Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-12-21 / 26. szám
FÉLÚTON Nagy Mária, özv. Szűcs Józsefné\ Örkény Szűcsné, született Nagy Mária nem sokat van otthon. Otthon, azaz saját házában, amelyben fölnevelte kislányát, meggyászolta férjét. Otthon inkább a „másik” házban van, amelyet nevezhetnénk szülői háznak is, bár a szülő maga is csak egy éve költözött bele, egyszóval Szűcsné kétlaki életének igazándi otthona a mama háza. Ott melengeti magát a konyhában a két asszony, meg a „Papa”, a befogadott-elfogadott, immár családtaggá vált öregember. Üldögélnek a kályha mellett, első pillantásra meg lehet mondani, hogy hármójuk közül Szűcsné érzi legjobban özvegységét, nem csoda, ő a legfiatalabb, s gyásza is a legfrissebb. Negyvenhárom éves. Csendesen bólogatva hallgatja végig a mama visszaemlékezését, egyetlen egyszer fortyan föl: amikor a tanulásra kerül a szó. — Ne szóljon már ilyet, mama, hogy én nem akartam tanulni! Hát hogy tanulhattam volna? A tehenek, meg a gyerekek ... Elhallgat, nem derül ki, vajon azért-e, mert az idegen előtt mégsem illik ennyire megtárulkoznu vagy pedig rádöbbent az indítóokok véletlen sorrendjére: felőbb a tehén, aztán a gyerekek; elhallgat, s csak nagysokára szól ismét. — Amikor első osztályba jártam, magam vittem a sámlit az iskolába, mert hogy pad nekünk már nem jutott. Emlékszem, télen egyszer apám vitt haza, a hátán, olyan nagy hó volt, még a lábam is megfagyott. De én mindig nagyravágyó voltam, írja csak meg nyugodtan, tanulni akartam, utazni akartam, sokat. Hát, ez maradt belőle. A háború végén, tizenhárom éves voltam, anyám beteg, ízületes, ősztől tavaszig mozdulni sem tudott, ott voltak testvéreim, a kicsik, hát mondja, hogy tanultam volna? Kezét már ugyanolyan öreges mozdulattal rakja keresztbe, mint a mama, szeme viszont fiatalosan, élénken csillog. — Azt hittem ötvenegyben, amikor férjhez megyek, most Mindig utazni szerettem volna már enyém lesz a világ. Okos, jóravaló ember volt a férjem, a háború előtt repülőszerelő akart lenni, dehát jöttek a harcok, abból nem lett semmi. Utána műszaki iskolára került, ugyanaz lett belőle, mint apa, útmester. Éltünk Monoron, Cegléden, Pilisvörösváron, de mikor meghalt az anyósom, hazaköltöztünk Örkénybe. Az én uram nem ivott, csöndes ember volt. Túl csöndes. Ha mérge volt, nyelte. Mikor két éve összeesett, és az orvosok megoperálták az agyát, azt mondták, ez is oka volt a bajának. Szűcs József három hétig volt beteg. Agydaganat, özvegye, kislánya maradt utána. — Mindig arra emlékszem, az első karácsonyra, amikor a kislányom pár hónapos volt, fölmentem Pestre, és mindenfélét vásároltam neki. Nagy karácsonyfát állítottunk, a baba csillogó szemmel nézte. Akkor voltam a legboldogabb. Nem gondoltam volna, hogy a végén egyedül kell majd fölnevelnem. A férj halála után a félelem: csak abba ne hagyja a kis Marika az iskolát! Már ismerte a fiút, mostani férjét, nem nagyon akarózott a tanulás. De leérettségizett. — Talán életemben még úgy nem sírtam, mint amikor Marika ballagott. Szerencsére, rendes férjet talált magának, mindenük megvan. De az unokáknak tanulni kell majd, mindenképpen. Azt szeretném, ha orvos, vagy tanár lenne belőlük. Ennyi — egy élet, amelyben nem történt semmi „különös”. Valóban csak ennyi volna? Negyvenhárom évesen még korai az összefoglalás. Sok-sok kérdezés után, nehezen mondja el özvegy Szűcsné, talán úgy mint Nagy Marika korában, hogy kár volna még pontot tenni. — Van itt egy ember, még fiatal, negyven-ötven éves, idén halt meg a felesége. Megértjük egymást, csakhát, tudja, négy családja van. A legkisebb még pici. Nagyon, nagyon meg kell az ilyet gondolni... de már órák hosszat tartani tudja a fejecskéjét, amikor hasrafordulva játszik ' — mondja büszkén az apuka. A kiságyat veszi észre először a látogató, ha belép a nappaliba: Nándika „rezidenciája” áll a főhelyen. A vitrin előtt egy fényképen a ház gazdája látható szakállasán, a szakállat jókedvében növesztette azon a sokat emlegetett balatoni úton. A szekrény üvege mögött krimik sorakoznak. A szemközti polcról a „Világirodalom Remekei” néznek farkasszemet a vetély társakkal. Nagy István ízlése rekesztette őket külön. Diákkorában sokat olvasott, egy szavaló versenyen — mintha Miska bátyja mesélné — országos második helyezést ért el. — Mostanában csak a krimikre jut időm, azokat néhány óra alatt átfutom. Pár év múlva talán újra leemelem a polcról Csehov, Tolsztoj, Hemingway műveit is. Addig lesz még alakítgatni való a házon. Hobbym: a kertészkedés. Nem a konyhának dolgozom, inkáhb a mozgás, a jó levegő miatt kapálgatok a kertben. Kétszeresen is ünnep a karácsony Nagy István számára. Volt már úgy, hogy nevenapját ötvenedmagával ünnepelte. Nándika a „bűnös”, hogy most jó ideig csöndesebb névnapok következnek. — Azelőtt úgynevezett hasznos ajándékokkal lepték meg egymást a család tagjai. Ma már egyikünknek sem hiányzik egy ruha, vagy egy háztartási eszköz. Idén egy szép virágvázát néztünk ki a mamának, az még elkel az új lakásban. Az első karácsonyfa, amely alá már Nándika is készít valami apró ajándékot, talán egy új házban csillogtatja majd a díszeit. Régen dédelgeti Nagy István a gondolatot, hogy egyszer új házat épít. Nem mintha most szűkösen lennének .. • — Űszómedence is lesz a kertben. Én csak akkor tanulhattam meg úszni, amikor Gyulára kerültem. Tizennégy éves voltam. Remélem, a fiam kamaszkorában már versenyezni fog. NÁNDIKA ÚSZÓMEDENCÉJE... Nagy István, Örkény — Sülve-főve együtt voltunk a bátyámmal. A tanyánktól ne messze kezdődött az erdő. Kicsaptuk oda a teheneket, aztán usgyi, föl a fákra madárfészket fosztogatni. Játék híján ez volt egyik legkedvesebb időtöltésünk. Legénykorunkban együtt jártunk szórakozni. Nem vetett föl bennünket a pénz, de az öltözködésre mindig adtunk, össze is súgtak a hátunk mögött: „Itt jönnek a Nagy testvérek!” Volt egy hallgatólagos megállapodásunk: nőügyekről nem faggattuk egymást. Sose felejtem el... tizennyolcezer forintért vettünk egy öreg Warszavál. Akkortájt együtt béreltünk Miskával egy szobát a faluban. ö huszonöt volt, én tizenkilenc, még mindketten nőtlenek. Szépen helyrepofoztam a rozoga járgányt, aztán irány a Balaton! Én vezettem, a bátyámnak még nem volt jogosítványa. Azt az örömöt! Madarat lehetett fogatni velünk! Még most is emlékszem, hogy végig az úton, melyik slágert fütyürésztem. Akkor láttam először a Balatont. — Miska ma sem csak bátyám, a barátom is — mondja Nagy István. Hellyel kínál a zárt verandán, amelyet télikertté varázsolt a család. A virágállványokat maga készítette, a gondozott dús növényzet a feleséget dicséri. Nagy István kibújik munkaköpenyéből, és megy a fürdőszobába, hogy lecsutakolja kezéről az autószerelés nyomait. Most egy 850-es Fiat a soros. Épp körülötte foglalatoskodott, amikor beléptünk a portára. Zubog a víz, kék csempe villan elő a résnyire nyitott ajtó mögül. A házbővítést koronázták meg fürdőszobával a fiatalok. Itt lakik az ifjú feleség özvegy édesanyja is. A családi fényképek szerint pár évvel ezelőtt még megtévesztésig hasonlított egymásra a két Nagy-fivér, Miska és Pityu. Ma már István arca kerekebb. Nem mintha pihentetőbben telnének hétköznapjai. Anyagbeszerző és kooperátor, egész nap úton van, olykor csak késő este kerül haza. Talán derűsebb természete formálta ilyenre az arcát. Mindig ott bújkál a mosoly szája szegletében. Most is, amikor mellém telepszik, hogy folytassa a legkisebbik fiú próbáinak történetét. — Kényeztetés? Azt nemigen ismerem. Ha én voltam is a legkisebb, azért került elég munka számomra a tanya körül. Tizenkét éves voltam, amikor apám meghalt. — A szomszédos tanyákon nemigen taníttattak senkit sem. Édesanyámnak köszönhetjük, hogy mi tanulhattunk Miskával. Az általános iskola elvégzése után én messzire kerültem: Gyulára, Mi leszel, ha nagy leszel? mezőgazdasági gépszerelő tanulónak. Higgye el, ez az egyik legnehezebb szakma. Ahány munkagép, annyiszor sokszáz alkatrész, s azt mind fejből tudni! Négyes tanuló lettem, nem csoda, több időm volt a tanulásra, mint odahaza. Én tartottam el magamat, sőt, az ösztöndíjból — harmadikban már négyszáz forintot kaptam — haza is küldhettem. Hatvanháromban, amikor megkaptam a szakmunkásbizonyítványt, még eléggé a kezdeténél tartott Dabas környékén a gépesítés, ezért aztán itthon nem találtam munkát. Megfordultam néhány helyen, végül az anyagbeszerzésnél kötöttem ki. A közelben dolgozom egy termelőszövetkezeti közös vállalkozásnál. Gépipari munkákat vállalunk, úgyhogy jól hasznosítom eredeti szakmámat. Szép pénzt kapok havonta: hétezer forintot. Nagy István át-át kukkant a nappaliba. Ágyacskájában egy szőke csöppség nagy odaadással gyömöszöli a gumibabáját. Nagy-mama neki teszi félre a százforintosokat. — Még csak tízhónapos.
