Naplót írom, nem bukkantam egyre se, és újraböngészem, talán felfedezek egyet-kettőt, hiszen a könyvnyomtatás történelmében még nem jelent meg olyan kötet, amelyben sajtóhiba ne lett volna.

Ez a Kalendárium annyiban különbözik az előzőektől, hogy könnyebb, finomabb papírra nyomattuk, tehát látszólag vékonyabb, ám mégis több lapja van. A szerkesztő szerkesztési elve az volt — de nem veszem ilyen méltóságteljesre a hangot —, amikor a kötetet összeállítottam szerkesztőtársammal, a képszerkesztővel, Mihályfi Ernő névéi, a népszerű Filóval és Béres Károllyal, arra törekedtünk, hogy a kötetben bőven legyen olvasnivaló, néznivaló és tudnivaló. Az olvasnivaló elsősorban az irodalom. Arra törekedtem, hogy az aránylag szűk keretek között az elmúlt év novellaterméséből és vers-szüretéből a legjavát válogassam. Amint ezt leírtam, mindjárt vissza is riadok. Két okom is van rá. Az

egyik az, hogy nem minden jó és legjobb novella és vers került a kötetbe, a másik az, hogy vétettem a szerkesztői illem ellen és egy saját elbeszélésemet is beletettem a kötetbe. Mentségemül csak azt tudom felhozni, hogy olvasmányos olvasnivaló és a közelmúlt történetének eddig még fel nem dolgozott drámai, sőt tragikus jelenetét írtam meg. Úgy gondolom, hogy Bertha Bulcsú nagyon mai tárgyú elbeszélése, Déry híres .Szerelem" című novellája (filmet is készített belőle Makk Károly), Illés Endre megrendítő „Apám"-ja, Kolozsvári Gr andpierre Emil tragikus fintora „Tivadar bácsi föltámadása”, Lázár Ervin összetéveszthetetlenül egyéni hangú állattörténetei, Mesterházi Lajos visszaemlékezése, Nemes György megindító írása édesanyjáról, Örkény István felejthetetlen novellája apja haláláról, Palotai Boris derűsen fanyar visszaemlékezése, Simonffy András nagyon mai, nagyon fiatal, nagyon újszerű „Remek nap”-ja, Thiery Árpád szűkszavú jelenete, Vészi Endre sokszor idézett, mert telitalálat Jtapu"-novellája, méltó módon képviseli a mai magyar elbeszélésirodalmat.

A kötet tele van verssel, és ezzel a Kincses Kalendáriumnak, és minden magyar kalendáriumnak, almanachnak hűséges hagyományait követem. Versolvasó nemzet vagyunk, határon innen és határon túl, és a mai magyarság életérzéséit híven közvetítik verseink Illyés Gyulától, Weöres Sándoron, Keresztúry Dezsőn, Vas Istvánon, Nagy Lászlón, Zelk Zoltánon, Csoóri Sándoron át — de nem tudom mindet felsorolni — epészen a legfiatalabb Tandori Dezsőig.

Amint az olvasó majd látni fogja, és remélem, még karácsony előtt megkapja mindenki, a Kalendárium naptárral kezdődik, és ez egyszerre olvasnivaló is, néznivaló is és tudnivaló is. Olvasnivaló, mert minden oldalhoz egy-egy szép verset mellékeltünk, néznivaló, mert a versek mellett ott van a költők szobra, és tudnivaló, mert a névnapokat ebben lehet megtalálni és bekarikázni. Mint minden évben, az első írás most is Bognár József professzoré, a Magyarok Világszövetségének elnökéé, aki néhány oldalon át igen nehéz műfajt: társadalmi, politikai és kulturális körképet ad hazánk és a nagyvilág viszonyáról, benne a magyar diaszpóra kérdéseiről Szántó Miklós, a Magyar Hírek főszerkesztője, tehát e Kincses Kalendárium „gazdája”, a kétszáz éves Egyesült Államok és Magyarország viszonyáról ir.

Ezután sok oldal néznivaló következik: Tizenkét hónap Magyarországon, „Az elmúlt esztendő képes krónikája”, ezután Novotta Ferenc most már évek óta hagyományos sokszínű képriportja látogatóinkról, beszélgetőinkről. Egyszerre olvasnivaló és tudnivaló Imre Samu cikke anyanyelvi mozgalmunkról.

A szerkesztőnek minden évben fájdalmas kötelessége összegyűjteni az év halottait. Az elmúlt évben Németh Lászlótól búcsúztunk és a nagy íróhoz méltó módon nagy kortársai: Illyés Gyula, Déry Tibor, Illés Endre írnak erről a páratlan magyar szellemről. Az eddigi Kalendáriumokhoz képest szokatlan anyag, Marx György fizikus professzor „Egyetlen világunk” című tanulmánya, amely azt bizonyítja, hogy a jeles fizikus kiváló stiliszta is. A Kalendárium következő része — mint minden évben — néhány ív „Magyarországi napló”. Riportereink és fotósaink bejárják az országot és megmutatják, felmutatják, ami legjobban megkapta őket. Csatár Imre Cenken járt Széchenyinél, Ruffy Péter Zala megyei képet ad, Baráti Géza a füredi Anna-bál másfél évszázadáról ír és ifj. Novotta Ferenc fényképezőgépével egy napot mutat be a Várnegyedről. (Közben találtam egy sajtóhibát, de nem árulom el, hol van ...) Petrenka János a vértesszőlősi ősember nyomába visz el, Vitányi Iván pedig a tárgy földrajza után a szellem földrajzáról ír: „A népdal születésé”-ról.

Van még a Kalendáriumban fejtörő nagyoknak és kicsiknek, és egy-két meglepetés, de nem árulom el, mert még a szerkesztőnek is vannak titkai. Arra kérem a Kalendárium olvasóit, írják meg: mit olvastak szívesen, mit kevésbé, mi tetszett és mi nem.

3