Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-10-25 / 22. szám
A Kodály Intézet belső tere épültek a megyében, s ez a két adat: 150 ezer szarvasmarha és egymillió sertés — elárulja, hogy Bács-Kiskun megye milyen szerepet játszik az ország húsellátásában. A nagyüzemek mellett hatalmas jelentősége van a háztáji és az úgynevezett kisegítő gazdaságoknak. A szőlő 52 százalékát ezekben a „kisüzemekben” termelik, itt nevelik a szarvasmarha-állomány egyharmadát, a sertés- és baromfiállomány kétharmadát. A mezőgazdasági termékértékesítés pénzben kifejezett összege, évi hétmilliárd forint körül van, az egy hektárra átszámított érték 13 százalékkal meghaladja az országos átlagot. Hogy fogalmat alkothassunk ennek jelentőségéről, a számok valódi értelméről, itt kell megemlítenünk, hogy Bács-Kiskun Magyarország legnagyobb megyéje. Az iparban jelenleg körülbelül 70 ezer ember dolgozik. GA mezőgazdaságban több mint 80 ezer.) A nehéziparban néhány nagyüzem fölépülésének következményeként a hetvenes évek elejétől évi átlagban 12 százalékkal nőtt a termelés. Ugyanebben az időszakban az élelmiszeripar és könnyűipar termelése ugrásszerűen megnövekedett. Üj gyárak épültek, több helyütt nagyarányú rekonstrukcióra került sor. Az Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi gyáregységénél például idén fejeződött be egy korszerű üzemrész építése, a gyár évenként 1,3 millió pár cipőt termel. A megyének hat városa van: Kecskemét, Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza. E hat városban összpontosul az ipar zöme. Néhány speciális terméket említünk: az országban előállított fürdőkádak 86 százalékát, a magnetofonok 96 százalékát itt gyártják. A szanki kőolaj- és földgázmezők jelentős mértékben hozzájárulnak az ország energiagondjainak enyhítéséhez. Egy mesejáték főpróbáján Távolságok ságok, a rossz utak. A tanyákat a magány erőtere övezi, amelyet nekik kell áttörniük. A másik jellemző tény, amely Bács-Kiskun megye gondjairól tudósít: bár a hetvenes évek elejétől lényegesen javult az iskolai végzettség átlag színvonala, az országban jelenleg is csak az utolsóelőtti helyen áll. Ez ismét csak a tanyarendszer számlájára írható. A gyorsütemű körzetesítés eredményeként az elmúlt években közel százzal csökkent az általános iskolák száma, az oktatás színvonala javult. De a megye pedagógusainak 5,8 százaléka még ma is képesítés nélkül végzi munkáját. Az általános iskolai diákotthonokban 1640 — főként tanyai — gyereket tudnak elhelyezni, s ez a kollégiumi rendszer az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve jónak bizonyult, a jövőt hordozza magában. Az emberek a falvak, városok felé húzódnak s velük együtt gyermekeik is. Éppen ezért a megye szakközépiskola-hálózata nem képes lépést tartani az odaáramló tanulók számával: egyetlen szakközépiskolában folyik ipari képzés. A megye Öt felsőfokú oktatási intézményének nappali tagozatán évente körülbelül kétezer hallgató tanul. 1976-tól a Bajai Tanítóképző Intézetet is főiskolai rangra emelik. Nyilvánvaló, hogy azt az anyagi gazdagodást, amely itt végbement, követni fogja — a legelzártabb vagy legfélreesőbb vidékeken is — a szellemi fölemelkedés. Baja, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Kecskemét példája erre utal; az ellentmondások föloldódnak, s előtérbe kerül az, ami a leglényegesebb eleme a változásnak: az ember egyéniségének, szellemiének kiteljesedése, életmódjának tökéletesítése. Kecskeméti látogatásunknak elsősorban ez a célja: emberi és szellemi értékekre vagyunk kíváncsiak. A hírős város Kecskemétről, a „hírős városról” sok mindent illenék elmondani. De most ne 600 éves történetéről szóljunk, inkább hivatkozzunk a jelenre, mikor Is a fönnmaradt, s tovább növekvő „hírösség” már csöppet sem a „fütyülős-barack” kellemes pálinkaillatára hagyatkozik, hanem kulturális és művészeti értékekre. A közel 100 ezer lakosú Kecskemét, Magyarország hetedik legnagyobb városa, kétség kívül nem csupán Bács- Kiskun megyének, hanem az egész Duna—Tisza közének gazdasági, elsősorban szellemi központja lett. A település arculata, az új lakótelepek, középületek, áruházak, iskolák stílusa igényességről, és nagyvonalúságról tanúskodik: modern nagyváros nőtt fel a homokon, ám ennek a nagyvárosnak a levegője sajátos, egyedi ízeket őriz. Három szó csendül össze, ha Kecskemét kultúrájáról beszélünk: alföldi, magyar, európai. Az ország egyik legszínvonalasabb vidéki színháza, a kecskeméti Katona József Színház. Nem csupán a rendezők és színészek tehetségét, teljesítményét értékelve állapíthatjuk meg ezt, hanem a vállalt és teljesített missziót tekintve is. Az előbb a város építészeti törekvéseivel kapcsolatban használtuk az „igényesség” szót, ugyanez a szó illik a színház műsorpolitikájára is. S hogy Beaumarchais, Racine, Shakespeare darabjainak színrevitele nem „pusztába kiáltott szó”, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a színháznak a jelen évadban 9000 állandó bérlője van; ez úgyszólván minden előadásra telt házat jelent. Az alkotómunka, a . friss és rugalmas szellem vonzására jellemző, hogy nemrégiben szerződött le a Katona József Színházhoz, az egyik legnépszerűbb fővárosi színészházaspár, Vass Éva és Gábor Miklós. A színház tagjai között van Érdemes Művész, több Jászai-díjas is; az együttes az elmúlt évadban több alkalommal nagy sikerrel szerepelt Budapesten. Meg kell még említenünk, hogy számos új magyar dráma ősbemutatójára is Kecskeméten került sor. A Katona József Színház nem csupán Bács-Kiskun megye, hanem az egész ország művészeti életére hat, mondhatnánk úgy; nemzeti értékeink közé tartozik. Most pedig szóljunk arról, amit Európa és a világ szempontjából a legjelentősebbnek nevezhetünk Kecskemét kulturális életében, ejtsünk egy-két szót a zenéről, jobban mondva a zeneoktatásról. Huszonöt esztendővel ezelőtt alakult meg itt a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium. Itt alkalmazták először a világszerte megbecsült, s egyre becsültebb Kodály-módszereket az ének- és zeneoktatásban. A nagy magyar zeneszerzőt és népdalgyűjtőt erős szálak kötözték ide, szívének nagyon kedves volt ez az iskola. Sokszor ellátogatott Kecskemétre, jelenlétének varázsa, tanácsainak időtállósága a mában is érvényesül. A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, amely néhány hete kezdte meg működését Kecskeméten, nyilvánvalóan már egy nemes hagyomány folytatása, kiteljesedése. Erről az intézményről csak az elismerés, a csodálat hangján tudunk szólni. Képzeljenek el egy ősi kolostort, amelynek stílusában a barokk jellegzetes alföldi magyar elemekkel ötvöződik képzeljék el hófehér, zárt, elérzékenyítően nemes vonalú, tiszta négyszögét, képzeljék el a régi termeket, a boltívek méltóságát, a tiszta csendet a kor stílusának megfelelő bútorokat, az apró udvar közepén álló vén, dúslombú fát, a fehéren felragyogó s széttöredező napfényt, ismét a csendet, a távoli orgonazúgást, s mindehhez a teljes kényelmet, a komfortot, a legmodernebb berendezéseket. Ezt az intézményt azért hozták létre, hogy magyar és külföldi zenepedagógusok megismerkedhessenek a Kodály alkotta oktatási módszerekkel. Ennek az érdekében teremtették meg ezt a mesés hangulatú, csodálatosan tiszta és nemes környezetet. Látogatásom idején 18 külföldi zenepedagógus kapott otthont a Kodály-intézetben. Tízen az Egyesült Államokból, hárman Kanadából jöttek, egy francia, egy norvég, egy svájci és egy dán vendég mellett, az ősi kolostor falai között ismerkedik meg a magyar népzenével, Kodály Zoltán szellemével egy négytagú japán család. Ez hát Kecskemét, ha a szellemi értékeket vesszük szemügyre. Természetes, hogy a fentebb elmondottak alapvetően befolyásolják Bács-Kiskun megye lakosságának helyzetét, legyen bár szó anyagi vagy szellemi javakról. Jelenleg a megye népességének 39 százaléka városi lakos. S azt mondhatjuk, valószínűleg a további 61 százalék gazdagabb anyagiakban. A hetvenes évek elejétől a mezőgazdaságból származó készpénzbevétel 83 százalékkal emelkedett. Ez az adat sok mindent elárul az egyének, családok gazdagodásáról is. A megye taikarékbetét-áUománya 1974 végéig több mint három és fél milliárd forint volt, s azóta valószínűleg tovább növekedett, s az elmúlt négy esztendő során háromezer személygépkocsit, 12 ezer televíziót és 13 ezer hűtőszekrényt vásároltak. Nézzük most azokat a, gondokat, amelyek e táj jellegéből, településrendszerének helyzetéből származnak. A tanyák bizony — főképpen télen — el vannak zárva a világtól. A tanyai életforma a szőlő- és gyümölcstermelő homokhátsági vidékeken az elképzeltnél szívósabbnak és időtállóbbnak bizonyult, a Duna mentén és a Bácskában viszont rohamosan érvényét veszíti. Maradjunk a tanyavilágnál. A nagy távolságok miatt lényeges gond az egészségvédelem és az oktatás. A megyében 900 orvos dolgozik, az orvosok munkáját a „túlfeszített” szóval jellemezhetnénk, de talán még inkább illik rá ez a másik szó: „áldozatvállalás”.. Ugyanezt mondhatjuk más egészségügyi szakemberekkel, elsősorban a védőnőkkel kapcsolatban. Tőlük sokszor hihetetlen teljesítményeket követelnek a távolA Szelídi-tó Ismét nagy ugrást tettünk a térben; a Duna közelében vagyunk, Kalocsa fölött a Szelídi-tó partján. Ez a víz és a környék hosszú ideig csak pákászok és halászok tanyája volt, megbújt, belesimult a tájba, amely maga volt a vad madarak égi körözése, a halak loccsanása, a rőt fényű este. Valamikor a távoli múltban a Duna kanyargott erre, a folyómeder élettelenné vált szakaszán maradt meg ez a tó, bővizű források táplálják, nem mocsarasodhatott el nem száradhatott ki. Középkori írások utalnak arra, hogy a természet e rejtett kincsét fel-felfedezte az ember. Török bégek, pasák, kedvelt fürdője volt Szelíd, gyógyító erőt tulajdonítottak a tó vizének. Később az érsekség papjai lajtos kocsival hordták Kalocsára a vizel a néphit szerint azért, mert a férfiúi erőt fokozza. Ezt a pajzán feltevést félrerakva, a szelídi víz sokféle ásványi anyagot tartalmaz, és összetétele miatt alkalmas bizonyos hormonzavarok enyhítésére. A tó hosszúsága 5 kilométer, átlagos szélessége 150—200 méter, mélysége 6—8 méter. Ez a mélység riasztónak tűnne fel, ha a közöltekhez nem tehetnénk azonnal hozzá, hogy a tó déli oldalának enyhén lejtős, homokos partjai sok helyütt lehetővé teszik a biztonságos fürdőzést és a víz ezeken a helyeken éppoly gyorsan fölmelegszik a napsütésben, akár a Balaton vize. A nádasok között tágas tisztások nyílnak, a lágy, lúgos simaságú víz, tisztán, opáloszölden veri vissza az őszi fényt. Üdülőhellyé napjainkban vált a Szelídi-tó. Mondhatnánk pillanatok alatt, több mint 300 családi üdülő épült a déli parton, s megnyílt két szálloda is. Kempingek, üzletek, csárdák, vendéglők épültek, üzemi üdülők. Előfordul, hogy egy-egy meleg nyári vasárnapon 15—20 ezer ember keresi fel a Szelídi-tavat. Augusztus 19—20-án rendezik meg minden évben az immár hagyományos Szelídi-napokat. A nagyszabású népünnepélynek határozott törekvése van: a táj folklórját, az eleven múltat igyekszik bemutatni. Emléktárgyként faragó, tojás, és köcsögfestő fazekas, pingáló és hímző népművészek eredeti alkotásait kínálják a vásári árusok. A népművészek az úgynevezett Kismester-soron a közönség előtt végzik munkájukat. Sportvetélkedőkre is sor kerül, de ez is a folklór jegyében történik: felelevenítik az ősi pásztor-birkózás és hordóemelé» virtusát. Hogy az események sodrában rendet lehessen tartani, a vendég tájékoztatását a hagyományos módszereken — hangosbeszélők, műsorplakátok — túl egy eredeti ötlettel toldották meg. Kisbírók értesítik a Szelídi-napok vendégeit, hová érdemes ellátogatni, köztük két kisbíró dobpergéssel figyelmeztet az elkövetkező eseményekre, miközben szamárháton járja a tó környékét. Alkonyodik. Elül a szél. Az öbölben pihenő csónak mozdulatlan. Sötétzöld színt ölt a víz, a nap vörösen csüng felette. Halak loccsannak a nádas előtt, aztán csönd támad, ismét, halkan kotyog a víz, a víz, amelynek kellemességét már 500 évvel ezelőtt ismerték az emberek, de csak most vették igazán birtokukban. A kecskeméti városháza A Kodály Zoltán iskola egyik osztálya A Fából faragott királyfi figurái és a gyerekek. Lent: Japán baba Kecskeméten Gábor Viktor felvételei
