Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-07-05 / 14. szám
IíAKW aíAKTafan aiwMKT tAKJéndm Kassovitz Félix: Akt AKJfwYa» Balázs-Piri Balázs: Látóhatár Vasvári Anna: Piros szalmakalapja volt, kis fátyollal Hegedűs István: Pályaválasztás ß 4 . . mwmmm ís»3B? SÍ iüi «ÁS MMunmi Az Emst Múzeumban rendezték meg az elmúlt harminc év karikatúráinak seregszemléjét. Természetesen csak a legjobbak kerülhettek a kiállításra, s most a legjobbakból — s a különböző stílusokból — próbálunk egy kis ízelítőt nyújtani Olvasóinknak. A kiállítás alkalmából jelent meg — immár másodszor a karikaturisták lapja, a Csúzli. Ennek Vezércikk című írásából közlünk egy részletet, amelyet FRANK JÁNOS írt. „A magyar karikatúra története sajtótörténet. 1803-ban adták ki első szatirikus lapunkat, a Tudós Pálóczot még képek nélkül. A szabadságharc képes élclapja, a magyar Charivari 1848 júniusában került utcára: — százados szenzáció! — hetenként kétszer jelent meg. Az önkényuralom, a Bach-korszak idején indította meg Jókai az Üstököst, Tóth Kálmán a Bolond Miskát; az utóbbi volt a merészebb, úgy látszik, bolondnak többet szabad. A kiegyezés után született meg (1868-ban) a leghosszabb életű — legfeljebb a Ludas fogja túlélni —, par excellence élclap, a Borsszem Jankó, éles nyelvű csipkelődő, kritikus orgánum volt ez, kevesen tudják viszont, hogy a Borsszem — kormánylap volt. Mindez azonban ráfér a XIX. századvégi tablóra. Az is, hogy e lap rajzolója Jankó János — ugyanazon a héten — legellentétesebb politikai felfogású élclapoknak is hűségesen szállította a műveit egyszerre. Méltán tisztelhetjük hagyományunknak, ennek a kornak plebejus, „szélbal” irányzatú élclapját, a régi Ludas Matyit. Szerkesztőjét, Mészáros Károlyt kétévi börtönre ítélték — ez igen nagy büntetés sajtóvétségért —, kiszabadulva tovább harcolt, vezette a lapját. Ügy látszik, hogy a karikatúra igazi korszaka a XIX. század volt, ha a lapkiadás élénkségét nézzük, vagy akár menynyiségét is: előfordult, hogy Magyarországon — választások idején — több tucat élclap jelent meg. Ám a századelőn, de még az első világháborúban sem csökkent a szatirikus sajtó kultusza. Az 1918-as Károlyi-köztársaság és a Tanácsköztársaság újabb lendületet adott ennek a műfajnak, a vérbő, forradalmi, szatirikus rajz gazdag termést hozott akkor. A két világháború között aztán a karikatúra szétszóródott a napilapok, hetilapok között, bár a Borsszem Jankó még sokáig tartotta magát, csak mintha a súlyából veszített volna. Sok más közt, emlékezetes a Pesti Hírlap viccrovata, vagy az Üjság vasárnapi vidám melléklete. Remélhetőleg már senki sem emlékszik a fasiszta Drótkefére: a szerkesztési dilettantizmus iskolapéldája volt, még uszítani sem tudott. Viszont nem szabad elfelejtenünk 1944-nek — o német megszállás évének — vakmerő, irónikus ellenzéki lapját a Pesti Postát. Hogy ilyesmi egyáltalán megjelenhetett, történelmi paradoxon, maga a tény is feldolgozásra vár. A felszabadulás évének — nem nyomtam meg a toliam — mindmáig történelmi, kultúrhistóriai és művészettörténeti jelentőségű szatirikus lapja az idén jubiláló, 30 éves Ludas Matyi. Mellette azért említsük a koalíciós idők lapját, a Szabad Szájat, meg a szexhullám előfutárát, a Pesti Izét és természetesen — a csak mellékfoglalkozású vicclapot — a Fülest." enéKi KAPU*" Brenner György: Üjra megteltek a lelátók Kassovitz Félix: Tükör
