Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)

1975-09-13 / 19. szám

Szalai Sándor

Emlékezés József Attila orvosára

Dr. Bak Róbert (1908-1974)

1974. szeptember 15-én Washingtonban elhunyt dr. Bak Róbert, a Ferenczi Sándor alapította magyar pszichoanalitikus iskola „harmadik nemzedékének” egyik legkiválóbb képviselője. Álmában érte a halál, ahogyan mindig kívánta magának, hiszen otthon volt, kiismerte magát az álmok világában: utolsó éveiben — aligha véletlenül — éppen az én megsemmisüléséhez és a tárgyveszteséghez, az elmúláshoz és a gyászhoz fűződő tudattalan képzetek s ezeknek patologikus és művészi kifejezési formái foglalkoztatták kutatásaiban.

Bak Róbert 1908. október 14-ón született Budapesten; itt végezte el iskoláit és az orvosi egyetemet is. Elmeorvosi szakképesítését a budapesti elme- és ideggyógyászati klinikán végzett munkája során nyerte él; később a lipótmezei elmegyógyintézetben is dolgozott Pszichopatológiai és általános pszichológiai érdeklődése már korán a pszichoanalízis télé vonzotta, s ennék megfelelően pszichoanalitikus szakképzettséget is szerzett. Gyógyító és kutató munkája alapján már egészen fiatal éveiben a hazai pszichiátria és pszichopatológia egyik nagy reménységének tekintették.

Mivel Bak Róbert személyileg is közel állt a Szép Szó támogatói és barátai köréhez, ilyen körülmények között érthető, hogy amikor József Attila állapotának rohamos leromlása a költő baráti környezete számára nyilvánvalóvá tette pszichiátriai ellenőrzés alá helyezésének szükségességét, Bak Róbertét kérték fel, hogy rendszeresen foglalkozzék vele.

Jegyezzük itt meg, hogy József Attila egy pillanatig sem volt „analízisben”, azaz pszichoanalitikus kezelésben Bak Róbertnál. Orvosilag ekkor sajnos már nem lehetett kétséges, hogy József Attilánál egy súlyos szkizofréniás körfolyamat "Van kibontakozóban — jellegzetes szíkizofrén gondolkodászavarral, ihipochondriás, vonatkoztatási és üldöztetési téveszmékkel, hallucinációkkal stb. Márpedig Bak Róbert kollégái nagy többségével s magával Freuddal is egyetértőén azt vallotta, hogy a pszichoanalitikus elmélet és belátás ugyan sokban előmozdítja szkizofréniás körfolyamatok tudományos megértését, de ezek a pszichoanalitikus kezelés eszközeivel lényegileg nem befolyásolhatók — sem jó, sem egyébként rossz irányban. Bak Róbert tehát nem is kísérletezett semmiféle analitikus kezeléssel József Attila esetében, hanem a pszichiátriai tanácsadásnak, irányításnak és befolyásolásnak a megértő orvos-barát számára rendelkezésre álló eszközeivel igyekezett a lehetőséghez képest szociábilisan tartani és megnyugtatni a szenvedő költőt. Egyébként a pszichiátriai kezelést a betegség egy kritikus fázisában Benedek László professzor irányította, a budapesti elmeklinika akkori vezetője, akinél Bak Róbert dolgozott.

Utolsó orvosi látogatását József Attilánál Bak Róbert 1937. december 2-án tette, a költő öngyilkosságát megelőző napon. Nem tehet megrendülés nélkül olvasni, amit erről ír patográfiája zárórészében:

„A szanatórium elhagyása óta tovább soványodott. Külsejében nemesen férfiasabb, szinte átszellemült. Mikor négyszemközti beszélgetésre félrevontam, első kérdése, hogy köztem és Flóra között távozása óta sem vált intenzívebbé a viszony. Kérdezgetésemre kissé szomorúan megjegyzi: -azt hittem, baráti látogatásra jön-«. A biztatást, hogy lesz majd Pesten állása, ami működési körének megfelelő lesz és anyagilag is biztosítja — közömbös lehangoltsággal fogadja... Bár megígéri részvételét, de nem hisz a tervbevett Szeged—Miskolc-i előadásokban sem. Elmereng: — «Szeged — ezt mondta egyszer súgva az ápolónő is, meg kámfor, s mikor kinéztem, egy férfi volt a folyosón, aki egyszerre elment, eltűnt mint a kámfor, amikor ezt elmondtam, az egyik orvos elpirult, ez is tévedés volt, ugye?« — kérdi gúnyosan. Később szorongva, óvatosan kérdezi, hogy -nem értem, hogyan lehetséges, észrevettem, hogy az újságos itt Szárszón tudja a gondolataimat De nemcsak ez, hanem Pesten is tudják, amit gondolok« ... Naphosszat kutatja az újságokat és rengeteg reávonatkozó célzást talál. Fél, hogy bekerül az elmegyógyintézetbe, «a fordított világba«. Egyszerre minden átmenet nélkül megkérdezi: -Doktor úr 'balkezes?« — Miért? -Láttam ahogy azt a széket arrébbtolta«. Később az öngyilkosság után döbbentem reá e sorokra:

Ezt a széket odább tolni,

Vonat elé leguggolni

... öngyilkossága napjáról keltezett levelében azt írta nekem: -Hiába kísértette meg a lehetetlent«. Érezhette, hogy elszakad a valóságtól, hogy a -teljes« gyógyulást, amit annyira óhajtott, nem érheti el, hogy nincs kiút számára a kaotikus világból. Búcsúzásunkkor kis öccsét kézenfogva állott magányosan, szomorúan, távolian. Nem volt már közöttünk.”

Nem sokkal József 'Attila halála után Bak Róbert a hitlerizmus magyarországi befolyásának rohamos növekedésével úgy látta, hogy idehaza hosszú időre elzárulnak előle az orvosi és tudományos pálya lehetőségei. Röviddel a második világháború kitörése után elhagyta az országot s az Egyesült Államokba vándorait ki. Bár ott hamarosan igen kiterjedt és sikeres pszichoanalitikus magánpraxisra tett szert, egy pillanatra sem adta fel a, klinikai kutatással és oktatással való kapcsolatát. Hosszú éveken át az Albert Einstein Medical University elmeklinikájának, majd több más jelentős New York-i pszichiátriai központnak volt állandó konziliáriusa és szemináriumvezetője.

Pályája második felében Bak Róbert már az amerikai pszichoanalitikusok körének és a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaságnak is elismert tudományos vezető egyéniségei közé tartozott. Elnöki tisztet töltött be a New York-i Pszichoanalitikus Egyesületben s hosszú időn át irányította a világ e legnagyobb pszichoanalitikus egyesületének kiképző bizottságát.

Bak Róbertot mindvégig sok szál fűzte Magyarországhoz. Többször járt idehaza a ’egutóbbi években is. Sokak számára emlékezetes marad rendkívül érdekes előadása, amelyet a Hermann Imre nyolcvanadik születésnapja tiszteletére rendezett budapesti tudományos ülésen tartott.

Hallatlanul nagy tudású, gazdag, színes egyéniség volt. Szőkébb szakmáján kívül a tudomány és a kultúra számos ágában 'is otthonosan mozgott. Nagyszerű ismerője és értője volt a modern költészetnek és képzőművészetnek, s ugyanakkor a XIV—XV. századi olasz majolikák gyűjtőjének és avatott szakértőjének is ismerték. Érdemes megemlíteni, hogy a korábban hivatkozott New York-i Freud-emlékelőadásá ban idézett József Attila-verseket maga fordította angolra. Az etnológia és a művelődéstörténet, az etika, a filológia és a szociológia egyaránt közel állt hozzá. Sokat utazott — a fél világot bejárta és barátai voltak mindenütt. Nagyon szerette az életet és nagyon szép, teljes élete volt. Aki ismerte, nem fogja elfelejteni. S nem fog megfeledkezni róla tudománya sem.

(Részletek a Kortárs 1975. augusztusi számában megjelent cikkből.)

Hajós Edit halálára

a jf a már idehaza is kevesen tudják, hogy Balázs Béla 1VI színdarabjának, a sokat vitatott Doktor Szélpál Margitnak modellje, Hajós Edit milyen színes, változatos pályát futott be, míg néhány hónapja az angliai Richmoódban 86 éves korában meghalt.

A századforduló nagy nemzedékével egyszerre indult. Jómódú értelmiségi családjában minden lehetősége meg lett volna az úgynevezett társasági sikerekre. De őt a társadalmi igazságtalanság már gyeirmekkorában lázadóvá tette. Külföldi egyetemeken tanult, de szünidőben Szegeden praktizált amellett a Hollós József mellett, aki 20 fillért fizetett a parasztoknak, hogy engedjék magukat tüdővész ellen beoltani. Külföldön száműzött orosz forradalmárokkal barátkozott, itthon pedig a magyar tanyavilág nyomora érlelte forradalmárrá.

Korán barátságot kötött Lukáccsal, Bartókkal, Kodállyal. De Adytól Jászi Oszkárig az egész magyar progresszióval szoros kapcsolatot tartott. Évekig Balázs Béla felesége, s élete végéig jó barátja volt. A Vasárnapi társaság alapító törzs tagjai közé tartozott. Az első háborúban katonaorvos volt (nem sok női orvos lehetett K. u. K. hadseregben!), majd a Károlyi kormány alatt önként jelentkezett egy Szovjet-Oroszországba induló vöröskeresztes delegációba, mely a hadifoglyok cseréje ügyében létfontosságúnak látszott. Nehéz, sok veszélyt rejtő út volt — még folyt a polgárháború —, de céljához ért.

Másfél évvel ezelőtt, mikor megismertem, már ágyban fekvő beteg volt. Betegsége, pedig orvos lévén tudta, hogy halálos, egyáltalán nem törte meg. A maga útján járó kemény ember volt, csak önként vállalt fegyelmet ismert, önsajnálatot, meghátrálást soha.

Mikor 1949-ben másodszor hazalátogatott, törvénytelenül letartóztatták. Bámulatos erőfeszítéssel, tudatos szellemi edzéssel sikerült töretlenül megőriznie lelki-szellemi készenlétét: abc-be szedte több ezres angol szókészletét, és Ady-verseket memorizált. Később pedig, mikor könyvet és írószert kapott, Osemisevszkijt fordított magyarra, mintegy 80 Ady-verset pedig angolra.

Senkivel sem találkoztam, aki ilyen hosszú távoliét után ennyire hibátlanul, ízesen és fordulatosain beszélt magyarul, pedig hat nyelvet tudott igazán tökéletesen. Mikor nála jártam, egyetlen kívánsága egy magyar népdalgyűjtemény volt kottával. Élete végéig dolgozott, főként magyarról angolra fordított, és elégedett volt sorsával, melynél hányatottabbat még ez a viharos XX. század se sokat produkált.

Vezér Erzsébet

(Az Elet és Irodalom című hetilapban megjelent cikk nyomán)

„A világ tele van tanulságokkal...”

Ősze András művészete

Romániában, marosvásárhelyi rokonainál találkoztam vele. Görögországból érkezett, ahol előzőleg néhány hétig tanulmányozta az örök termékenyítő ókori kultúrát. Fáradt volt az úttól, az önmagát kereső évtizedek bolyongásaitól. Eddig csak annyit tudtam róla, amennyit az 1965-ös Művészeti Lexikonból olvashatunk:

„ősze András (Nagykanizsa, 1909) szobrász. Tanulmányait Budapesten végezte. 1947—48-ban a római Magyar Akadémián dolgozott. 1948-ban részt vett a Brazília nemzeti emlékművére kiírt pályázaton,

Tóth Árpádnak, a Nyugat-nemzedék egyik legkiválóbb költőjének síremléke

melynek eredményeképpen megbízták az emlékmű kivitelezésével. Számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt. A budapesti Nemzeti Galériában «Plántáló«, «Anyaság«, «Ülő akt« című szobrait őrzik. Az 1940-es évek végétől külföldön él.”

A két Bolyaiját akkor már láttam a Teleki Tékában, s marosvásárhelyi barátainak ajándékozott szobrait is. Legújabb munkáiról fényképeket mutat. Egyszerre mindent tudni szeretnék róla, elolvastam, ami található volt művészetéről a hazai és külföldi irodalomban.

A Fővárosi Képtárban és a Magyar Nemzeti Galériában már 14 szobra volt, amikor Tóth Árpád síremlékét 1942-ben felavatták a Farkasréti Temetőben. „Méltó emléke a sokat szenvedett, korán sírba szállott nemes költőnek” — írta róla Elek Arthur, a neves magyar műkritikus 1943- ban az „Üjság”-ban. Elismerően nyilatkozott ősze új utakat nyitó szobrairól: „... újabb munkái előtt szívbéli örömet érzünk... mondandójának gazdagságával és eredetiségével is különbözik kortársaitól ..

Olaszország, ahol két évet töltött, szobrászaténak modem törekvéseiben visszavetette, viszont érzékenységét a régi és még régebbi kultúrák iránt Itália klasszikus csodáinak köszönheti. 1949-ben, miután a brazíliai emlékműre kiírt pályázatot megnyerte — amin egyébként a világ számos jeles művésze részt vett —, nem tért haza, hanem Sao Paolóba utazott, a pályaművet megalkotni. Erről az időszakról így beszél:

— Brazília új formavilágával, új ritmusaival csodadoktorom lett. Kinyitotta szemem a világ új szépségeire és titkaira, az — ottani feketék és fehérek ártatlan szegénységére, kiszolgáltatottságára. Ott értettem meg, hogy mit jelent a szegénység ezen a világon.

Pedig itthon is kapott belőle ízelítőt a harmincas években. A Lejtő utcai picinyke műtermében élt, s a fasizmus éveiben azt is átadta üldözött ismerősöknek és ismeretleneknek. Kosztolányi Dezső feleségét is ő bújtatta. A humanista művész magánemberként is mindig nagyszerűen vizsgázott emberségből.

Az 1950-es és 1960-as években brazíliai és perui festőakadémiákon tanított. A kóborlás éveiben Bolíviába is elvetődött. Tanulmányozta a dél-amerikai néger kultúrát, az ősi néger népi művészetet. Üj színekkel gazdagodott alkotásainak sora. Ekkor születtek a „Szegénység” és a „Rabszolgaság” című szobrai. A tárgyak megszületésük idején is izzóan aktuálisak.

Peruba érkezett Szabolcsi Bence levele Budapestről:

„... meg vagyok győződve róla, hogy ezek az erőteljes és újszerű művek mindenütt a világon feltűnést fognak kelteni ...”

Ma, a tengerentúli világban is érvényesek ősze életére Féja Géza itthon, 1942- ben a „Hid”-ban írt sorai: „Eljövendő szellemibb kornak dolgozik, hívőn és megrázó odaadással, egyedül, falkákból és érdekszövetségekből kizárva ... Műveit monumentálisabb méretekben kellene megvalósítania, ehhez azonban emberibb kornak kell jönnie, amely túllép a nyers erő kultuszán. Tiszta művész, hiába divatozik a tisztátalanság. Ama kevés igazak közé tartozik, akik miatt olykor irgalmat nyernek a sokak”.

Műveit már a világ mintegy ötven múzeumában őrzik. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt: Rio de Janeiróban, az USA-ban, San Franciscóban, Ohióban, Denverben és Olaszországban. Magyarország, Itália, Brazília, Peru és az USA közterein, templomaiban találkozhatunk munkáival és nyilvános gyűjteményekben Romániáiban (Erdély), Olaszországban, Izraelben, Argentínában, Brazíliában, Peruban, Kanadában, a Német Szövetségi Köztársaságban és Hollandiában — ahogyan ezt a New York-i „Ki kicsoda a művészetekben” lexikon legutóbbi kiadása közli.

Szülővárosába: Nagykanizsára is hamarosan megérkezik értékes ajándéka, tucatnyi szobra, félszáz rajzával. Kiállításon mutatkozik be a hazai közönségnek.

— Alkothat-e tartósan a művész idegenben? — kérdeztem tőle találkozásunk alkalmával.

— Igen, alkothat. Ha felnőtté válásáig

otthon él, mint én, az alapálláshoz és a továbbfejlődéshez szükséges indítást megkapja otthon. A világ tele van tanulságokkal, megismerve önmagunkat ismerjük meg jobban. Ha az ember csalódásaiba nem pusztul bele, nem hasonlik meg, elérheti az egyetemest. Egy művésznek elég öt-tíz év ahhoz, hogy maximálisan megkapja mindazt, amire a nagyvilágból szüksége van, s utána már vissza kell mennie oda az embert szolgálni, ahol ezt a legjobban teheti: a hazájába.

ónody Éva

A Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában levő Anyaság című szobra

Novotta Ferenc felvételei