Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-08-02 / 17. szám
A nógrádi gavallér (Régi árnykép az Íróról) Egy hagyományos Mikszáth-szobor (Balassagyarmaton) Radnóti Miklós szobra a megyeszékhelyen 'Baróii Qéra-íhtty Péter -"Kristóf Attila íSMMMM if f i NÓGRÁD MEGYE Mikszáth vármegyéje rodalmunknak felejthetetlen tája ez. A Börzsöny, a Cserhát erdeivel takarózó falvak; fák közé vesző hegyi ösvények; végvárak néma omladékái, melyeken őszidőben fakó köd oson; nem nagyon magas hegygerincek a látóhatár minden oldalán; földutak, melyeket még Ali basa lova taposott; kedves kertek, hol egykor a Szóndy két apródja kergetözött; jó palócok, akik az apróka ösvényeken begyalogoltak a magyar irodalomba; régi házak, melyeknek tornácain valaha Madách borongott; erős színek, melyek Benczúr Gyula ecsetjét vezették: sajátos vidék, amelynek sok-sok falva emlékeztet költészetünkre, drámairodalmunkra, képzőművészetünkre. Innen merítette a Fekete gyémántok meséjét Jókai, a régi nódrádi Szklabonyán született Mikszáth, ezen a földön viaskodott Madách, a „göthös úr", ahogyan a felesége nevezte, itt élt Szontagh Pál, Madách egyetlen barátja, a Tragédia Luciferének a mintaképe, ez a „fanyarul okos" horpácsi úr, s ezen a tájon zuhant oly nagyot Madáchné Fráter Erzsébet sorsa. Drégelypalánk Arany balladájára emlékeztet, Horpács Mikszáthot, Szontaghot jelenti, Csesztve és Sztregova Madáchot, a régi Dolány Benczúrt, Vanyarc Veres Pálné alakját idézi föl a tűnt időből, Mohora pedig a szerény Mauks kisasszonyokat. A „Kedves Ilonkám! Kis drágaságom!" — Mauks Ilonka Mikszáth felesége volt. Nagy bölcső és szemfedő ez a vidék. Madách úgy vélte, hogy „az ember célja a küzdés maga”. Benczúr — Dolányból — történelmi képekkel vigasztalta nemzetét. Mikszáth mindig e szülőföldre tért vissza, ide jött haza, hogy utolsó éveit a híres horpácsi „svarká”-n, a horpácsi birtokon töltse. „Sok földet bejártam — írta volt Nógrádról —, de mégiscsak Nógrád megye tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt, úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon... Még a felhő is, mintha rózsaszínbe öltözne, mikor átsuhan felettünk... Ez az én igazi hazám.” Igazi hazájában írta az első újságcikkeit (Balassagyarmaton), itt foglalta el elsőesküdti állását, ezeken a kanyargós utakon vesztette el valahol azt a pléhszelencét, amelybe huszonkét ítélet volt zárva, s itt jegyezte meg gazdája, későbbi apósa, Mauks Mátyás szolgabíró: „Édes öcsém, félek, hogy sohasem lesz belőled szolgabíró.” Itt volt szerelmes, innen szöktette meg Mauks Ilonát, hogy titokban feleségül vegye Pesten, s az esküvő után a fiatalasszonnyal együtt ezeken az utakon repítette őket egy ittas gyarmati fiákeres Szklabonyára, Mikszáth szülőfalujába, ahol holtan várta őket egy „fekete asszony”, Mikszáth kolerában elhunyt édesanyja. A mézesheteket a kolera dúlta faluban töltötték, a rettegés órái között. Végül is válás és hétesztendős különélés után erre a földre, a nógrádi Mohorára jött vissza Mikszáth, „leánykérőbe”, hogy újra elnyerje elvált felesége kezét. zen a földön szedegette össze a mesegyűjtő sógórnő, Mauks Kornélia, a palócok históriáit, itt töltötte az író utolsó tavaszát, a horpácsi kúrián, amelyet nem a származás, hanem a szellem rangján építtetett: a Jókai Mór élete és kora című művének busás honoráriumából emeltette. Ha belelapozunk a múlt század második felének, s mai századunk elejének magyar irodalmába, drámákba és regényekbe, elbeszélésekbe: A tót atyafiak, A jó palócok történeteibe, régi vármegyei históriákba, folytonosan Nógráddal találkozunk, ennek a földnek a népe tekint vissza ránk. Ügy, hogy Nógrádot már sohasem lehet emlegetni Mikszáth pipafüstje, a horpácsi kúria ámbitusa, vagy az álsósztregovai Madách-kastély „oroszlánbarlangja" nélkül, ahol a sztregovai földbirtokos a Tragédia oldalait írta. S ha még távolabbi korokra tekintünk az irodalomban, a történelemben, az első magyar költő, Balassi (akkortáj Balassa) Bálint sorsát és alakját is felidézhetnénk, hiszen a régi, a volt megyeszékhely Balassagyarmatnak, a Balassa család volt valamikor a névadója. Azt a vármegyét, ahol Madách aljegyző volt a megyei alispán mellett; ahol Mikszáth még esküdtként munkálkodott Mauks Mátyás szolgabíró oldalán; azt a Nógrádot, amely anynyi adatot és tapasztalatot szolgáltatott a Két választás Magyarországon című Mikszáth-regényhez és a palóctörténetekhez, meg a tót atyafiak históriáihoz, olyannyira eltemette az idő, a történelem, hogy a híres régi Nógrádnak még a megyeszékhelye is megváltozott. Balassagyarmat 1949 óta nem első városa már Nógrád megyének, mert a megyeszékhely Salgótarján lett. A madáchi, mikszáthi idők régi színhelye csöndes kisvárossá vált, s lakóinak száma alig éri el a tizenötezer főt. Bár a valamikori Nógrád már a múlté, a másik Nógrád, a mai, mégis mindent megőriz, ami a múltból becsülnivaló. A balassagyarmati Palóc Múzeumban megnéztük Madách bölcsőjét, Mikszáth jegyzetfüzetét és annyi más emlékét, az egykori svarka, a Mikszáth-birtok színhelyén, Horpácson bejártuk a volt Mikszáth-kúriát, ahol emlékmúzeumot rendeztek be, elmentünk Csesztvére, az egyik volt Madách-birtok színhelyére, ahol a Madách-kúriában rendeztek be irodalmi múzeumot, s ezt az emlékhelyet napjainkban egy kedves Madách-rokon, a Grosschmid Károlyné született Madách Aliz vezeti. Néhány évvel ezelőtt megnéztük a szlovákiai Alsósztregovát, ahol Madách-házat létesítettek; Szklabonyát, ahol Mikszáth született, s ahol az egyik házat, amelyben a Mikszáth család lakott, magyar nyelvű emléktáblával jelölték meg. Csak Mikszáth szülőházát keresné hiába a látogató, azt évekkel ezelőtt egy utolsó Mikszáth-rokon eladta, s azóta lebontották a düledező kis épületet. Kfogy ebben a megyé*-* ben mi mindent neveztek el Balassi Bálintról, Madách Imréről és Mikszáth Kálmánról, azt fölsorolni is nehéz lenne. Rég meghaltak, de nevük szobrok talapzatán, művelődési házak falán, könyvtárak bejárata fölött ragyog. S a legolvasottabb író ma is Mikszáth abban a vármegyében, ahol „a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon". A mai Nógrád A megyei tanácsnál gyűjtöttük össze mindazokat a statisztikai kimutatásokat, amelyek képesek elbeszélni harminc esztendő nagy társadalmi mozgását és jelentős változásait Nógrád megyében. A számok alapján mondjuk el Nógrád jelenét, e nagy irodalmi múltú megye mai társadalmát, ennek a társadalomnak az állapotát, törekvéseit és nem könnyű gondjait. Kezdjük a lakosság számával: a szépséges megye lakóinak száma 1974. január 1-én 233 600 fő volt, körülbelül 700—800 fővel kevesebb, mint négy évvel annak előtte. A megye lakossága csökkent, s az elvándorlás olyan arányú (tíz év alatt például 9588 fő), hogy e csökkenést a természetes szaporodás nem pótolja. Ezzel összefüggően azonban a megyében a jelentős kormányintézkedések és családtámogató rendeletek hatására emelkedett az élve. születések száma. Az élve születések számának növekedése azonban lassú és még nem hat ki, nem hathat ki az egész megyei társadalomra. Az általános iskollások «mai száma: 25 500, négy évvel ezelőtt még 28 000 gyermek járt általános iskolába. Másik probléma a megye lakosságának az elöregedése, ez különösen a szocialista mezőgazdaságban szembetűnő. A mai Nógrád területén 28 ezer ember dolgozik az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben, tehát 28 ezer ember él a szocialista mezőgazdaságból. Ám a 28 ezernek egyharmada nyugdíjas. A termelőszövetkezetek tagjainak átlagéletkora 56 év, továbbá a tagok hatvan százaléka túl van a nyugdíjkorhatáron. Az állam jelentős anyagi erőfeszítéseket tesz azért, hogy Nógrád megyében a fiatalok—idősek aránya eltolódjék a fiatalkorú lalakosság javára. Ösztönzi és támogatja a családalapítást és a gyermekáldást. Anyasági segélyre, csecsemőkelengyére, gyermekgondozási segélyre kifizetett összeg Nógrád megyében az 1960-as évi 31 millió forintról 1974-ben már 123 millió forintra emelkedett. Belelapoztunk a megye iparának gondjait visszatükröző statisztikákba is: az ország energiaszerkezetének a gyökeres átalakítása szükségessé tette, hogy csökkentsék a megye legjelentősebb iparágának a szénbányászatnak a termelését. A nógrádi barnaszéntermelés — e kényszerű csökkenése miatt — az 1964. évi 3,8 millió tonnáról 1,1 millió tonnára apadt és a szénbányászatban dolgozó emberek száma 1965 és 1970 között 14 ezer főről 9 ezer főre esett vissza. Sokan más iparvidékre vándoroltak el, s ez is egyik oka a lakosság csökkenésének. Nógrád megye azonban nem maradt magára a gondjaival: azt az elképzelést, hogy a megyei ipar túlsúlya a szénbányászat csökkentése ellenére is növekedjék, országosan támogatták. Az állam iparfejlesztési alapot juttatott ezeknek a bányavidékeknek. Ennek döntő részét, 290 millió forintot Nógrád megye kapta. fi a megye a nem ipa^ rosított nógrádi vidékeken is iparosítani kezdett, hogy a felszabaduló munkaerőt visszatartsa, s hogy új, ipari munkaalkalmat teremtsen a fiatalok, s a nők számára. A megye vezetői tizenhét országos vállalatot nyertek meg ahhoz, hogy létesítenek üzemeket, fióküzemeket a megyében. Olyan üzemek és fióküzemek épültek, mint a salgótarjáni Rádiótechnikai Gyár, a nagybátonyi Fűtőberendezések Gyára, a Ganz-MÁVAG hídegység részlete Mátranovákon, a Magyar Kábel Művek Balassagyarmaton, á csempegyártó üzem Romhányban, vagy a Váci Kötöttárugyár és a Budapesti Harisnyagyár nógrádi részlegei. Az ország energiaszerkezetének változása szükségessé tette néhány nógrádi üzem termelésének a megváltoztatását is. A romhányi gyárban kályhacsempék helyett már borítócsempéket, padlóburkoló lapokat készítenek, a Lampart—Zim gyáregységében a széntüzelésű kályhák helyett gáztűzhelyeket, olajkályhákat, elektromos tűzhelyeket gyártanak. A nődolgozók számára is alkalmas munkahelyek és ipari üzemek letelepítése, nagyarányú változást hozott a foglalkoztatottságban: az aktív kereső nők száma 1949 és 1960 között 19 ezerről 35 ezerre, 1960 és 1970 között pedig 43 ezerre emelkedett. Tüzetesen átnéztük az erdészeti, s a mezőgazdasági statisztikákat is, ebből is ki jegyeztünk néhány jellemző adatot. Nógrádnak a harmada ma erdő. A nógrádi erdők tervszerű telepítésével harmincezer hektárral nőttek. Beszédesek a mezőgazdasági statisztikák is: a lovak száma nem éri el, és a gépesítés miatt már sohasem fogja elérni, az 1942-es állományt. A szarvasmarhaállomány 1974-ben már 44 ezer volt, de még nem haladta meg az 1950. évi 52 ezret. A sertésállomány már 1955-ben túllépte az 1942. évit, s ma annyi sertés van Nógrádban, mint még soha, 100 ezernél is több. A juhállomány (ez a megye mindig nagy juhtenyésztő vidék volt) 1965-ig nőtt, már elérte a 100 ezret, azóta csökkent, ma az állomány alig haladja meg az 50 ezer darabot. A baromfiállomány húsz év alatt háromszorosára nőtt: ma egymillió baromfi van Nógrádban. Még néhány adat: Nógrádban óriásit fejlődött az állami építőipar. A magánépítkezés is olyan arányú, mint még soha. 1949-ben a Nógrád megyei lakásoknak több mint a háromnegyed része egyszobás volt, 1973-ban már csak a lakások harmincöt százaléka. Egy másik területen kevésbé kedvező a kép a megyei települések hetven százalékának, kilencvenkét községnek nincs közvetlen vasútállomása. A nógrádi utak egy része pedig nemigen nevezhető korszerűnek. Végül idézzünk még egy statisztikai adatot, amely talán legbeszédesebben szól a gyarapodásról. A nógrádi OTP-ben, tehát a bankban kezelt betétállomány 1951- ben félmillió forint (!!) volt. Ez a betétállomány, a lakosság megtakarított pénze, így emelkedett az évek során: 1957 — 13 millió, 1973 — 1029 millió, s 1974 végén 1200 millió, tehát 1,2 milliárd forint. C1 számokkal csak a valóságot kívántuk láttatni, a maga bonyolultságában és állandó fejlődésében. Város a völgyben Novotta Ferenc felvételei
