Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-12-21 / 26. szám
Falurészlet, a művelődési ház ablakából Baráti Qéza - Tiu$$y J)é SZÜiWÖffl őqy&ztitíí (aki, Cjjztféi intqii 'dwl: cSet'eqéh/es Az a Kisfaludy Károly sor, a Szülőföldem szép határa, amelyet e sorozat címéül választottunk, különféle módon tükröződik az egyes korokban, a magyar társadalmi rétegekben és a múló időben. Kisfaludy Károly régi verse úgy folytatódik, hogy Meglátlak-e valahára? Olyan egyszerű dunántúli magyar faluban, a Fejér megyei Seregélyesen jártunk, ahol ez a tükröződés kétféleképpen mutatkozott. Kötelességünknek érezzük visszavetíteni ezt a kétféle tükörképet, mert benne nem csupán egyetlen magyar falu, hanem minden magyar falu, a huszadik század egész magyar történelme látszik. A végletek, a nagy drámák, a diadalmas és a fájdalmas hazatérések éles fényével. Olykor ellenkező előjelűek ezek a hazatérések. Akik a mindennapok, a mindennapokból álló történelem, s a szülőföld krónikásai, nem térhetnek ki a valóság teljes láttatása elől. cA (orr adui már hazatérése Ez az ötezer lakosú Fejér megyei falu, amely alig emelkedő dombok, kis erdőszigeteg közt, zsíros fekete földön áll Dinnyésen túl, a Velencei-tótól nem messze, nagyon sok évtized óta a Zichy és a Hadik grófok birtoka volt. A mai Seregélyesen is áll még, az időtől megtépve ugyan, a Hadik grófok hatvan szobás egykori kastélya és a kastélyhoz tartozó nyolcvan holdas őspark. Az egyik „futaki Hadik”-nak, egy huszárezred egykori tulajdonosának, Mária Terézia híres lovassági tábornokának, aki 1757-ben, Mária Terézia nevenapján megrohanta Berlint, huszáraival szétverte az őrséget és a várost 310 ezer tallérnyi összeggel megsarcolta, szobra is áll a budai várnegyedben. Hadik András volt ez a híres huszár. A Hadikok Seregélyesének a leghíresebb fia azonban nem egy Hadik volt, nem egy Mária Terézia féle magyar huszár, nem is egy lovassági tábornok, hanem egy forradalmár. Ez a forradalmár harcolt 1919 magyar honvédő háborújában, a spanyol polgárháború küzdőterén, ahol vezérkari főnök is volt, küzdött Sztálingrádnál a második világháborúban Paulus tábornok hatodik német hadserege ellen, s küzdött a békében, itthon, a szocializmus magyarországi felépítéséért. Ez a forradalmár egy időben a szocialista Magyarország miniszterelnöke is volt, s 1967-ben halt meg, nyolcvanegy esztendős korában. Én jól ismertem, igen tiszteltem őt, sokat írtam is róla, a legutóbb akkor, mikor nyolcvanadik születése napján ünnepeltük. A mai Seregélyesen róla van elnevezve a szép, új művelődési ház, a falu Fő utcája, a helyi úttörőcsapat, a seregélyesi ipari szakmunkásképző intézet, és a megyeszékhely Fehérváron is ő a névadója egy középiskolának. Seregélyesen megállunk egy sárga színű kis ház előtt, a helybeliek mesélik, hogy „itt élt Jung Ferencné, az egykori dadája”. Még a valahai dada nevét is számon tartják. Jung Ferencné, a kilencven éves koron túl, 1960- ban halt meg. A lánya, Varga Istvánné vállalkozik arra, hogy megmutassa, melyik volt Seregélyes nagy emberének a szülőháza. Az édesanyjától tudja. Mellékutcába megyünk, a Bocskai út hétbe. A helyi gyógyszerész és állatorvos fiaként itt született az a kisgyermek, aki a Viharos út-at járta végig. Egyik emlékiratának a címe ez. Édesapja kiugrott kispap volt, aki megnősült, gyógyszerész lett, gyógyszerészként végezte el az állatorvosi főiskolát és mint gyógyszerész és állatorvos működött Seregélyesen, később a Szatmár megyei Avasfelsőfaluban és Tokajon. Egy forradalmárnak nincsenek tárgyi emlékei. A monarchia háborús frontja, vagy a tomszki fogolytábor, később pedig 1919 magyar honvédő háborúja, a spanyol küzdőtér vagy a sztálingrádi csata nem volt alkalmas környezet ahhoz, hogy Seregélyes legnagyobb fia képeket, leveleket, emlékeket őrizzen meg. Budai lakásán, a nyolcvanadik születésnapon elbeszélte nekem, hogy 1919-ben itthon volt ugyan, de szüleit soha többé nem látta. Nem maradt meg nála az édesanyja fényképe sem. Kisgyermek korában került el szüleivel Seregélyesről, mint fiatal zászlós vonult be az első világháborúba, orosz fogságba esett, a tomszki fogolytáborba került, a szibériai fogolytáborban forradalmárrá vált, majd évtizedeket töltött a forradalmi harc szolgálatában, s csak 1958-ban, ötven esztendő múlva látta viszont a szülőfaluját. Akkor megkérdezték tőle, ez volt-e vajon, a Bocskai utcai ház a szülőháza? Nem tudta megmondani, ötven évig nem látta Seregélyest. A róla elnevezett művelődési ház első emeletén, az emlékszobában nézegetem azokat a A temető fényképeket, amelyeket összegyűjtöttek róla. Mindig katonaruhában. Az első világháborúban. Azután 1919-ben. .A spanyol fronton. Sztálingrádnál. A felszabadult Budapest rendőr-főkapitányaként. S a falon majdnem az egész falat beborító vers áll nagy festett betűkkel. Német költő magyarra fordított költeménye ez — róla. Otto Flatternek címezve. Otto Flatter volt a neve az illegalitásban, Otto Flatternek nevezték abban a franciaországi internálótáborban is, ahova a spanyol köztársaságiak frontjának az összeomlása után került. Otto Flattert ma az egész nemzetközi munkásmozgalom ismeri; számon tartották Seregélyes legnagyobb fiát franciák, spanyolok, szovjet emberek, németek, olaszok, a szomszédos országok, s ott voltam a temetésén, a Kerepesi temetőben; a világ minden részéről érkeztek a koszorúk. Ez a kemény forradalmár, aki még pillanatnyi nagy bukások idején sem rendült meg soha, az életben, a magánéletben, társaságban a kor egyik legkedélyesebb embere volt. Egy jó magyar ételért messzire is elment. Rajongott a halászléért, különösen azért, amelyet a budapesti Mátyás pincében csinálnak. A felesége meg is jegyezte egyszer: „Hiába lettél ilyen nagy internacionalista. A gyomrod, az soviniszta maradt.” Szerette a jó borokat, a kis kocsmákat, még a budai Pejerli kiskocsmába is eljárt néha, este. Horváth Sándor tanácstitkár Nekem egyszer nagy büszkeséggel mesélte el, hogy versenyre kelt Pertis Jenővel, a híres prímással a budai Kis Royalban: ki tud több magyar dalt, népéneket, sőt cigányéneket? „Egy nótával legyőztem”, tette hozzá. Nem Otto Flatter volt az igazi neve. A seregélyesi emléktábláról idézem: „Dr. Münnich Ferenc 1886—1967. A Kommunisták Magyarországi Pártja alapító tagjának, a nagy magyar internacionalistának, Magyarország volt miniszterelnökének emlékére állította szülőfaluja. 1969. III. 20.” Állunk Seregélyesen Csapó József tanácselnökkel és Horváth Sándor tanácstitkárral Münnich Ferenc szobra mellett. Gyűjtik, gyűjtik a Münnich emlékszoba tárgyi emlékeit, de ez nem megy könnyen. A forradalmárnak nincsenek meg, nem maradtak meg a tárgyi emlékei. Münnich Ferenc özvegye próbálja megmenteni azt, ami még megmaradt. A tomszki hadifogolytáborból küldött tábori lapokat például Münnich debreceni öccse őrizte meg. Jelentkezett egy egykori tomszki hadifogoly, aki valamikor régen a hátizsákja alján csempészte haza azt a forradalmi tábori újságot, amelyet Münnich Ferenc szerkesztett. S előkerült Miinnách Ferenc valamikori régi kedvenc tanárának az arcmása is. A fizika tanár egy pesti iskolában tanította Münnichet. Kacsoh Pongrácznak hívták, ő volt a János vitéz zeneszerzője. Kemény János esperes-plébános Ezerkilencszázötvennyolcban, meséli a tanácselnök és a titkár, amikor Münnich ötven év múlva szülőfalujába hazajött, elbeszélt egy történetet. Egy rokona jelentkezett nála a felszabadulás után azzal a kéréssel, mentse meg, mentesítse kicsiny birtokát. Hiszen nagy ember. Államférfi. Megteheti. Münnich azt felelte, hogy nem teheti, ö egész életében azért küzdött, hogy megszűnjék a nagybirtok, a föld magántulajdona. cA (eldbhtekas hazatérése Hatvanhat éves korában hazatért Hadik Béla gróf is, az utolsó seregélyesi kastélyos úr, az utolsó seregélyesi földesúr. Ez a hazatérés nem ötven, hanem harminc év múlva történt, és más körülmények között. Én Seregélyesen már többször jártam, de a Hadikok nevét soha nem hallottam. Azt elfelejtették, már nem emlegeti a nép. Arról sem tudtam, hogy Seregélyesen hatvan szobás kastélyuk, nyolcvan holdas ősparkjuk volt. Hogy történt, hogy még csak nem is láttam? Mindig Münnich-emlékeket kutattam. S a kastély, meg a park a falu szélén, a településtől kissé távol áll. Nem is láthattam. Most már útközben elbeszéli egyik útitársam, hogy ismerte Hadikékat, az utolsó seregélyesi földesurat. Családjával együtt kiment Amerikába. Lebbentsük fel kissé azt a múltat, azt az előidőt, amelyet a mi korunk követett. Az utolsó földesurat Hadik Béla grófnak hívták. Felesége Széchenyi Alice volt. A feleségének az édesanyja pedig amerikai Vanderbilit-lány. Amikor Hadik Béla Széchenyi Alicét feleségül vette, az amerikai Vanderbilt-rokonság nagy nászajándékot adott: a régi Magyarországhoz tartozó, Ung megyei Remetevasgyáron megvettek számukra egy nagy fafeldolgozó üzemet, hatalmas erdőbirtokot, amelyhez egy csodálatos tengerszem is tartozott, s amerikai fából felépítettek a számukra egy vadászkastélyt. Ebben a vadászkastély-
