Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-08-02 / 17. szám
Pedagógus továbbképző Debrecenben Magyarország harmadik legnagyobb városában, a 170 ezer lakost számláló Debrecenben gyűltek össze azok a külföldön élő magyar pedagógusok, akik új hazájukban tanítják a magyar nyelvet. A debreceni Tanítóképző Főiskola egyik termében került sor augusztus 5-én az ünnepélyes megnyitóra. Dr. Földesi Béla igazgatóhelyettes üdvözölte a vendégeket, aztán a tanfolyam egyik tanára Bodáné Porkoláb Judit felolvasta Illyés Gyula „Koszorú” című versét, majd pedig Lőrincze Lajos professzor foglalta össze a tanfolyam előzményeit és általános célkitűzéseit. Elöljáróban azt fejtegette, hogy öt év telt el az Első Anyanyelvi Konferencia óta, amelynek szintén Debrecen adott otthont, s így ez a mostani ülés jubileuminak számít, s a latin jubilare ige eredeti jelentése szerint mi is együtt örvendezünk ennek az újabb találkozónak, hiszen ez újabb előrelépésről tanúskodik. A pedagógus továbbképző tanfolyam újabb kezdeményezésként járul hozzá ahhoz, hogy a külföldön magyar nyelvet tanító tanárok még nagyobb felkészültséggel végezhessék munkájukat. Kísérleti ez a tanfolyam, hiszen először kerül megrendezésre, s a Főiskola tanárai a „tanulókkal” együtt, közösen alakítják ki a módszereket, amelyek segítségével nemcsak nyelvtant tanítanak majd otthon, hanem játékos formában teszik színessé, érdekessé a nyelvtanulást. A tanfolyamon több mint húsz pedagógus vett részt. Nem nagy szám ez, de a sárospataki nyelvi kollégium is kicsiny magból nőtt ki terebélyes fává. Tudjuk, hogy legközelebb itt is még többen lesznek, s a kidolgozott módszerekkel a „régi” és új résztvevők még eredményesebben foglalkoznak majd a tanítás rejtelmeivel. Lőrincze professzor felhívta a hallgatók figyelmét, hogy kérdezzenek minél többet, mert a kérdések is segítik az előadókat, s mondják el őszintén gondjaikat, nehézségeiket, mert csak ezek nyílt feltárásával juthatunk közelebb a megoldáshoz. A kölcsönös tanulásnak, erőfeszítésnek egyetlen célja van: közös erővel a lehető legjobb, legsikeresebb módszer kialakítása, köztoinccsé tétele. Erre a célra tekintünk Lőrincze Lajos a megnyitó beszédét mondja mindnyájan, mert ez hozott össze bennünket, s minden mást kiiktatunk, ami ennek a célnak az elérését gátolja. Azt keressük, amiben egyek vagyunk, még akkor is, ha ebben vagy abban a kérdésben eltérő a véleményünk. Ügy, ahogy az éppen most lezajlott európai biztonsági értekezleten is történt: Helsinkiben azt fejtették ki, azt írták alá közösen, amiben egyetértenek, amiben Európa és az egész emberiség javára együtt tudnak működni. A közelmúltban a magyar televízió megkérte Lőrincze professzort, mondjon néhány szót a békéről, a biztonsági értekezletről. Ö mint nyelvész szólt hozzá a témához, s a biztonság szót elemezte, azt fejtette ki, hogy a szóról a bízik, a reménység, az optimizmus igéje jut az eszébe. Meg a bizalom, biztat, bizonyság, bizonyosság. És Madách szavai: „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!” Valóban a reményből, a bízásból csak kemény, kitartó küzdelem árán lesz bizonyosság, biztonság. A megjelenteket ezután dr. Szabó Zoltán, a Magyarok Világszövetségének a főtitkára köszöntötte, s kívánt nekik eredményes munkát. Elmondta, hogy a tanfolyam igazi hasznát a résztvevő pedagógusokon kívül mindenekelőtt azok a gyerekek és felnőttek látják majd, akiket hazatérésük után ezek a pedagógusok fognak oktatná. A megnyitó után városnéző séta következett. Másnap kezdődött a tanulás. Lőrincze professzor „Dialektika és a nyelvművelés kérdései” címmel tartott bevezető előadást, amelyben a nyelv szüntelenül változó és fejlődő életéről beszélt színesen, érdekesen. Kálmán Béla professzor „Az anyanyelv szerepe az ember életében” című előadása történelmi visszatekintéssel szólt az egymás mellett élő nemzetekről, a két- és többnyelvűségről, mintegy elvi szinten is megalapozva a tanfolyam későbbi, gyakorlati foglalkozásait. Persze a tanulást szórakozás is fűszerezi, kirándulások teszik gazdagabbá a programot. Ellátogatnak Sárospatakra, s az ottani nyelvtanfolyamon figyelik meg gyakorlatban a tanítási módszereket. Sárospatak felé Tokajon át vezet az út, ellátogatnak Nyírbátorba, ahol Haydn oratóriumát, a Teremtést hallgatják meg a műemlék templomban rendezett hangversenyen. Hortobágyon a hidi vásárt nézik meg, felkeresik a métái ménest, a szürkegulyát. Nádudvari látogatásuknak a fazekasok műhelye a fő érdekessége. A tanítással párhuzamosan az irodalmi anyaghoz kapcsolódó filmeket is megnézik: Jókai: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai; Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Maorival; Kosztolányi: Édes Anna. A hallgatókat nemcsak mi, itthoniak kérdezgetjük tapasztadataikról, hanem a pedagógusok egymásközt is kicserélik a jó módszereket, elmondják egymásnak; ismertetik, ki hogyan tanít. Mindnyájan megegyeznek abban, hogy a szép és jó tankönyveken, a hazalátogató pedagógusokon kívül — akik szívesen mártóznak meg a magyar nyelv elevenen pezsgő itthoni közegében — a legfontosabb és legeredményesebb tanító, maga a család, az otthon magyarul beszélő család. A Bristolban, Montrealban, Stockholmban, Bemben, Burgenlandban, Belgiumban magyarul beszélő közösség, amely tudja, hogy ha a gyerekek egyszerre tanulnak meg két vagy sok esetben három nyelvet, köztük a magyart, akkor ezzel nemcsak egy gazdag kultúrájú nép szellemi kincseivel ismerkedhetnek meg, s lehetnek büszkék az apák és anyák szülőhazájára, hanem szellemi arculatuk is színesebbé válik, hiszen a magyar nyelv tudása nem egy esetben bőségesen kamatoztatható békés világunk egyre jobban bővülő gazdasági és kulturális kapcsolatai terén. És amiről minden pedagógus kivétel nélkül örvendezve számolt be: egyre nő azoknak a nem magyar felnőtteknek a száma, akik feleségük vagy férjük kedvéért tanulnak magyarul. A népek közti testvériségnek és barátságnak — a házastársi kapcsolatokon kívül — ez is beszédes bizonyítéka. A. A. Dr. Szabó Zoltán üdvözli a tanfolyam hallgatóit Városnéző séta. A Csapó utcán Novotta Ferenc felvételei A hallgatóság Csoportkép a Nagytemplom előtt 13