Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-04-26 / 9. szám
A vendégek ellátogattak a Ganz Villamossági Müvekbe. Megtekintették a gyár szerelőcsarnokait, termékeit... ... majd megnézték a modern üzemorvosi rendelőt Hazafelé... A bábolnai látogatás után vendégeink jóleső érzésekkel távoznak a gazdaságból. Hazatérnek egy olyan, változatosan, eseménydúsan eltöltött hét után, amely mindannyiükhoz közelebb hozta, szinte tapinthatóan érzékelhetővé tette az óhaza mindennapi életét; az ünnepi pillanatokat; a kulturális eseményeket — a szocialista Magyarországot FARAGÓ VILMOS Májusi reggel Pesten nagyon sok ronda utca van. A legrondábbat Marek Józsefről nevezték el. Én ezt az utcát minden évben megkeresem egyszer. Ilyenkor megszépül: léggömbök szállnak fel belőle. És szőnyeg borítja végesteien végig, cükorkás papírokból, szotyolahéjból, papírzacskófoszlányokból — ünnepi szőnyeg. Mindenféle népek toporognak rajta, újságírófélék is meg lapkiadósok, meg közértesek, meg háziipariak: hunyorognak a tavaszreggeli fényben, meg-megtorpanva elindulnak a Dózsa György út irányába, várják, hogy rájuk dörren jen egy basszus hang: „Üdvözöljük a hetedik kerület felvonuló dolgozóit!” Egysizer már meg kéne fejtem: mit szeretek én ezen az egészen. Ezen a májusi reggelen. Mert akkor megfejtődne, hogy mit szeretnek ezen nemcsak az újságírófélék, hanem a lapkiadósok, a közértesek, a háziipariak, a közlekedésiek, az oktatásiak, az egészségügyiek meg a könnyű- és nehézipariak; mi ugrasztja ki őket reggel az ágyból; miért gyülekeznek össze ezeken a ronda utcákon, miért torlódnak fel sokszázezres tömeggé, amikor senki sem mondja nekik, hogy ugorjának, gyülekezzenek, torlódjanak? Válaszolhatnám azt is, hogy éppen ezért teszik, mert senki sem mondja, követeli, ellenőrzi. Divatos válasz volna és hamis válasz. Évek óta olvasom: volt úgy, az ötvenes években, hogy muszáj volt kivonulni, és van úgy, már jó ideje, hogy nem muszáj kivonulni. Ez egyszerűen nem igaz. Soha nem éreztem, hogy muszáj volna. Mindig azt éreztem, 1945. május elseje óta, hogy fogom magam és kivonulok, huszonhétszer toporogtam-lépegettem már a tavaszreggeli fényben, fütyülve arra, hogy rnuszáj-e vagy sem, magamnak tartozom azzal, hogy kivonulok. Meg azoknak a diáktársaknak, újságíró kollégáknak, lapkiadósoknak, közérteseknek, háziipariaknak, közlekedésieknek, oktatásiaknak, egészségügyieknek, könnyű- és nehézipariaknak, akik velem együtt fütyülnek arra, hogy muszáj-e vagy sem, minden május elsején sokszázezres tömeggé torlódunk fel, mert valaki igenis mondja nekünk, hogy ugorjunk, gyülekezzünk, torlódjunk. A vezér, aki bensőnkből vezérel. S itt a megfejtése annak, hogy mit szeretek én (hogy mit szeretünk mi) ezen az egészen. (Élet és irodalom, 1972. április 29.) Derkovits Gyula: Proletáranya — 1938, májusi emléklap Raszter Károly: Május üdvözlete — 1959. május 1. Magyar Nemzet Novotta Ferenc reprodukciói Raszler Károly Munkácsy-díjas, érdemes művész, grafikust a Minisztertanács 1975. áprilisában, a Kossuth-díj II. fokozatával tűntette ki Május elsejei összeállításunkat a Remete László szerkesztette örök május című könyvből válogattuk. (Kossuth Könyvkiadó, 1975.) A fogadás hivatalos része — a kitüntetések átadása — után hosszú baráti beszélgetés kezdődött. A vendégek elmesélték egymásnak gondjaikat, örömeiket. Berkovitz Gizi néni, a Los Angelesi Munkásotthon Női Körének elnöke, aki nem utolsósorban lőzőtudományáról nevezetes, éppen arról mesél Molnár Istvánnak, az MVSZ főtitkár-helyettesének és Fodor Nagy Árpádnak, hogyan kell több száz személyt is ízletes ebéddel vendégül látni ... Vajda Sándor, a Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület díszelnöke és Ritter Frigyes, a BMKSE elnöke kávézás közben Molnár Istvánnal. A háttérben: Sipka Ferenc, az MVSZ titkára Hazánk felszabadulásának 30. évfordulóján a Magyarok Világszövetsége a világ különböző országaiból meghívott néhány honfitársat azon százak és százak közöl, akik hosszú éveken át sokat tettek közös kultúránk, anyanyelvűnk megőrzéséért, a magyarságtudat ébrentartásáért. A vendégek egy héten keresztül részt vettek az ünneplő Magyarország kulturális és megemlékező rendezvényein, üzemekbe, mezőgazdasági szövetkezetekbe, színházba látogattak. Megtekintették az ünnepi katonai díszszemlét és találkoztak a Parlamentben országunk vezetőivel. A vendégek egy hetének néhány pillanatát mutatja be Sós Péter János és Novotta Ferenc képriportja. ADY ENDRE A tűz csiholója Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek, S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Aldassék: a Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Ügy nézett, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóba vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is minden bátor ember Csörgedezteti az ő vérét: Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó rongy pulyáknak! Legkülönb ember, aki bátor S csak egy különb van, aki: bátrabb. S aki mást akar, mint ami most van, Kényes bőrét gyáván nem óvja: Mint ős-ősére ütött Isten: A fölséges Tűz csiholója. ZILAHY LAJOS Piros virág a vadonban Szűk utcákból, mint a patakokból ömlenek az emberek a szabad terek felé. Valami hatalmas erő kapja fel a tömeget és szinte meglóbálja, hogy szomjas tüdejét jobban érje a levegő, mint az újszülött csecsemőét. Európa szúette ágyában, a legborzasztóbb háború véres lepedőjén valami megszületett, valami megjelent, valósággá vált és befejeztetett. A Vörös Hadsereg Berlinben áll, a nyugati demokráciák zászlóinak hegye találkozóra koccant össze a sarló és kalapács zászlóival. Az emberiség történelmének olyan óráit éljük, olyan dátumát írjuk, amelyet hatalmas városok, nemzetek, fajok, társadalmak legmélyebb sebei vésnek az idő táblájára. * Az Ember megtalálta az első hajók vitorláiban a szél erejét, megtalálta a kocsikereket, s ezzel a kerékkel építette fel a római világbirodalmat, megtalálta a gőz erejét, megtalálta a filmet, rádiót, repülőgépet, megtalálta az igazi titkát a Piros Virágnak, ahogy Rudyard Kipling nevezi a tüzet —, kulcsot talált az emberi élet vadonjában, de a kulcsot még eddig nem tudta a zárba illeszteni. Egy amerikai mérnök a harmincas évek elején kiszámította, hogy az eddig gyártott gépekben annyi lóerő áll már az emberiség rendelkezésére, hogy a földgolyó lakosságának kétszeresét is bőven él lehetne látni bőséges táplálékkal és polgári kényelemmel. A háború roppant erőfeszítései és új találmányai a technika erejét azóta felfokozták, ütemét meggyorsították, a nyersanyagok új forrásait tárták fel. A romok borzasztóak, de ezek a romok csak tégla- és maltersebek, vasgerendák és hidak csonttörései, ezeket a sebeket a világ évek) alatt eldobálja, szinte egyetlen kézmozdulattal sepri le magáról, ha a modem technika lehetőségeire gondolunk. * Újjá kell teremtenünk ezt a szép szót: munka. Felfedezni benne a legnagyobb vigasztalást, felszabadítani belőle a legnagyobb örömet: az alkotás vágyát és lehetőségét, a célok tisztaságát és az eredmények pozitívumát. Dosztojevszkij írja, hogy szibériai száműzetésének legborzasztóbb napjai azok voltak, amikor gödröket ásattak velük, s a kiásott gödröket újra be kellett temetni. A munka, amely csak az izmokat eszi, az agyat apasztja, több mint fáradság, verejték: nagy emberi szenvedés. De ha a munka célja és eredménye világosan áll a dolgozó előtt, akkor gondolkodó eszéből, munkálkodó kezéből ujjai hegyén látja kinőni, mint a virágot, az eredményt, még a bányák mélyén is. Mert érzi, hogy önmagáért dolgozik, aki része lett egy olyan emberi közösségnek, amely igazságos arányban osztja ki a munka áldásait. Add hozzá az ilyen munkát Howard Scott lóerőszámításaihoz, és pár év alatt új világcsodának leszel tanúja. (Május elsejei rádióbeszédéből: Szabadság, 1945. május 2.) I
