Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-09-13 / 19. szám
Beszélgetés Sinkovits Imrével virágokról, távolságokról, figyelő tekintetekről — Az ón örök szerelmem: a (kiért. Sokan talán megszállottnak tartanak, ha látják, hogy hajnaltól próbáig, próbától előadásig túrom a földet a kertemben. Számomra ez az igazi kikapcsolódás. Sinkovits Imire ül a kisvendéglő sarikábam, kezében paradicsomlé. Szakértő szemmel nézi végig a berendezést — mint mondja, vendéglős-család leszármazottja. Megigazítja az elcsúszott asztalkendőt. Háttal ül a teremnek, kissé feszélyezi talán a népszerűség. Pedig hozzászokhatott már — egy-két évtizede minden rendező adu-ásza1. — Csodás dolog egy virág — mereng még mindig a kertjén — egy 'kis magból amint 'kibomlik egy élő, nagy növény. Megnyugtató tudat rohanó világunkban, ebben a mindent mindenhez viszonyító közegben, hogy a munkám eredményét ilyen kézzelfogható formában láthatom. Mert ha jó volt a mag, ha gondosan készítettem elő a talajt, ha öntöztem, kapáltam, ápoltam a palántát, ha jó az idő — virágnak kell lennie. Nem lehet mellébeszélni, magyarázgatni. Ha ninos virág — hibáztam. — A színházban ts érzi ezt a biztonságot? — A színházban minden viszonylagos. Hadd mondjak erre egy példát: Peter Brook szánházát A Szentivánéji álamban minden színésznek mieg kellett tanulni tányért pörgetni egy boton egyensúlyozva — csupán azért, hogy mindegyikük tudja, milyen nehéz és ne irigyeljék azt a színészt, akinek ez a látványos feladat jut Nos, mi sokszor csak az eredményt, (a virágot) értékeljük, és kevésbé a belefektetett munkát. Nagyon kevesen tudják, hogy Kálmán Györggyel hány délutánt sétálgattunk át a kertben, Illyés Dózsa-drámáján vitatkozva. Vagy, hogy a Mózes előtt mennyit magyarázott nekünk Keresztúry Dezső, hogy a kort érzékeltesse, amelyben ez a darab született. Rengeteg dolgot tudtam meg Madáchról, a köitőtársakról, a múlt századról — valahol, kimondatlanul mindez benne van a szerepben. Persze, ezt a nézőnek nem szabad észrevennie — mire ő látja a darabot, minden szerep egységes egészet alkot. Ha jó az előadás. — Az elmúlt évadokban olyan előadás is született, amelyet a kritika sikertelennek ítélt... — De volt sok sikeres is! És a fővárosi színházak mellett; egyre több vidéki színházunk rukkol élő olyan meglepetésekkel, hogy a pesti közönség is vonatra, autóba ül az előadás kedvéért. Kialakult egy vidéki rendezőgárda — többnyire fiatalok. Sokat tanultak az idősebb mesterektől és mostanában mór nagyon sok izgalmasat, újat hoztak. — Persze, ehhez az is kellett, hogy a nézők könnyebben mozogjanak. Sok az autó, tehát a nézők könnyebben eljutnak Veszprémbe, Szolnokra, Kecskemétre. — Persze, ez is hozzájárul. De az sem lehet véletlen, hogy Illyés például minden új művét vidéki színháznak adja. Vagy, hogy egy-egy vezető színészünk vidékre szerződik. A távolságoknak kisebb lett a jelentőségük. — Ebben a folyamatban, amelyben megváltozott a színházak szerepe, hogyan vesz részt az ön színháza, a Nemzeti? — Nemzeti Színház — ez, szerintem, ma is azt jelenti: a nemzet színháza. Az ország első színháza. Büszke vagyok arra, hogy itt játszhattam. Azt hiszem, ez ma is rangot jelent. Természetesen, sok problémával küzdünk mi is. A kor azt követeli, hogy 'bátran nyúljunk a modem, kísérletező eszközökhöz —, a színház rangja viszont azt, hogy emellett tartsuk a hagyományokat is. Itt kell megtalálnunk a helyes arányt. — önről azt mondják: klasszikus színész. Igaz ez? — Én nagyon vonzódom a XIX. századhoz. Kedvenc íróim, költőim ebben a században éltek, nagyon szeretem e század drámáit játszani. Nagyon sokat jelent ebben barátságom Keresztúry Dezsővel. Az ő magyarázatai, elemzései olyan közel hozták számomra ezt a kort, hogy szinte a mindennapjait is megismertem. Sinkovits Imre neve csupán a színlapokon és az elismerő kritikákban szerepel. Sohasem emlegetik a pletykákban. Magánélete is olyan rendezett, mint a kertje... — Naponta tizennégy-tizenihat órát dolgozom. A színházon, televízión, filmezésen kívül feleségemmel, Gombos Katalinnal, előadóesteket is összeállítunk. Ebben a műfajban az a nagyszerű, hogy fenntartás nélkül a mi ízlésünk szeri nt tudunk válogatni. í gy van egy Petőfi-estünk, egy költői estünk__ — Ezeket, vagy részleteit megismerhették a külföldi magyarok is. ön nemrégen nagy sikert aratott a hazalátogató magyarok részére rendezett Egy kis hazai című műsorban, és fellépett a bécsi Collegium Hungaricum estjén is... — És rendkívül nagy élmény volt mindkettő. A bécsi előadáson szinte nyomasztott az a felelősség, hogy mi most az egész magyar színjátszást, az egész magyar költészetet képviseljük. Rettenetesen készültünk erre az estére. Az előadás alatt a közönséget figyeltem. Nem egyes embereket, hanem az egészt És éreztem, hogyan melegednek át a figyelő tekintetek. Hogy milyen új dimenziókat, milyen mély értelmet kap abban a közegben a „Szülőföldemen”Sinkovits Imre Vámos László felvétele vers. „Cserebogár, sárga cserebogár” ... Nem csoda, ha azzal köszöntem el Bécsben a közönségtől: „Köszönöm a közreműködésüket.” Felkel a kis vendéglői asztaltól. Siet a virágaihoz. Szerepet fog tanulni. Ösztönös mozdulattal hátranyúl, megigazítja az asztalterítőt. Rend marad utána. Sós Péter János Tábori Pál hagyatéka A Széchényi könyvtár földszintjén — a tágas folyosóra kiállított ókori kövek között — egy ajtóhoz jut el az ember, amelyen ez a felirat áll: „Gyarapítási osztály”. Az ajtón belépve megint a múlttal találkozunk, de olyan múlttal, melyet a halál elől gondosan átmentettek az életnek, s nem csupán kő, pergamen, papír formájában: a tárgyakban a hajdan éltek szellemét is megőrizték. Erre kell gondolnom, amikor dr. Birkás Endrét, a gyarapítási osztály vezetőjét megkérem, hogy ismertesse a tavaly Angliában elhunyt magyar származású író, Tábori Pál hagyatékát. És azért kell erre — vagyis nem a halálra, hanem az életre — gondolnom, mert dr. Birkás Endre főképpen az élőről beszél. Elmondja, hogy Tábori Pál utolsó esztendeiben gyakran járt haza — ő használja ezt a szót, de talán az író is így érezte. Annál is inkább, mert hiszen számtalan jó barátja él Magyarországon. Tehát a barátait látogatta meg? Dr. Birkás Endre szerint sok minden vonzotta ide: a magánember ragaszkodása a szülőföldhöz, az író örök kíváncsisága a változások, a fejlődés, az új életformák kibontakozása iránt, s aztán persze íróbarátaihoz is jött, legutóbb pedig egy érettségi találkozóra. Az utolsó években a PEN nemzetközi íróalapjának főtitkáraként tevékenykedett. Szerteágazó levelezést folytatott a világ legkülönbözőb részein élő írókkal, művészekkel. Azután 1972 őszén Magyarországra is írt egy levelet a Széchényi könyvtárnak. Dr. Birkás Endre elővesz egy mappát, megmutatja a gépelt sorokat és alatta Tábori Pál gyöngybetűs aláírását. A levél szűkszavú, tárgyszerű, mindössze néhány mondatból áll. Az író közli, hogy könyvtára magyar nyelvű, illetve idegen nyelvű, ds magyar vonatkozású darabjait, továbbá leveleit, újságkivágásait, grafikáit, az Országos Széchényi Könyvtárra hagyományozza. Jól esnék — írja — ha a hagyaték elfogadásakor édesapja, Tábori Kornél nevéről valamilyen formában megemlékeznének. Ez az egyetlen személyes jelegű, érzelmi megnyilvánulás a hivatalos hangú levélben. A levelet itthon néhány újság, irodalmi lap publikálta annak idején és a könyvtár vezetői köszönetüket fejezték ki egy válasz-levélben. Aztán alig két esztendő múltán, újabb levél, újabb látogatás helyett — a halálhíre jutott el hozzánk. Később Hollandiában élő fia jelentkezett és felkérte a Széchényi könyvtár illetékeseit, hogy tegyenek lépéseket a hagyaték átvétele ügyében. Most pedig, néhány hete megérkezett az első küldemény. A könyv-csomagok. És majd csak ezután érkezik meg a hagyaték talán még fontosabb része: a levelezés. Vajon milyen érzéssel vesz valaki a gondjaiba egy hagyatékot, melyet végakaratként a távolból a szülőhazára bíztak? Ügy tűnik, a könyvtár gyarapítási osztályának vezetője örül, a magánember azonban elszoruló szívvel emlékezik Tábori Pálra. Hiszen ismerte személyesen. Búcsúzóul azt mondja: — ö mindenképpen nekünk szánta a könyveit, leveleit, hiszen elhatározása még azt megelőzően született, hogy a Nemzeti Múzeum és a Magyarok Világszövetsége annak idején felkérte a határainkon kívül élő honfitársainkat: magyar vonatkozású tárgyi emlékeiket küldjék el a múzeumnak. Sokan jelentkeztek azóta, sokan juttatták vissza a sídilőföldre az innen elszármazott értékeket. S. M. Leslie Kondorossy Elizabeth Davis Kondorossy az orgonánál. Mellette: Leslie Kondorossy új művét mutatja be Gábor Viktor felvételei Az augusztus 24-i, vasárnapi zenés áhítat a Református Egyház Zsinati Székházának Abonyi utcai kis templomában a szokottnál is meghittebb, ünnepélyesebb volt. Ezen a meleg, nyárvégi estén rendezték meg az Clevelandben élő hazánkfia, Leslie Kondorossy szerzői estjét, a zeneszerző 60. születésnapja tiszteletére. A számos opera, oratórium és más egyházzenei alkotások szerzője életművének gazdag terméséből — melyből egy csokrot mintegy ajándékképpen hozott a gyülekezetnek — ezúttal orgonaszólók csendültek fel felesége és egyúttal zenei munkatársa, Elizabeth Davis Kondorossy, a clevelandi Első Magyar Református Egyház zeneigazgatója előadásában, áriákat énekeltek az operaház művészei a néhány éve ugyanitt bemutatott Jesse Fia című oratóriumból, továbbá eredeti angol vallásos témájú megzenésített költemények voltak műsoron. Orgonához ült Leslie Kondorossy is, egyik új világi művét, a clevelandi múzeumban látott Színfoltok című absztrakt festmény ihletéséből fakadt atonális zenéjét mutatta be. Az est végén a presbitérium vezetői meleg szavakkal méltatták az ünnepeltet, és egy egyházi kiadású, istenes verseket tartalmazó kötettel ajándékozták meg. — Nagy öröm volt számomra ez az este — mondotta Leslie Kondorossy. — Első alkalom, hogy végre személyesen is részt vehettem szerzeményeim magyarországi előadásán, s hogy mostani ittlétem egybeesett a születésnapi koncert időpontjával. A nyár folyamán a Mátyás templomban és a kőröshegyi műemléktemplomban elhangzott orgonaműveim előadását sajnos nem hallhattam. További munkásságomat illetően most egy olyan szerzeményemen dolgozom, ami úgy vélem, magyar szempontból rendkívül-jelentósnek ígérkezik. Szent- Györgyi Albert professzor úr megtisztelt azzal, hogy kérésemre beleegyezését adta a mintegy tíz esztendeje írt Psalmus Humánum című békeoratóriumának megzenésítéséhez. Rövid kis tudósításunkat ezzel a jókívánsággal zárjuk: további sikeres alkotómunkát kívánunk a 60 éves Leslie Kondorossynak! (hernádi) A hangverseny közönsége 4
