Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-08-30 / 18. szám
„Nemcsak focizni jöttünk, hanem ismerkedni és barátokat szerezni” Beszélgetés leng Kochhal, a kanadai Welland Hungária SC edzőjével ros mögénk állt, gyűltek az önkéntes adományok és a különféle rendezvényekre befolyt pénzek, ebből fedeztük az útiköltséget. Július 16-án érkeztünk Budapestre. Sajnos a program nagyon zsúfolt volt, utazás és meccsek következtek sorozatban, néha két mérkőzést egymást követő napon játszottunk, s ezt a megterhelést a fiatal játékosok szervezete nehezen viselte el. Kiütközött rutintalanságunk. S arra is fény derült, hogy a magyar labdarúgás erősebb, mint a mienk. Nem csoda, hogy többnyire vereséget szenvedtünk. Nálunk a futball nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, a jégkorongra és az amerikai futballra, a rögbire többet áldoznak. Mindezek ellenére vállaljuk hátrányos helyzetünket. Szeretném hangsúlyozni, Magyarországra nem csak focizni jöttünk, hanem ismerkedni a magyar fiatalokkal és barátságot kötni velük. Azt akartam, hogy ezek a kanadai fiúk ismerjék meg ezt az országot, a szokásokat, körülményeket, lássák hogyan él ez a nép. Jártunk Baján, Miskolcon, a Balatonnál, Székesfehérvárott. Több közös rendezvényen vettünk részt, volt amelyiken magyarok, kanadaiak, németek, szovjetek tették nemzetközivé a találkozót. Mindenütt nagy szeretettel fogadták a csapatot és a vezetőket, különösen emlékezetes marad Székesfehérvár. Itt szeretnék köszönetét mondani a VIDEOTON gyár sportkörének, személy szerint Csiszár Istvánnak, azaz Guszti bácsinak, a baráti fogadtatásért A négyhetes túra nagyon hasznosnak bizonyult sokat tanultunk magyar barátainktól. Kis közösségünket egységesebbé kovácsolta ez az út ami nemcsak a csaipat, de a városunk számára is kedvezőbb lesz. Szeretnénk majd látogatóba viszszajönni. Petrenka János Az immár klasszikusnak tűnő Couber- Ltín mondást, amely szerint nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel, mintha kissé belepte volna az idő pora — mondogatják manapság az emberek. És ez igaz is lenne... hacsak kivételek nem erősítenék a szabályt, jelen esetben a fentebb említett mondást látszik bizonyítani a kanadai Welland Hungária SC tizenöt ifjú labdarúgója és hét vezetője, akik közel négy hetet töltöttek hazánkban, ízlelgetvén és tanulva az általunk oly sokszor kritizált és megbírált, ám népszerűségéből semmit sem vesztett sportágunkat: a futballt. Több mérkőzést játszottak élvonalbeli és másodosztályú ifjúsági csapta tok kai, néhol több, néhol kevesebb sikerrel, de végül is számukra az eredménynél fontosabb volt játszva tanulni. Ez derült ki a magyar származású Tony Koch szavaiból, aki a csapat edzője és a túra megszervezője is egyben. Magyarországi útj ükről, tapasztalataikról és élményeikről így beszélt: — Welland 42 000 lakosú 'kisváros a kanadai Ontario államban, ahol többezer magyar telepedett le. ök alakították meg a Hungária Sport Clubot, amelynek focicsapatában jómagam is játszottam, amíg ki nem öregedtem Aztán edző lettem a sportkörben, három évvel ezelőtt ezt a mostani ifjúsági csapatot szerveztem, a serdülők közül és más sportágakból toboroztam a játékosokat. A városban nem is hívnak minket másként, mint kis Hungáriának. Mivel Kanadában országos labdarúgó-bajnokság nincs, csak területi játékok, ahol kieséses rendszerben folynak az események, többnyire amerikai vagy mexikói klubokkal kell mérkőznünk. 1972-ben Magyarországon jártam a két fiammal látogatóban. Amikor visszamentem Wellandba, elhatároztam, hogy visszajövök Magyarországra, és elhozom ide az egész csapatot. Ahogy ez kitudódott, a váTony Koch Harc a labdáért a VIDEOTON Játékosokkal Kell a kondíció Mérkőzés előtti pihenő A Welland Hungária SC Egy szabályos becsúszó szerelés Fiúk Békésből, leányok Baranyából — őszibarack Törökbálintról Azaz,... a cím kissé pontatlan. Mert igaz ugyan, hogy az idén Békés megyéből fiúkat, Baranyából pedig lányokat hívtak a Kertészeti Kutató Intézet törökbálinti gazdaságának táborába, de Békéscsabán tizennyolc lány, a helyi közgazdasági szakközépiskola tanulói azzal álltak az építőtáborozások szervezői elé, hogy: „Márpedig mi ragaszkodunk Törökbálinthoz!” Modern, összkomfortos épület ad otthont a nyári hónapokban az építőtáborozóknak. A társalgóban ott áll a televízió, a kertben a pingpongasztal, a sportpálya. Hasonló kép fogadna sok más építőtáborunkban is. Hol vagyunk már a hőskortól, amikor az önkéntes mocsárlecsapolók, útépítők, szőlőkötözők, gyümölcsszedők csapatai sátort vertek, sátort bontottak. Azt azonban az építőtáborozás mozgalmának elindítói sem állítják, hogy az összkomfort elkényezteti a fiatalokat Ma sem kisebb a munkakedv, a brigádok közötti munkaverseny lendülete. Vajon mi olajozza a korán keléshez, hajlongáshoz, cipekedéshez nem szokott ízületeket? Tán a legjobbak jutalma, a kéthetes külföldi út? Ez kétségtelenül pezsdítően hat ám ennél is erősebb „doppingszer”, hogy ki-ki szeretné bebizonyítani: diák létére is bírja a fizikai munkát, sőt jobban, mint a többiek. És az sem utolsó dolog, ha: „... a mi brigádunk utcahosszal megelőzi a másikat s miénk a dicsőség.” Ám a válasz a kérdésre, hogy miért az építőtáborok népszerűsége, így még nem teljes. Hiszen nagy a „komkuTTencia”. Diákjaink nyaranként jó fizetségért is elszegődhetnek dolgozni. Ha meg táborozni támad kedvük, potom pénzért kényelmes szállást és teljes ellátást kapnak az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda kempingjében. Miért vállalják hát a fiatalok a szokásos szünidei írvimka és táborozás mellett az építőtábort is? Szabó Laci, a törökbálinti építőtábor egyik brigádvezetője például ezért: — Ami pénzt itt megkeresünk, annak egy részét az ifjúsági szövetség, másik részét az Expressz kapja. Én már üdültem Expressz-táborban, s bizonyára fogok még máskor is. Ezek után azt hiszem természetes, hogy eljöttem az építőtáborba, hiszen ezzel az ifjúsági üdülőtelepek fenntartásához is hozzájárulok. »Hogy a lányok ügyesebbek? No, majd elválik!” Egy pécsi gimnazista lány ezzel toldotta meg Laci szavait: — Abból a pénzből, ami munkánk révén az ifjúsági szövetség számlájára kerül, az arra rászoruló népek gyógyszert, takarót, iskolai felszerelést kapnak. Ez jó érzés mindegyikünknek.'Én ebben látom az építőtáborok népszerűségének titkát. Rucz Aranka, a Békés megyei leányok vezetője szerint: — Semmi sem hoz úgy össze egy társaságot, mint a közös munka. Műszak előtt és után se szeri, se száma a különböző vetélkedőknek. Tegnap például fodrászverseny volt, amelyen a tábor többnyire hoszszúhajú fiú lakói is sikerrel indultak. Sokat nevettünk egy barackfaág as „kompozíción”. Méltó társa volt a másik díjazott frizuraköltemény: egy gólyafészek. Közepén életnagyságú, kartonból kivágott gólya díszelgett. Még csak negyedik napja vagyunk itt, de rendeztünk már szavalóversenyt, népdalvetélkedőt, hirdettünk novellapályázatot, most meg épp karikatúrakiállításra készülünk. Én már harmadszor járok ebben az építőtáborban. Mondhatom, sosem volt hiány ötletekben, jól sikerült programokban. Ezt nagyrészt a tábor fiatal vezetőinek köszönhetjük, akik huszonegynéhány éves tanárok. Beat-együtteseket, neves táncdaléndkeseket hívnak meg, műsoros divatbemutatót is láthattunk már. Egy-kettőre elrepül a két hét. így azt hiszem az is érthető, hogy miért ragaszkodtunk mi, békési lányok a törökbálinti táborhoz. Traktor pöfög a tábor felé. A pótkocsiról a délelőttösök, overálos lányok és fiúk ugrálnak le, irány a fürdő, majd az étterem. A délutános műszak brigádjai az ebédtől kissé elnehezül ten kapaszkodnak föl a helyükre. Az utolsó fogást majd a barackfákról szedik. Kép és szöveg: Balázs István „Csak óvatosan, nehogy megnyomódjon egy is!"
